Zala, 1950. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1950-03-11 / 60. szám
A sikeres Nemzetközi Nőnap után április» 4-re készülnek a kanizsai épitőmunkásnők ÉPÍTSÜK APARTOT A Nemzetközi Nőnap alkalmává] megrendezett kanizsai nagygyűlésen lelkes tapsvihar között olvasták tel az asszonyok ezen a napon elért kiváló eredményeit a termelő munkában. A Magasépítő NV asszonyai közül különösen hárman értek el kiváló teljesítményt. Németh Ferencné cementkészitő brigádjával 225 százalékot, Kerpács Vilma átképzó's 201 százalékot, Bolla Jánosné pedig a kályhaajtók gyártásánál csaknem a duplájára emelte napi teljesítményét. A Magasépítő NV. cement- tvészttő üzemében rögtön ráakadunk Bolla Lászlónéra. Egy kályhaajtón végzi az utolsó simításokat. Büszkén mondja, hogy az clsűk között volt az üzemben, aki felajánlotta, hogy a Nemzetközi Nőnapon többet termel — 20 drb elkészítését vállalta az eddigi 14-gyel szemben és 27 lett belőle. — Ezzel akartam megmutatni, hogy a nők is egységesen állnak a békefront bástyáin cs a szocializmus építéséből is kiveszik a részüket — mondja. Bolláné nem végez gépies mun. kát. Gondolkozik, amikor dolgozik. — Rájöttem arra — mondja ■—, hogy vékonyabb is lehetne a kályhaajtó. — Ezzel anyagot takarítanánk meg, másrészt pedig a gyár, tása is könyebben menne. Az eddigi hat munkafolyamatot pedig egyre lehetne leszorítani. Bolláné ötletével már foglalkozik a vállalat is, s lehet, hogy rövidesen Bolláné elgondolása szerint készül a kályhaajtó. — A mostani teljesítményemmel rém akarok megállni — jegyzi meg buesuzóu! Bolláné. — Április 4-re a mostani 27 drb-os leljesitmény- csuesomat akarom megdönteni. Egy helyiséggel odább dolgozik Németh Jánosné brigádjával. Cementlapokat gyártanak. Teljesitmé- nyük figyelemreméltó volt:' ISOQ darab laelyett 220O-at (készítettek el. — Gálncval megbeszéltem a dol- ;got — magyarázza. — Mondtam neki, hogy a béke táborral nekünk is közösséget keli vállalni. Ezt pedig csak úgy tudjuk megmutatni, ha a termelésünket fokozzuk. Gálné. természetesen ,.benne volt“ a dologban. A dolog nehezebbik része is. könnyen ment, mert a brigád harmadik tagja: Krisztián Antal Hozzásegítette munkájával aK asszonyokat az eredmény eléréséhez. Kerpács Vilma az üveggyári építkezésnél dolgozik. A fekete, hajú fiatal átképzó's leány ugyancsak kitett magáért. — Szerdán dolgoztam először normában •— mondja. — Magam sem hittem, hogy első alkalommal 201 százalékos teljesítményt sikerül elérnem. A munkám alatt fűtött az a vágy, hogy megmutassam, hogy érdemes velem foglalkozni és ebben a szakmában becsülettel megállóm a helyemet. Kerpácsnak Friedler kőműves a mestere, ő is jó véleménnyel van róla. Meg js állapítja: — Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez a lány a legjobb átképzős a vállalatnál. Dolgos, szorgalmas. Sohasem kellett még nógatni a munkára. Fekete szeme csillog a lánynak, amikor hallja mestere dicsérő szavait, majd maga is hozzáteszi: — Megígérték az üzemben, ha továbbra is jól dolgozom, tagjelölt lehetek. Szeretném ezt a kitüntetést elérni, ezért igyekszem minél jobb eredményre. Meglássa majd, hogy április 4-re állandóan a 250 százalék körül fogok tanyázni. Olyan határozottan mondja ezt Kerpács Vilma, hogy el is lehet neki hinni. Munkaverseny április 4. tiszteletére a kanizsai Magasépítési NV építésvezetői között Dolgozóink körében hatalmas lelkesedést váltott ki és münden réteget összefogó hullámokban terjed az a mozgalom, amely felszabadulásunk évfordulóját munkafelajánlással, az eddiginél jobb munkával kivánja megünnepelni. A mozgalomhoz nemcsak a munkások csatlakoznak, hanem a műszaki értelmiségiek is, akik a sztahanovisták tanácskozása után még világosabban látják, milyen fontos szerepük van a munka versenyben, a termelés állandó emelésében. Legutóbb a nagykanizsai Ma- gasépitési NV két épités- és munkavezetője: id. Gerócs György és Férhezli Károly intéztek versenyfelhívást a vállalat összes épités- és munkavezetőihez, ezzel a szöveggel: ,,Annak emlékére, hogy hazánk 5 éve szabadult fel a fasiszták igája alól és a Szovjet Hadsereg meghozta számunkra a szabadságod vállalatunk összes építésvezetőit és munkavezetőit versenyre hívjuk ki baraki épűkezé- sünkkel. Munkaversenyünk az alábbi pontokra terjed ki. Vállaljuk, hogy az építkezést a kiűzött határidő előtt 15 nappal befejezzük, nagy súlyt helyezünk arra, hogy munkahelyünkön minőségi munka folyjék, a felmérési naplót úgy vezetjük, hogy a munka befejezése uván 3 nappal műszaki osztályunknak átadhassuk és igy a végszámla mielőbb elkészülhessen. Gépjárművezetői tanfolyam Zalaegerszegen Zalaegerszegen március 20-án gépjárművezetői tanfolyam kezdődik. A hathetes időtartam alatt a hallgatók műszaki és elméleti kiképzésben részesülnek és sikeres vlzsgaletét után szabályszerű gép- járművezetői igazolványt nyernek. Bővebb felvilágosítást ad az eger- szegi rendőrkapitányság gépjárműosztálya. A taggyűlés felderítette a hibákat — a Pálcsics-üzem kiküszöböli azokat Az MDP nagykanizsai III. körzetének legutóbbi taggyűlésén .foglalkoztak Rákosi elvtárs február 10-i beszéde alapján a körzethez tartozó üzemek és vállalatok munkáiban fennálló hibáival és eredményeivel. Szó esett ezen a taggyűlésen a nemrég államosított Pálcsics üzemben előforduló bajokról és hibákról. A taggyűlésen résztvett az üzem vál lalalvezelöje. Tóth László elvtárs, aki megszívlelte az elhangzott kritikákat és már másnap hozzá látott a hibák kijavításához. Négy nap telt a taggyűlés óta, amikor kilátogattunk az államosított Pálcgies üzembe. — Gépek 'az udvaron hevernek — mondtak a taggyűlésen. Amint körülnézünk az udvaron, megállapíthatjuk, hogy még a régi. ócska hőfejleszJő masina sem szemorkedik már kint az udvaron, hanem berakták a fészerbe. Bent az irodában Tóth László elvtárssal beszélünk a feladatokról. Üzemük legnagyobb hibája, hogy a mosást kézi erővel vég- " zik. S ebből adódnak az üzemben előforduló hibák is a termelés terén. Ennek leküzdésére elsőrendű feladatnak tartjuk — magyarázza Tóth László elvtárs —, hogy gépekkel rendezzük be a mosodánkat. Ez.irányban már kérést is intéztem a vállalatunk központjához, a Patyolat NV-hezAz üzemben az államosítás óta már bevezették a teljesítménybér rendszert, de o gépek teljes hiányában nemigen tudnak a dolgozók 100 százalékon felüli teljesítményt elérni. Ezen © té* ft-n is gyökeres váltgaás les?. Hon urjeszrteuak fel att uj normákat a központunkhoz •— jelentette ki Tóth László. — Amig nem kapjuk meg a gépeket, addig ezekkel a normákkal akarunk belekapcsolódni a munkaversenybe. Eddig ugyanis munkaversenyről szó sem lehetett a mosodában, nagy teljesítménynek számított, ha valaki 104 vagy 106 százalékot fel tudott mutatni. Az árnyoldalak melleit azonaz ban eredmények is vannak üzemben. — A taggyűlés óta irányt vettünk arra, hogy a dolgozóinkat bevonjuk a politikai munkába — mondja a vállalatvezető. Már négy tagjelöltünk van. Ezenkívül üzemünk valamennyi dolgozója tagja a Magyar-Szovjet Társaságnak és az asszonyok pedig az MNDSz-nek. Megszervezték az üzemi értekezleteket is, melyen megvitatják az üzemben felmerülő problémákat és az időszerű politikai kérdéseket. A III. körzet taggyűlésén elhangzott hirálat után megindul; azoknak a kijavítása. Kétségtelen, hegy a hibák jó része még fennáll, de kiküszöbölésük még sokáig várat magára. (Sz. I.) Taggyűlések után, vezetőségválasztás előtt Amikor Rákosi elvtárs emlékezetes február 10-i beszédét elmondotta a Központi Vezetőség előtt, párttagjaink és az egész magyar dolgozó nép között végigfutott az öröm és a megkönnyebbülés- Egy ember nem volt ebben az országban, akit ne érintett volna közvetlen közelről, amit Rákosi elvtárs mondott, hiszen a.Pártról beszélt, amely a szocializmust épbe magyar nép szemében egyre inkább a legnagyobb kinccsé válik és ellenségeink szemében a legnagyobb ellenséggé. V lekor pártonkivüli munkások Ad Cj parasztoktól hallottunk Örömteli inc; nyi'atkozásokat arról, hogy egy ilyen erős párt vezetésével valóban büszkeség és dicsőség dolgozni es párttagoktól, akik most érezték át mit jelent párttagnak lenni. Örültek párttagjaink. Örültek annak, hogy Rákosi elvtárs beszéde helyreállítja a pártdemokráeiát s a kritika és önkritika jogát. Az elmúlt napokban megyénk minden pártszervezetében lezajló taggyűlések épen azért voltak többek, jelentősebbek minden, eddig is fontos eseményt jelentő taggyűlésnél, mert fordulatot jelentettek a pártszervezet eddigi életében és munkájában és a pártdemokrácia széleskörű alkalmazásával egész sor olyan hiba és hiányosság jött > felszínre, ami pártszervezeteink eddigi működése folyamán elkenődött, nem volt megvilágítható egyrészt a párttagok félénksége, másrészt a vezetőség elbarri- kádozott munkája következtében. Elmondhatjuk azt, hogy párttagjaink és a vezetőség élni tudott a kritika és önkritika jogával és kötelességével. Egészséges bírálatok, kerek, kifejező önbirálatok hangzottak el és hatásuk már a taggyűlést követő napokon megmutatkozott. A MAORT- nál például a taggyűlés előtt a pártszervezet vezetősége nem helyez-ett súlyt a munkamódszerátadásra, nem vette észre a munkások egy részének öntudatbeli hiányosságát, amelynek az volt az^ „eredménye”, hogy egyik-másik munkás irigykedett a másikra több keresetéért, s az nem is igyekezett saját munkamódszerével megismertetni, s hozzá hasonló kereset elérésére képessé tenni munkatársát- A taggyűlés óta a pártszervezet fokozott súlyt helyez a munkamódszer átadásba. A taggyűléseken kijöttek azok a hibák is, amelyek a pártszervezet vezetőségét elszakítják a tömegtől, mint például a párttitkárok elbü rokratizálódása és elhatalmas. kodása is. Bár ezen a téren még elég bátortalanok vol- ak párttagjaink és igy csaknem minden taggyűlésen ■Nagykanizsán a felszólalók • a pártiitkár hiányolta a pártszervezet vezetősége tele intézett kritikát. így volt ez i Magasépítési NV-nól, ahol csupán egy elvtárs mondott kritikát a pártvezetőség' munkája felől, s a többi szépszámú felszólaló csak madártávlatból célzott a vezetőségre. Pedig éppen ezen a vonalon vár most újabb nagy és felelősségteljes feladat párttagságunkra. Ebben a hónapban minden pártszervezetben újraválasztják a vezetőséget. Nem kell különösképen hangsúlyozni, hogy ez nem mindennapi feladat elé állítja minden párttagunkat, de minden vezetőséget is. A. vezetőség megméretik ezen a taggyűlésen, de mikor a tagság vizsgáztat, ugyanakkor maga is vizsgázik, őt magát is megmérik. A vezetőség beszámol eddig végzett munkájáról. A. tagság felel ősségtudatátó I, fe!készü 1 tsc- gétől, bátorságától függ, hogyan fogadja a titkári beszámolót, a vezetőség munkáját. Alkalmasunk találja-e az eddigi vezetőséget a pártszervezet további vezetésének viteléhez, vagy sem. A választás eredményétől, az uj vezetőségtől függ a pártszervezet további munkálja, fejlődése. Ezt kell tudnia minden párttagnak, amikor leadja szavazatát. Tehát kritikával kell néznie a vezetőséget és bíráló szemmel kell néznie az uj vezetőséget, 8 ugyanakkor, falán mindenekelőtt, ébernek kell lennie. Pártszervezeteink élén vaunak jó kommunista, becsületes, megbízható elvtársak és nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezekben a napokban az ellenség minden megfogható! megragad, hogy be- áiocskol.ia ezek nevét és saját ,,megbízható'’ embereit próbálja pártszervezeteink élére állítani- Különösen vonatko- _ zik ez falusi pártszervezete- j inkre, ahol a kulákok és a ‘ klerikális reakció nem fog visszariadni attól, hogy saját emberét igyekezzék becsempészni a pártszervezet élére, vagy legalább is oda gyenge- kezű, képzetlen embert állítson. A kritika és önkritika és az éberség tehát a két legfontosabb szempont,_ amellyel készülnie kel] pártszervezetünk minden tagjának a vezetőségválasztó taggyűlésekre, A Szovjetunióban ezekben a napokban választja meg a szovjet nép a Legfelső Tanács küldötteit, s oda a legképzettebb, a termelő munkában legeién járóbb, minden szempontból legkiválóbb szovjet embereket delegálja. A nagy szovjet nép példája lebegjen párttagjaink előtt, amikor ép'tőmutikánk szivének, vezet benőnknek, a Pártnak alapszerveiben megválasztják a vezetőséget. Mert ez hatalmas feladat és nagy felelősség. Járási népművelési értekezletek Tanulással az egységes ifjúságért Ifjúsági szervezeteink Rákosi elvtárs beszéde nyomán rádöbbenlek arra, hogy az oktatás terén milyen nagy hiányosságaik vannak. Tudják azt, hogy az egységes ifjúsági szervezetet csak. a marxista-leninista elmélettel felfegyverzett fiatalok tudják vezetni. Megyénk számtalan ifjúsági szervezete marxista-leninista köröket indított be, hogy az eddigi fennálló hiányosságokat az oktatás terén kiküszöböljék,. Mar.xís- tfr-lenihísta kő? ait&ÚR Fé-koó, Batyk, Zalaszentgrót, Hahót, Szentpéterur községek EPOSz szervezeteiben is. Ezeken a helyeken több mint 150 fiatal tanulja Marx, Lenin, Sztálin elméletét, hogy ezzel felfegyverkezve elősegítse az egységes ifjúság létrejöttét. Hogy ezek a marxista- leninista körök jó eredménnyel végződnek, példa rá a pölöskei EPOSz szervezete, ahol mnst fe jeződött be az első előedás-soro- z&t és 20 SPOSz-fiatel közük 17 •tágjélcltfelvéíelét körte a Pártba. A megyei népművelési bi- I zottság e hét folyamán a népművelési munka elvi és gyakorlati kérdéseinek megtárgyalására járási népművelési bizottsági értekezleteket rendez. Az értekezletek mutatják a dolgozóknak az uj kultúrához való uj viszonyát. A járások 4 ömegszervezetei, népművelési bizottságai lelkesen vesznek /ész', az éi'rhezleíeken, az érdeklődésre jeTe.m.ző, hegy a. zalaegerszegi értekezleten járás területéről több mint 150 kulturmunkás gyűlt össze. Az értekezlet végén a jelenlévők táviratban üdvözölték Révai József elvtárs népművelési minisztert. Hasonló érdeklődés mellett zajlott le a lentj és novai járás értekezlete is. Az értekezleteken a referátumot Hadnagy László megyei népművelési ügyvezető tartotta. a W89. márc, ti. 5