Zala, 1950. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1950-02-01 / 27. szám
évfolyam 27. szám. NÉPKÖZT ARS 4SA UNK 50 fillér líépiicTel^Ii figyelemi Február 2-án este 6 ára 5 porckor közvetíti a rádió a Népnevelők 20 percét. A rábakovácsi termelőcsoport párttitkára tart előadást arról, hogyan járult hozzá a népnevelők jó munkája a termelőcsoport megerősödéséhez. Minden népncvelőcsogjort szervezze meg a Népnevelők 20 perce meghallgatását 1950, február 1, szere?«? Négy esztendeje, hogy a magyar nép a királytalan királyság szégyenletes, a dolgozó nép vérén összetákolt, a Vörös Hadsereg csapásai alatt végleg széthullott állami ónná j át felcserélte a köztársaság államformájával. Négy esztendő csak. de eredményekben mérhetetlen gazdag, diadalmas, győzelmes ez a négy esztendőA dicsőséges tettek, a hősi cselekedetek jelzik a fiatal magyar népköztársaság útját. 1946 február 1-én, a köztársaság születésének napján a dicsőséges Szovjet Hadsereg által felszabadított Magyarország még a harc kezdetén volt. Harcot vívott az újjáépítés győzelméért. Harcot vivott a szabadság, függetlenség megszilárdításáért. Ma már élvezzük e harcok eredményeit, a győzelmeket. amelyeket a kommunisták vezetésével a dolgozó nép hősi munkával a boldog jövőért végigharcolt. Akkor, a harc közben láttuk-e a fejlődésért vívott harc lényegét? Meg keli mondani őszintén, csak kevesek látták. Csak azok látták, akik élére álltak a harcnak Rákosi eiv- társ vezetésével. A Magyar Kommunista Párt szervezte a felszabadulás pillanatától kezdve a magyar nép jobb jövőjéért folyó harcot. A Magyar Kommunista Párt vállalta a népszerűtlen feladatokat. vállalta a szinte leküzd- hetetlennek látszó harcot az újjáépítésért. Vállalta, a győzelem biztos tudatában. A harcban nem volt egyedül. Mellette volt a felszabadító Szovjetunió, aki első pillanattól kezdve segitette barátként a dogozó magyar népet a fel- emelkedés úján. Négy évvel ezelőtt nem voltak kimagasló eredményeink, nem beszélhettünk népköztársaságról, nem beszélhettünk a dolgozó nép szilárd hatalmáról, a széttép- hetetlen munkás-paraszt szövetségről, a szocialista termelésről. A harc első kimagasló eredménye a köztársaság megszületése volt. A köztársaság volt az első mérföldkő, az első nagy eredménye a harcnak, amelyet az újjáépítésért, a szabadság megtartásáért, azért vívtunk, hogy a felszabadító Szovjet Hadsereg adta szabadság. a munkáság, a dolgozó parasztság, a haladó értelmiség szabadsága legyen, a dolgozók, az épüők szabadsága maradjon. Az első nagy győzelme volt a köztársaság kikiáltása a fiatal magyar demokráciának. Győzelem, amely a Habsburg-uralom utolsó jelképének. az üres, korhadi trónnak, a feudalista Magyar- ország ékes kifejezőjének szétzúzását jelentette. A népelnyomók államformáját számolta fel dolgozó népünk a köztársaság törvénybeiktatásával. így fejlődött a mi demokráciánk, amely a fasizmus megmmisitésének, & nemzeti fü«? gellenség kivívásénak, a polgári demokratikus feladatok következetes végrehajtásának céljával indult és átnőtt a nagytőke, majd a burzsoázia elleni harccá, harccá a kapitalizmus ellen, a kapitalista elemek felszámolásáért. Nőtt, terebélyesedett a harc a magyar munkásosztály, Pártunk vezetésével. Pártunk szervezte a harcot. Egyik kézben a kalapács az újjáépítés sikeréért, a másik kézben az ideológia fegyvere, a marxizmus-leni- nizmus könyve, a győzhetetlen fegyver. S ahogy terebélyesedett a harc, ahogy nőttek az eredmények az újjáépítés vonalán, úgy szorultak ki az ország vezetéséből a régi úri rend visszaállitásán, a fasizmus vissza állitásán dolgozó ellenséges ügynökök, kalandorok, akik a felszabadulás adta konjunktúrát kihasználva azon törték a fejüket, hogyan tudnák a magyar nép elveszítésével visszaállítani a népelnyomó régi rendet. Átalakulásunk antifasiszta, nemzeti, polgári, demokratikus átalakulásnak indult és menetközben, harcközben fejlődött, mélyült, szélesedett, nőtt szocialista átalakulássá. A négy évvel ezelőtt kikiáltott magyar köztársaság ma a magyar nép köztársasága, amelyet a magyar dolgozó nép alkotmánya szentesit. A magyar népi demokrácia, mint a proletárdiktatúra válfaja, kemény osztályharcok eredménye, a Magyar Dolgozók Pártja kö vetkezetes hai'cának eredménye. A Magyar Kommunista Párt 1946 őszén a III. Kongresszus alkalmával kiadta a jelszót; ..nem a tőkéseknek, a népnek építjük az országot“! Az akkor kiadott jelszó ma már valóság. A dolgozó nép megszilárditolta hatalmát, felépítette országát. Befejezte a hároméves tervet, és hozzáfogott az ötéves terv megvalósításához. Hozzáfogott a szocialista Magyarország felépítésé-1 hez. A Magyar Népköztársaság ma a béke erős bástyája. A hatalmas béketábor megbecsült tagja, amely a Szovjetunióval a népi demokráciák országaival, a hatalmas szabad Kínával harcol a békéért. Ma, amikor Népköztársaságunk negyedik évfordulóját ünnepeljük, amikor az eredményekért vivott harcokra gondolunk, akkor a Szovjetunióra gondolunk. Sztálin elvtársra gondolunk. A Szovjet Hadsereg felszabadító harca, a Szovjetunió segítsége eredményeink kivívásában a Sztálin elvtárs mutatta ut tette lehetővé, hogy lerakhattuk Magyarországon a szocializmus alapját, s felépíthetjük erre a szilárd alapra a. szocializmust, a Magyar Dolgozók Pártja Rákosi elvtárs vezetésével a Szovjetunió példáján, amarxiz- mus-lenlnizmus gazdag tárházából merítve. ü Szovjetunió diplomáciai kapcsolatot létesít a Uiem&mi Demokratikus Köztársasággal Duk-Kai u Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának bangkoki képviselője január 19-én kormányának megbízásából átadta Jemcsinnek, a Szovjetunió sziámi követének Ho-Si-Minnek. a Vietnami Demokratikus Köz társaság elnökének január 14-i felhívását, melyben a világ valamennyi országának kormányát felszólítja: tereintsenek diplomáig eiai kapcsolatot a Vietnami Demokratikus Köztársasággal. Január 30-án a szovjet kormány a felhívásra válaszolva közölte a vietnami kormánnyal, hogy hajlandó diplomáciai kapcsolatokat létesíteni a Vienami Demokratikus Köztársasággal, illetőleg követet küldeni, valamim fogadni. Visinsskij elvtárs válasza Ho-Sitn-Min felhívására Moszkva. TASzSz. Ho-Sin-Min a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke január 14-ép, mint ismeretes, felhívást intézett a világ kormányaihoz. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya ünnepélyesen közli —■ szól a felhívás — a világ valamennyi országának kormányával, hogy kormánya a vietnami népet törvényesen, képviselő egyetlen kormány. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya a kölcsönös érdekek szem elölt tartásával kész diplomáciai kapcsolatokat teremteni bármely kormánnyal, amely tiszteletben tartja Vietnam egyenjogúságát, területi és nemzeti szuverénitá- sát. A Vietnami Dem .: ratikus Köz- j társaság kormán" á ak felhívására Vtsinszkij elvtárs, a Szovjetunió külügyminisztere a követke- i ző választáviratot intézte a Viet- I nami Demokratikus Köztársaság külügyminiszteréhez: ,,A Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségének kormánya ezennel igazolja Ho-'Si-Min elnök január 14-i felhívásának vételét. Ho-Sl- Min elnök ebben a felhívásban diblomáciai kapcsolatok létesítését ajánlotta valamennyi kormánynak. A szovjet (kormány megvizsgálta a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának javaslatát, számításba vette, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság az ország lakosságának túlnyomó többségét egyesíti. A szovjet kormány elhatározta, hogy diplomáciai kapcsolatokat létesít a Szovjetunió és a Vietnami Demokratikus Köztársaság között, köveiét küld, ület-cleg <fogaá. ■ A Szovjetunió kormányának megbízásából: Visinszkij, a Szovjet unió külügyminisztere 1950 január 30.’‘ A TASzSz a Vietnami Demokratikus Köztársaságról A TASzSz Iroda az alábbiakban ismertetést ad a Vietnami Demokratikus Köztársaságról: A Vietnami Demokratikus Köztársaság területe 350 ezer négyzetkilométer. Lakóinak száma több, mint 20 millió. Ebből a franciák elfoglalta területen "2 millió él. a köztársaság az 1930 január 1-i állapot szerint Vietnam egész területének 90 százalékát tartja ellenőrzés alatt. A Vietnami Demokratikus Köztársaság annak eredményeként alakult meg, hogy 1945 augusztus S-án Ton-Kin tartományban fegyveres felkelés tört ki, a japán megszállók és a japánbaráí bábkormányok ellen, amelyek annak idején Indokina területén léteztek. A felkelés azzal fejeződött be, hogy 1945 augusztus 25-én megalakult Vietnam ideiglenes népi kormánya, élén Ho-Si-Min- nel, az ellenállási mozgalom kommunista vezetőjével. 1943 szeptember 2-án Vietnam kormánya kikiáltotta a Vietnami Demokratikus Köztársaság függetlenségét. 1945 szeptemberében angol, indiai és francia csapató,' szállottak parira a köztársasá területén. Ezek a japán csapatot szabad lőfegyver szésének ürü gyével harci cselekményeket Kezdeményeztek a köztársaság ellen A vietnami nép hősi ellenállássá] válaszolt. A franciák 1946 már cius 6-án Hannoiban kénytelenek voltak Ho-Si-Min kormányává' előzetes megállapodást aláirm Ez a megállapodás azonban csak a francia imperialisták mester kedése volt. Baoáai féle bábkormány A harci cselekmények mind : mai napig folytatódnak. A fran cia csapatok megszállás alaí tartják az ipari központokat, «' főbb városokat és kikötőket Ezeknek lakossága azonban ősz szevéve sem több kétmilliónál. Ho-Si-Min kormánya a kö2 társaságban több demokratikus reformot hajtott végre. Demokra- tikus alkotmányt teremtett, mindenütt létrehozta a népi bízott Ságokat, mint hatalmi szerveket 25 százalékkal csökkentette a íöldbért, bevezette a kötelező elemi oktatást. A Baodai-féle császári család és a franciákhoz menekült nagybirtokosok földjei«, áilamo-itot'Ak. A francia imperialisták kísérlete, hogy harci cselekmény utján semmisítsék meg a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, kudarcba fullad!. Ez arra kényszeri tette a francia kormányt, hogy a francia csapatok megszállás alatt álló területeken Baodainak, Annám volt császárának, vezetésével bábkormányt létesítsen. A francia kormány 1949 március 3-án megállapodott Baodai-jal, hogy a báb- Vietnamol bekapcsolják a Francia Unióba, s a bábkormánynak g franciák ellenőrzésével némi lehetőséget nyújtanak, hogy diplomáciai kapcsolatokat létesítsen a külvilággal. Az USÁ-nak és Angliának ér elekében áll Baodal bábkormányát elismerni. Bacdai kormánya légüres tér. mert egy kicsin*> reakciós csoporton kívül senkit sem képvisel. Két- és félszeresére növekszik az ipari termelés Lengyelországban a hatéves terv végrehajtása során Dr. Stefan Jedrychowski lengyel miniszter hétfőn délután az Országos Tervhivatal nagytermében előadást tartott a' lengyel hatéves tervről. Hangsúlyozta, hogy valamennyi népi demokráciának tanulnia kell a Szovjetunió ötéves tér veiből. A lengve! hatéves terv súlyponti kérdései: a népgazdaság szocialista szektorának gyors fejlesztése, a termelési feladatok bő vítésé. különösen az ipari termelés területén, a nemzeti jövedelem és a beruházások emelése- A hatéves terv során növeljük a munka termelékenysé gét Az ipari termelés a, hatéves terv során majdnem kelés félszeresére növekszik. Me zőgazdaságunkban 1949-ban 200 szövetkezet működött. A terme í őszövetkezetek f ej lödé senek előmozdítására ugyan ebben az évben elkezdtük a7 állami gépállomások szervezését. 1955-ben az- állami gépállomások száma, eléri majd a hétszázat, a gépállomások trak torainak száma Pedig az ötven ezretTisztában vagyunk azzal — mondotta —. hogy a hatéves terv megvalósítása mezőgazd a sá gnn kban csak a kulákság elleni kemény szívós harc útján történhetik, mégpedig úgy. hogy támogatjuk a köz,ép= és szegény parasztokat, védve őket a kulák kizsákmányolás ellen. A terv a külkereskedelmi forgalom 67 százalékos növekedését írja elő. A Szovjetunió és a népi demokráciák részesedése n lengyel külkereskedelemben 1955-i’e 60 szá zalék fölé emelkedik. A továbbiakban a lakásépítkezésekről beszélt. Hat év alatt 765 ezer lakást építenek fel. Tudjuk, hogy nagy feladatainkat m Szovjetunió segítségével oldhatjuk csak meg. de tudjuk azt is, hogy számíthatunk a Szovjctúnió segítségére és számíthatunk a népi demokráciákkal való együtt roülsöüisre, «. kölcsönös testvért segítségre.