Zala, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-21 / 17. szám
Truman tovább szítja a háborús hisztériát Truman, az Egyesült Államod elnöke, január 8-án üzenetet intézett az amerikai Kongresszushoz „az ország helyzetéről’*. Ezt az okmányt, első szavától az utolsóig, az az átlátszó törekvés hatja át. hogy még jobban lel. korbácsolja a háborús hisztériád az Egyesült Államokban és az egész kapitalista Nyugaton. Az amerikai elnök felhívta a Kongresszusi, hogy hozzon ,.törvényeket, amelyek a mozgósítási: feladatokká l ka peso la tosak“. Szó van heran? ,,az Egyesült Államok hadseregének növelésére előirányzóS't kiutalásokról“, ,,a katonai behívásokról szóló1 törvény meghosszabbításáról és revíziójáról*’, az úgynevezett „katonai és gazdasági segítség“ iöly- íatásái’ól külálkamok részére, az „adók jelentékeny emeléséről a háborús kiadások fedezésére“, stb, stb. Truman azt köve teile, hogy az Egyesült Államok hadseregének létszámát emeljék fel három és fél millióra. így tehát az Egyesült Államok mostani elnöke, aki már egyetlen nyilvános beszédében sem tudja mellőzni a „vaj helyeit ágyú’* hitleri jelszót, ezuótaí is a vad fegyverkezési hajszát hirdette, amely uj s-zuperprofi- tat hoz majd a Morgan oknak, . Rockefellereknek, Duponloknak és a többi amerikai halálgyárosnak, ugyanakkor pedig a lakosság széles rétegeire uj nélkülözéseket és nyomorúságot zúdít. Időszerű itt emlékezetbe idézni, hogy a folyó költségvetési évben az Egyesült Államok Kongresszusa már több mint 42 milliárd dollárt utalt ki csupán közvetlen katonai kiadásokra. De a „New York Times“ és más amerikai burzsoá lapok jelentéseiből ítélve a katonai jellegű kiutalások teljes összege, az Egyesült Államokban legalább évi 60 milliárd dollárt fesz ki, ami hatvan. szorosan felülmúljál az 1939. évi katonai költségvetést. Az amerikai elnök. — aki az Egyesüli Államok agresszív politikájának egyik fő sugalmn.’ZÓ- ja, — üzenetének nagy részét a Szovjetunió ellen irányuló tajtékzó rágalmazó kirohanásokra használta; fel; amelyek visszataszító jellegükben és ostabaságuk- ban semmivel sem maradnak el a göbbdsi propaganda mögött. Truman nem á t állott a elismételni azokat az alaposan és régen megcáfolt dajkameséket, hogy ..vSzovjeloroszország •iuí egész világot meghódítással fenyegeti“, s mi idén tőle telhetőt megfek, hogy a végletekig eltorzítsa és hamis megvilágításba állítsa a nemzetközi porondon ieg- utóbb lezajlott eseményeket. Hiábavaló kísértet! Az egész vi lúg tudja, hogy cgyáiNpán nem a Szovjetunió, hanem rz Egyesült Államok készül uj világháborúra, az Egyesült Álfám ok folytat vad fegyverkezési hajszát, az Egyesüli Áll mok buzgólkodik Nyugat Né matország és Japán ujmfe.fegy vérzésén, az Egyesült Államok ala- kit mindenféle katonai blokkokat és szövetségeket, ^melyeiknek éle közvetlenül a demokratikus államok: eliten irányul. Nem a Szovjetunió, hanem éri non az Egyesük Államok kezdett fegyveres beavatkozást Koreában az Egyesült Államok rabolta el Taivan kínai szigetet és vette zár. 1-t alá a kínai partokat. Az egész vi 1 ágküzvélemény tanúja annak a számos és különféle kísérletnek amellyel az amerikai kormányzó- körök igyekszenek kiterjeszteni agressziójukat a Távol-Keleten, s ’parkodnak meggyorsítani a hábo. rus provokációk előkészítéséi, s földgömb más tájain- És mi adózókéit CiZ agresszív cselekményeket- Truman, cinikusan az Egyesült Államok — „nemzeti biztonságú nak“ követelésével magyarázza. Truman üzenetét egyúttal az : meri kai burzsoázia bizonyos cső portjai felé intézett sajátos vá* ráznak tekinthetjük. Ezek a csoportok az Egyesül’. 1- Államok inter veneiós ernpaf- ihklk koreai katasz- t rófáhs veresége után megriadtak és a külpolitikai vonalvezetés komoly felülvizsgálását követelik 4 Vasárnap, 1951. jam. 21. Truman ebben az üzenetében nem véletlenül hívta fel többször is „egységre“ a Kongresszust- Azok a beszédek, amelyeket Kennedy volt londoni követ., Hoover, volt elnök és végül Taft, a republikánus párt egyik vezetője nemrégiben mondottak, mélyreható nézeteltérése, két tártak fel Amerika vezető klikkjében. Truman nem hagy halta figyelmen kívül e nyilatkozatokat, amelyek nyíltan beismerték az amerikai imperializmus mostani politikai vonalvezetésének csőd jét, beismerték a Marshall.-,t-erv, az Elzákatlapti Paktum és az Acheson-íéle egész „totális diplomácia“ bukását De Truman, amikor „az utóbbi idők széleskörű villáira“ célzott., egyuttia,! kifejezte azt a szándékát, hogy tovább akar haladni a megkezdett utón és egy hajszálnyit sem változtat, eddigi politikáján. Amerika haladó közvéleménye élesen elitéli az uj világháború előkészítésének és kirobbantásának leplezetlen programját. amelyet Truman elnök január 8-án terjesztett elő. A „Daily Worker” rámutat -arra, hogy Truman „Amerikának — amely békét követel és aggódik, hogy Koreában uiabb és még nagyobbméretü események történnek — ridegen ezt válaszolja: semmi béke. több ágyú, kevesebb vaj -. a lap továbbá azt írja, az amerikai nép „kezd tudatára ébredni. hogy igenis lehet béke és a Szovjetunió akarja a békét es tevékenyen dolgozik, hogy az nj háborút megakadályozza“. Jellemző, hogy az Associated Press hírügynökség adatai szerint, amely közvéleménykutatást végzett az Egyesült Államok számos városában, az újságokhoz érkezett levelek 99 százaléka a koreai háború megszüntetését követeli. De nemcsak a demokratikus körök ítélik el határozottan Truman üzenetét. Kemény bírálatban részesíti számos burzsoá újság és sok kongresszusi tag is. Ezek attól tartanak, hogy a kormány politikája az Egyesült Államokat uj katasztrófák felé sodorja. így például Kam szenátor eltélte Trumant azért, hogy „a legkisebb reményt sem nyújtotta politikájának megváltoztatására, vagy a politikáját képviselő személyek leváltására“. Taft szenátor azért bírálta Trumant, „mert makacsul ragaszkodik ahhoz a tervéhez, hogy szárazföldi csapatokat küld a határokon túlra'*. MacCarty szenátor Truman üzenetét úgy jellemezte, mint a mostani politika csődjének „kétségbevonha. tatlan beismerését'1. A békeszerető népek az egész földkerekségen napról-napra határozottabban és bátrabban állnak ki a béke mellett, A Szovjetunió és a népi demokratikus országok népei békés épitömunkájukat végzik s közben fokozzák éberségüket az amerikai imperializmus agresz- sziv szándékaival és világuralmi törekvéseivel szemben. Megjeleut a „Tartós békéért, népi demokráciáért“ legújabb száma A ,,Tartós békéért, népi demo- kráciáérl*’ legújabb száma „A leni- nizmus a nemzetközi kommunista mozgalom legyőzhetetlen zászlaja“ cimü vezércikkében Leninről, a nemzetközi proletariátus nagy vezéréről és tanítójáról, a Bolsevik Párt és a szovjet állam megalkotójáról emlékezik meg halálának 27. évfordulója alkalmából. Egész oldalt szentel a lap az Olasz Kommunista Párt megalakulása 30. évfordulójának. Részleteket közöl Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának beszédeiből. Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkárhelyettese meggyőző példák alapján mutat rá, hogv a De Gasperi-kormány I politikája lényegileg kevésben különbözik Mussolini fasiszta diktatúrájától. Közli a lap Pietro Secchia. az Olasz Kommunista Párt főiitkárhelyettese és Edoardo d‘ Onoirio. az Olasz Kommunista Párt vezetőségi tagja cikkét- Hull. az Amerikai Kommunista Párt országos bizottsága titkára a lapban közölt beszédében átfogó kénét ad a pártnak az ország fasi- zálása. valamint az amerikai imperializmus agresszív tervei ellen vívott harcáról a 14. és 15. kongresszus között eltelt két és fél év alatt A „Pártélet'* rovatban Hans Jennretzky, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának póttagja, a párt berlini szervezetének első titkára ir cikket. Dénes István, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének titkára a „Pártépités’* cimü folyóirat jelentőségét méltatja. Rajkó Damjanov, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja „A Bolgár Népköztársaság újabb győzelmei a szocializmushoz vezető utón“ című cikkében a dimitrovi ötéves terv második évének befejezésével és a terv harmadik esztendejének feladataival foglalkozik. „A Tito-klikk politikája idézte elő a jugoszlmipi „éhinsgget'“ címmel Nusko Novakov gazdag adatokkal alátámasztott cikkben mutat rá a jugoszláviai éhínség és nyomor igazi okaira. Bőséges tájé. koztató anyagot közöl még a lap Franciaországból, Olaszországból és Iránból, a népek békeharcáról a Nyugat-Némeíország felfegyverzésére irányuló agresszív tervek ellen, Kina, Lengyelország, Vietnam népeinek sikereiről továbbá hireket Bulgáriából, Brazíliából, végül pedig Jan Marek „Politikai jegyzeteit'1. A hét könyvei SZIKRA KÖNYVKIADÓ: Leontyev: A doll ár imperializmus Nyugat-E urópúban, 458 oldal, fiizue 15, kötve 21 forint, A demokratikus centralizmus elve a Párt szervezeti felépítésének legfőbb törvénye. (MDP központi előadói iroda előadássorozat) 1. szám, 38 oldal, fűzve 1 forint. Sejman: A Vatikán ideológiája az iniper ializmus szolgálatában, 228 oldal, iiizve 8 forint, kötve 14 forint. Carjov: Az üzemi pártszervezet a szocialista munkaverseny élén. Pártépi- léü kiskönyvtára sorozat 26■ szám, 64 oldal, fűzve 1 forint. SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ: Jókai Mór: Sárga rózsa, regény, 100 oldal, 3 forint. Szépirodalmi kiskönyvtár 8—9. Nexö Martin Andersen: Emlékeim (regény), 276 oldal. Iiizve 19.50, kölvc 24.50 forint. Majerova: Sziréna (regény), 364 oldal, iiizve 23.50, kötve 29.50 forint. Maupassant: Az örökség. Kisregények és váló gátolt elbeszélések. 308 oldal, fűzve 20.50 forint, kötve 26.50 forint. MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ: Dobozi Imre: Uj vetés nő a Kunságon, 96 oldal, fűzve 7.50 forint. Maova: Egy anya jegyzetei 112 oldal, 6 forint. A kínai nép uj irodalma (..Szocialista kultúráért'1 sorozat 1. szám) ] 82 oldal. 5 forint. További zavarok kiküszöbölése végett idén újraépíti az AVESZ a kanizsai elosztóhálózat egy részét „Takarékoskodjék az AVESz villamoséner<)iával” címmel a Znia keddi számában Kádár Mihály alezredes elvtárs aláírásával e!)v az építő bírálat jegyében megárt cikk jelent meg- az AVESz közvilágításával kapcsolatban. Mivel a kritika szocialista építésünket szolgálja, kötelességünknek tartjuk, hogy válaszoljunk rá. Valóban három nap egyfolytában égtek a közvilágítási lámpák a Kádár elv társ által megjelölt városrészben mégpedig üzemzavar miatt, s ebből anyagi kár is keletkezett, bár kevesebb, mint amennyit a cikk írója állapított meg. Ilyen esetben ugyanis önköltségi árral kell számolni. Ettől függetlenül is népgazdaságunkat senki nem károsíthatja meg, ezért mi is nyomban megtettük a. lépéseket a. hiba kiküszöbölésére. Egésznapos vizsgálat után egy Deák-téri épület tetőtartó vas- szerkezetében találta meg a hibát járőrünk, amely azt is megállapította, hogy az elavult vezetékek kicserélése szükséges. Ez, üzemvezetőségünk intézkedésére meg is történt. Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy az, ÁVESz örökségül kapta Nagykanizsa teljesen rossz állapotban lévő villamos elosztóhálózatát a kapitalista Drávavülgyj Villamossági Hírtől. >S mivel az üzletigazgatóság csak október 1-én alakult, még nem. állt módunkban elosztóhálózat újraépítése Idei tervünkben szerepei a hálózat egy részének újraépítése, illetve felújítása. Az ÁVESz valamennyi dolgozója kötelességének tartja a takarékosságot. De amennyiben hasonló esetek mégis előadódnak, az nem az ÁVESz dolgozóinak a hanyagsága, hanem a múlt öröksége. A minisztertanács takarékos- sági rendelete nyomán átszerveztük a közvilágítás fenntartását és uj ütemezéssel a lám- p ács erét — eltérően az eddigi gyakorlattól — az esti órákra tesszük át. Ennek következtében a, lámpacsere végett a nappali órákban a minimumra csökkentjük közvilágítási hálózatunk bekapcsolását. Elismerjük, hogy ezt az átszervezést már korábban is végrehajthat t u k vohia. A kritikát púidig — bár a mulasztás nem bennünket terhel egészében — köszönjük, s azon leszünk, hogy hasonló esetek a jövőben ne adódjanak elő. KAPOSVÁRI ISTVÁN ÁVESz-üzle tjgazgató. A „Itevizor“' ciömtásáirssi készül n Jkímizsai általános gimnázium A nagykanizsai általános gimnázium IV/a osztályának tanulói szorgalmasan készülődnek Gogoly: Revizor c. öt- felvonásos vfemtékának előadására. Gyakran tartanak próbákat, hogv az előadás — amelyre február 4-én kerül sor — minél jobban menjen. A szere;) lő tanulók gondosan ügyelnek arra, hogy a színdarabra való készülődés semmi- ben sem zavarja tanulmányi előmenetelüket. Cigány Lázár és nővére gutorföl- dei lakosok. Jól jövedelmező üzletük volt, A jó hasznot csak a kívülállók látták jónak, a tulajdonosok azonban tudták, sokkal több a jónál, n:;crt ők a megengedett haszon mellett hatalmas külön" hasznot harácsoltak össze, még pedig úgy.' hogy csalást követtek el az állammal szemben és az áruk eladásánál becsapták a dolgozó népet is- így aztán a múlt év novemberében a hatóság lezárta az üzletüket. Mit tettek erre Czigányék? Árukészletük legnagyobb részét elrejtették és újabb és újabb áruk ‘ösz- szeharácsolásával állandóan növelték. Lakásukon zúgkereskedést rendeztek be. Úgy látták, sokkal jobban a; thatnak a dolgozó nép államának, ha minél több élelmiszert elvonnak a dolgozók elől. a zúg- kereskedélmet is úgy korlátozták, hogy a készlet állandóan növekedjék. Meg is növekedett annyira, hogy később már a leglehetetle- nebb helyeket kellett felhasznál - niok tárolásra, ami viszont azt eredményezte, hogy az áru nagy része elrothadt. Céljukat így is elérték, mert a megromlott, rothadt élelmiszereket nem használhatták a dolgozók. A kár több mint 5000 forint. A »»szentélein“ Margit nővér — közönséges tolvaj fit azonban nem ért; még végé! a kuiákagyban megszületett és ku- lákszándékkal végrehajtott történet, mert Czigány Lázárnak van még egy másik nővére is — aki tagja volt egy apácarendnek, amelyet így hívtak: „isteni megváltó leányai rend'1 —, Margit nővér. Hogy gyógyszérharácsolási vágyát és hajlamát kellőképpen kiélhesse, elhagyta a budapesti Rusznyákilinikat. A lopott gyógyszerrel alaposan megrakodva, hazatért a ku- láktanyára. A hatalmas mennyiségű gyógyszer láttán nagy volt az öröm ku- lákéknál. Kéjes érzést váltott ki belőlük, amikor képzeletükben felidézték azokat a dolgozókat, be eg anyákat, beteg gyermekeket, akiknek nagy szükségük lett volna arra az orvosságra, amit a „sz.eniéletü'’ Margit ellopott. Örömükben megcsókolták Margit nővért... Az öröm azonban nem tartott sokáig. Margitul Lázárral, mármint Czigány Lázárral és a másik bűnnel terhelt nővérrel együtt lakat alá helyeztékKiket takart a nemesi kutyakor? Csak most derült ki róluk, hogy ősrégi nemesi családból származnak, mintahegy azt előnevük elárulja. amely így hangzott: kis'zá- gori és zágorhidi mikefalvai Czi- gány Lázár. Ez áll a kutyabőrön. Díszes társaság. Feudális elődeik méltó utódai, akik Ízelítőt adtak abból, milyenek is voltak azok a régi, hírhedt nemesek. Az ö elődeik ellen lázadtak fel Dózsa György parasztjai, az ő elődeik voltak azok, akik korbáccsal hajtották a szerencsétlen, nincstelen magyar parasztot munkára. Szerencsére elmúltak azok az idők. Ma a dolgozóké a hatalom, űzőké, akik kemény kézzel csapnak le az ilyen bandára. Olvasd Veszedelmes tolvaj hand ár ál rántotta te a léptét a gutorföidei dolgozók ébersége