Zala, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-06 / 181. szám

LENIN ES SZTÁLIN t A MUNKÁRÓL OLVASTUK Tartalmára nézve rendkívül gazdag, elméleti, politikai és gya­korlati jelentőségét tekintve szin­te felbecsülhetetlen értékű az a gyűjteményes mű, amely közel fél ezer oldal terjedelemben most je­lent meg a Szikra kiadásában, Le­nin és Sztálin: „A munkáról“ cím­mel. Lenin és Sztálin c. kötetbe fel­vett első írásai azzal foglalkoznak, hogy 'mily megalázó a munka osz­tályrésze, mily nyomorúságos a munkás helyzete, mennyire el van nyomva a munkásság és az egész dolgozó nép a tőkés társadalom­ban. A munkásság s ugyanígy a dolgozó parasztság fiatalja és fel­nőttje, a dolgozó férfi és a dolgozó nő, egyaránt be van fogva a tő­ke igájába, ha a városi, vagy fa­lusi proletár — éhbérért kényte­len robotolni a tőkés vagy a föld birtokos parancsszavára, ha lát­szólag önálló kistermelő. — szinte állandóan nyomorral viaskodva kényszerül túrni talpalatnyi föld­jét, vagy küszködni munkapadja mellett a tőke gyilkos versenyé­nek szüntelen nyomása alatt. A proletár és a félproletár sorsa a tőkés társadalomban egyaránt bi­zonytalan. Számukra csak a foko­zódó elnyomatás, a korai halál, vagy a teljesen bizonytalan öreg­kor kilátása bizonyos. Lenin és Sztálin ebből az idő­ből származó írásainak alaptónu­sát annak a marxi igazságnak hangsúlyozása adja meg, hogy a munka, a tőkés társadalomban egyedül a tőkés haszonforrása nyomasztó nyűg a dolgozó ember­nek, amire az éhség korbácsa kényszeríti rá, amiben nem _ tel­het öröme, aminek eredményében nem lehet öröme, aminek ered­ményében nem lehet érdekelve. De a kapitalizmus még ilyen meg­alázó feltételek mellei- sem képes munkát biztosítani valamennyi dolgozónak. A kapitalizmus elke­rülhetetlen velejárója a termelési anarchia- A termelési anarchia nyo mában viszont állandóan oh ólál­kodik a gazdasági válság, amely a munkások millióit fosztja meg a legelemibb megélhetési lehető- | cégtől. ,A tőke megszervezi és szabályozza a munkát a gyáron belül — mondja Lenin — a mun­kások fokozottabb elnyomása, sa­ját hasznának növelése érdeké­ben. Az egész társadalmi terme­lésben viszont megmarad és nö­vekszik a zűrzavar, ami válságot idéz elő, amikor is a felhalmozott Javak nem találnak vevőre, mig s munkások milliószámra pusztul­nak el és éheznek, mert nem ta­lál rak munkát. Ezen a talajon bontakozik ki r munkásosztály harca, előbb gaz­dasági téren, majd a tudományos szocializmus és a munkásmozga­lom egybeolvadása nyomán — politikai téren, a fennálló viszo­nyok megváltoztatásáért és olyan uj viszonyok teremtéséért, ame­lyek között a munka felszabadul a tőkés kizsákmányolás és elnyo­más alól. „A mai társadalom —■ irta Sztálin elvtárs — így két tá­borra hasad, mindegyik tábor különálló osztállyá szervezkedik, a köröttük elharapózó osztályharc napról-napra mélyül és erősödik és a két tábor köré gyülekezik valamennyi többi csoport*. Lenin és Sztálin vezetésével, a mélyülő és erősödő osztályharc jegyében, a munkásosztály leg­jobbjai forradalmi szocialista mun­káspártba tömörülnek, amely élé­re állt a munkásosztálynak, ma- gamögé sorakoztatta fel a társada­lom valamennyi dolgozó rétegét és három forradalmon keresztül elvezette a cári birodalom elnyo­mott népeit előbb a cári önkény- uralom megdöntéséhez, majd a polgári demokratikus forradalom továbbfejlesztésével, a kapitaliz­mus megdöntéséhez és a proletár­diktatúrához. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom felszabadította a mun­kást a tőkés-földbirtokos iga alól- .Minden gyár.., minden föld... most és csakis most vált azzá a tevékenységi területté — irta,Le­nin 1918- januárjában — amelyen a munka embere megmutathatja azt, ami lakozik benne, amikor kis:-é klegyenesitheti a hátát, fel­emelheti fejét, embernek érezheti magát. Évszázadokon át idegen­nek végzett munka, kizsákmá­nyolok javára folytatott kényszer- munka után először nyílik lehető­ség arra, hogy sajátmagának dol­gozzék, méghozzá úgy dolgozzék, hogy a modern technika és kul­túra minden vívmányára támasz- kodhatik.* Am a kapitalizmus megdöntése és a munka felszabadítása önma­gában véve még nem jelenti a munkásosztály előtt- álló feladatok teljes megoldását. Lenin mondja: .Minden szocialista forradalom­ban, azután, hogy & proletáriátus végrehajtotta a hatalom meghó­dításának feladatát és abban a mértékben, ahogyan lényegében és levonásaiban megoldódik a kisa­játítók kisajátításának feladata, szükségszerűen előtérbe nyomul az az alapvető feladat, hogy a ka­pitalizmusnál magasabbrendü tár­sadalmi alakulatom kell létrehozni, vagyis: emelni kell a munka ter­melékenységét, azzal kapcsolat­ban pedig (és e célból) a munkát magasabb színvonalon kell meg­szervezni“. Lenin utolérhetetlen meggyőzőerővel fogalmazta meg ennek az időszaknak főparancsát: „Tartsd számon pontosan és lel­kiismeretesen a pénzt, gazdálkodj takarékosan, ne tétlenkedj, ne lopj, tarts fegyelmet a munkák­ban, — éppen az ilyen jelszavak, amelyeket a forradalmi proletá­riátus joggal gúnyolt ki akkor, amikor a burzsoázia, mint kizsák­mányoló osztály az efféle beszé­dekbe burkolta uralmát — az iiyen jelszavak most a burzsoázia megdöntése után. a jelen pillanat aktuális és fő jelszavaivá válnak*. A kapitalizmus megdöntése után fel kell építeni a szocialista tervgazdaságot, ez pedig nagy erőfeszitéseket követel a dolgozó nép részéről- Az osztályellenség fokozódó ellenállásának tizében lépésről-lépésre le kell rakni az uj társadalom, a szocialista társa­dalom építésének alapjait, majd fel kell épiteni azt a társadalmat, amelynek jeligéje: aki nem dolgo­zik, az ne is egyék, amelynek el­ve: mindenkitől képességei sze­rint, mindenkinek munkája sze­rint. Misem természetesebb an­nál, hogy ez a munka uj módsze­reit követeli meg, s ez az uj mun­kamódszer — a munkaverseny. „A szocializmus, — mondja Le­nin — nemcsak nem fojtja el a versenyt,»hanem ellenkezőleg, elő­ször teremti meg annak lehető­ségét, hogy a versenyt valóban, tömeg-méretekb&n alkalmazzák, hogy valóban a dolgozók többsé­gét vonják be az olyan munká­ba, ahol megmutathatják, hogy mit tudnak, ahol kifejleszthetik képességeiket, ahol megnyilvánul­hatnak azok a tehetségek, ame­lyek a népben, e frissen buzgó forrásban megvannak, s amelye­ket a kapitalizmus ezer és ezer, millió és millió esetben eltiport, elnyomott és elfojtott*. .A munka verseny ben — han­goztatja Sztálin — az a legjelen­tősebb, hogy az embereknek a munkáról vallott nézeteiben gyö­keres fordulatot idéz elő, mert a munkát szégyelnivaló és súlyos te. herből, aminek ezelőtt tekintették, a becsület dolgává, dicsőség dol­gává, érdem és hősiesség dolgá­vá változtatja. Ehhez hasonló va­lami. kapitalista országokban nincs és nem is lehet, Lenin útmutatása alapján. Sztá­lin elvtárs közvetlen irányításá­val indult meg az a gigászi törté­nelmi épitőmunka, amely rövid történelmi időszak alatt a világ egyhatodán a szocialista társada­lom diadalmaskodását, az ipari, a mezőgazdasági és a szellemi mun­ka feltételeinek gyökeres megvál­tozását jelentette. A szocialista társadalomban a dolgozó .nem ki- zsákmányolóknak dolgozik, ha­nem önmagának, saját osztályá­nak, a társadalomnak. Itt a dolgo­zó ember nem érezheti magát el­hagyottnak és egyedülállónak. Forditva. nálunk a dolgozó em­ber országa szabad polgárának érzi magát.. • és ha jól dolgozik és megadja a társadalomnak azt, amire képes, a munka hősének­számit, dicsőség övezi.* (Sztálin) A Szovjetunióban egyszersmin- denkorra véget vetetlek annak, hogy ember az embert kizsákmá­nyolja. Valóra vált a szocialista tervgazdaság, amely nem ismer termelési válságot, munkanélkü­liséget és nyomort. Ezen az alapon fejlődik egyre magasabb színvo­nalra és ölt egyre újabb formákat a munkaverseny legmagasabb vál­faja a Sztahánov-mozgalom. amely uj távlatokat tár fel a munka előtt, mégpedig a szellemi és testi mun­ka közti ellentét kiküszöbölésének távlatát, azon az alapon, hogy a munkásosztály kulturális és tech­nikai színvonalát a mérnökök és technikusok színvonalára emel- jük‘- (Sztálin) Ez a távlat szoro­san egybekapcsolódik a szocializ­mus betetőzésével és a kommu­nista társadalom felépítésével, amely a fasizmuson aratott világ- történelmi győzelem után közvet­len megvalósításra váró feladat­ként került a Szovjetunióban na­pirendre, s amelynek elve; min­denkitől képességei szerint, min­denkinek szükségletei szerint. A Szikra kiadásában most megjelent gyűjteményes kötetben egybefoglalt Írások kimerítő rész- íetességgei tárgyalják ennek az egész felvázolt fejlődésnek min- denegyes szakaszát. Ugyanakkor alapos tanulmányozás során nyo­mon követhetjük mindazokat a feladatokat, amelyeket Lenin és Sztálin a fejlődés egyes szakaszai­ban a proletáriátus és ennek ve­zetésével az egész dolgozó nép elé állított. Ennék a harcnak temérdek fel­becsülhetetlen hasznú tapasztalata eleven erővé válik a mi orszá­gunkban is, amelyet a Szovjet­unió fegyveres erői szabadítottak; fel, g amely a Magyar Dolgozók Pártjával az élén, Rákosi elvtáors bölcs irányítása alatt, indult el a szocializmus megvalósításának utján. Mit vétett I*otter‘? Anglia vezető körei egyre jobban félnek a világszerte ki­bontakozó békemozgalomtól. A „munkáspárt“ jobboldali vezetői már odáig jutottak, bogy a békeharcot „a párttagsággal össze­egyezte • hetetlennek“ nyíl1vánito t iák* Az elmúlt hónapban konferenciát tartott az angol vasutas szakszervezet és itj is, — ugyanúgy, mint más munkásgyülése- ken az atomfegyver betiltását követelő határozatot hoztak. Anglia kapitalista sajtója riadót fújt a vasutasok határozata miatt, és különösen élesen támadja Főttért, a vasutas szakszer­vezet elnökét, Vájjon mit vétett Potter? Semmi mást, mint a konferencián is kijelentene, hogy „a szovjet munkások semmit sem akarnak inkább, mint békét.“ Ez* az állítását saját tapasztalataival támasztotta alá, mert Potternek alkalma volt arra, hogy hosszú időt töltsön együtt a szovjet vasutas szövetség küldöttségével. Ekkor szűrte le ta­pasztalatait. A kapitalista újságok most Pottert „vaksággal“ és „naivság- gai“ vádolják. Közben elfelejtik azt, hogy elsősorban ők viselked­nek vakok módjára, mert nem akarják meglátni, hogy az angol dolgozók egyre nagyobb többsége békét akar. Tilkos hálósat Régóta ismeretes, hogy az angol-amerikai megszállás alatti levő Nyugat-Németországban a hitlerista háborús bűnösök börtönei valóságos szanatóriumok. Delmer, i „Daily Ex­press" tudósítója Veri városáb an meglátogatott egy börtönt, ahol Kesserling, Mannstein, Mackensen, Falkerihorst és más hitlerista tábornokok gondta lanul élnek, szórakoznak és sza­badon érintkeznek a külvilággal. Delmer azt is leírja, hogy a tábornoki kar Kesserling ve­zetésével az amerikai hadügyminisztérium számára megírja „Hadjáratunk történetét“. Mint Kesserling elmondta, nemcsak amerikai pártfogójukat látják el „katonai tapasztalatokkal“, ha­nem a nyugatném.etországi militarista szervezeteket is innen irányítják. A könyv megírása, közben lehetőséget nyújtanak e tábornokoknak arra is, hogy szabadlábon lévő „katonai kollé- gáikkal“ a legszorosabb kapcso latot tartsák fenn. Ilyenformán a börtön nemcsak szanatórium, hanem sajátos főhadiszállás is. A könyvből azonban egyet, megtanulhatnak az amerikaiak, mégpedig azt, miképpen szenvedett csúfos vereséget a fasiszta német hadsereg, melynek egykori tábornokai ma az ameri­kaiak oktatómesterei. Az „önreklámozás“ kudarca Jh z Egyesült Államok kül­> ügyminisztériuma a kö­zelmúltban négy gyűlést tartott munkatársai számára, amelyek­re meghívta a katonai vezetősé- ' gek és más kormányintézmé­nyek munkatársait is. A gyűlé­seken a külföldön folytatott amerikai propaganda fokozásá­nak kérdése került napirendre. Az értekezleteknek lényegében egyetlen tárgykörük volt: „a propaganda és hidegháború”. Nem felesleges megjegyezni, hogy az Egyesült Államok ez évben óriási összeget, mintegy 40 millió dollárt fordít külföldi propagandára. Mivel magyarázható, hogy az Egyesült Államok vezető körei iiyen megkülönböztetett figyel­met szentelnek a külföldi pro­paganda kérdéseinek? Az ame­rikai imperializmus külpolitiká­ja egyik vereséget a másik után szenvedi. A világ népei mind határozottabban szembeszállnak az amerikai monopolisták ter­jeszkedésével, Az „amerikai életforma*' külföldi propagálá­sával szintén nem érnek célt, A népek nem kérnek ebből az élet­formából, amely valójában az amerikai imperializmus terjesz­kedésének ideológiai álcázása. Layell Beggs, a háborús vete­ránok fasiszta szervezetének vezetője a közelmúltban pél­dául elkeseredéssel isméidé be, hogy „amikor a reklámtechni­kát az Egyesült Államokban a tökéletességig fejlesztették — mondotta — az önreklámozás terén külföldön egészen gyen­gének bizonyoltunk. A reklám biztosítja a keresletet és lehe­tővé teszi, hogy a fogyasztók megismerjék a cégeket. Mi ideológusok, dicstelen kudarcot vallottunk a mi demokráciánk elhelyezésével a németeknél, a kínaiaknál és a balkáni népek­nél" *,— mondta elkeseredetten Beggs. Ä Wall-Street főkolomposai és engedelmes szolgái e kudarc ellenére állhatatosan folytatják az „amerikai életfor­ma“ nropagálásáí. Az Egyesült Államok az állami költségve­tésből és a Marshall-terv kere­tében 1948-ban több mint 30 millió dollárt, 1949-ben 47 mil­lió dollárt, 1950-ben pedig csu­pán az állami költségvetésből 40 millió dollárt fordít a kül­földön folyó ideológiai terjesz­kedés fokozására. Ez a hatal­mas összeg nem tartalmazza azokat a kiadásokat, melyek szintén meghaladják a 100 mil­lió dollárt, de kívül állnak az állami költségvetésen és a mo­nopóliumok propagandájára szolgálnak. Ezt a feladatot tel­jesítik a hatalmas monopolista távirati ügynökségek, a reakciós sajtó, a könyvkiadók és a fil­mek. Természetesen nem kétséges, hogy az amerikai monopóliu­mok propagandistái „megnyerő formában“* igyekszenek bemu­tatni Amerikát. Különben nem is a nagytőke propagandáia volna. Arról azonban szó sincs, hogy az árut igazi képében mu­tatnák be. »•. ha az imperialisták nem is akarják megmondani az igazat az Egyesült Államok életéről, az amerikai nép élen­járó, haladó képviselői, világo­san, az igazsághoz híven, meg­vetéssel mondják meg a valósá­got az igazi amerikai életfor­máról. Csupán Johannes Steel haladószellemű amerikai újság­íróra utalunk itt, aki azt írta, hogy Amerikában a „hideghá­ború" a fasizmusba torkollik. A burzsoá kultúra, irodalom és művészet a bankárok és gyá­rosok kezében a népíömegek er­kölcsi bomlasztásának, szellemi leigázásának eszköze. A dolgo­zók ellenállásának csökkentését akarják ezzel előmozdítani az imperialisták támadásával szem­ben. R. Farch haladó amerikai író szerint az amerikai irodalom s filművészet igyekszik az olva­sókból és nézőkből minden jó­érzést kioltani, embergyűlöle- tet, a gyilkosságok, a gangste- rízmust, az őrültség és a nemi elferdülések iránti érdeklődést nevelik bennük, tömeges ará­nyokban népszerűsítik a reak­ciós eszméket. Ennek az „amerikai életfor­mának“ propagandája és reklá­mozása volt az Egyesült Álla­mok külügyminisztériuma mun­katársainak részvételével meg­tartott négy értekezlet prog­ramja. Az egyszerű amerikaiak ön- feláldozóan harcolnak az an- gcl-amerikaí imperialista reak­ció ellen, leleplezik a nagytőke ragadozó merényleteit, leránt­ják a leplet a monopolisták ál­tal annyira reklámozott „demo­kráciáról", rávilágítanak a fa­sizmus útján haladó Amerika igazi helyzetére. /& világ minden népe undor­ral veti el az amerikai imperialisták export propagan­dáját, a rothadó „kultúrát'* és „művészetet", minden eszköz­zel felveszi a harcot ellenük. A világ népei fenyegető fal­ként állnak az angol-amerikai háborús gyújtogatok útjában. A jóakaratú emberek milliói ír­ják alá a Béke Hívei Világkon­gresszusa Állandó Bizottságá­nak stockholmi ülésszakán ki­bocsátott felhívást az atombom­ba betiltásáról és annak a kor­mánynak háborús bűnössé nyil­vánításáról, amely elsőnek hasz­nálja az atomfegyvert, A béke hívei napról-napra fokozódó ereje meghiúsítja a háborús gyújtogatok terveit, le­hetetlenné teszi e tervek meg­valósítását. És bármilyen hatalmas össze­geket fordítsanak is az ameri­kai monopóliumok az ideoló­giai terjeszkedésre, az egyszerű embereket ma már nem lehet félrevezetni kétes csillogású ideológiai „áruval", amit a Wall-Street irodáinak párná­zott ajtói mögött kotyvaszta­nak. Vasárnap. 1958, mg- 8.! 7

Next

/
Thumbnails
Contents