Zala, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-202. szám)
1950-08-02 / 177. szám
A Párt itt is segített: megjavult Zalaszentgrót ivóvízellátása Zalaszentgrót nagyközség dolgozóinak már régi kívánsága volt, hogy a meglévő egyetlen artézikét mellett legalább még egy kutat létesítsenek a faluban, minthogy eddig mindig az volt az általános panasz, hogy közegészségügyileg megfelelő víz alig áll rendelkezésére a község dolgozó kis- és középparaszt j ainak, — Nehéz dolog az ilyesmi — vélekedtek a községházán az elöljáróság tagjai. Artézikét fé- rása belekerülne 20 ezer forintba is! Szó szót követett, amíg végül is 500 forint költséggel mégis csak megoldották az artézikét- problémát. A Párt helyi szervezete segítségével lehetővé tették, hogy a piactéren egy éjabb kutat létesítsenek olymódon, hogy az egyik magánhasználatban lévő artézikét vízét kivezették a térre és mindenki számára hozzáférhetővé tették. Ezzel az egyszerű művelettel óriási pénzösszeget takarítottak meg nemzetgazdaságunknak, de ezen túlmenően Pártunk itt is gondoskodott a község jó ivóvízzel való ellátásáról. Volt csendőr és volt tőkés, akiknek aknamunkáját leleplezték a munkások9 de védelmükbe vették a bürokraták ■ A keszthelyi építkezésen az egyik nap 26 ember 10 percre letette a munkát. Jogtalan követeléssel az építésvezető irodája elé vonult Sötét József brigádvezető és Baranyai János bizalmi vezetésével. 10 percig tartott, míg a munkahelyi párttitkár és az építésvezető megmagyarázta a munkásoknak tévedésüket. Laza munkafegyelem — 58 órát követelnek, holok csak 28-at dolgoznak, honnan veszik a többit? — vetette fel a kérdést az építésvezető. S a válasz morgás volt. amelyből élesen vált ki Sötét József hangja. — Azzal maga ne törődjön .Fizesse ki! S mit tett a bizalmi? Farkas István munkavezető fehéren- feketén tárta elé, hogy az 58 órát nem dolgozták meg. Baranyai válasza nem tűr nyomdafestéket. — Nekünk a pénz kell — ennyit tett hozzáNem volt rövid az az ut, amelyen a brigád eljutott idáig, hogy 30 óra meg nem dolgozott bért követel. Végigkísérte az utat a munkafegyelemnek a kirívó hiánya, amit társaik nem egyszer tettek szóvá. — Minden órában 10 percre leáll az egész betonozó brigád, cigarettázik, beszélget — jelentették a dolgozók — s ha valaki azt kérdezi, miért állnak, rendszerint Sötét feleli: — Mi köze hozzá?, a többiek meg káromkodnak. 9,Já szakemberek“ Az ellenség már régen elkezdte munkáját- ezeknek a könnyen ingatható, félparaszti munkásoknak mételyezésére. népi demokráciánk ellen hangolására. Az ellenség nem volt egyedül a brig'ádban, ha- hem ott' voltak ügynökei az egész építkezésen. Ott volt az építőmesterek között Varga András, a régi tőkés építőmester, Ormos, a volt csendőr, akik nem sajnálták a fáradságot, amivel árthatnak a szocializmus építésének. A párt- szervezet felfigyelt munká- ! jukra, jól megnézte őket Rákosi elvtárs útmutatásának megfelelően és eltávolíttatta az építkezés területéről. De jött értük a mentőexpedició Székesfehérvárról. — Rendben van. rendben van, ellenségek, jobboldali szocdemek, de amig nincs megfelelő munkaerő helyettük, addig csak maradjanak — mondta a fehérvári központ küldötte és az ottani munkaerőgazdálkodó. Akarva, akaratlanul az ellenség hangián beszéltek, az ellenséget táplálták. A munkások válasza: még jobb versenymunka Az ellenség munkája összefonódott a nagykanizsai Magasépítési NV-nél és ilyen esetet is okoz. mint Sötét brigádjának története. Hazug bérdemagógiájával aláaknázza a dolgozók hangulatát, megpróbálja a gyöngébb ellenállás vonalán a gennyes gócok elültetését. A nagykanizsai Magasépítési NV becsületes dolgozói, akik mun'kaverseny- nyel, jobb és több termeléssel lelkesen dolgoznak saját or száguk építésén, életszinvona luk emelésén, mert tudják, hogy jobb életük egyedül tőlük, saját maguktól függ — utálattal fordulnak el jogtalanul követelőző, az ellenség uszályába került dolgozó társaiktól és forró gyűlölettel szállnak szembe,a sötét és nem sötét, de Varga- és Ormos-féle ellenséges elemekkel és előrelátó szemmel, biztos kézzel metszik ki magukból a gennyes sebet. A salomvári kulákpap és a túri éhük tat ás Ki ne ismerné Fonyadt Antal salomvári plébános nevét? Kérdezzük csak meg Zalaegerszegen az általános iskola tanulóit- Lelki terror, csattanós pofonok közben áradozott előttük a tulvilági gyönyörökről. Arról is, hogy ebben a »romlott hazában“ — mert csak így énekeltette velük a „Boldog- asszony anyánk“ cimü éneket — a demokrácia elvette á papi 10 ezer holdakat és oda merészelte adni .azoknak, akik verejtékes munkával évszázadokon keresztül megmunkálták azt, a dolgozó parasztoknak. Fonyadt Antal 48 hold földön garázdálkodik, 23 hold ebből a tarló. Igaz, hogy kishaszonbérlet- be volt kiadva egy része, de a jövő gazdasági évre már őneki kelletf volna gondoskodni arról, hogy a tarló idejében fel legyen szántva. De őkigyelme Csak nem cáfol rá saját magáin. Nem .szánta folt, hiszen akkor jövőre majd acélosabb, jobb lesz a búza, nagyobb 'darab lesz a kenyér. Ez pedig szöges ellentétben - áll az ő érdekeivelA helybeli Népfrontbizottság és a DéFOSz leleplezte a kulákp’é- bános mesterkedéseit; A népi szervek éberségét a demokrácia törvényei ellen ágáló sa’omvári fekete plébános nem tudja kijátszani. Felje’entették, mert elszabotálta a törvényes határidőre mégállapitott tarlószántási munkát. A demokrácia malmai lassan, de biztosan őrölnek. Ezt,tudomásul kell vennie a Fonyadt Antal hoz hasonló többi kuláknal is ___________ (J) — Befőzéshez paradicsomot olcsón beszerezheti Égerszögen a gy ümclcsboHban. — Zalaegerszegen a 4-es árudában pnpirzsákok és faládák minden nagyságban • kaphatók. ANYAKÖNYVI HÍREK NAGYKANIZSÁN Julius 15 és 31 között. Születés: Készéi Ferenc — Kottái Júliának fia, Hazafi Ferenc — Újlaki Annának fia, Bedő Lajos — Sáhó Annának fia, Németh 1st. ván — Takács Idának fia, Szórni János — Bukovics Máriának fia, Horváth Boldizsár — Mogyorossy Jolánnak fia, Szeghalmi Károly — Szépudvari Máriának fia, Dá- vidovics Józseg — Hegedűs Júliának leánya, Csordás István — Krizsankó Rózsinak fia. Csatlós Ferenc — Németh Jolánnak fia, Auer Ferenc — Balázs Máriának iker leányai, Mázsa István — Békés Annának leánya, Kárász István — Hércegh Katalinnak leánya, Hegedűs György — Kálovics Katalinnak fia, Talahér Alajos — Zab Máriának fia. Koller István — Jéger Annának fia, Kovács József — Horváth Gizellának leánya, Gondár. Lajos — Nagy Erzsébetnek leánya, Schless Gyula Horváth Teréznek fia, Horogh Károly — Farkas Etelnek fia, Végh Ferenc — Lovrencsics Erzsébetnek .fia. Balázs János — Szőllősf Máriának fia, Varga Gyula — Nagy Gizinek leánya, Endrő- di György — Tompa Máriának fia, Fazekas Sándor — Magyaródi Magdának fia, Plánder Ferenc — Godina -Júliának fia, Gál János — Kardos Annának fia, Mihalecz György — Muczer Annának leánya, Szita Károly és Noszkó Annának fia. Házasság: Nagy József — Pro- szenyák Anna, Horváth József — Kassai Gizella, Farkas József — Kozinszky Mária, Sziva Péter — Küss Julia, Jankó István. — Nagy Mária. Békéi Gyula — Jordanien Mária, Apáthy Lajos — Kovács Gizella, Sülé Antal — Tamberger Erzsébet, Barabás Géza — Novák Magdolna, Gazdag László — Kovács Julia, Höfflich Imre — Sándor Borbála, Tóth Imre — Sáfár Mária, Kaszás Lajos — Horváth Magda, Nancsjtg Lajos — Tóth Aranka, Raffay. Jenő — Szabó Erzsébep Halálozás: Czenner Rudolf 15 napos, Németh Mihályné Szálai Katalin 69 éves, Horváth István 68 éves. Kosa Lajos 36 éves, Boros Rózsi 5 éves, Somogyi Lajos 37 éves, Bedő Erzsébet 1 hónapos, Szabó Lász’ó 3 hónapos, Búzás Mária 15 éves, Horváth Ferenc- né Buzsics Róza 52 éves. Varga Karolin 69 éves, Petries József 31 éves, Németh Józsefné Keglevich Marcella 65 éves, Csatlós Ferenc 7 napos, Hársing Mária 6 hónapos, Kálovics János 73 éves, Végh György 1 napos, Szmodics László 73 éves, Csizmadia Józsefné Soós Teréz 68 éves, Juhász István 53 éves, Müller János 66 éves. Wilde Ferencné Szenthe Vilam 70 éves, Friess Jenő 64 éves, Herbai Istvánné Pető Etel 66 éves. KÜLÖNVONAT BADACSONYBA^ Az egerszegi IBUSz augusztus 13-án mérsékeltáru különvonatot indít, Badacsonyba megfeleő számú jelentkező esetén. Jelentkezési határidő: augusztus 6. Mindennemű felvilágosítást ad fenliekkel. kapcsolatban IBUSz fiókiroda, Zalaegerszeg, Szabadsá- tér 8. sz- alatt,- Szerdán, augusztus 2-án fél 6-kor a ZMTE-pályán barátságos mérkőzést rendez a Népbolt NV labdarugó együttese a szombathelyi Vörösfonal labdarugó csapatával, , PORT Megtörtén! az NB Il-es őszi ökölvívó mérkőzések kísorsolása A MÖSz-ben az elmúlt héten sorsolták ki az NB II-es ökölvivó mérkőzéseket. A bajnoki küzdelmek szeptember 24-én indulnak, a következő párosítások alapján: Tatabánya—Dózsa, Vasas—Debre. cen, Ganz—Olajmunkás, Október 1-: Debrecen—Tatabánya, Olajmun k,ás—Vasas, Ganz—Dózsa, Október 8.: Dózsa—Debrecen,-Tatabánya—Olajmunkás. Vasas—Ganz, Október 15: Ganz—Tatabánya, Dó zsa—Vasas, Olajmunkás—Debrecen. Október 22: Tatabánya—Vasas, Dózsa—Olajmunkás, Debrecen—Ganz. Az Olajmunkás sorsolása jónak mondható, bár csupán-a Ganz és a Debrecen ellem van győzelmi esélye. Ha ezt a két mérkőzést megnyeri,, tavaszi helyezése után a harmadik — bent- maradást jelentő — helyet biztosíthatja. Itt említjük meg, hogy az Olajmunkás ökölvívói hétfőn ismét elkezdték az edzéseket Sipos István edző vezetése mellett. Ezentúl minden héfen háromszor tartanak edzéseket. Barátságos mérkőzéseket előreláthatólag csak augusztus végefelé viv az együttes. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazon jó barátaink és ismerőseink, különösen az Áll. Bizositó NV, tisztviselőinek, a vasutas kartársaknak és mindazoknak, akik drága jó férjem, édesapánk Friess Jenő ny. főmozdonyvezető temetésén megjelenésükkel, vagy bánni más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton is hálás kö- szönetünk kifejezésétA gyászoló család. KOSÁRLABDA HIRADÖ Az NVSK férfi és női csapata vasárnap Szobon játszott, A női mérkőzésen a szebben játszó és többet támadó kanizsai csapat 20:16 (6:4) arányban megérdemelten győzte le a Vasutas Bajnokságban 8. helyen végzett szobi együttest.- Jók voltak: Bálint, Kovács, Krug, és Csetneki, illetve Brulich, Manga, Jancsikovszky és Garami. A férfi mérkőzést a jobb erőn- létü, határozottabb és lendületesebb szobiak 24:19 (9:9) arányban nyerték meg. Kitűntek: Hetyei, Bodnár, Kishegyi, és Erdélyi a vasutasok részérőlUj bajnoki rendszer lesz a kosárlabdabaj noíkságban is. Az 1950. évi őszi forduló után 1951-ben uj bajnokság indul. Az őszi küzdelmek után négy csapat esik ki az NB I-ből s helyükre a két NB II-e3 csoport bajnoka kerül fel. Az NB I mellett az NB II létszámát is 14-re csökkentik az eddigi 16-os létszám helyett. Az NVSK csapata Győrbe és Szigetvárra kapott meghívást. SPORTHÍREK Nem marad le az erősítések terén az MNTE sem. A szakszervezeti igazolásokat — amelyek tegnap kezdődtek meg —, a Magasépítők is kihasználják-' Nem kevesebb, mint hat jóképességü játékos igazolását nyújtották be az alszövetsége,n keresztül az MLSz-be, Az uj játékdsoik vasárnap Vasváron mutatkoznak be uj egyesületükbenA Pécel elleni Nyári Kupa mérkőzésen már pályára lépnek, az Olajmünkás uj szerzeményei is. Jelenleg a csapat Hévizén üdül, de a pihenés alatt is szorgalmasan megtartják az edzéseket, a Kanizsán maradt játékosok a Vár- uti pályán, készülnek a Pécel ellen. Itt említjük meg, hogy az olajos berkekben még koránt sém fejezték be az erősítéseket. A vezetőség még két érdekes igazolást üt nyélbe a héten. Az Olajmunkás úszóinak és vízilabdázóinak szereplése megelégedést váltott ki a szakosztályvezetőből. Beliczky szakosztályvezető különösen a 4x100-as váltó pompás kerületi csúcsát dicséri. A fiuk kitettek magukért — íondja . — S ha az edzések a jövőben zavartalanok lesznek, ak- ko” ebből az eredményből is lefaragnak még egy-két másodpercet. Jól szerepeltek a többiek; is, külöhöse.n a lányok. Pető Ági és Farkas Éva vidéki viszonylatban a legjobbak közé küzdheti fel magát, Hasonlóképpen csupa jó mondható a vízilabda csapatról is. Határozott fejlődésen ment keresztül a gárda. Talán Szabó Elemér az egyedüli, aki nem javult úgy, -mint azt vártuk. A csapatunk vasárnap egyébként Dombóváron. szerepel. Németh Zoltán az Olajmunkás ökölvívója visszatért Nagykanizsára és ismét a csapat rendelkezésére áll. Az NVSK berkeiben nagy az öröm a Lokomotiv felett aratott győzelem után. Különösen a fiatal Nagy pompás játékával elégedettek, de kijut a dicséretekből Placskónak és Petrovainak is-. APRÓHIRDETÉSEK Nagykanizsai gőzfürdő nyitva reggel 7-től este 6-j.g. ______ Na gykanizsai gőzfürdő nők részére kedden egé^z nap és pénteken délután van nyitva. 3 tonnás tehergépkocsit, vagy ennél nagyobbat, üzemképesef keresünk. készpénzfizetés mellett, ajánlatokat Üvegértékesitő NV- hez kérünk. ________ (779) Kö zépkorú, lehetőleg varráshoz' is értő magános nőt feleségül vennék .Cim a nagykanizsai kiadóban-____________________(781) Ing atiMi vételf vagy eladást iegkedverobben közvetít Mohácsi ingatlanközvetítő Nagykanizsa Ady Endre-u. 21, . (782) Egy szép, erős kivitelű ággatós ruhaszekrény eladó, Cim a nagy- kanizsai kiadóban. (783) MOWjI ■ VÁROSI MOZGÓ NAGYKANIZSA Augusztus 2-án: PILÓTA SZERELEM Vidám, kalandos, szerelmes történet a pilóták életéből. Főszereplő: Druzsnyikov. Előadások kezdetei: Hétköznapokon délután 6 és 8 órakor, — Vasár- és ünnepnapon délután 3- 5. 7 és 9 órakor. Pénztárnyitás: Hétköznap kezdés előtt 1 órával. Vasár- és ünnepnapon délelőtt 11-től fél 1-ig és kezdés előtt 1 órával. NAGYKANIZSAI KISOSZ ADÓKÖZÖSSÉGI HÍREK Felhívjuk az összes adóközösségi tagok figyelmét, hogy az 1950. év első félévi leszámolásokat a szakosztályok tagjaival egyénenként á következő beosztásokban ejtjük' meg: Augusztus 2-án a vas, cipő, bőr, nyersbőr, műszaki szakosztály, tagjaival, augusztus 3-án illatszer, üveg, mag, zsák. tüzelőanyag, bútor, könyv, papír, gyógyszertár, órások és dohány kisárus szakosztályok tagjaival, augusztus 4-én és 5-én az összes piaci csoport tagjaival. A leszámolások kötelezőek. Mindazok, akik nem jelennek meg az elszámoláson és hátralékban vannak, a behajtást azonnal foganatosítani fogjuk, akiknek régebbi tartozásaik vannak" és fizetési kötelezettségeiknek nem tesznek eleget a rendelkezésre álló legszigorúbb intézkedéseket kell végrehajtani. Leszámolások reggel 8 órától fél 2-ig és délután 4—6 óráig tartatnak helyiségünkben. ZALA politikai napilap Felelős szerkesztő: Szántó Jenő. Felelős kiadó: Darabos Iván. Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telelőn: 250. Nagykanizsa. Zrínyi Miklós-u, 29. Telefon: 54. Kiadóhivatal: Nagykanizsa. Kélzült a Vasmegye Nyomdában, 5 jmbafhelv. Kossuth Lajos-ű. 8. Telefon: 75. Nyomdáért felel: Hegedűs Gyufa