Zala, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-202. szám)
1950-08-27 / 199. szám
AZ ELMÉLET FEGYVERTÁRÁBÓL fl KQLKOZÉPITÉS SZTÁLINI VEZETÉSÉNEK PÉLDÁIK Az alábbi részleteket G. Ob- jedkov elvtársnak a „Bolsevik" cimü folyóiratban 1950 február 4-én megjelent „A kolhozépités sztálini vezetésének példája" cimü cikkéből vettük. m A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja teljesítve a Kongresszus határozatait, az iparosítás terén elért sikerekre támaszkodva, bizk)sitolta a gyökeres fordulatot a mezőgazdaság fejlesztésében. A Párt vezetésével a parasztság tömegei, a kis. elmaradt egyéni gazdaságtól a nagyüzemi haladottabb gazdaság felé. az uj .technikára támaszkodó kolhozok felé fordultak. 1929 őszétől kezdve egész falvak és körzetek parasztjai léptek be a kolhozok- ba. „A Párt vivmánya az — Irta Sztálin elv társ —, hogy sikerült ezt a gyökeres fordulatot magának a parasztságnak soraiban megszerveznünk, elérni azt, hogy a szegényparasztság és k5- zépparasziság széles tömegei velünk jöjjenek, tekintet nélkül a hihetetlen nehézségekre, tekintet nélkül a minden néven nevezendő sötét erők kétségbeesett ellenállására, kezdve a küákokon és papokon, egészen a nyárspolgárig és jobboldali opportunistákig.“ A mezőgazdaság fejlődésében eme döntő fordulatnak világtörténelmi jelentősége volt, mert biztosította a szocializmus gazda-, sági bázisainak megteremtéséi, a dolgozó parasztság csatlakozását a szocialista építéshez. A történelemben elsöizben igazolódott be a gyakorlatban, hogy az elmaradt, alacsony termelékenységű, kisüzemü egyéni parasztgazdaságról közvetlenül rá lehet térni a nagyüzemi, kollektiv, magas termelékenységű gazdaságra. Megsemmisült utolsó reménye is valamennyi ország kapitalistáinak, akik arról álmodoztak, hogy a Szovjetunióban a kapitalizmust visszaállíthatják. Számításaik ellenére, n parasztok tömegesen elhagyták a magántulajdon dicsőített zászlaját és a kollektiv gazdálkodás útjára léptek. Az élet kegyetlenül kigunyolta a szocializmus ellenségeinek „jóslatait“ és bebizonyította országunkban a szocializmus építéséről szóló lenini-sztálini tanítás helyességét. A kolhozok és szovhozok fejlődésének eredményeként, a népgazdaságban gyökeresen megváltozott a különböző gazdasági formák viszonya. A szocialista iparral együtt és ennek segítségével, növekedőt- a szocialista szektor a mezőgazdaságban. A szovjethatalom a falun hatékony és szilárd támaszt teremtett a nagyüzemi társas gazdálkodás formájában. Az országban gyorsan gyarapodott a bővített, szocialista újratermelésre képes kolhozok és szovhozok száma CD Ezt a világtörténelmi győzelmet Pártunk Sztálin elvtárs bölcs vezetésének köszönheti Sztálin elvtárs, továbbfejlesztve Lenin szövetkezeti tervét, megalkotta a mezőgazdaság kollektivizálásának elméletét és mozgósította a Pártot ennek megvalósítására. A Párt Sztálin elvtárs vezetésével úgy előkészült a teljes kollektivizálásra, hogy az alaposságát és lendületét tekintve egy sorba állítható a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előkészítésével.Sztálin elvtárs nagyszerű hadvezetéssel irányította a Pártot azoknak a feltételeknek megteremtésében. amelyek a kulákság elleni frontális támadásra való áttéréshez szükségesek. A sikeres támadáshoz mindenekelőtt a szegény- és középparasztok millióinak támogatására és arra volt szükség, hogy azok készek 'legyenek a Párt vezetése alatt nyilt harcot indítani a kulákság ellen. A tömegnevelés lenini politikáját folytatva, a Párt kivivta ezt a támogatást, a kolhozok, szovhozok, gép- és traktorállomások sürü hálózatának megteremtésével. A kolhoz és szovhozépi- és mindenirányu fejlesztésével a Párt számára lehetővé vált, hogy a kulák kapitalista termelését kiküszöbölve a kolhozok és szovhozok szocialista termelésére támaszkodjék. A Párt — vállalva a mezőgazdaság szocialista átépítését — megszervezte a kulákság ellen a támadást. Sztálin elvtárs vezetése alatt a Párt a szovhozok és kolhozok fejlesztésére az anyagi eszközök maximumát mozgósította, legkiválóbb tagjainak ezreit küldte a kolhozokba és szovho- zokba, felkeltette nép forradalmi éberségét az osztályellenség ellen. A Pártban könyörtelenül szétzúzták az osztályellenség ügynökségét, ame'y minden erejével arra törekedett, hogy megakadályozna a szocializmusnak a város és a falu kapitalista elemei ellen indított támadását. A falu kapitalista elemei ellen folytatott harcban a Párt felhasználta s szocialista állam egész gazdasági és politikai erejét. no A kolhoz-tömegmozgalom hatalmas kulákellenes lavinajelleget öltött. De Pártunk Sztálin elv- társ vezetése alatt, ennek ellenére sem feledkezett meg egy pillanatra sem arról hogy a mezőgazdaság kollektivizálásának sikeres befejezéséért folytatott harc még nagyobb erőfeszítéseket és a mezőgazdaság szocialista átalakításának vezetésében _ igazi forradalmi művészetet kíván. A Párt harcot kezdett a kolhozmozgalom uj sikereiért, és már 1930-ban az állam az ország egész áru-gabonatermelésének több mint felét * kolhozoktól nyerte. Mindez azt bizonyította, hogy a „Ki — kit győz le“ kérdése a mezőgazdaság területén is — mint már előbb az iparban — a szocializmus javára dőlt el. „Nem szorul bizonyításra — irta Sztálin elvtárs „Akiknek a siker a fejükbe szállt“ cimü cik_ kében —, hogy országunk sorsára, az egész munkásosztályra, mint országunk vezetőerejére és végül magára a Pártra nézve, ezek a sikerek óriási jelentőségűek. Ezeknek a sikereknek — nem is szólva a közvetlen gyakorlati eredményekről — roppant jelentőségük van magának a Pártnak belső életére, Pártunk nevelésére.“ De az óriási sikerek mellett a Párt politikájának csakhamar komoly elferditése is megmutatkozott az egyes pártmunkások gyakorlatában. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságának utasításaival ellentétben egyes pártmunkások erőszakosan siettették a kollektivizálást Nem elégedtek meg a termelési alapeszközök társadalmasításával, hanem ezen túlmenően a lakóépületek, az aprójószág és a baromfi „társadalmasítását“ is foganatosították- Ezek a pártmunkások azt gondolták. hogy az egész parasztság a kolhozok útjára való áttérésének igen bonyolult kérdését háromnégy hónap alatt megoldják. Megfeledkeztek a kolhozépités önkéntességéről, elfelejtették, hogy nem szabad a parasztokat adminisztratív kényszerintézkedésekkel kolhozokba egyesíteni. Ezek’ a2 elhajlások a Párt vonalától felélénkítették a belső és külső ellenséget. Az ellenség azt remélte, hogy az elhajlások előmozdítják a parasztság szembekerülését a szovjethatalommal. Az imperialista államok főhadiszállásain már ki-üz'.ék az uj intervenció időpontját. A Pártba befurakodott ellenséges ügynökség fokozta a kollektivizálás elleni harcát. Mig a jobboldali ka- pitulánsok nyillan fellépnek a kolhozok ellen, a lrockist.a-zinov- jevista banda provokációs taktikát folytatott, amely a parasztsággal való viszony kiélezésére irányult „Kolhozpolitikánk sikerének többek között az a magyarázata — irta Sztálin elvtárs „Akiknek a siker a fejükbe szállt* cimü cikkében —, hogy ez a politika a kolhozmozgalom önkéntes voltára és a Szovjetunió különböző körzeteiben uralkodó viszonyok különfélescgénelt figyelembevételére támaszkodik. Nem szabad erőszakkal kollektiv gazdaságokat létesíteni. Ez ostoba és reakciós dolog volna. A kolhozmozgalomnak a parasztság fő tömegei aktiv támogatására kell támaszkodnia. Nem szabad mechanikusan átültetni a fejlett körzetek kolhozép itésének példáit a fejletlen körzetekbe. Ez ostoba és reakciós dolog volna. Az ilyen „politika“ egy csapásra diszkreditálná a kőitek jivizáció eszméjét. A kolhozszervezés ütemének és módszereinek meghatározásánál alaposan figyelembe kell venni a viszonyok különféleségét a Szovjetunió különböző körzeteiben.“ A cikk hangsúlyozta annak megengedhetetlenségét, hegy a kolhozmozgalom befejezetlen formáin átugorjunk. „Akiknek a siker a fejükbe szállt“ cimü cikkében Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy kolhozmozgalom főláncszeme jelenleg nem a társulás a föld közös megművelésére, amely a kolhozmozgalomnak már túlhaladott foka és nem a mező- gazdasági kommuna, aminek számára a viszonyok még nem értek meg. A kolhozmozgalom főláncszeme a jelen pillanatban a mezőgazdasági artelj, ahol a döntő termelési eszközök társa- dalmasitották, de nem társadal- masitják a házkörüli földeket, a tejelő állatok bizonyos részét, az aprójószágot, a baromfit a lakóépületeket és más vagyontárgyakat, amelyek a kolhozparasztok személyes szükségleteinek kielégítését szolgálják. Sztálin elvilárs cikke határozott harcra szólított azok ellen a kalandcrkisérletek ellen, hogy átugorjunk az artel- jeken és egyszerre a mezőgazda- sági kommunára térjünk át. „Akiknek a siker a fejükbe szállt“ cimü cikkét Sztálin elvtárs az alábbi következtetéssel fejezte be: „A vezetés művészete komo’y dolog. Nem szabad elmaradni a mozgalomtól, mert elmaradni annyit jelenti, mint elszakadni a tömegektől- De nem szabad előreszaladni sem. mert előreszaladni annyit jelent, mint elveszíteni a tömegekkel való kapcsolatot. Aki a mozgalmat vezetni akarja és egyúttal meg akarja tartani a kapcsolatot a milliós 'tömegekkel, annak két fronton kell harcolnia — az elmaradók ellen is. az előreszaladók ellen is. Pártunk erős és győzhetetlen, mert amikor a mozgalmat veze'i, egyúttal meg tudja tartani és meg tudja sokszorozni kapcsola- *át a munkások és parasztok milliós tömegeivel.“ TART A KÁNIKULA Várható időjárás: Mérsékelt szél, kisebb felhőátvonulások, eg'/, két helyen, főleg nyugaton, eset. leg zivatar. A meleg idő tovább tart. Vasárnap, 1950. ang. 277 Á szovjet kárászok nap:a A Szovjetunióban ma ünnepük a bányászok napját. A világ első szocialista államában a munka hőseinek élvonalában ott tu áljuk a bányászokat is. A bős bányászok ma a Szovjetunió többi népeivel együtt küzdenek a kommunizmus mielőbbi fskpMéséér;. A tőkés társadalomban a bányamunka egyike a legnehezebb, legegészsegrontóbb munkáknak. A Szovjetunióban, a szocia izmus országában a szovjet technika legújabb vívmányai a bányászok munkáját is megkönnyítették. A szénkombájn megkönnyíti a vájár mm kaját és hatalmas termelési eredményeket tesz lehetővé. A szénkombájn által kifejtett szenet elektromos futószalagon továbbítják a száti Lóvagonokhoz. , Képünk Anatolij Fjodorovot. a Moszkva alatti szénmedence egyik legjobb szénkombájn-keze lő jót ábrázolja munka közben. A Donycc-medencei „Kaíiiun“-bánya vájárai, Pavel Krizsanov- szkij és G. Surajev sem akarnak lemaradni a bányásznap méltó megünneplésére indított szocialista versenyben. Határidő elő t teljesítették az ötéves tervet és most azt tűzték ki célul, hogy meg- döntik eddigi normájukat. A szocializmus országában uj népi származású értelmiség nevelkedett fel- Képünk a dnyepro petrovszki bányászfőiskola ásványtani tanszékének előadóját, Sztankevícset ábrázolja, amint vizsgára készíti elő hallgatóit. fiz antwerpeni do^KmunKásfllc visszautasították a munkáltatók lálszafenoetlményeii, tovább folytatják sztrájkjukat Az antwerpeni dokkmunkások szerdán délelőtt megtartott vp '""^'ülésüköh visszautasitot' ták a kormány, vál'amint a szak- szervezeti vezetők és a munkáltatók képviselői által kidolgozott tervet, amelynek elfogadása a sztrájk befejezésére kötelezte volna őket. Szerdán reggel Antwerpenből, Gandből és Osten- déből azt jelentették, hogy a munkabeszüntetés teljes, A fővárost a tengerrel összekötő csatorna kikötőmunkásainak sztrájkja Brüsszelt elvágta a tengertől.