Zala, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-30 / 24. szám

tés^en. majd leszögezte. hogy fc-gész dolgozó népünk, így me­gyénk kommunistái és minden dolgozója elölj 'égi./. mindent ma. pában foglaló, lényegében össze­függő feladat áll. ' Ér a békéért folyó harc. Kifejtette, hogy me­gyénk ért el komoly eredménye­ivé t a békeharcban, de rávilágí­tott arra is, hogy ne nyugtassa­nak meg bennünket eddig eléri eredménycinéz, mert aki méltó lakar lenni a szocialista építő- munkáinkhoz, Pártunkhoz, a fel­szabadító Szovjetunióhoz, annak tudnia kell, hogy megpihenni egyet, jelent a békélábor ügyének, címtéséuel. Szavainak alátámasztására rá­világított az egyra élesedő nem­zetközi helyzetre, az imperialis­ták egyre fokozódó agresszív ma­gatartására, a Tito-fasisztáik meg- rnegujuló provokációira és arra, hogy az imperialisták a hideg­háborút melegháboruvá akarják változtatni. A koreai nép hősi harca figyelmeztetés: Az a köte­lességünk, hogy fáradságot, erőin­ket nem kiméivé, építsük ki a békefrónt ránkeső szakaszát. — Nekünk Zala megyében még fokozottabban kell leleplezni a Tito-fasisztákat — mondotta —. Tudatosítani kell minden dolgo­zóban. milyen sorsra juttatta a jugoszláv népet Tito terrorja. Tudnia kell minden dolgozónak, hegy Titóék azért éheztélik a ju­goszláv népet, hogy minél több fegyverl kapjanak gazdánktól, az ámerikai imperialistáktól. — Rá­mutatott arra, hogy a jugoszláv nép körében egyre nagyobb lesz az ellenállás a nyakukra ült el­nyomók ellen és példának hozta fel, hogy az egyik jugoszláv kényszermunkatáborban — a 45-ös postafiók jelűben — egy UDB-s sarat dobolt egy öreg­asszony arcába, aki szemébevág- ta kínzójának: — Ti rosszabbak vagytok a hl He tisztáknál. Várja, lök, az ő sorsukra juttok. Fokozni kell a karcot az ellenség ellen Beszédének további részében Pártunk hősi harcait ismertette Darabos elv-társ és rámutatott arra, hogy Páliunk kongresszusai mindig mérföldkövét jelenteitek a magyar nép száméira. — A liortby-fasizmus nehéz évii­ben biztatás! jelentettek' a jövőre ezek a kongresszusok. Ezért is teltek felajánlásokat a Párt Kon gresszusára megyénk ipari és mezőgazdasági üzemeinek dolgo­zói és az egyénileg dolgozó pa rasztok is. Isinerklle azokat ia vállalásokat, amelyekkel me gyeink ipari üzemei készítik elő a Kongresszust és egyben rávilá­gított azokra a- problémákra amelyek megyénk ipari üzemeire vonaikoznak. Végrehajtandó fel­adóéiként jelölte meg az ellenség, u jobboldali szociáldemokratéik elleni harcot, az egyéni verseny kiszélesítéséi, a I érv felbontás megvalósítását, a takarékossági mozgalom tovább fejlesztéséi. Az olajipari, vállalatoknál főleg a ■tv.Ilakfséig problémája mcgoidá- árnak szükségességére mutatóit rá és sürgette, hogy a műszaki értelmiség fokozottabban vegye ki részét az olajtermelés munká­iéiból. a lemaradás behozásából, az ezévi termelési terv 100 szá­zalékos teljesítéséből. Lemorzsolódás a begyűjtésben A mezőgazdasági problémákkal foglalkozva mondotta: — Sokat növfckeditl dolgozó pura-zlsá- gunk öntudat). Erejében, kultú­rájában gazdagodott. Ehhez hoz­zájárul! az, hogy Rákosi elvtárs 1045 óta megyénk képviselője. Rákosi elvlárs látogatásai, képvi­selői b;szélg|:lései mindig vgy- •ugy lépéssel ..lőbbre vitték me­gyénk ügyet. Az ö látogatása után indult meg az elmúlt évben i, a fokozolt harc a Tilo-fasisz- ták ellen. az ő iránymutatásai nyomán indult fej.ödémák a tér rn .’őszövetkez: li mozgalom is. — Elmondta Darabos elvtárs. hogy az c!n• uiI évben a nvári és őszi m zögazd.-sági írni ikúkat az .!- nők közöt! fejez ő !>;• megyénk Kedd, 19Í51. Ja«. ! dolgozó parasztsága, de ráírni la. '•ott arra i.Si, mi az akadálya gyorsabbüfennü előrehaladásunk­nak. A lerménybegyüjtésben le­morzsolódás tapasztalható, a le­benyei járásban például 34, a knti járásban pedig 31 százalék­ra áll a kükoricebegyüjtés. — Feladatunk mozgósítani a dolgozó parasztokai arra, hogy adják be felesleges terményeiket az élenjáró munkásosztály szá­mára, ezzel is erősítve népi de­mokráciánkat — mondotta —, majd az állatvágások indokolat­lanul magas számával foglalko­zol'! és rámutatott arra, hogy például Pákán 10 szarvasmarhák vágtak he fefoeíen. Az állattenyész­tési terv maradéktalan végrehaj­tását veszélyeztető ilyen fekete­vágások ellen a legszigorúbb el- jéirás alkalmazására hívta fel a figyelmet. Tszcs-k fejlődése uem arányos a nyújtott támogatással A mezőgazdaság szocialista szektoráról szólva rámutatott ar­ra, hogy az állami gazdaságok és gépállomások mennyiségileg hatalmasat fejlődtek, de minősé­gileg nem tartottak ezzel lépési.- Hozzá kell szokatok állami a z da s ága i n k, gépállomásaink vezetőinek. hogy a rájukbizoti vagyonért személyükben felelősek mondotta —. A termelőszö­vetkezeti mozgalomról szólva ki­fejtetté, hogy az eredmények jelenfősek, de a pártszervezetiek nem használtálz ki eléggé a dől gozó parasztság nyilvánvaló ér­deklődését.. Hiányosságként hozta isi, hogy 34 tszcs-ben hiányzik a pártszervezet, hiányzik a pél­damutatás, ami vonzza az egyé­nileg dolgozó parasztokat. A tszcs-k terméseredményei maga­sabbak. mint az egyénileg dolgo­zóké, d?. nincsenek arányban a Párt és államunk állal adott 'tá­mogatással. — Tudatosítani kell, hogy a Párt Központi Vezetősége minden segítséget megad a tszcs fejlesz. léséhez. Lehetővé lelte, hogy tisz­tán középparasztokból álló tszcs is alakulhat még akkor is, ha már nem Lszcs a községben. Tuda­tosítani kell, hogy a bevitt álla­tok értékéi nem négy, hanem egy év alatt kapják meg a belé­pők. — Az osztályharc kérdésé •el foglalkozva követelte: — Fel kell számolni azt a megalkuvó ma gat aridst. ami a kulákokkal szemben tapasztalható. A kulákuk Titóék legjobb barátai és a har­col egy pillanatra sem szüntet­hetjük meg ellenük. Pártmunkánk fogyatékosságúi Bálért ezután Darabos e.vlárs fejlődésünk motorjának, a- Párt­nak kérdéseire. — Február 10-« óta, a vezefőségválasztás után javult párt szervezeteink munká­ja. El távoli toltuk a kisuirályo- kat, helyüket' becsületes, egysze­rű kommunisták foglalták el. Ko­moly eredményeket értünk el ok­tóber 27-e, a Központi Vezetőség határozata, Rákosi elvtárs beszé­de ól a is a -pár tépi tő munkában. Tavaly az első félévben például 60 dolgozó parasztot véljünk fel, közlük 3 középparasztot, a máso­dik félévben viszont 281-et, köz­tük 59 lcözépparásztól. Ahol ala­posan tanulmányozták ar. októ­beri határozatot, ig.y Tófejen is, ott komoly eredménye mutatko­zik a pártépitő munkának. A hibáik során a kampány-sze­rűséget ostorozta, és a tag- és tagjeíöltfelvétclnél még mindig mutatkozó bürokratizmusra mu­tatott rá. — a Megyebizoht-ság hibájára jellemző, hogy az elmúlt évben is egyes esetiekben 3—4 hó­napig kellett várni egg-egy tag. vagy hapjetölí-könyvre. A :kácto- rskitel való egyéni foglalkozás fontosságát hangsúlyozta ezután és leszögezte, hogy ,,Nekünk szi­kírd, helytálló, hűséges, tántorít-- hatatlan káderekre van szüksé­günk". Az oktatási munka eredményei között lemlitiálte meg, hogy 5500 ttag és tagjelölt részesül rendsze­res oktatásban, ellenben bevés egyénileg dolgozó paraszt és épi- ttőmunkás. — Tűrhetetlen az, hogy egyes fnnlccionóirimáink a sok gyakorlati munkára hivatko­zással mm törődnek saját poli­tikai színvonaluk emelésével. — A népnevelőmunka kampány jel­lé gének megszüntetésére vonat­kozólag a hiba okaként az agitá­ció módszerbeli, technikai és szervezési hibáira mulatott rá és kifejtette, hogy biztosiam kell a népnevelők példamutatását, a tö- megszervezeiekről beszélt ezután Darabos elvtárs. A DISz-szcl kap­csolatban felhozta, hogy a veze­tőség újraválasztásával érvénye­süli a Párt vezető szerep? és egyidejűleg széles pártonkiviiíi réteg került be a vezetésbe, biz­tosítva az egészséges munka alap­ját. Rámutatott azonban arra is: komoly hiányosság az, hogy még mindig a dolgozó ifjúság egy ré­sze csupán ‘tagja a DTSz-nek. Az MNDSz-szel kapcsolatban hiba­ként hozta fel a kampányokban mulatott lelkes munka utáni lanyhulást. — Összefoglalva feladatainkul, úgy készülhetünk legjobban Pór­iunk Kongresszusára, hogy ha példamutatóan fogunk hozzá fel. adataink végrehajtásához, hiá- í! gos sóig a i í ik k i k üsző béléséhez. Jó utón járnunk, amit a Szovjetunió nagy Bolsevik Pártja kitaposott számunkra, és az utón Rákosi elvtárs vezet. A mi ügyünk igaz ügy, amit minden akadályon át győzelemre fogunk vinni — fe­jezte be beszámolóját Darabos Iván elvtárs. A brszéd alatt zámtalanszor zúgott fel a lelke: éljenzés Sztálin, Rákosi elv társak nevének említésekor és c colni, amikor a Pártkongresszus tiszteletére, felajánlottuk termes- állagunk 15 százalékos emelését. Építünk egy 50,0 darabra való tyúkólul, megtaláljuk a tagokul a munkaegységszámolásra. A béke megvédésének előfeltételei a jó káderek kinevelése beszéd befejezi? után is bosszú percekig ünnepelték a küldöttek Pártunka", Rákosi dvtársat. Álljak meg helyünket minden poszton a békéért Időközben mintegy hatvan táv­irat érkezet! a konferenciához. Az egyikben Halmion a konferen­cia tiszteletére megalakult ler- melőcsopqrt vezetősége üdvözli a '•kongresszust. A hozzászólások során elsőnek Balázs Ferenc elv­lárs, a Gépjavító Vállalat üzemi pártszerveze'ének titkára számolt be a pártszervezet pártépitő és gazdasági munkájáról, majd Pálfi János né novai dolgozó p arasz í- asszony állt a mikrofon elé: — Kedves elvlársak — mondotta. Álljak meg helyünket minden poszlon a békéért. Ila nem álljuk meg helyünket, ha nem mutatunk jó példát, akkor az ellenség mu­lat rosszát. Kiss Mária, a nagy- kanizsai ,,Vörös Csillag‘‘ isz tagja mondotta: Üzemi pártszerveze­tünk a tagság fokozott oklláításán keresztül elmélyíti a marxisla-h- ninis.m hidásl, meri tudjuk, hogy eredményes munkát, csak poli- ’ikailag képzeli, öntudatos dol­gozóic tudnak végezni. Bzncze László, az Ásvány-olajtermelő V. bázakei':.! y:i mérnöke i’ámu ri- I arra, hogy az. üzemi pár'- szei'Vezci nem foglalkozott eddig c'éggé -n műszaki értelmiséggel n-m ismerte problémáikat. Fclismértük hiányosságainkat és har­Ta­tudjuk, hogy kötelességünk colni minden csepp olajért, nulmányozzuk a szovjet szakiro­dalmat, éberen őrködünk a Ttto- fcisiszlak határai mellett húzódó üzemeink felett. Pál János eiviárs, a novai „Yö- ,röis Zászló’1 tszcs elnöke a követ­kezők sí mondotta: — Mikor megalakult a tszcs-nk, földjeink 92 darabban voltak. A múlt nyá­ron mégis 12 mázsás termésátla­géi ér,tünk cl. mig a községben az egyénileg dolgozók csuk S mázsát. 2400 négyszögölön 5400 mázsa takarmányrépánk lennelt, ami úgy tudom országosan is el­ső. Gyapotot is termesztettünk, az ugyan nem úgy sikerüli, ahogy gondoltuk, mégis adtunk le Íj kilát és a földművelésügyi mi­niszter engedélyezte ebben az év­ben is a gyapot termesztéséi. A mi pártszervezetünk már eddig nyolc aktivál adott és csak az öregek maradtak. De ez nem az! jelend, hogy az öregek nemi tud­lak dolgozni. M r! az igaz, hogy az én időm is igen rlszaiadl. d nem érzek én semily.n nehézsé­get a munkában, ha a beír karc­ról, . a szocializmusról van szó. Most is a békéért akarunk hnr-í Görög Imre halárőr főhadnagy hangsúlyozta: arra kell nevelni dolgozó népünket, hogy a hatá­rok őrzése nemcsak a határőrök, hanem az egész dolgozó nép fel­adata. — Adja meg dolgozó né­pünk a határsér'tő üldözésben, az UDB-ügynökőfx megsemmisítésé ben a maximális segítséget határ­őreinek — mondotta. Parra gi István 'a lebenyei, Pcrcze Zsig- momd a lenti járási pártbizottság­ól a népnevelőmunka kérdésiéi­vel foglalkozoll, hogy az agitáció konkrétságán ük b iá n yossága i ra mutassanak rá. Harasia Katalin, az MB mezőgazdasági osztályve­zetője a tszcs-fejleszíés elsőrendű fontosságát hangsúlyozta. Kozma József, az állami gazdaságok központjának politikai vezetője az állami gazdaságok gyengén működő pártszervezeteire muta­tott rá. — Állami gazdaságaink­ban most kezdődik a nvrrnarcn- diezés, amely éppen olyan harci feladat, mint az ipari üzemekben volt. Pártszervezeteinknek döntő feladata lesz a no r mar ende zés si­keres végrehajtáséiban, az ellen­ség támadásainak visszaverésé­ben. Öntudatos dolgozóink tudjittc, hogy a normák elavultak, szük­séges igazséigos, aj szociálisai bé­rezési rendszer, uniely nem en­ged meg olyan kilengéseket, mini sdclig. Például mig egy foyutos keresete 20—25 forint volt. addig egy traktoros 60—70 forintot, egy kertész Í00—120 forintot kereseti. Pohánka József elvtárs, a Me­gyei Pártbizottság tagja a káde­rek nevelésével foglalkozott, a jó keidének ki nevelése a béke harcos megvédésének egyik elő­feltétele. Mi agy Ítéljük meg a ve~e,tőket, hogy megnézzük, meny­nyi uj kádert nevelőik ki maguk körül, mennyire ludiák felhozni a becsületes dolgozókat. Németh Károiyné a tag- és tagjelöltfelvé- teie-k bürokratikus kezelésére mulatott rá a zalaegerszegi VB-n. -Rámutatott arra is, hogy egyes helyeken munkaidő alatt kácle- reznek, értekeznek, végzik a párt- munkát. Fekécs Imre elvlárs^ a megyei tanács mezőgazdasági osz'ályának vezetője a-:.tanácsok munkájának, eredményeivel és hibáival foglalkozott. Kövess Já­nos elvtárs, az egerszegi járás Párt bizo-tíságának titkára a pártom i- ka terén feladatként tűzte ki a szervezeti élet inegszihírdilásál. A kommunista helytállásról A következő felszólaló Kiss Ká­roly elvtárs, a Központi Ellenör- ző Bizottság tagja- volt. — Dara. bős elvícirs beszámolóidnak meg­hallgatása, és 28 eiviárs hozzá­szólása illán gondoltam arra, hogy én is szót kérjek és meg­mondjam véleményemet és alá. húzzam a kritikákat is, amit szép számmal hallottunk — mondotta. — Vannak hibák a munkában, de én nyugodtan állíthatom, lioqy megvan a zalai pártszervezelék- ben az erő, hogy kiküszöböljék azokat. Elkövetlek egy kis hibát a ml pártszervezeteink nemcsak Rt Zalában/ de az egész ország­ban is, hogy mindjárt a legma­gasabb fokú tszcs-t akarták szer­vezni és elhanyagolták azt, hogy módot engedjenek az első és má­sodik tipusu Iszcs-kcn keresztül, a [élénkeknek belükóslolni a tán- sasgazdátkodás előnyeibe. A kommunista helytállás fontossá­gáról beszéli ezután és felvetette • z itt tapasztalt, eddig megleli::, ősén lazán kezel! hiányosságo­ka . — Az eddiginél határozol. lobban kell fellépni a kommunista helytállás és példamutatás terén a lazaságokkal, megalkuvásokkal szemben. A kommunistáiknak mm lehet megfeledkezni arról, hogy az állammal szemben is vannak köhlezzllscgei. Kiss Károly elvlárs u’án Sár­kány Erzsébet elvtársnő, az MNDSz megyei titkára szólt hoz­zá és Ígéretet tett, hogy minden erejükkel .azon lesznek, hogy ki­építsék a Párt köré a páriánki- viili bolsevik ok gyűrűjét. Mintegy harminc felszólalás inán a vb át az elnök berekesz- tette és Darabos Iván elvlárs vá­laszolt a felszólalásokra. Ráírni- la o-t arra, hogy a legfontosabb feladat, ami a konferencia leg­döntőbb tanulsága volt: kötelessé, giink, hogy póirtmunkáinkul mi­nőségileg megjavítsuk. Megszüntetjük a tagfelvételek bürokratikus kezelését — Szélesítsük ki Pártunk bá­zisú! és a középparasz ok legjobb­ja ‘4 hozzuk be -a- Pártba, a Me- g'yebizot'tság ki fogfa -küszöbölni az. a hanyag munka:, amit a tag­felvételek bürokratikus kezelésé­vel elköveted', biztosítani kell, hogy 'kiszéksüsük Pártunk tö- m-gbefolyásáí, rá eger ősi isiik kap­csolásit a munkásosztállyal és a dolgozó parasztsággá!. Bvlosi'a- ai kell, hogy egész népünk a bc- kefron baii egyrmberkcnl áiljoi Pártunk mögé. Biztosítani kell, hogy elmélyítsük a szeretekl. a ragaszkodás', a nagy Szovjetunió, bölcs tanítónk. nagy barátunk, Sz áli-n elvlárs iránt és -elmélyít­sük a határtalan gyűlő htot az ünp.i iaRsták és csatlósaik el m. Darabos elvtárs ezután határo­zati javaslatot olyason fel, ame­lyet a konferencia elfogadott, majd '.itkos szavazással választot­ták meg az. országos Kongress:­szus zalai küldő’.-oil Kiss Károly, Darabos Ívű a. Perjcsi László őr­nagy, Álmási Imr? rendőrfőtörzs- őrmeskr, Görög Imr? határőr főhadnagy, Németh Károly MB- tiag, Söjlör János, a Idényéi JB Inkára, Sárkány lirz-ébü me­gye1 MNDSz ti kár, Mohair Te­réz DlSz MB- ag. Süket Erzsé­bet lenti jB-lag. Lisztes Jánosná ba'yki Iauácseínők, /G. nme László mérnök elvtársiak személyéi! n. Tanácskozási joggal küldi Zala megye Szűcs Miklós alezredes ILarasia Katalin MB-'ag Tóth Mária aiapszervi titkár, Trom­bitás Dezső DcFOSz m gyei tükár cs Dómján József ÄMG al­központ politikai vezető elvtársa­kat. Az érttkszlc. a küldői; :k meg­választása után Németh Károly eiviárs zárszavaival és az Inter­náción álé get. elé leölésével ért vé­A kulák javíthatatlan Balázs István xnlaszentba- lázsi kulák a múlt év végen töltötte le kéthónapos bünte­tését a közellátás érdekét, ve­szélyeztető büntette miu-jt. Ez a büntetés azonban nem vál- tozjatott a kulák magatartá­sán. Mos is épp úgy a nép el­lensége. mint azelőtt volt. Mindig azon van. hogy gyen­gülhesse a dolgozó nép álla inát. Mig a község kis- és kö zópp'iu'as/.t.iui hazafias köte­lességüknek tartják es becsü­lettel telje-sitik adófizetési ki­Balazs forint tc I vz c11ség üket. ;i.dd ig István kuláknak 3280 pénzadó és 11 mázsa buzaíöld- adó tartozása van. A napokban újabb aljas lei­tét leplezték le a község dol­gozói. Istállója padlásán el­rejtve 10 kereszt elcsépelethn rozsot talállak- A kulák dkn megindult az eljárás, how elnyerje a méltó büntcLN-'l és visszakerüljön oda ahol legutóbb is voli és ,aho[ nem lesz alkalma a dolgozók a«/la Iáról elrabolni a kenyeret.

Next

/
Thumbnails
Contents