Zala, 1950. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1950-03-18 / 65. szám
Spanyol szabadságharcosok hősi küzdelmei a csendőrökkel Ma: Heti rádióműsor VB. évfolyam 65. szám. Ära 56 fillér 1950. március 18. szombat i A Minisztertanács kormánybizottságot küldött ki a felszabadulás ötödik évfordulójának, április 4-ének méltó előkészítésére A bizottság elnöke Rákosi Mátyás elvtárs Ä Minisztertanács Dobi István elnökletével pénteken délben ülést tartott. A Minisztertanács kormánybizottságot küldött ki a felszabadulás ötödik 'évfordulójának, április 4-ének méltó előkészítésére. A bizottság elnöke Rákosi Mátyás elvtárs, a Minisztertanács el nükhelyettese. A Minisztertanács határozatot fogadott el az építőipar továbbfejlesztéséről. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt. ★ Az április 4-ét előkészítő kormánybizottság elnöke Rákosi Mátyás etvtárs, a Minisztertanács elnökhelyettese. Tagjai: Apró Antal, Balogh István, Bereczky Albert, Csók István, Darvas József, Dobi István, Erdei Ferenc, Farkas Mihály, Gergely Sándor, Gerő Ernő, Illyés Gyula, Illés Béla. Jó- ború Magda, Kádár János, Kisfaludy-Stróbl Zsigmond, Losonczy Géza, Major Tamás, Marosán György, Miliályfi Ernő. Muszka Imre sztaháno. vista ,Nagy Dániel, Panyi Fe- rencné sztahanovista, Pozsonyi Zoltán sztahanovista. Révai József, Rusznyák István, Szaka sits Árpád, Szűcs Lajos, Tóth III. János sztahanovista, Vető Lajos. A Bolsevik Párt és a szovjet kormány határozata megmutatja a szovjet mezőgazdasági termelés újabb hatalmas fellendülésének útját A pénteki szovjet lapok közük a Szovjetunió Minisztertanácsa és a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságának határozatát „A kolhozok és szovhozok tavaszi vetési előkészületeiről“. A határozat rámutat, hogy 1949-ben a kolhozok és szovhozok uj, jelentős eredményeket értek ei a mezőgazdaság fejlesztésében. A szovjet állam nagy támogatása, valamint a kolhozok és szovhozok és mezőgazdasági gépállomások dolgozóinak nagyfokú munkaaktivitása következtében 1949-ben a mezőgazdasági munkák szervezettebbek és agrotech- nikailag megfelelőbb határidőre készültek el, mint a megelőző években. 1949-ben a mezőgazdaság össztermelése túlszárnyalta az 1940-es háború előtti év színvonalát. teleit a termelékenység további fokozására, a mezőgazdasági növények és különösen a búza, gyapot, gumi pitypang, cukorrépa, len, kender, juta és egyéb ipari növények, valamint a tea, a citromfajták termelésének további fejlesztésére és meghonosítására az ország újabb területein. A Párt, a szovjet, a mezőgazdasági szerveknek fokozott figyelmet kell szentelniük a kolhozok munkaszervezésének megjavítására, állandó termelőbrigádok megszilárdítására, a kclhoz- parasztok munkatermelékenységének fokozására, az elmaradott kolhozok, mezőgazdasági gépállomások és szovhozok munkájának megjavítására. Segítséget kell nyújtani számukra és arra kell törekedniök, hogy 1950-ben újabb eredményeket érjenek el a mezőgazdasági arteljek szervezése és gazdasági megszilárdítása terén. Ma a Part, a szovjet és a mezőgazdasági szervek, a kolhozok, mezőgazdasági gépállomások és szovhozok leg'fontosabb feladata a tavaszi vetési munkák gyors előkészítése és szervezett végrehajtása. A Szovjetunió Minisztertanácsának és a Szovjetunió Kora- tnunista (bolsevik) Pártjának határozata a továbbiakban részletes tervet ad a tavaszi vetés végrehajtására. A terv vonatkozik a mezőgazdasági munkák előkészítésére, a munka megszervezésére, a kolhozokban a magvak, a mezőgazdasági leltár és az igaerő előkészítésére, a mezőgazdasági gépállomások, az állattenyésztési é« erdővédelmi állomások és kolhozok közötti szerződéses kötelezettségek teljesítésére, a munkatervekre, a ká- derbiztositásra és egyebekre. A terv intézkedéseket tartalmaz a izovhozok tavaszi vetési előkészületeire. Stockholmban megkezdődött a Béke Hívei V Hág kongresszusa állandó bizottságának harmadik ülésszaka Komoly eredmények mutatkoznak a kollektív állattenyésztés fejlesztése terén. 1949-ben a kolhozok, mezőgazdasági gép- és traktorállomások és a szovhozok jelentékeny eredményeket értek el a mezőgazdaság színvonalának emelése terén. 1949-ben kétmillió 26 ezer kolhozban meghonosították a füves vetésforgó rendszert és jelentékeny mértékben emelték az évelő takarmányok vetésterületét. 1949-ben a gép- és traktorállomások 21 százalékkal több mező- gazdasági munkát végeztek a kolhozban, mint 1948-ban. A kolhozok és szovhozok pedig túlteljesítették az őszi vetési tervet, A Szovjetunió európai részében eredményesen hajtották végre a szteppés és erdős- szteppés területeken a természet átalakítására irányuló sztálini tervet. A kolhozok és szovhozok 1949-ben közel 200 százalékkal túlteljesítették az erdőültetési tervet. A Szovjetunió Minisztertanácsa és ü Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága — mondja továbbiak- a határozat — úgy véli, hogy 1349-ben a mezőgazdaság fejlesztése terén elért eredmények és az a nagy segítség, amelyet az állam a kolhozoknak és szovho- zoknak nyújtott, megteremtették az )950-es év» , ben a mezőgazdaság előtt álló feladatok teljesítésének feltéStockholmban megkezdődött a Béke Hívei Világkongresszusa állandó 1 bizottságának harmadik ülésszak^ amelyen a világ minden tájáról érkezett 150 küldött vesz részt, közöttük a magyar küldöttség tagjai: Andics Erzsébet, Vető Lajos és Váczi Miklósné. Joliot Curie megnyitó beszédében kiemelte, milyen óriási különbség volt a békeküldötteknek a Szovjetunióban történt diadalmas fogadtatása és az USA kormánya elutasító magatartása között. A moszkvai rádió hírmagyarázója a stockholmi békeértekezlettel kapcsolatban megállapítja, hogy a Kinai Nép- köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásával a béke erői a párizsi békekongresszus óta jelentősen megsokszorozódtak. A Belga Kommunista Párt az egységes akció kiszélesítéséi követeli Lípót visszatérésének megakadályozására Belga haladó körökben nagy elháborodást keltenek azok a íirek, amelyek szerint III. Lírát meglepetésszerűen vissza ikar térni az országba. A Belga Kommunista Párt fel- íivásban tiltakozik a király visszatérése ellen. A népszavazás semmit sem oldott meg. A nép ellenségei puecsot ké* rznen'ek elő. Továbbra is fenn kell tartani a készültségi állapotot. meg kell erősíteni és ki keli szélesíteni az egységakciót, amely máris megvalósult a fasiszta provokátorok ellen vívott harcban’ Mint ismeretes, a hét elején az anderluesi szénbányászok már figyelmeztető sztrájkba álltak, hogy a. király visszatér : rése ellen tiltakozónak. Sztálin elvtárs távirata március 15-e alkalmából Március 15-e alkalmából S z t á 1 in elvtárs az alábbi táviratot intézte Dobi Istvánhoz, a Miniszteri anács elnökéhez: Dobi István úrnak, a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsa elnökének, Budapest. A Magyar Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából kérem önt, Miniszterelnök úr. fogadja üdvözletemet. Kívánok további sikereket a demokratikus Magyarország építő munkájához és a népeink közötti szövetség és barátság megerősítéséhezI. Sztálin Svernyik és Visinsskij elvtársink táviratai N. Svernyik elvtárs, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa prezidiumáaak elnöke, az alábbi táviratot intézte Szaka sits Árpád elvtárshoz, az Elnöki Tanács elnökéhez. Kérem Elnök úr. fogadja forró üdvözletemet a Magyal Népköztársaság nemzeti ünnepe, a magyar forradalom Í02 évfordulója alkalmából. További sikereket kívánok a magvar népnek és Önnek. N. Svernyik. A- V i sin,s z k i j elvtárs, a Szovjetunió külügyminisztere az alábbi táviratot küldte Kállai Gyula elvi ars, külügyminiszternek : Fogadja Miniszter úr a Magyar Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából őszinte üdvözletemet és jókívánságaimat a szovjet és magyar nép közötti barátság további megerősödéséhez. A. Visinszkij. „Nem viseljük tovább mellünkön azokat a rendjeleket, amelyeket áruló kezéből kaptunk“ A jugoszláv állampolgárok egy csoportja, akik annakidején a jugoszláv népi felszabadító hadsereg soraiban voltak, a következő nyílt levelet tették közzé: „A mostani jugoszláv kormány, amelynek élén az angolamerikai imperializmus ügynökei és kémei állanak, nyíltan a reakciós erők szolgálatába állt. Plazudik, rágalmazza a Szovjetunió vezette demo- kraLkus tábort és nyíltan folytatja az uj világháború propagandáját. Mi a jugoszláv népi felszabadító hadsereg volt harcosai teljes szolidaritást vállalunk a Tájékoztató Irodának a Jugoszláv Kommunista Párt hely-i zetéről hozott határozatával és hűek maradunk Lenin és Sztálin zászlajához. Nem nézhetjük közömbösen, hogy Tito áruló klikkje megsemmisíti a jugoszláv nép vívmányait, melyekért vérünket hullattuk. Nem tudjuk tovább mellünkön viselni azokat a rendjeleket, amelyeket olyan emberek kezéből kaptunk, akik elárulják a jugoszláv nép érdekeit és esküdt ellenségévé váltak a demokratikus tábornak, valamint a nagy Szovjetuniónak. Tudjuk, nincs messze a nap, amikor jugoszláv haladó erők megdöntik Tito áruló klikkjének uralmát és Jugoszláviát visszavezetik a nagy Szovjetunió vezette demokratikus tá- I borba“. A Rudé Právó a Magyar Népköztársaság bratislavai dokumentációs kiállításáról ~ A Rudé Právó feltűnő helyen és részletesen ismerteti a Magyar Népköztársaság bratislavai dokumentációs kiállítását. amelyet március 15-én nyitott meg a szlovák egyetem aulájában Losonczy Géza elvtárs népművelési államtitkár és Pavlik szlovák tájékoz- íatásügyi meghatalmazott>,A kiállítás egész anyaga — irja a Rudé Právó — kiemeli és hangsúlyozza a Szovjetunió világtörténelmi jelentőségét, a Szovjetunióét, amely biztos támasza és erőforrása volt a magyar népnek a Horthy- fasiszták ellen folytatott küzdelmében és amely felszabadította Magyarországot, hogy azután szüntelen segítséget nyújtson a magyar dolgozó népnek a szocializmus építésében.“ Az „Uj szó“ a csehszlovákiai magyar dolgosok lapja a kiállítás megnyitásáról a többi között ezeket irja; „Szlovákia fővárosában újabb kézszoritás- sal pecsételte meg Magyarország és Csehszlovákia, e két szomszédos népi demokratikus állam barátságát, újabb bizonyítékát adva annak, hogy a két ország közös utón egy cél, a szocializmus felé halad. A felszabadulás óta eltelt öt esztendő alatt, mit a kiállítás beszédesen bizonyít. a magyar dolgozó nép olyan alkotó munkát végzett és olyan értékeket termek, amelyekre méltán büszke lehet. A New- York Herald bánata Egyre terjed a kommunista eszme Latinamerlkában —- állapítja meg a New York Herald Tribun« Guatemaláról irt cikksorozatának' bevezetőjében.