Zala, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-11 / 185. szám

A zalai üzemek dolgozói emelik teljesítményeiket a Koreai Héten Egy parasztküldött elmondja; mit látott Szovjet-Kirgiziában TÖVÖHETI RÄDIÖMÜSOR VI. évfolyam 185 szám. Ära 50 fillér 1950. augusztus 11 péntek Az Alkotmány ünnepére készül az ország Irta: Seres János Zala megye dolgozó népe au­gusztus 20-án, Alkotmányunk egy éves évfordulóján megün- nepli mindazt az eredményt, azt a győzelmet, amelyet Pár­tunk vezetésével politikai, gaz­dasági és kulturális téren orszá­gos és megyei viszonylatban arat­tunk. Nézzünk meg ezek közül csak néhányat. Megsemmisítettük a dolgozó parasztsággal szövetséges mukás- oszfály hal almára törő imperia­lista gyilkos ügynökök egész so­rát. Felszámoltuk Rajkék aljas bandájáJ. Győzelmet, győzelemre halmoztunk, a kulákokkal szö­vetkezett klerikális reakció, az áruló jobboldali szociáldemokra­ták jó egynéhány csoportja fe­lett. Megszilárdult, méginkább dolgozó népünk politikai hatal­ma. Befejeztük 3 • éves tervünket. Hozzáfogtunk a Párt által kidol­gozott ötéves tervünk teljesíté­séhez. Valóraváltotíunk Alkot­mányunk 4-ik paragrafusát: „A magyar Népköztársaságban a termelési eszközök zöme társa­dalmi tulajdonba került, az ál­lam, a közületek. vagy szövet­kezetek tulajdonában van. Me­gyéinkben több mint 50 termelő üzem lett államosítva az elmúlt év decemberében. Dolgozó né­pünk gazdasági ereje méginkább nő. Fokozatosan kiszorítjuk a itőkés elemeket hadállásaikból „és következetesen épitjük a gazdaság szocialista rendjét“. Emeljük az életszxnvomlat. Csak példának említjük meg, hogy a zalamegyei Népboltok átlagos havi forgalma tavaly úgy 2 millió körül mozgott. Ez év júniusában a 9 milliót is felül múlta. De sorolhatnánk még az életszínvonal emelkedésével kap­csolatos példákat, nem lenne végé-hossza. Eredményeinket az ellenség nem nézi tétlenül. Ezért indíta­nak az imperialisták állandó provokációkat a fejlődő népi demokráciák, a béketábor veze­tője, a nagy Szovjetunió ellen. A rágalom, rémhírterjesztés gaz­dasági kártevés - módszereiről a nyílt fegyveres beavatkozásra is áttérlek már, amint azt a ko­reai eset is bizonyítja. Ezért kell nekünk Alkotmányunk ünnepén újból fogadalmat tenni, még ma­gasabbra emelni a békemozga­lom diadalmas nemzetközi zász­laját. Ezért szükséges, hogy a nagy napra munkásságunk, "dolgozó parasztságunk és értelmiségünk még inkább fokozza a termelést. Harcoljanak az uj normák túl­teljesítéséért. Leplezzék le az üzemekben, az állami gazdasá­gokban, gépállomásokon, hiva­talokban megbújt imperialista ügynököket, jobboldali szociál­demokratákat, népünk minden ellenségét. Ezért 'helyes a lenti fűrész­üzem dolgozóinak kezdeménye­zése, akik a koreai műszakra lett vállalásukat tovább fokozzák Alkotmányunk ünnepére. Eddig uj normájukat 5 százalékkal teljesítették túl. Az cserszegi vasutasok Alkotmányunk ünne­pére az őszi csúcsforgalom za­vartalan biztc&itását szervezik meg. Dolgozó parasztságunk is tudja, mit köszönhet az Alkotmánynak. A zalalövői állami gazdaság dol­gozói valamennyien az őszi munkálatokra vonatkozóan tet­tek hosszúlejáratú felajánláso­kat a nagy nap tiszteletére. A termelőcsoportok hasonlóképp. Zalaszentmihály dolgozó paraszt­jai Rákosi elvtárshoz küldött táviratukban igy Írtak: Augusz­tus 20-a helyett már a Koreai Héten teljesítjük a vállalt 200 százalélcos terménybeadást. Kö­vetjük az üzemi munkások pél­dáját, mert mindanruyiuhk köte­lessége a Néköztársaság gazdasá­gi erejének fokozása és a népi demokrácia rendjének megerősí­tése.'1 Értelmiségeink közül Dallos mérnök, az Ásványolajipari NV lovászi koromgyárában újítás kidolgozását ajánlotta fel Alkot­mányunk ünnepére. Ez évi 150 ezer forint megtakarítást jelent népi demokráciánknak, a báza- kerettyei üzemben Bencze László mérnök a fajlagos segédgáz fo­gyasztását 5 százalékkal csök­kenti, ez viszon havi 50-000 fo­rintot jeleni a dolgozó nép ál­lamának. „A Magyar Népköztársaság biztosítja polgárai számára a, munkához való jogot és a végzett! munka minőségének és mennyi­ségének megfelelő díjazásit'. És nézzünk csak szét a megyében, nemzetgazdaságunk fejlődésével elértük, hogy munkanélküli­séget- ma már szinte teljesen megszüntettük. Igen sok szak­mában munkaerő hiány mutat­kozik. Az Alkotmány 46-ik pa­ragrafusa igy szól: „...A Magyar Népköztársaság védi a dolgozók egészségét- A megyében öz, elmúlt esztendőben két tüdőbe­teggondozó épült. • Kibővítették a nagykanizsai és a zalaegerszegi kórházat. A vándorfogászatunk jelentős munkát végzett . és egészségügyi berendezéseink szaporodtak. Alkotmányunk egy éves év­fordulójára sok községünk kap­ja meg a kultur otthont, mert „A Magyar Népköztársaság biz­tosit ja a dolgozóknak a művelő­déshez való jogot." A jugoszláv- magyar határszélen Tótszenlrnár- ton község dolgozó parasztjai a gabonabegyüjités túlteljesítésé­vel és a megye egyik legszebb kulturotlhonának felavatásával kiáltják oda Titoéknak: — Eb­ben az országban horvát és ma­gyar anyanyelvű dolgozó, sza­badon békességben kultúrájá­nak emelésével egy emberként áll a béketábor oldalán. Következetesen védelmezi Al­kotmányunk az ifjúság érdekeit. Pártunk útmutatása alapján a közelmúltban született meg az egységes ifjúsági szervezet. Fia­taljaink százai kerültek közép­es felső iskolákra. A dolgozók gyermekei számára a múltban ez elérhetetlen volt. Ki kell emelnünk Alkotmá­nyunknak azt a pontját is. amely ‘‘ ..elismeri és biztosítja a dolgozó parasztok jogát a föld­höz és kötelességének tekinti, hogy i közös műnké alapján működő fermelőszövei kezetek - támogatá­sával elősegítse a mezögazdpság szocialista fejlődéséi*' Alkotmá­nyunk ünnepére több uj terme- lőcscrport alakú] a megyében és a már meglévők uj tagokkal gyarapodnál?. Dolgozó paraszt­A szovjet küldöttség feladatai: Harcolni a béke ügyéért és igazságos formában megoldani a koreai kérdést A Biztonsági Tanács augusz­tus 8-i ülésének folyamán Jebb angol képviselő támogatta az amerikai és a Kuomintang-kül- dött javaslatát, hogy Li-Szin- Man képviselőjét haladéktala­nul hívják meg az ülésre. Malik elvtárs, a Tanács elnö­ke helyreigazította Jebb állítá­sait és emlékeztette a Tanácsot a Szovjetunió világos kérdésé­re: Érvényben van-e még a dél­koreai küldött június 25-i meg­hívása, amelyet törvénytelen formák között határoztak el? Austin amerikai küldött igye­kezett mentegetni az amerikaiak koreai agresszióját és felszólí­totta a Biztonsági Tanácsot, hogy a törvényellenesen össze­hívott június 31.-i ülésen beter­jesztett amerikai javaslatot kezdje tárgyalni, Austin ezután megvádolta a Szovjetuniót, hegy azzal, hogy nem nyújt fegyveres segítséget a Lí-Szin- Man bábklikknek, az „északko­reai támadókat“ támogatja. Ja­vasolta a Tanács munkájának elhalasztását augusztus 10-ig, Malik elvtárs, mint a Szov­jetunió képviselője, visszautasí­totta a vádat és megállapította, hogy a ko­reai kérdés békés rendezését Austin és a Kuomintang­képviselő nehezíti meg. Tak­tikázásuk oka, hogy nem bé­két akarnak, hanem hábo­rút. Maga az a tény, hogy el akarják odázni a Tanács munkáját, bizonyítja, bogy nem „ háború megszüntetése a céljuk. A Szovjetunió a koreai kérdés igazságos megoldására törek­szik, miközben az amerikai kül­döttség meg akarja zavarni a Biztonsági Tanácsot és a világ közvéleményét. Ki a támadó? Ki visel há­borút Koreában? __ kérdez­te Maiik elvtárs. Válaszolt is a kérdésre. — Az amerikai küldött kétértelmű kijelenté­sei nem rejthetik el a tényt, hogy a támadó az amerikai kormány. Malik elvtárs ez­után bejelentette, hogy a szovjet küldöttség már meg­kapta utasításait: Harcolni a béke ügyéért és igazságos formában megoldani a ko­reai kérdést. Ez a feladat pedig megköveteli, hogy mindkét fél kifejthesse ügyét a Biztonsági Tanács előtt. A kérdés igazságos megvitatása megköveteli a kínai népi kor­mány képviselőjének részvéte­lét isi A szovjet küldöttségnek tehát nincs szüksége az ülés el­napolására, Ezt csak az ameri­kai küldött akarja erőszakolni, mert időre van szüksége, hogy álláspontját ráerőszakolhassa csatlósaira. Az amerikai javas­lattal szemben a Szovjetunió küldöttsége javasolja, hogy a következő ülést már augusztus 9-ére hívják össze, hogy a ha­laszthatatlan döntést követelő tárgypontot, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság tiltako­zását megtárgyalhassák. Malik elvtárs ezután a Szovjetunió álláspontját le­szögező határozati javaslatot terjesztett elő, amely szerint * Biztonsági Tanács java­solja az USA kormányának, hogy szüntesse be a terror­bombázást Koreában. Austin, javaslata fölött meg­ejtett szavazásnál, hogy az ülést augusztus 10-re napolják el, a Szovjetunió a javaslat ellen, a Tanács többi tagjai pedig a ja­vaslat mellett szavaztak, A ju­goszláv küldött tartózkodott a szavazástól. Ilymódon a Tanács szavazógépezete a sürgős elin­tézést váró koreai ügy további vitáját — amerikai befolyásra — augusztus 10-íg elhalasztotta, Gunll és Jongdok felszabadult A koreai néphadsereg folytatja dicsőséges előrenyomulását A Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság- néphadserege főparancsnokságának szerda reggeli hadi jelentése közli: A néphadsereg egységei felszaba­dították Gunjjt (Olnji), foly­tatva támadásukat dél felé, szétverték a kitartóan ellen­álló ellenséget. Ebben a harc­ban a néphadsereg egységei az ellenség sok katonáját és tisztjét ejtették fogságba. A front más részén a nép­hadsereg légierői és légvédel­mi egységei 14 amerikai bom­bázót és vadászgépet Iőttek le. A néphadsereg csapatai foly­tattak támadásukat,,szétzúz­ták az ellenség 18. gyalogsági ezredét, gépesített tüzérosztá­lyúnak egy ezredét és az ellen­ség más eaységeit- A keleti partvidéken meg­semmisítették és fogságba ej­tették a Li-Szin-Man bábhad­sereg úgynevezett szöuli had­osztályának 1. és 16. ezredét. Nagy hadizsákmányt ejtettek­A koreai néphadsereg főparancsnokságának szerda esti hadifelentése A Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság népi hadse­regének főparancsnoksága augusztus 9-én este, közölte: A népi hadsereg egységei a déli partvidék térségében vissza­verték az amerikai gyalogos egységük harckocsik támoga­tásával intézett néhány ellen- támadását. A népi hadsereg é térségben' összpontosított tűzzel visszaverte a liszimnani bábkatonaság partraszállási kísérletét. E hadműveletek so­rán a népi hadsereg egységei szállásáról: Északkoreai csa­patok csütörtökön hajnalban elfoglalták Kigie várost, a keleti parton fekvő Phohang stratégiaiig fontos kikötővá­rostól 10 kilométerre nyu­gatra. Ugyanez a jelentés egyúttal számot ad arról, hogy a népi hadsereg csapatai Kigievel egyidőben Jongdokot is elfog­lalták. Phohangtól mintegy 40 kilométerre északra. A Reuter egy washingtoni jelentése — kétségkívül egy újabb amerikai visszavonulás előkészítése céljából — körük beiül igy szól: Az amerikai nemzetvédelmi minisztérium hangoztatja, hogy a Naktan folyó ném tekintendő a végső, védelmi vonalnak, mert szük­ségessé válhat a visszavonulás egy még rövidebb vonalra, amely a félsziget délkeleti sar­kában lévő Puszan életbevágó fontosságú utánpótlási kikötő körül fog kialakulni. Jongdok felszabadulását mind a londoni rádió, mind az AFP egyaránt megerősíti. S Ságunk között tömegmozgalom­má szélrsede-t ki a termelőszö­vetkezeti mozgalom. Eddigi eredményeink vizsgála­tánál ne tévesszük soha szem elől, hogy ez a fejlődés csak úgy volt lehetséges, hogy állan­dóan erősítettük kapcsolatunkat a hatalmas < Szovjetunióval, a legyőzhetetlen béketábor vezető erejével, Sikereink záloga, hogy dolgozó népünk egyre szélesebb tömegekben tömörül minden ed­digi győzelmeink szervezője, a Párt köré. .Alkotmányunk egy éve* év­fordulójának ünnepe előtt fo- pradini? mso hoöv méff erőseb­ben megszilárdítjuk szövetséJ günket a nagy Szovjetunióval, a testvéri népi demoiknbcißk csa­ládjaival és mégknkább tömörü­lünk a mi nagy Pártunk és an­nak bölcs ueeéne. Rákosi elvtárs köré, aki biztosan vezet bennün­ket a végső győzelem, a «tocfci­egy ellenséges hadihajót el­süllyesztettek­Augusztus 18-án 11 négy­motoros amerikai bombavető gép ismét barbár támadást in­tézett Phöngjang ellem A tá­madás során sok lakóház rom- badőlt- A légitámadásnak a polgári lakosság körében áldo­zatai vannak. Jongdok felszabadult A Reuter jelenti n 8- ame­rikai, hadsereg koreai főhadi-

Next

/
Thumbnails
Contents