Zala, 1950. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-29 / 227. szám

Kiskomáfont behozza rozsvetésben a lemaradást Az elmúlt hét esőzései kés­leltették ugyan a mezőgazda­sági munkák menetét, de ami­kor az idő megengedte, Kisko- márom község dolgozó parasz- sága alaposan neki lendült a munkának. így a multhéti ütemtervüket telj esi tették is. A kukoricatöréssel végez­tek ,a szárvágás úgy 90 szá­zaléknál tart. A burgonyasze­dés üteme is megfelelő. Az Horváth Jánosnak hívják- A felszabadulás előtt Fejér megyében mint summás mun­kás dolgozott éhbérért a. föl­desuraknak. mert a sokszáz­ezer holdból neki még egy talpalatnyi sem jutott. Sokat szenvedett többi nincstelen dolgozó paraszttársaival együtt. A Szovjetunió hős felszabadító harca egy csapás_ ra véget vetett az elnyomás_ nak, a nyomornak, a lealázás- nak­Horváth János a felszabadu­lás. után került Zalaszentlász„ lóra a jegyzöséghez altisztnek- Itt végzi a munkáját becsület­tel. Az elmúlt öt év elég volt ahhoz, hogy a falu dolgozói megismerjék. Megkedvelte az egész község dolgozó paraszt­sága. Mindenki becsüli fárad­hatatlan. a demokrácia érde­kében végzett munkájáért. Ezért került be a tanácstag. jelöltek közé is. Nagyon büsz­ke erre a megtiszteltetésre. A falu dolgozói között pedig nagy megelégedésre talált, hogy Horváth János az öt megillető helyre került. így vélekednek: „Rá adjuk, a sza­vazatunkat, közülünk való. nincstelen paraszt volt és jó gondolkodású ember. Akár A lovászi üzem olaj munkás dolgozói is áttanulmányozták a „Megvédjük a békét“-moz- galom Országos Tanácsának mozgósitó felhívását, amelyet a békevilágkongresszus ma­gyar küldötteinek megválasz­tásával kapcsolatban tett köz­zé. Elhatározták a munkások, hogy a küldöttek megválasztá­sát összekötik itt az üzemben és az üzemen kívül is a jó nép­nevelő munkával. Balázs István furómester és brigádja az imperialisták há­borús kardesörtetésére a leg­méltóbban úgy válaszol, hogy fokozza a munkaverseny len­dületével országunk további erősítését. — Úgy készülünk fel a ma­gyar békekongresszusra — mondja Balázs elvtárs hogy versenyre hívjuk ki az ország október 12-i előirányzathoz képest bizonyosfoku lemara­dás van a községben a rozsve­tést illetően, de a község szor­galmas dolgozó parasztjai Ígé­retet tettek, hogy ezen a hé­ten behozzák a lemaradást. Azok a gazdák, akik az esős napok előtt elvetették az őszi árpát és rozsot, már földjei" ken megelégedéssel szemlélik a zöldelő őszieket. elnöknek is megfelel Amig Horváth János al­tisztből tanácstagjelölt lett, sokat dolgozott. 1918 febru­árjában tagja lett a Pártnak és mint DéFOSz titkár be­csülettel végezte a tömeg­szervezetben feladatát. A falu dolgozói tisztelik, a kulák tart tőle- Megtaláljuk mindenütt, ahol a békénkről, szabadsá­gunkról van szó. A község legjobb népnevelői közé tar-, tozik. Igazolja, ezt a tavalyi tervkölcsönjcgyzés eredmé­nye is, amikor jó népnevelő munkával elsők között vég­zett a faluban. Maga is pél­dát mutatott, amikor Í00 fo­rintot jegyzett. — Szívesen adom, hiszen a mi jövőnket, ötéves tervünket segíteni győ­zelemre — mondta. — Ami­kor szabadságunkról és bé- kénlcröl van szó. minden ál­dozatra hajlandó vagyok. Az ötéves tervünk sikere békén­ket és szabadságunkat jelen­ti, ezért dolgozok minden erőmmel. Horváth Jánosban bíznak Zalaszentlászló dolgozó pa­rasztjai• Bizonyos, itt is meg­állja helyét, mert ezt várja tőle a Párt és a falu dolgozó parasztsága, a dolgozó nép ál­lama.. összes furómestereit és fúró- brigádjait az „Ország sztahá- novista furómestere és bri­gádja“ címért. Versenyfeltételeink a követ­kezők : 1. A ki- és beépítési időt melyikünk tudja a legügye­sebb munkamódszer alkalma­zásával a legrövidebbre csök­kenteni. 2. A brigád tagjai egyéni munkával és a brigád együt­tesen is milyen rövid idő alatt szereli fel és le a furóberen- dezéseket, szállítja át egyik munkahelyről a másikra azo­kat? Az aknaszerelési időt az ország melyik brigádja csök­kenti a legrövidebb tartamra. A verseny október elsején kezdődik és negyedévenként bírálják cl a teljesítményeket. Legfőbb érték: az ember A megyei tanács közegész­ségügyi és népjóléti osztálya nem csak szavakban hirdeti azt, hogy legfőbb érték az em­ber, hanem a gyakorlatban jó munkával valósítja meg. Za_ laegerszegen az iskolák tanu­lói tüdő szűrővizsgálaton vet­tek részt. a vidéki iskolákat pedig a vándor egészségügyi autó látogatja meg. A kórhá­zak. tüdőgondozók, sziilőottho_ nők újabb egészségügyi beren­dezésekkel gyarapodnak. A beteggondozás kórházainkban, szülőotthonainkban kifogás­talan. Az élelmezés jó. Most újabb nagyjelentőségű egészségügyi mozgalmat indi. tottak az osztály dolgozói: több termelőszövetkezetben, termelőcsoportban DDT-por- ra] és _más hatásos szerrel fer­tőtlenítették az istállókat, 1 égy telenitették a lakóházat. Ugyanakkor egyre inkább ki. szélesítik a Vorosin-mozgal- mat. amit megyénkben először a zalabéri termelőcsoport in_ ditott el. A légytelenitésnek, szúnyog­irtásnak^ állattenyésztési Szem­pontból is nagy jelentősége van. Sokkal nyugodtabban pi­henhet az istállóban minden, féle állat. A tehenek tejhoza­ma lényegesen emelkedik­A termelőcsoportok dolgo­zói meleghangú levelekben mondanak köszönetét a me. gyei tanácsnak azért. _ hogy. ilyen formában is segíti őket, ugyanakkor Ígéretet tesznek, hogy jobb munkával és több­termeléssel viszonozzák a se­gítséget 7őirek — A zalaegerszegi járási tanács végrehajtóbizotísagának és egyes osztályainak elhelyezése megtör­tént. A végreihajtóbizottság irodá­ja a volt megyeháza második emeletén, vari, a pénzügyi osztály ugyancsak a második emeleten az igazgatási osztállyal együtt. Az ipari és kereskedelmi osztály^ iro­dái az első emeleten, a mezőgaz­dasági osztály pedig a földszin­ten található. A statisztikai és munkaerőgazdálkodási osztály az épület földszintjein van. Az okta tási, népművelési, közegészségügyi és népjóléti osztály a Biró Már- ton-utca 38 számú házban nyert elhelyezést. — Hosszuvölgy községben is eredményesen folyik a koreai baráti csomagok jegyzése. — Nagykanizsán az állami ve­tőmag csávázó felállítását öröm­mel üdvözölték a környező köz­ségek dolgozó parasztjai is. — A megyei tanács népműve­lési osztályának vándor hamgos- film vetítőgépje Magyarszerdahe- lyen nagy érdeklődéssel kisért filmbemutatót tartott. A »Boldog aratás“ cimü szovjet filmremek bemutatója után értékes vita ala­kult ki. Azelőtt sommás-munkás ma tanácstag-jelölt Országos versenyt indított Balázs lovászi furómester brigádja flz egerszegi uostások a békekongresszus liszteleiére a békekölcsön sikere érdekében telvilágosító munkát végeznek A zalaegerszegi postaüzem szer­vezett dolgozói is örömmel fo­gadták Pártunk Politikai Bizott­ságának a szakszervezeti munka egyes kérdéseiről hozott határoza­tát és igazságos bírálatát. Ez a határozat segítséget nyújt szá­mukra, hogy munkájuk eddigi hiányosságait megjavíthassák. Most, a második magyar béke­kongresszus tiszteletére értékes munkafelajánlásokat +ettek, kife­jezésre juttatva ezzel a béke harcos megvédése melletti ragasz­kodásukat. „Úgy végezzük a munkánkat mindannyian, pártállásra való te­kintet nélkül — szól a határoza­tuk, —, hogy hivatalunk december 15-ére, tehát 15 nappal előbb fe­jezi be évi tervét. Üzemi pártszervezetünk útmuta­tásával a már eddig megtett 29 hosszúlejáratú versenyszerződés- cen vállaltakat november 1-ig 25 százalékkal túlteljesítjük. Ha­tározatban szögezzük le azt is, hogy kíméletlen harcot indítunk a jobboldali szociáldemokraták és a klerikális reakció sorainkban még megbújt ügynökei, a bércsa­lók és munkafegyelem lazítok el­len. Mégpedig úgy, hogy ideoló- gialag felvértezzük magunkat- Ezért a most meginduló őszi ok­tatási idényben mindannyian résztveszünk a szemináriumok hallgatásában. A békekölcsön jegy - zés és a tanácsválasztások során aktivan bekapcsolódunk a politi­kai felvilágosító munkába,” — Az MSzT és MNDSz nagy- kanizsai I. körzet-e folyó hó 30-án, szombaton este 8 órakor a Nép- büffé udvarában lévő kulfurhelyi- ségében Műsoros Estet rendez. Utána tánc. Mindenkit szeretette] vár a Rendezőség. — Zene- — Tánc- — Büffé. ZALA politikai napilap Felelős szerkesztő: Szántó J~nö Felelős kiadó: Darabos Iván. Szerkesztőség: Zalaegerszcg- Kossuth Lajos-u. 22. Telefon 250. Nagykanizsa. Zrínyi Mik!ós-u 29. Telefon: 54. Kiadóhivatal; Zalaegerszeg. Szé- chenyi-t^r 4. Telefon: 102 Nagy­kanizsa Sztálin-ut 5 Telefon 398 Készült a Vasmegye Nyomdában Szombathely. Kossuth Lajos-u- 6. Telefon: 75. Nyomdáért felel: Hegedűs Gyula­PORT Sportolók a békéért Nem hinném, hogy lenne ebben az országban egyetlen becsületes dolgozó sportember is, aki ne áb- rándult volna ki a háború borzal­maiból. Mi sportemberek csak bé­kében tudunk sportolni. A békénk ellen törnek a nagytőkések, akik biztosnak vélt fedezékeikből a profitra spekuláló tőkések és ná­lunk is azt szeretnék, profi sport legyen, hogy abból a versenyzők verítékén keresztül maguk számára hasznot hajtsanak. — Náluk nem számít a verejték, a vér és az ezernyi szenvedés akkor sem, ha háborúra úszítanak. — Bom­bák hullanak ártatlan emberek­re, mint most a hős koreai népre. Tudom, hogy már nem sokáig úszí. tanak háborúra. A szabad népek békevágya egyre jobban erősödik és ebben a táborban egységesen állunk mi sportolók is. Ezért je­gyeztem én is békekölcsönt. Tu­dom, hogy azok a forintok, amit a béke érdekében adok, az én köz* vétlen családom, de nagyobb csa­ládom, a sportolók családját is megvédik a háborús úszításoktól. Ezért 500 forintos fizetésemből 600 forintot jegyzek. BÁCSI JÁNOS, az Olajmunkás asztaliteniszezője. ★ Én, mint sportoló, szívesen jegy­zem a békekölcsönt, mert tudom, hogy elsősorban országunk béké­jét és a szocializmus gyorsabb épí­tését fogja szolgálni az egész dol­gozó társadalom számára. Jegyzé­sem összege 1200 forint Ezt az összeget szívesen ajánlom fel köl- csönképpen Népköztársaságunk számára, mert tudom, hogy ezzel az összeggel hozzájárulok a spor­tolók békéjének megvédéséhez is. TÁLOSI JÓZSEF az Olajmunkás labdarugója. NVSK—Sopron mérkőzés lesz vasárnap Vasárnap délután fél 4 órai kez­dettel lesz Nagykanizsán az NVSK —Soproni Lokomotiv bajnoki mér­kőzés. Az utóbbi hetekben jól sze­replő vasutas csapat most a szin­tén javuló soproniak ellen szeret­né megszerezni a két pontot. A csapat felállítása attól függ, hogy Gazdag és Szabó sérülése meny­nyire javult. Az Olajmunkás Fűzfőn játszik- Lyka edző érdekes változtatást tervez a csatársoron. Terve sze­rint Kisgál lesz a középcsatár, Gróf a balszélső és a sérüléséből felépült Balogh a jobbhátvéd sze­repét tölti be, ♦ N. Építők együttese ezúttal Bá- taszékről szeretne „pontosan." ha­zatérni, A csapat csatársorának gólképessége javulóban van és ez reményt nyújt arra, hogy az Épí­tők ismét sikeresen szerepelnek vidéken. Legerősebb csapatával áll ki a Vasas öklözök ellen az Olaimunkás Kemény küzdelemre lesz kilátás az Ólajmunkás—Vasas mérkőzésen. A tavaszi fordulóban a kitűnő pesti együttes súlyos vereséget mért Budapesten az olajosokra. Most a visszavágás vágya fűti a fiúkat. Nehéz lesz a válogatott versenyzőkkel teletűzdelt ellenfél ellen, A csapat, mióta a vasutas versenyzők is átléptek, erősebb és egységesebb lett. Valószínűleg: Ba­ranyai, Wlasíts, Beke, Bedi, Szek­szárdi, Balogh, Pápai, Dravarits, Kovács, Büki csapattal állnak ki. A mérkőzés vasárnap este 6 óra­kor lesz a Gimnázium tornatermé­ben. A mérkőzés belépőjegyeit elővételben az IBUSz árusítja. Jól szerepellek az Olajmunkás atlétái ' A délnyugati kerület III. és IV. osztályú egyesületi atlétikai verse­nyén néhány szép eredményt az Olajmunkás versenyzői is elértek. A kanizsai győztesek sorrendje: 800 m-es férfi: Szilajka 2:14.6. — Súlydobás: Ketter 11.46. — Disz­koszvetés: Ketter 35.02. — Női 200 m-es: Magyar 31.8: 400 m-es: Józsa 76; 800 m-es: Parti 2:50.0- Pontversenyben az Olajmunkás 136 pontot szedett össze. A versenyen ezenkívül az Olajmunkás atlétái tóbb értékes helyezést szereztek- Örvendetes, hogy az Olajmunkás atlétikai szakosztálya kijavította a régi hibákat. Már nemcsak két- három versenyző jelenik meg, ha­nem napról-napra növekedik a ver­senyzők száma. Csak az a kár, hogy a fellendülés nem előbb, ha­nem most az atlétikai szezon vé­gén indult meg. Toto-jóslataink Honvéd—Dózsa 1, 1,; Tatabánya —Szombathely 1, x; Diósgyőr—i Győri Vasas 1, 1; Salgótarján—. Dorog 1, x; BDSE—ÉDOSz 2, í; Előre—Vasas 2, 2; III. kér. Textil- Óbudai Építők 1, x; Vác—Gyárépí. tők x, 2; Kiskunhalas—Sz. Loko­motív 2, 2; Fűzfő—Olajmunkás 2, x; Miskolci Építők—Csillag­hegy 1, 1; Pereces—Eger x, 1. ZALAI LABDARUGÓ EREDMÉNYEK: NVSK II.—Igái 2:3, Alsóság—* Nemesgulács 2:2, Zalalövő—Szom­bathelyi Lokomotiv III. 3:1, Hé­víz—Zalabaksa 3:0, Badacsonyto­maj—Lenti 2:1, Lovászi—Zalaeger­szegi Építők 1:1. Apróhirdetés Nagykanizsai gőzfürdő nyílva reggel 7-től cste 6-ig. _________ Jó állapotban lévő kókusz sző" nyeget, szalongarniturát is aszta-1 li villanylámpát vennék. Cim a nagykanizsai kiadóban. _ (d) Ingatlan vételt, vagy eladást legkedvezőbben közvetít Mohácsi ingatlanközvetítő. Nagykanizsa, Ady Endre-ut 21, (917) 200-as DKW eladó. Nagykanizsa Batthyány-u, 6. (978) Eladó üzemképes Opel Kadett sz&mélykocsi. Nova 31. (67) Eladó kis Singer varrógép, asz- talitüzhely, kettő ágy, ajtó, ab- lakrámák, párszáz használt tég­la. Nagykanizsa. Szekeres József. utca 38. (980) Boroshordók eladók. Nagykani­zsa- Petöfi-utca 25- (981) Több kocsi takarmánytök eladó. Nagykanizsa, Sánc 145. (982) MOZI VÁROSI MOZGÓ NAGYKANIZSA Péntek, szombat, vasárnap; ÚJRA OTTHON Szovjet film. Kisérő műsor: Umfi híradó és Moszkva környéki kastélyok. Október 1-én délelőtt' 10 órakor; HÖSÖK ÉLÉN Szovjet film. Figyelem! Szeptember hó 11- től, hétfőtől előadások kezdése: Hétköznapokon délután 5 és 7 órakor vasár- és ünnepnapokon délután 3. 5. 7 és 9 órakor. Pénztárnyitás: Hétköznap kez­dés előtt 1 órával. Vasár- és ün­nepnapon délelőtt 11-tól fél 1 -1® és kezdés előtt 1 órával

Next

/
Thumbnails
Contents