Zala, 1950. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1950-03-25 / 71. szám
«ÉPITSÜKAPÁRTOT« A pártgyfilések szerepe és jelentősége A pártgyülés a kritika és önkritika szószéke. Valamennyi pártvezetőnek kötelessége, hogy elősegítse a kritikát és önkritikát és a gyűlésen megteremtse azokat a feltételeket, amelyek közepette a párttagok bátran rámutathatnak a hibákra. személyre való tekintet nélkül bírálhatnak és kritikájuk elősegítheti a munka javulását. Ebben nagy része van a gyűlésen előterjesztett beszámolónak is. Köztudomású, hogy az éles, kritikus beszámoló, amelyben a kérdéseket a pártban szokásos módon, elvileg vetik fel és amelyben nem kenik el a hibákat, hanem határozottan feltárják azokat és néven nevezik a hibák elkövetőit, éles, kritikus vitát von maga után. Sok függ attól is, mennyire ’ képesek a párt-szervezet vezetői alátámasztani a tárgyilar gos felszólalásokat, bátorítani a kezdő szónokokat és hangsúlyozni mindazt, ami a felszólalók mondanivalóiban értékes volt. Miután a gyűléseken gyakori, hogy állandóan ugyanazok szólalnak fel — akiket szintp „állománybeli szónokoknak“ nevezhetünk — a pártsáervezeti titkár köteles arról gondoskodni, hogy mindig több és több párttag, főleg uj párttagok kapcsolódjanak be a párlgyülésen felvetett kérdések tevékeny megvitatásába. kritizálják a hibákat és tegyenek javaslatokat a hibák ■ kiküszöbölésére. A pártgyüléseken néha gyengén alakul ki a kritika és ön- önkritika. Találkozunk olyan jelenségekkel is, amikor egyesek tompítani igyekeznek a kritika élét. Minden kísérletet, amely a kritika korlátozására, csökkentésére, a párttagok jo- | gának megsértésére irányul, a leghatározott abb elutasítással kell fogadni. Soha ne tévasz- szük szem elől, hogy a bolsevik kritika és önkritika a legjobb eszköz a hibák feltárására és a kommunisták bolsevik szellemben való nevelésére. Fontos, hogy a pártgyüléseken konkrét hat ározatokat hozzanak. Ahol csak általános határozatok születnek, oR lebecsülik a pártgyülés jelentőségét — rosszul készítették elő a pártgyülést. Helytelen az is, ha a hatái'ozatot futtában állítják össze és kifelejtenek belőle sok értékes tárgyi javaslatot, amelyeket az előkészítés során terjesztettek be. A határozati javaslat tervét a gyűlés előtt, vagy a gyűlés idején is össze lehet állítani — ez nagyrészt a megvitatásra kerülő kérdés jellegétől függ. De akárhogy készítjük elő a határozatot, mindig biztosítani kell a lehetőségeket a gondos elkészítésre és feltétlenül figyelembe kell venni azokat a javaslatokat, amelyeket a párttagok a beszámolóval kapcsolatos vitában előterjesztenek. A pártszervezet gyakorlati ténykedésének arra kell irányulnia, hogy a hozott határozatokat ténylegesen megvalósítsák és a határozat ne legyen üres beszéd. Ez a pártvezetőség, a pártszervezet titkára és az összes párttag részéről komoly szervezési munkát követel. A tapasztalat azt mutatja: a legfontosabb a tömegek közt kifejtendő munka és hogy a pártvezetőség állandó és alapos ellenőrzést gyakoroljon arra vonatkozóan, megvalóri- tottak-e mindent, amit a pártgyülés feladatként kijelölt. A pártgyülés nagyon fontos szerepet játszik a pártszervezet életében és ha aktivan. tevékenyen folyik le, emeli a szervezet életének eszmei színvonalát és elősegíti a kommunisták harcát a gazdasági-politikai feladatok teljesítésében. Ezért kell a legfontosabbnak tartani a pártgyülések jó előkészítését és levezetését és tisztában kell lenni azzal, hogy a pártgyülés, az alapszervezet legfelsőbb szerve, minden esetben be kell, hogy töltse a kommunisták bolsevik nevelésében viselt fontos szerepét. (G. .Sitajev cikkéből.) Szövetkezeti mozgalmunk a béke harcos megvédéséért A Szövetkezetek Országos Szövetsége a magyar szövetkezeti mozgalom nevében béke- felhivással fordult a világ szövetkezeteinek nemzetközi szervéhez, a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége Londonban^ működő végrehajtóbizolt- ságához. — A szövetkezeti mozgalomnak kötelessége a rendelkezésére álló minden eszközzel és teljes erővel dolgozni a békéért. Felkérjük mi is a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének végrehaj tóbizottságát, hogy a Baselbcn tartandó ülésen, hagyományaihoz hiven, határozatban ítélje el az impe. rialista háborús uszítok bűnös tevékenységét és a határozatot hozza az Egyesült Nemzetek Szervezete tudomására. Intézzen felhívást a világ szövetkezeti szerveihez, hogy minden megmozdulásukat, különösen pedig a Nemzetközi Szövetkezeti Napot a béke megvédésének jegyében rendezzék meg. — A magyar szövetkezeti mozgalom másfélmillió tagja nevében biztosíthatjuk a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségét, hogy a világ dolgozóinak békéjét, az emberi haladás, építés és kultúra előfeltételét minden eszközzel megvédjülc. Légtfaxi Bratislavaban Bratislavában a Csehszlovák Légiforgalmi Vállalat rövi. lesen megindítja a légitaxi járatokat. Prágában és Brnoban az uj intézmény már kitünően bevált. A légi taxik kényelmesek, gyorsak, biztonságosak, díjszabásuk alacsony. A kilométer-tarifa egy személyre 5, kettőre 7, báromra 10, négyre 13, hatra 20 korona. A légitaxi forgalomban beállított repülőgépek utazósebessége óránként 200 kilométer. Őszi Feri Úgy emlékszem, 1936-ban történt. Egy őszi estén 10 óra körül mentem haza. Lakásunk dupla ajtaja között (a külsőt csak lefekvéskor szoktam bezárni) legnagyobb meglepetésemre egy csomagot láttam a félhomályban. Lehajoltam, hogy megnézem, de a kis batyu egyszerre megmozdult. A sarokban apró emberpalánta, 4—5 évesnek látszó gyermek kuporgott. Hosszú időbe fellelt, mig a rongyos kis fiúcskát szóra bírtam. Megmondta a nevét és egyre csak arra kért: hadd aludhasson a két ajtó között. Arra gondoltam, hogy a szülei bizonyára keresik és átszaladtam a közeli őrszobára megkérdeznia mit tegyek. Egy rendőrt küldtek velem, hogy kisérje haza a gyereket. Őszi Feri — igy hívták — elmondta, hogy első osztályba jár és kikapott az iskolában, mert nem tudta a leckéjét. Azért nem mer hazamenni, mert fél, hogy otthon verés vár- ja. A rendőr elvitte a gyereket a megadott címre, de amikor az utcáiba ér fék, Feri megint más címet mondott. Így ment ez jó egynéhányszor. A rendőr megunta az ide-oda sétálási és rápirv tott: miért hazudik? Akkor végre elárulta Feri az igazi címét és hazaértek. Mindezt őszi Fari mesélte el nekem, mikor úgy három hét múlva újra beállított hozzánk. Megint elkerülte az iskolát. Kis rongytáskája a nyakában lógott, arca maszaáos volt a könnyektől. Nem akart hazamenni, az iskolában is, otthon is verés várta. Mert Őszi Ferinek nem voltak szülei, árva kis lelenc volt. Gyengéd dorgálással, jó meleg uzsonnával rávettem, hogy csinálja meg a leckéjét. Attól kezdve Feri majdnem mindennapos lett nálunk. A szomszédok is pártfogásukba vették. Hol itt — hol ott evett. így tengődött 10 éves koráig. Azután a menhely kihelyezte falura. Őszi Feri libapásztor lett. De csakhamar elkerült az első helyéről, mert, ha éhes volt, megette a tyuk alól a tojást. Másutt m,eg tilosba szökött a reá bízott tehén. így aztán egyik helyről a másikra került. Vézna kis gyermek volt, a gazdák sehol sem tudták kedvükre kihasználni gyenge kis tagjait. Közben 15 éves lett és akkor Őszi Feri nem jelentkezett többé. Jött a háború ezernyi borzalmával, aztán elérkezett 1945 március: a boldog felszabadulás. Mi sokat gondoltunk az elveszett Ferire. Közben múltak az évek. A napokban beállított hozzánk agy jólöltözött, csinos fiatalember éz mosolyogva kérdezte: mit gondolnak, ki vagyok? Mi csak néztünk rá, mert egyáltalán nem volt ismerős. — Őszi Feri vagyok, — mondotta vidáman. Nagy volt a meglepetés. Leültettük, aztán elmondta, mi minden történt vele utolsó találkozásunk óta. A háború alatt partizán volt. harcolt a fasiszta megszállók ellen. A felszabadulás után hazajött megyéjébe, itt akart dolgozni. Gépállomásra került, ahol megtanulta a traktorvezetést. Ma már egyik trak- teros-brigád vezetője. Elbeszélte azt is, hogy milyen boldog, megelégedett, szépen keres és ma már nősülésen töri a fejét. Megmutatta karóráját, amit 450 forintért vett és büszkélkedett vele, hogy kerékpárja is van. Mikor kérdeztük, hogyan jutott el idáig, azt felelte, hogy a demokráciának, a Párt vezetésének köszönhet mindent. Soha nem hitte volna, hogy .valaha ilyen boldog, megelégedett - lesz. Azért a legboldogabb, mert tovább képezheti magát. Átjár a szomszédos járások traktorosaihoz, megbeszélik a verseny állását meg azt, hogy mennyire vannak a tanulással. így lett a maszatos, ehagyott kis utcagyerekből traldoros-bri- gádvezető. Azzal búcsúzott a mi Ferink, hogy mire legközelebb eljön hozzánk, sztahanovista lesz belőle. Sok szerencsét kívántunk neki és most mindén nap várjuk, mert biztosra vesszük, hogy ígéretét hamarosan teljesíti. (H. l.-né) Szombat, 1950. márc. 25. AztáJiíia^diíi Csütörtökön este díszelőadás keretében mutatták be Nagykanizsán a Városi Moziban a „Sztálingrádi csata’1 második részét. Vörös zászlók, Lenin, Sztálin és Rákosi elvtársak képei díszítették a mozit, melynek előcsarnokában a „Szovjetunió a béke őre” cimü képki állítás mutatta be a világbékén fáradhatatlanul őrködő Szovjet Hadsereget. A díszbemutatón Németh Ferenc elvtárs mondott ünnepi beszédet, melyben méltatta a második világháború döntő győzelmének filmjét. Két szavalat hangzott el a bemutató előtt, amelyen közreműködött a MAORT énekkara és zenekara is. (A kapitalista országok. i ban a nép és a hadsereg szemben állnak egymással — mondta Németh elvtárs. — A Szovjetunióban a nép tudja, hogy a. hadsereg az ő érdekeit, szabadságát védelmezi.) Szovjet üzemekben vagyunk. A dolgozók a fegyvereket készítik, amelyekkel talán már holnap halálos csapást mérnek a hős harcosok a fasiszta betolakodókra. Az arcokon feszült figyelem tükröződik, úgy hallgatják a frontról ér- '•/o jelentéseket, amelyek a győzelem első jelentéseiről szólnak,^ s hallgatják Sztálin parancsát, ami ehhez a győzelemhez vezet. (A szovjet katonai tudomány azért áll fölötte minden más katonai tudománynak, mert része Marx, Engels és Lenin tudományának.) A film minden kockája a sztálini hadvezetés felsőbbrendűségét hirdeti. A nagy táma- dásr aprólékosan, minden kis részletre kiterjedően dolgozzák ki Sztálin elvtárs tábornokai a legfelsőbb parancsnok elgondolásai szerint. Csak igy volt lehetséges, hogy a támadás első percében világosan látható volt a befejezés: a dön. tő győzelem. (Magasan ragyognak a világ felett a Kreml csillagai. E ragyogó csillagok ki nem hunyó fénye eljut mindenüvé,, a földgolyó legtávolabbi részébe is.) Ezeknek á csillagoknak a ragyogása ott égett minden katona szivében, amikor a nagy roham előtt üdvözlik Sztálin elvtársat: „Hatalmas szovjet hazánk színe előtt esküszünk, hogy utolsó csepp vé. vünkig, utolsó lehelletünkig, szivünk utolsó dobbanásáig védjük Sztálingrádot és nem engedjük az ellenséget a Volgáig”. Ez a nagyszerű elszántság volt a győzelem záloga. (Sztálin, _ a _ kommunizmus nagy építője ismeri az anyagot. amelyből építenie kell: a szovjet nép törhetetlen hazaszeretetét... De ismeri ellenségeit is.) • Az őrjöngő Hitler, a „Führer zsenije" iránt elfogult tábornokok bármit terveznek, nem tudják megvalósítani. A sztálini hadvezetés szinte irányítja a németeket is: azt kell tenniök, amit a Szovjet Hadsereg mozdulatai megkövetelnek. Sztálin pontosan tudja, hol, milyen lépésre készülnek a fasiszták, igy azt is tudja, hogyan lehet csirájában elfojtani a legkisebb ellentámadást. (A „Sztálingrádi csatot* emlékeztető az imperialista atom-politikusok számára« akik ma Hitler útját járják: a Szovjet Hadsereg szétzúzta a tőkésvilág legfejlettebb, ,,legyőzhetetlennekf‘ hitt hadigépezetét.) A kemény csatákban acélossá edződött Szovjet Hadsereg nem ismert akadályokat és pozdorjává zúzta a fasiszta hadsereget és megteremtette a haladó népek békéjét, szabadságát. A győzelem fegyverei. hős katonái ezen a békén őrködnek. Ezért áll mementó- ként Sztálingrád minden háborús uszító előtt; „Megállj! A népek békeakarata a. ti sor- sótokat is megpecsételi!...” Szabó elvtárs — vezetőségi tag M z elnök szavazásra bocsátja Szabó elvtárs jelölését, s alig, hogy kimondja: „Ki javasolja, elvtársak“ — máris mintha egyetlen torokból jönne, egyszerre hangzik: „Javasoljuk!“ És a piros tagsági könyvek egymásután emelkednek fel, jelezve, hogy Szabó elvtárs érdemes a párttagság bizalmára. Jó elvtárs, keménykötésü harcos. Régóta ismerik már és tudják, hogy sohasem rettent vissza a nehézségektől, pedig voltak idők, amikor ugyancsak a sarkára kellett állnia dolgozó társai nevében néhány filléres béremelésért. Ez még annak idején volt... — igy mondják itt többen. Azóta megtörtént az államosítás és a zalaegerszegi II. számú téglagyár a dolgozók tulajdonába került, egyszóval: sa ját portájukon lettek gazdák, ahol ezelőtt még azt sem mondhatta magáénak a munkás, ami rajta volt, mert azt is lehúzta róla a tőkés. Szabó elvtársnak nem volt könnyű dolga, de a Párt mellette volt, mellette voltak a többi elvtársak is, együtt harcoltak, küzdöttek a nagyobb darab kenyérért. Hát hogyne szeretnék az „öreg harcost“, akinek a szive mindig együtt dobbant az ő szivükkel, s a kemény küzdelemben segiíő keze mindig ott volt, ahol éppen a legnagyobb szükség volt rá. összeforrottak vele, a Párt hű katonáját látták mindig benne és ami a legfőbb: sohasem csalódtak a Párthoz, a Szovjetunióhoz való hűségében. Jfgazi kommunista, becsüle- •* tes, egyenesjellemü ember. A munkájában példamutató. Nem beszél sokat, de amit tetteivel és a termelésben elért szép eredményeivel mond. mindennél jobban bizonyítják a pártonki- vüJi dolgozók előtt is, hogy nálunk a szó és tett: egy. Igaz, van- nak még Szabó elvtársnak hibái. Néha rádörrent az elvtársakra, ha valami nincsen jól, vagy nem megy a termelés rendjén. Az utóbbi időben azonban ebben a tekintetben is nagyot változott. Csendesebb lett a hangja, többet dolgozik és hát mindig az elsők között van. Figyelő szeme állandóan a termelés akadályait kutatja és mindenütt ott van, ahol segiteni kell. Megy is ám mellet- te a munka, mint a karikacsapás! — Azután Szabó elvtárs mostanában sokkal többet tanul, hogy az elmélet segítségével megjavuljon gyakorlati munkája. Szűkszavúan csak annyit mond, hogy méltó akar lenni a párttagság bizalmára, s valahonnan a belsejéből jóleső érzás árad fel... s érzi, hogy a Párt szeme most rajta függ. /f mikor azután helyet fog- ^ lal, egyszerre taps csattan. A bizalom és szeretet árad felépe minden oldalról: az elvtársak a Párt színe előtt tesznek fogadalmat, hogy Szabó elvtársat mindenben a legmesz- szebbmenőkig támogatják munkájában. A Párt mutatja számukra a helyes utat, s ők most ezen az uj győzelmekhez vezető utón indultak el ezen a vezetőségválasztó taggyűlésen. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Mindazon jóbarátaink és ismerőseink, akik drága jó feleségem, testvérünk, sógornőnk MaeseU Lajosné szül.: Patkó Rózsi temetésén megjelenésükkel, vagy bármily más' módon mélységes fájdalmunkban oszló zni szívesek voltak, fogadják ez-uton is hálás köszö- netü.nk kifejezését. A gyászoló család. * i