Zala, 1950. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1950-03-23 / 69. szám
„Ha kelI, fegyverrel a kézben is megvéd fűk gyermekeink jövőjét Székhazat és zászlót avatott a balatonszepczdi MNDSz-csoport Niagy napja volt vasárnap a kis Balatonszepezd község- dolgozó asszonyainak, leányainak. Az MNDSz helyi szervezete bensőséges ünnepség- keretéiben avatta fel székháj zát, ugyanakkor zászlóbontó nagygyűlést tartottak a környező községek asszonyainak és leányainak részvételével. Pálffi Károlyné ügyvezető meleg szavakkal köszönte meg a Pártnak irántuk tanúsított segitőkészségét, valamint azt, hogy megmutatta nekik azt a helyes utat, amelyen minden hazáját őszintén szerető asszonynak haladnia kell. Magasra emelt és kibontott zászlóval vanultak ezután a hősök emlékművéhez, ahol Mozsolitsné elvtársnő mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy az MNDSz mindenkor a békéért harcol és a béke, az épitőmunka hőseit neveli a szocialista Magyarország megteremtéséhez. Az imperialisták által elnyomott gyarmati asszonytársak nyomorúságos helyzetét ismertette ezután. Lendületes szavakkal hívta harcba, az MNDSz asszonyok egységes tálborába mindazokat, akik még a jelenben nem tartoznak ugyan közibük. Tizennyolc kulák család uszit ebben a göcsei kis-községben a termelőszövetkezeti csoport ellen— Úgy pattannak vissza rólunk ezek a rémhírek, mint a parancsolat — mondja Horváth Mihály 4 holdas kisparaszt. — Ki a fene hisz már nekik! Mi meggyőződtünk a saját szemeinkkel, hogy mennyivel jobb, ha összerakjuk a földet. Azt is megtudjuk, hogy ma már tizenhatan vannak itt a faluban azok, akik az uj életre, a nagyüzemi gazdálkodás útjára térnek. Április 4-re meg is alakul. Ujj Józsefné elvtársnő, a falu birája Kalamár Józsefnével beszélget: Íz lesz az élet, ha jim a gép! — Az lesz csak az igazi élet ko- mámasszony. amikor majd nem a tehenekkel piszkáljuk a földei, hanem jön a gép! Jön segítségünkre a munkásosztály. Kalamárné is szinte már maga előtt látja, amint a gépállomás traktora hasítja a mély barázdát a közösben. — Mi is megtárgyaltuk otthon. Állatokkal, földdel együtt bemegyünk. Hogy ünnepelhetnénk méltóbban azt a napot, amelyen ránk köszöntök a felszabadulás, mint lerakjuk a boldog jövőnk alapjait. Mi asszonyok többet kaptunk 1945 április 4-én ä dicsőséges Szovjetuniótól, mint a férfiak. Megkaptuk az egyenjogúságot. Nagy szó ez hallja. Mankaversennycl a minisztertanács határozatáért Ujj Józsefnénak felcsillan a szeme: Ez igaz. Sose volt ebben a közMOZI VÁROSI MOZGO NAGYKANIZSA 1950. március hó 23-án este fél £ órai kezdettel műsoros díszelőadás keretében mutatjuk be a SZTÁLINGRÁDI CSATA című magyarra szinkronizált miivé. szi szovjet film II. részét. Ezen film keretében rendezzük meg A SZOVJETUNIÓ A BEKE ORE kiállítást. Az ünnepi beszédet Németh Ferenc elvtáfs, a Magasépítés,i NV. űz. párttitkár mondja. — Tiltakozunk az atomfegyver gyártása ellen! — mondotta emelkedett hangon- Nem ijedüuk meg a háborús nszitóktól, mert a béke 800 milliós hadserege vagyunk. A dicsőséges Szovjetunióval az élen táborunk egyre inkább izmosodik, acélosodik. Szétzúzzuk azt a sisereliadat, amelyik még ma is rabszolga- sersba tartja a saját és gyarmati országaiban a mi asszonytársainkat, — Itt fogadjuk meg hőseink és a hős szovjet katonák emlékművénél, hogy minden erőnkkel és ha kell, fegyverrel a kezünkben meg védjük gyermekeink jövőjét és a szocializmus felé haladó orszáj gunkat minden belső és külső ellenségeivel szembenEste kultúrtermükben nagyszerűen összeállított kultúrműsort adtak elő. A zászló- diszbe öltözött kis falu MNDSz parasztasszonyai és leányai igy tettek hitet a béke harcos megvédése, ötéves tervünk sikeres megvalósítása mellett. ségben asszonybiró. Ma van! Azután arról folyik a szóbeszéd, hogy a minisztertanács határozatának végrehajtását az egész járás dolgozó parasztsága végrehajtja. Egy egész kisgyülés van már itt a biróasszony háza előtt. Lehetnek vagy ötvenen. Maguk sem tudják ki kezdte, de Horváth Mihály szól hozzá a minisztertanács határozatával kapcsolatos kérdéshez: — Emberek jól előkészítettük a földet, kitisztítottuk a vetőmagot, javasolom, hogy az elmúlt évivel szemben ne 10, hanem 14 százalékkal termeljünk többet. elet a régi rögökön Bogár Mihályné meg Benko- vics István gazdák szinte egyszerre beszélnek: Igazad van Mihály munkaversenyre lépünk egymással és vállaljuk, mert minden adottsága megvan hozzá és a versenykihívások egyre- másra szaporodnak Ujj Józsefné versenyre hívja Horváth Mihályt. Április 4-re a burgonya kivételével minden tavaszit 100 százalékban elvetek. Benkovics István Kovács Kálmánnal kél nemes versenyre: A minőségi munka figyelembevételével elvetjük ö lucernát is. Kalamár Józsefné még kézfogással is megpecsételi a Bonár Mihálynéval kötött munkaverseny szerződését. Ezután az egész község versenyre hívja ki a szomszédos Börönd községet, a tavaszi munkálatok minőségi és mennyiségi elvégzésére. Uj élet születik Ozmánbükkön is a régi rögökön. — Gépjárművezetők! Vasárnap 10 órakor Nagykanizsán Magyar-u. 9 alatt taggyűlés. Előtte fél 9-kor vezetőségi gyűlés. Pontos megjelenést kér a titkár. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. | Mindazoknak az ismerő- M söknek és jóbarátoknak, a M cipész iparosoknak, a leány- H 1 gimnázium II. osztályának cs fjjj P a Vécsey-utcai iskola VII. Í osztályának, kik drága jó |j H férjem, illetve édesapánk H Páternosster Jenő § U temetésén megjelenésükkel. A M vagy bármily más módon H mélységes fájdalmunkat ©nyíl hiteni szívesek voltak, ezúton H mondunk hálás köszönetét. 9 A gyászold család. VDP Vrek Nagykanizsán I Vasárnap reggel 8 órakor minden népnevelő és falu járó jelenjék meg a VB székhaza előtt. 'izov/et zenei est Zalaegerszegen A zalaegerszegi igazságügyi dolgozók már több kuburest keretében mutatták be lelkesedésüket a Szovjetunió élenjáró kultúrája iránt. A Magyar- Szovjet Társaság igazságügyi csoportjának legutóbbi hangversenye a szovjet zene megismertetését és megszerettetését tűzte ki céljául. A bíróság ünnepélyesen feldíszített kultúrtermét ezúttal zsúfolásig megtöltő dolgozók előtt a szovjet Himnusz vezette be a műsort, amelyet orosz és magyar nyelvű tolmácsolásban a Pedagógiai Gimnázium énekkara adott elő. Ezt követően egymás után csendül-ek fel a klasszikus orosz zeneszerzők, Glinka, Csajkovszkij, Rachmaninov, Rimszkij Korzakov, majd pedig az uj szovjet zeneköltők: Hacsaturján, Alexandrov, Tul- jikov remekművei. — Gáspár Ferencné tanár vezetésével a gimnázium énekkara kitűnő előadásban mutatta be a szovjet karművek legszebbjeit s a hallgatók kívánságába ezekből több számot meg kellett ismételniük. A Társaság zenekarának tolmácsolásában különösen Alexandrov indulója aratott nagy sikert. Bencze István énekszámai, Farkasovszki Mária zongora-előadása és az igazságügyi csoport által előadott szovjet dalok is osztatlan sikert arattak. Bencze Istvánné és Boncz Imre előadásában Majakovszkij legszebb költeményeit hallottuk. Az esten megjelent dolgozók szűnni nem akaró tetszésnyilvánítása igazolta azt, hogy nagyra értékeljük és megszerettük zenéjében is a nagy szovjet kultúrát. Uőirek — Kultúrtermet avat szombaton, március 25-én a nagykanizsai földmű vessző vetkezet és a Vörös Csillag tszcs a volt Korona helyiségében- Az avató ünnepség — mely bállal lesz egybekötve — este 8 órakor kezdődik. — Felhívás. A nagykanizsai járási és városi mezőgazdasági osztály felhívja az érdekelt dolgozó parasztok figyelmét, hogy mező- gazdasági szakkérdésekben forduljanak hozzá. A MEZOSz minden kérdésben felvilágosítást nyújt és a Sugár-ut 8. sz. alatt található. — Hamis fakitermelési engedélybe! 3 méter ölfát és 5 méter hasábfát vágott ki az erdőben Sé- nyi Antal gyenesdiási lakos. Ok- irathamisitásért és engedélynélküli fakitermelésért Sényi. 6 hónapi börtönbüntetést kapott. — Fegyverrejtegetésen érték tetten Nagy Zoltán kisrécsei lakost. Nagy azzai védekezett, hogy a fegyvert a kutban találta. A nagy. kanizsai megyei bíróság Nagy Zoltánt 6 heti fogházra ítélte. — Értesítés. A Mezőgazdasági kiállításra és tenyészállatvásárra íeiutazás már március 25-től, visz- szautazás április 11-ig 50 százaié, kos kedvezménnyel- Menetjegy cs vásárigazolvány az IBUSz irodájában, Nagykanizsán Sztálin-utja b alatt kaphatók. —. Gázfogyasztók figye'en’’ Nagykanizsán folyó hó 24 én dél után 15 és 17 óra között a városI nak Ady Endro-utcáiól keletre é- Sztálin-utjától délre eső negyedé- ben ű gázszolgáltatás szünetelni fog szerelési munkálatok miatt. Ozniáiibiikktfn április 4-re megalakul a termelőcsoport T Komoly mulasztások az MHTZ szervezése körül... Az MHK benevezések a hónap végére befejeződnek. Zala megye, ben az eddig elért eredmények alapján az MHK népszerűsítésében komoly hiányosságok vannakA zalaegerszegi járásban a benevezettek száma tavaly 765 fő volt, mig a legutóbbi jelentés alap. ;án eddig csak 84 jelentkező van. Nem különb a letenyei járásban sem a helyzet, ahol csak 80 a be- nevezők száma. Nagykanizsáról és a novai járásból eddig a próbáz- tató biztosoktól még jelentés sem érkezett. A Megyei Sporthivatalnak tudomása van róla, hogy mindkét helyen nagyobbszámu jelentkezés történt. így a hiányosan beküldött jelentések következtében nem tudunk tiszta képet alkotni az eddigi eredményekről. Ebből is láthatjuk, hogy a legnagyobb hiba a szervezésben mutatkozik. Például az andráshidai állami gazdaság spoNfelelösének fogalma sincs az MHK mozgalomról. Ez a DéFOSz hibája, mert nem gondoskodott arról, hogy az állami gazdaságok teljes egészében tisztába legyenek feladataikkal az MITK terén. De a többi tömegszervezetekben is hasonló hiányok fedezhetők feligaz, nagymértékben hátráltatja a benevezések folyamatosságát a jelentkezési ivek hiánya is. A Men gyei Sporthivatal ajánlott levélben és táviratilag jelentkezési iveket kért a központtól két héttel ezelőtt. 4zóta nemhogy küldtek volna, de még nem is válaszoltak levelükre Budapestről. ... Számtalan hiányosság mellett a fent megemlítettek a legkirivóbbak,- Ezek a tények azt bizonyítják, hogy a megyében lebecsül ^ * Munkára Harcra Kész Sportmozgalmat, holott a legfontosabb feladat lenne ennek tömegmozgalommá való kiszélesítése. Addig amig nem túlságosan késő, gyökereiben keli megkeresni a hibát! Az bizonyos, hogy komoly mulasztás tör-i tént a megyei Sporthivatal részéről is. de az Országos Sporthivatal réj széről is. (J. i.y Nincs ellenfelük az olajos öklözoknek ? A vasárnapi barátságos ökölvívó mérkőzésen fölényes lfe:4 arányú győzelmet aratott az Olajmunkás egyre jobban fejlődő ökölvívó csa. pata az ugyancsak NB Il-es Előre felett. Tény, hogy a budapesti csapatból két jó képességű versenyző, Gigler és Kéki hiányozott, azon ban ők sem igen akadályozhatták volna meg a kanizsaiak fölényes győzelmét. Az Olajmunkás az NB II es bajnoki küzdelmekre készül és sajnos az a helyzet, hogy ellen, felek hiányában nem tud megfelelően felkészülni a küzdelmekre. Február hónapban csaknem valamennyi számottevő egyesületet meghívta mérkőzésre a vezetőség, de azok különböző okokból lemond, ták a mérkőzéseket. Emiatt egy hónapi kényszerszünetet is kényte^ len volt tartani a gárda, ügy lát-i szí: nem lesz jobb a helyzet az eL következendő hetekben sem. Az NB I-es csapatok a fárasztó báj-* Hoki küzdelmek miatt, — néhány egyesület az átszervezésekre hi-i vatkozva — nem jön el. Az Olaj-t munkás szorult helyzetében kény^ télén gyengébb ellenfeleket is’ meghívni, mert a bajnokságra fel kell készülnie. Ezt csupán azért tartottuk fontosnak felvetni, mert az Előre mérkőzés után igen sokan kifogásolták az ellenfél gyen-* geségét. Más megoldást egyenlőre nem találnak az olajosok és ezért kénytelenek a gyengébb ellenfelet is meghívni egy-egy meghívásos jelvényszerzőre. Rövid sporthírek A kerületi kosárlabdabajnokság férfi csoportjában a második tavaszi forduló után ez a helyzet: 1. KDSK 14 p., 2. MNTE 8 p., 3. DVSK 8 p., 4. Csurgó 6 p., 5. NVSE 4 p., 6. ZMTE 2 p. A nőknéj pedig ez a helyzet: 1. N. Lendület 16 p., 2. Olajmunkás 12 p. 3. MNTE 10 p„ 4. KDSK 10 p„ 5. N. SzH 8 p. 6 NVSE 6 p., 7. ZMTE 2 \. £. DVSK 2 p. Az Olajmunkás keddi edzésből Csapkay edző hiányzott, ak> su Íves beteg. Betegsége alatt Nagy, a csapat egyik játékosa vezeti az edzéseket. Újság még, hogy a sérültek Károlyi kivételével valamennyien rendbejöitek. TOTÖ-JÓSLATAINK: Honvéd—Soroksár 1, 1, ÉDOSz —Debrecen 1. 1, Teherfuvar—Olajmunkás 1, 1, Textiles—Vasas 2, x, Sz. Lokomotiv—Postás x, 1, Perutz—PBTC 1, 1, Orosháza— Cegléd 2, 1, Szeged—Szolnok 1, 1, Pereces—Miskolci MNNTVE 1, 1, Diósgyőr—Miskolci Lokomotiv 1, 1, S. Vasas—Kistext x, 2. Zalai labdarugó eredmények: Lovászi—Sz. SzMTE 5:2 (2:2), Körmend—Badacsonytomaj 4:1 (1:1) Szentgotthárd—Keszthely 1:0 (1:0), Jánosháza—Nyirádi Bauxit 6:0 (4:0). ZALA politikai napilap Felelős szerkesztő: Szántó Jenó'. Felelős kiadó: Darabos Iván. Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon: 250. Nagykanizsa, Zrínyi Mikjós-u 29. Telefon: 54. Kiadóhivatal: Nagykanizsa, Sztá!In-ut 5. Telefon: 3-98. Készült a Dunántúli Nyomda NV-ben Szombathely, Kossuth Lajos-u. 6. Telefon: 75. Nyomdáért felel: Hegedűs Gyufa, APRÓHIRDETÉS Nagykanizsai gőzfürdő nők részére kedden egész nap és pénte- ken délután van nyitva. ________ Nag ykanizsai gőzfürdő nyitva reggel 7-től este 6 -jg.__________ Va sárnapi elfoglaltságra kerékpározni tudó újságárusokat felvesz a nagykanizsai kiadóhi- vatal. (d) Javításra szoruló páncélszekrények eladók. Egy darab 8 q-s és egy darab 6 q-s. Megtekinthetők s\ pénzügyigazgatóságon Zalaegerszegen. (286) Jókarban lévő 125-ös TlÖ uj gumikkal azonnal eladó Szöllösi Jenő Lesenceistvánd. (288) Oldalkocsis jó állapotban lévő motorkerékpárt vennék 500 kemy tői fölfelé. Huber Kiskomárom. ____ ___ (290) Bejárónőt felveszek. Cim a nagykanizsai kiadóban. (291) Elveszítettem pénztárcámat vasárnap a nagykanizsai mozi 7 órai előadásán. A becsületes megtaláló a pénzt megtarthatja, az iratokat adja a nagykanizsai kiadóhivatalban le. _ __________ (293) Egysz oba-konyhás, előszobás mellékhelyiségekkel biró lakásomat elcserélném kettöszobásra, költsé- qer. téritek. Cim Nagykanizsán Szabadság-tér 18 alatt Göndics szabód nál (295) Nagy szőnyeg eladó. Cim -i nagykanizsai kiadóban. (298) Mély gyermekkocsit v*ennék. Kánlás Nagykanizsa, Csengery-ut 21. (299) Használt konyhabútor eladó. Nagykanizsa, Sztálin-utja IS. (300): ii.M—ii. —i-----Ol vasd a Zalát