Zala, 1950. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1950-02-21 / 44. szám
A Paiin-környéhi dolgozó p%r as ztok megszabadulnak a irmmka le&nehezebblétöl Hatezer holdat számi fel a palim gépállomás A gépállomás teli pihenője végétért. A traktoristát — politikailag félkészükén munkához láttak. Kimentek a falvakba, ahol néhány hét múlva traktoraik dübörögnek majd. Ft- Iker esik a dolgozó parasztokat és elmondják nekik, hogy a munkásosztály, a népi demokrácia segítségét hozzák az ö munkájuk képében. A néhány nappal ezelőtt még népes palini gépállomáson ma alig egy-két ember található, akiket munkájuk ideköt. Kovács elvtárssal, az állomás vezetőjével beszélünk arról, hány holdra akarnak szerződési kötni. — 6000 holdra — mondja. — Nem kevés, de nem is sok. Népszerű lett a gépi munka, a dolgozó parasztság szívesen köt szerződést. Meg aztán 12 TSzCs tartozik már hozzánk. Ezek is mind a mi munkánkra támaszkodnak. A gépi munka, valóban népszerűbb lett. Ezt azok az adatok is bizonyítják, amelyeket hirtelenjében a rendelkezésünkre bocsátanak. Paláit említik elsőnek. Ebben a községben — jóllehet az állomás székhelye — ősszel alig 12 holdra kötöttek szerződést, most pedig közel 100 holdra van szerződés. Persze számítani lehet újabbakra is. Nagy- réesén ősszel nem tudtak szerződést kötni. A tavaszi kampány elején már itt is megközelítették a 100 holdat. És még egy adat: ősszel összesen 300 holdra kötöttek szerződést. (Erről. különben szégyenkezve 1 »eszélnek.) Ma viszont 7—800 hold az eredmény — eddig. Kicsit, nehezen megy a munka, aminek az okát Nagy elv- társtói, az állomás üzemi párt- titkárától tudjuk meg. — Kevés a szerződési űrlap — mondja. — Sürgettük már az országos központtól, az alközponttól, de még mindig nines. Viszont az a tapasztalatunk, hogy a dolgozó paraszt szívesebben köt szerződést, ha hivatalos papír van a kezében. Kiváló munkái végeznek a traktoristák. Egy- imással versenyeznek: melyik lesz a jobb. Az alapja ennek a népnevelő munka, amire a téli hónapokban jól felkészültek elméletileg. A legjobb eredményt Kovács Mária elvtársnő, az egyik traktoris talány éne el- Ahogy mondják, nem jár messze már a 100 hokitól. Kovács Mária kérdésünkre így beszél erről a munkájáról: — Még az elején történt, hogy Homokkom ár ómba igyekeztünk Sípos elvtárssal. Ó a brigád egyik tagja. Gyalog men tünk. Egy kocsi ért utói bennünket, a gazda felvett, ö is Komáromba ment. Elmondta van 2 holdja, abból él. így beszélgettek, aztán Kovács Mária a munkára terelte a szót. A gazda elmondta, szántáskor óraszám kutyagol az eke után, még a dereka is belefájdul. — Nehéz, nem mondom, dekát mit tegyen a magamfajta szegény ember? — mondta az öreg. — Kössön szerződést — ajánlotta mindjárt Kovács Mária. De a gazda húzódozott. ,,Meg kell gondolni, mert ez nem olyan egyszerű.’1 Hanem a lány sem hagyta magát. Megmagyarázta,- milyen nagy segítség a gépi munka, — Megszabadul a nehéz munkától — mondta. — A traktor egy-kettőre felszántja a földet, de jobb munkát is végez, mint a közönséges eke. Mire megérkeztek Homokkomárom- ba, meg is kötötték a szerződést. Példáját aztán sokan követték Homokkomáromban. Kovács Mária ismét bebizonyította, hogy méltó a tagje- iöPségrc, mert, — mint nagy- büszkón mondja — a nyári jó munkájáért vették fel a Pártba, Most még jobban igyekszik- Miért? maga mondja: — Ezzel is ki akarom érdemelni, hogy a Párt tagja legyek. A tavaszi munkák sikeréért A megyei DéFOSz üzemi bizottságok ülése Zalaegerszegen a Szakszervezetek Országos Tanácsa megyebizottságának kultúrtermében a megyei DéFOSz Üzemi Bizottságok titkárai értekezletre ültek össze. Urbán Mária elvtársnő, központi kiküldött ismertette a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozatát a növénytermesztés fejlesztéséről, valamint azokat a feladatokat, melyek az 5 éves terv során mező- gazdaságunkra hárulnak. — Az elmúlt esztendőben — hangsúlyozta Urbán elvtársnő — a megye termelöszövetkezeíi csoportjaiban megindult munkaversenyeket most "az állami gazdaságokban is sokkal inkább ki kell szélesíteni, hogy tömegmozgalommá váljék. Legfontosabb teendő most a munkacsapatok és munkabrigád ok megszervezése a szocialista szektorokban. Az egyéni versenyzés megszervezésére pedig az Üzemi Bizottságok különösen nagy súlyt helyezzenek. Az üzemterveket egész az egyénekig lemenőén bontsák részleteire'. Az értekezlet a Minisztertanács határozata értelmében kimondta, hogy egyéni versenyeket indítanak a szántás-vetés és tárcsázási munkálatokban a „legjobb traktoros" címért. A gazdaságok közötti versenyt is beindítják: Melyik lesz a megye legjobb növénytermesztő és állat- tenyésztő brigádja? A termelőcsoportoknál ugyanezeket a versenye, két a munkacsapatokra is kiterjesztik. Az Üzemi Bizottsági titkárok megszervezik a tapasztalatcseréket és a Sztahánov-mozgalmat. Az Üzemi Bizottsági titkárok hozzászólásaikban ígéreteit tettek, hogy a Minisztertanács határozata értelmében a növénytermesztés fej. lesztésével, az önköltség csökkentésével kapcsolatos teendőket, valamint a munkaversenyek tömeg- mozgalommá való szélesítését megszervezik és a rendszeresen megtartandó üléseken azoknak eredmé. nyeiről számotadnak. Halálozás Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy drága jó férjem, apánk, illetve rokonunk Döme Pál ny posUaHiszt február 2ü-an Nagykanizsán elhunyt Temetése í hó 22-én délután fái 4 órakor lesz a ; et" halollasházéból. A gyászoló család. gépállomás. A község által adományozott és erre a célra különösen kitűnő területen, most demokratikus kormányzatunk támogatásával a.. Dunántúl egyik legmodernebb gépállomását épiMagasépiiési NV dolgozói uj munkamódszerekkel húzzák a. falakat, épitik falun a szocializmus fellegvárát, ügy tervezik, hogy a muka ünnepén rendeltetésének adják át ezt a modern épületet. Március l-én minden pedagógus már felemelt fizetést kap A pedagógusok fizetésének rendezését Népköztársaságunk Minisztertanácsának rendelete előírta. A besorolási bizottságok, — melyek hivatva voltak arra, hogy eldöntsék melyik pedagógus, milyen fizetési osztályba tartozzon, — munkájukat befejezték Zalában is. Az uj besorolások nyomán a nevelők nagy többségének illetménye 25 százalékkal emelkedik, de jelentős számban vannak, akiknél a fizetésemelés 50—100 százalékot is eléri. A megye nevelője már március l-én minden községben a felemelt fizetését kapja meg. A 30 éves szovjet fiira ünnepét Letenye^ község dolgozó népe is méltó keretek között üli meg. Különösen nagy teret hódított a szov. jet film a járási székhelyen A szövetkezeti ’ mpzi előadásai szinte minden alkalommal zsúfolt nézőtér előtt játsszák a legszebb filmremekeket. február 28-án a szovjet film ünnep.' alkalmából az MDP helyi pártszervezete ünnepi díszelőadást *EPITSÜK A PÁRTOT* A TSaCls motorja: a pártszervezet A pártszervezet a termelő- szövetkezet életében az az irányító erő. ami nélkül a fejlődés nem képzelhető el. A párt- szervezet motor, ami a termelőszövetkezet dolgozóit biztos úton viszi és segítségére van mindenben. A TSzCs-párt- £zervezet nem egy különleges valami, semmiben sem különbözik más pártszervezetektől, hanem ugyanúgy, mint azok, a termelés más szakaszai n. ez a mezőgazdaságban a szocializmus építésének irányítója. Ebből következően pillanatig sem lehet kétséges, hogy a TSzCs-pártszervezetre milyen nagy feladatok hárulnak. Ezt különben megmutatták az országos és megyei tanácskozások eredményei is. Bebizonyosodott, hogy a termelőszövetkezet pártszervezet nélkül olyan, mint a haló a viharos tenSgfcren •— iránytű nélkül. Furcsán hangzik tehát, ha azt mondjuk, hogy a zalai termelőszövetkezeteknek csaknem a felében nincs pártszervezet. Teraielősizövetkezeteinkuek csaknem fele tétován mozog, homályosan látja csak feladatait, ami aztán*számtalan hibának a forrása. A termelő- szövetkezet a pártszervezet nélkül gyakran letér a helyes útról hol jobbra, hol balra, mint ahogy ezt bizonyítja a azurdapusztai Rákosi-csoport is. ahol volt jobb- és baloldali elhajlás. Ennél az egyébként .lói működő termelőszöveíke- ! zetnél tisztán látják valamennyien, hogy minden bajnak, hibának eredendő' oka az, hogy hiányzik az üzem? pártszervezet segítő keze. Viszont ezzel szembe lehet állítani azokat a termelőszövetkezeteinket, ahol van párt- szervezet. jólmüködő, erős pártszervezet. Az ilyen termelőszövetkezetek nyűgöd tan. biztosan kezdhetnek neki mindennek. mert van, aki vezeti, irányítja őket a termelésben és a csoport életének minden megnyilvánulásában. A pártszervezet segíti abban is. hogy a szövetkezeten kívülállók megszeressék, megbecsüljék és példát vegyenek róla. Kitűnő példa erre a novai Vörös Zászló termelőszövetkezet pártszervezete, ami már a megalakulástól kezdve a csoport népszerűsítését tekintette egyik céljának. Jó felvilágosító munkával érte cl azt, hogy Nován megalakulhatott a másik termelő szövetkezei is. Az ilyen termelőszövetkezetben, ahol erős pártszervezet van, mindjárt könyebben megy a munka is. Mert a pártszervezet egyik fófeladata a termelés irányítása, a, munka megszervezése. A Minisztertanács határozata különben is erre a kérdésre irányítja dolgozó parasztságunk érdeklődését. A mezőgazdasági termelés fokozása központi kérdéssé lett. aminek végrehajtása a munka terén fokozott feladatokat ró a dolgozó parasztság széles tömegeire. A termelés fokozásának irányítása — ez a TSzCs-páríszervezet munkájának gerince, eköré kell csoportosulnia mindennek: az agitációnak, az oktatásnak, a propagandamunkának. A termésátlag növelése biztos jele annak, hogy a mezőgazdaság « szocialista úton fejlődik. A szocialista úton pedig csak a pártszervezet útmutatásával lehet biztosan haladni. A főfeladat végrehajtásához azonban szükség van arra. hogy a TSzCs-pártszervezet megoldja a ráváró többi, a főúriadat mellett egyáltalán el nem hanyagolható kérdést, így ki kell fejleszteni a TSzCs- pártszervezet-ekben az éberséget. őrködni kell azon, hogy a. termelőszövetkezetbe osz- tályidegen, sőt osztályellenség be ne furakodhasson. Nem szabad megtörténnie annak — am; megesett a kiskomáromi TSzCs-bc n —, hogy > az osztályellenség beférkőzzék a becsületes dolgozó parasztok közé és a csoportban az egyik irányító szerepet magához ragadja. Az éberség hiányára vall ez és a7, ilyen eset bosszú hónapok fejlődését teheti semmivé. Ezért vigyázni kell az űj tagok felvételénél is. A párt- szervezet nézze meg: csak olyant vegyenek fel a csoport tagja- közé, aki méltó is arra, és aki építő társ lesz, nem pedig romboló ellenség. Fejleszteni kell csoport tagjaiban a kritikát, önkritikát. s az egyéni felelősség érzését. Széles alapokra kell helyezni az ellenőrzést is. Mindez — a pártszervezet irányítása mellett — a csoport megerősödését. tehát a csoport javát szolgálja. A TfízCs-pártszer- vezet jó munkája tehát aze hozza magával, hogy a politikailag erős. elméletileg felkészült termelőcsoport meg tudja valósítani s miniszter tanácsi határozat célkitűzéseit s ezen túlmenően, biztos kézzel tudja építeni a szocializmust. A zalaegerszegi Fórum mozi a munkaversenyek nyilvánosságénak sikeréért Pártunk Központi Vezetőségének határozata kimondja, hogy a munka ver senyék sikerének egyik leglényegesebb része, a nyilvánosság.. ä munka verseny természetesen esak akkor éri el a kívánt célt, h& lépési tart az eseményekkel, az eredményeket azonnal továbbítja. A megyei napi sajtó I mellett a zalaegerszegi Fórum j filmszínház vezetősége, a Párt városi bizottságával, az üzemek, termelőn3oportok üzemi pártszervezeteivel karöit= ve elhatározta hogy ae elő* adás szünetében vászonra ve= tili a megye-’zi'khely legjobb dolgozóinak napi eredményeit.