Zala, 1950. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-29 / 227. szám
\ Hz imperialisták mesterkedése miatt még mindig nem végez érdemleges munkát az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlése Az ENSz közgyűlésének szerda 'délelőtti ülésén folytatták az általános vitát. — Az első szónokok Qvevedo, Equador megbízottja és Schaman, francia külügyminiszter, egyaránt támogatták az amerikai imperialisták koreai ^agresszióját. Schuman elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a Biztonsági Tanácsban még mindig egyöntetű határozathozatalra vajn szükség a Tanács döntéseinél. Rau, indiai megbízott a világ népeinek békevágyáról beszélt. Kérte a nagyhatalmak külügyminisztereit, hogy törekedjenek a kérdések békés rendezésére. Utána Sárét, Izrael állam külügyminisztere Amerika javaslatait méltatva azt állította, hogy azok a legmélyebb figyelmet érdemlik. Majd Gonzales, venezuelai küldött a Biztonsági Tanácsban érvényes egyöntetűség elve ellen felhozott szokásos érveket ismételte meg és üdvözölte a Biztonsági Tanács jogtalan eljárását Koreával szemben. Vita a Biztonsági Tanácsban New-York TASzSz. A Biztonsági Tanács szerda délutáni ülésén Malik elvtárs, a Szovjetunió képviselője tiltakozott amiatt, hogy a „Panasz a Koreai Köztársaság ellen irányuló agresszióval kapcsolatban" című tárgypontot nem vették napirendre. Jebb elnök előbb látszólag kész volt Malik elvtárs kívánságának eleget tenni, később azonban az USA parancsszavát leső csatlósok segítségével azt a határozatot hozatta, hogy Malik elvtárs beszédének fordítását hallgatják meg mindössze a kérdés érdemleges tárgyalása helyett. Az ülés további folyamán éles harc fejlődött ki a szovjet delegátus és az imperialista államok képviselői között a végleges napirend megállapításával kapcsolatban. Ran. India képviselője javasolta, hogy Indonézia felvételi kérelmét tartalmazó nyilatkozatot tűzzék a napirend elejére. Az angolszáz államok ezt az alkalmat is felhasználták arra, hogy mellék- vágányra tereljék a vitát, míg végül Malik elvtárs emlékeztette a Tanács tagjait a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének szeptember 7-én és 18-án kelt üzenetére a koreai békés lakosság által elszenvedett bombatámadások borzalmairól. — Malik elvtárs rámutatott, hogy az USA durván megsértette a hágai egyezményt, és a szovjet küldöttség nevében határozatot terjesztett elő a koreai békés lakosság és városok ellen irányuló embertelen bombatámadások megszüntetésére. Jebb durva eljárása Gross, az USA képviselője azzal Ä Daily Worker jelenti, hogy a napokban az USA külügyminisztériumának rendeletére kiutasították Amerikából Fischert, a Szakszervezeti Világszövetség képviselőjét. A kiutasítás összefügg azzal, hogy Truman szerdán Walter Giffor- dot, az Egyesült Államok egyik legnagyobb konszernjének elnökét Ä legutóbbi heti elbírálás alapján a következő sorrend alakult ki a vas- és zalamegyei moziknál: Zala megye szívósan tartja az elsőséget. Zalalövő 121, Zalaszent- grót 102, Jánosháza 96, Csepreg próbált kiutat találni, hogy „a bizottság nem hozhat ma döntést a szovjet határozati javaslattal kapcsolatban", majd hosszas jogi vitát provokált, amelyben többek között a Kuomintang képviselője jutott jelentős szerephez. Végül is az elnök megszavaztatta az amerikai szavazógépezettel az ülés befejezését, A Szovjetunió a befejezés ellen szavazott. Malik elvtárs kijelentette: hogy meg kívánja indokolni szavazatát, azonban Jebb durván félbeszakította és kiáltva bejelentette, hogy az ülés betejezödöt és hogy a kövekező ülés időponját később közli. az ENSz titkársága az USA külügyminisztériumának nyomására nem volt hajlandó támogatni Fi- schernek azt a kérelmét, hogy résztvehesens a közgyűlés ülésszakán. nevezte ki az USA nagybritanniai nagykövetévé — jelenti a Reuter. 95 százalékra teljesítette eddig a havi normáját. Szombathely egy kicsit feljavult, eredménye 88 százalék. Sárvár továbbra is a lista végén van 55 százalékos csekély eredménnyel. fiz USA kiutasította területéről a Szakszervezeti Világszövetség képviselőjét Az USA egyik legnagyobb konszernjének eFnükét nevezték ki az Egyesült Államok londoni nagyköveiévé Változatlan a sorrend a vas- és zalamegyei mozik versenyében Békemozgajlom A II. Békevilágkongresszus előkészületei világszerte uj lendületet adnak a békemozgalomnak SZOVJETUNIÓ. MONGOL NÉPKÖZTÁR. A Béke Hívei II. Világkongresszusának előkészületei uj lendületet vittek a békemozgalomba — írja a Pravda. Az egész világ népei hisznek a békemozgalom legyőzhetetlen erejében, mert ennek a hatalmas mozgalomnak az élén a Szovjetunió népe halad, szorosan tömörülve vezére és tanítója. Sztálin elvtárs köré. Az amerikai banditák véres gaztetteire válaszul az egész világon még szélesebben és döntőbben bontakozik ki a békeharc. A Béke Híveinek sokmilliós hadserege tömött sorokban vonul fel a II. Békevilágkongresszusra. ALBÁNIA, Az albán katolikus papság a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett táviratában tiltakozását fejezte ki az amerikai ag- resszorok koreai beavatkozása ellen és követeli az amerikai csapatok kivonását Koreából. SASÁG. A Mongol Népköztársaság egész területén nagy előkészületek folynak a IL BékevilágJ kongresszusra. A Népköztársaság különféle vidékein a helyi békebizottságok ismertetik a lakosság legszélesebb rétegei előtt a békekongresszus célkitűzéseit. NYUGAT-NÉMETORSZÁG. Nyugat-Németországban erősödik az imperialisták háborús készülődései ellen, a békéért vívott harc. Hamburgban a Philipps-Valvo-üzem gyárkéményén nyolc óra hosszat lobogott a kék békezászló, am.g a város szociáldemokrata polgármesterének rendőrei le tudják szedni. A hellbronni városi fürdőben a hadgyakorlatokon résztvevő nyugati csapatokat ez a felírás fogadtat „Katonák kifelé! Békét akarunk!“ A Tifo-klikk egyre nyíltabban keresi a háborús uszítok kegyeit A belgrádi kormány külön rendelettel megengedte az angol és amerikai hadihajóknak, hogy befussanak jugoszláv kikötőkbe és fegyvere« csapatokat tegyenek partra. Tito egyezményt irt alá, amely megengedi az Egyesült Államok légierőinek, hogy használják a jugoszláv repülőtereket. A titoisták nyiltan tárgyalnak az Egyesült Államok többi csatlósaival és az Egyesült Államokkal a népi demokratikus országok ellen irányuló támadó tervekről. A Tito-klikk egyre nyíltabban keresi a háborús uszitók ke* gyeit. A brit vezérkar főnöke Nyugat-Németországban Sir William Slim tábornok, a Brit Birodalom vezérkari főnöke Nyugat-Németországba érkezett az angol megszálló haderő hadgyakorlatára — jelenti a ReuterALLANDÖ MOSORSZAMOK: KOSSUTH RADIO 5.00: Frissen, fürgén, hanglemezek — 5.20: Lapszemle. — 5.30: Hanglemezek. — 6.00: Falurádió.— 6.30: Hanglemezek. — 7.00: Hírek. .— 7.20: Hanglemezek, közben naptár. — 7.55: Műsorismertetés. — 7.45: Magyar nóták, közben kb. 8.00: Lapszemle — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Déli harangszó, hírek. — 13 30: Hírek németül. — 14.00: Hírek. — 15.15: Hírek szerbül — 16.00: Rádióiskola — 17.00: Hirek oroszul. — 18 00: Hírek szerbül — 20.00: Hirek. — 20.20: Hirek. —* 24.00: Hirek. — 0 10: Hirek franciául, — 0.20: Hirek angolul. — 0.30: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 5 00: Frissen, fürgén, hanglemezek — 5.30: MHK negyedóra. — 5.45: Termelési lapszemle. — 5.55: Hanglemezek, közben 6.35: Előadás —- 7.30: Hanglemezek — 8.00: Hanglemezek. — 10.00: Hirek. *— 11.30: Műsorzárás. — 14.50: Hirek — 15.00: Rádióiskola — 18.45: Hirek szerbül — 20.20: Hanges újság. — 21.00: Hirek. — 21.45: Hirek szlovénül. — 23.00: Hírek szerbül —• 23.45: Hirek szlovénül, —> 24.00: Műsorzárás. 7 ■ HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 12.15: Magyar indulók- — 13.00: Tarka melódiák. — 14.10: Úttörő híradó. — 14.25: A Háziegyüttes játszik. — 15-55: Kerin- gők. polkák. — 16-20: Iskolások rádiója. 18.00: Néphadsereg Péntek, 1955. szept. 29HETI RÁDIÓMŰSOR A Magyar Rádió műsora 1950 október 2-től október 8-ig SZERDA KOSSUTH RADIO PETŐFI RADIO híradója. — 20.30: Dalol a kolhoz, az MSzT műsora- — 21-00: Pan- cho Villa, kalandos rádiójáték. — 22.25: Magyar muzsika. — 23-20: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 16.10: Magyar zongoramuzsika. — 16-30: Tarka-barka. — 17-30: Szovjet és bolgár művészek hangversenye. — 18.40: Filmzene. •— 19-10: Szomszéd népek dalai. — 19- 40: Egy falu — egy nóta. — 20- 00: Tánezene. — 21,00: Falurádió. — 21.15: Magyar dalok. — 22.00: Szív küldi szívnek. — 22-20; A lengyel rádió műsora. KEDD KOSSUTH RADIO 12.15: Győri Vagongyár ónekés zenekarának műsora. — 13.00: Népszerű melódiák. — 14-10: Házi-együttes játszik. — 15.55: Keringek. — 16.10: Szovjet napok — szovjet emberek. — 16.20: Iskolások rádiója- — 17-10: Katonadalok. — 17.45: Termelési híradó. — 20-15: Hétköznapok hősei, közvetítés a Belvárosi színházból. — 23.00: Baráti népek muzsikája. — 23-45: Éjféli muzsika. PETŐFI RADIO 1610: Tánczene. — 16-30: Lengyel muzsika. — 17-45: Dolgozóknak zenéről. — 18.40: Operarészletek. — 19 Ói): Táncáéin,e. — 19-40: Egy falu — egy nóta. —- 22.00: Hanglemezek. — 22.35: Szív küldi szívnek. 12.15: Indulók. — 14-10: Utíö- rőhiradó. — 14-45: Könnyű dallamok. — 15.30: Ifjúsági kórusok. — 16-20: Iskolások rádiója. — 17.00: Építőipari félóra. — 18.00; Ifjúsági rádió műsora. — 2Ő.30: Cigányzene. — 22-25: Tánczene— 23.10: Hanglemezek. PETŐFI RÁDIÓ 15.40: A földkerekség egyhaio- dán. — 15.55: Operarészletek- — 17-20: Tíz perc külpolitika. — 18 00: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. — 18-55: Egy falu — egy nóta- — 19.15: A lengyel rádió műsora. — 20 00: Tánczene. — 20-50: Falurádió. — 22.00: Uj szovjet zeneművek. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RADIO 12-15: A rádió énekkara. — 12.45 A Házi-együttes játszik. — 14-45: Szomszédaink — barátaink. — 15.40: Hanglemezek. — 16.20: Iskolások rádiója. — 16-40: Néphadsereg híradója. — 17.10: Szovjet napok — szovjet emberek. — 17.50: Termelési híradó. — 19-30: A Szovjetunió dalai- — 20.20: Tiz perc sport. — 2t).3£): Üzemi műsor. — 21.00: Népnevelők műsora. — 22.25: Magyar művészek muzsikálnak. — 23-00: Tánczene. 17.35: Szórakoztató zene a moszkvai rádióból. — 18-40: Sziv küldi szívnek. — 19.00: A koreai néphadsereg erejének forrása, előadás. — 19-20: Közvetítés az Ope. rából. — 22.00: Tánczene. PÉNTEK KOSSUTH RADIO 12.15: Honvéd zenekar. — 1300: Népdalfeldolgozások- — 14-10: Ut. törőhiradó. — 14.25: Házi-együttes játszik. — 15-55: Színes muzsika. — 16.20: Iskolások rádiója. — 17-10: Dolgozóknak zenéről. — 1800: Chopin műveiből. — 2030: Blanter est. — 21.00: Rádiózenekar. — ‘23-20: Éjféli muzsika. PETŐFI RADIO 15.'00: Iskolások rádiója. — 15 40 Tarka muzsika. — 16-40: Operett- zene. — 17-00: Szív küldi szívnek. — 17.35: Október 6-ára. — 19-20: Egy falu — egy nóta. — 20.00: Ténczene. — 21-00: Falurádió. — 21 15: A Szovjetunió harca a békéért a nemzetközi diplomácia frontján. — 22.15: A rádió szórakoztató műsora a lengyel dolgozók rak. SZOMBAT KOSSUTH RADIO 12-15: Cigányzene. — 13 00: Há zi-együttes játszik. — 15-30 Hanglemezek. — 16.10: Szovjet napok — szovjet emberek.* — 16-20: Iskolások rádiója. — 17-10: A Szovjetunió Ifjúsági Zenekar* játszik. — 17.50: Termelési hir* adó. — 18.05: Falurádió. — 20-30: Üzemi műsor. — 22-25: Tánc éj« félig. PETŐFI RADIO 15.00: Tarka zene. — 16.40: Sziv küldi szívnek. — 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszul- — 17.30: Ci« gányzene. — 18.05: Színes melódiák- — 18-40: Szórakoztató zene.— 19.10: Értünk harcollak, közvetítés az Ifjúsági Színházból. — 22-20: Opereltszinház zenekara játszik. VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 8.30: Sziv küldi szívnek. ■— 1000: Egy falu — egy nóta. —* 10 45: Külügyi negyedóra. — 11-25: Rádiózenekar. — 13.00: Zenés posta. — 14-15: Vidám hangverseny. — 15-30: Üzemi műsor. — 16.40: Vidám zongoramuzsika. — 17-10: Tabányi-együttes játszik. — 17.40: Kincses kalendárium. — 20.20: A második front mögött, dráma. — 21.55: Totohirek. — 22.15: Tánczene- — 23-15: Hanglemezek. PETŐFI RADIO 8-30: Falurádió. — 9.00: Chopin műveiből. — 10.15: Női szemmel. — 11-00: Miska bácsi lemezesládája. — 12.00: Déli muzsika. — 1300: Szi-nes muzsika- — 1330: Szép melódiák. — 14-00: A Szovjetunióban járt parasztküldöriség beszámolója. — 15.00: Kérdezz — felelek. — 1600: A gyermekszin- ház műsora* — 164Ö: Szív küldi szívnek. — 17-40: Ténczene. — 20.30: Szórakoztató hanglemezek. — 22.00: Cigányzene. — 22 45: Tánezene,