Zala, 1950. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1950-01-28 / 24. szám
iárom 200 í-os átlagteljesítmény a Vasvázas gépműhelyében A MAORT nagykanizsai központi javítóműhelyében kiértékelték két részleg, a gór)- és lakatosnál hely dolgozóinak az ötéves terv első három hetében végzett munkáját, E szerint a decemberi havi átlagteljesítményhez viszonyítva a lakatosműhely átiag'termclése 3, a gépműhely átlagtermelése 8 százalékkal emelkedett a nem csökkenő vérsenylendület, a minden dolgozóra kiterjedő egyéni munkaverseny, nem kevés obé a Sztahánov-mozga- lom fokozott lábrakapása erecíményeképen. A lakatos- műhely múlt havi átlaga 133 százalék volt. Január első három hetének átlagteljesítménye 136 százalék. A gépműhely a múlt hónapban 144 százalékot ért eh mostani átlaga 152 -százalék. Csöbör József továbbra is az élen A lakatosműhelyben továbbra is Csöpör József, a kiváló ujitó van oz élen 166 százalékos átlaggal. Tanítványa, Szobocsány Lajos ifjúmunkás 148 százalékos átlagot ért el. Tóth György 141, Szerecz Ferenc 162, Lovász Imre 159, Gserni'Ferenc 1 37, Belovári József 139 százalékos átlagot ért cl ebben a három hétben. Ä lakatosműhelyhez tartozó kovácsműhelyben Szedhnajer István 143, Ács Antal 142, Böröcz Rudolf 141, Gergőig István 144, Horváth József !37 százalékos normatelje- dtményt értek el. A lakatos- műhely 31 dolgozója közül csupán három, a kovács- műhely 13 dolgozója közül egy sem teljesítette 120 százalékon alul ebben a három v étben normáját. Sztahanovisták az esztergában A gépműhely Eben ebben a három hétben kiváló sztahanovista. esztergályosok születtek. Eddig még egyetlen esztergályos sem ért el huzamosabb idő után 200 százalékos átlagot. Most január első három hete után 3 ilyen esztergályos is akad. Mohácsi József esztergályos 211 százalékot, Varga János 200 százalékot, Danes Ferenc, akit . a taggyűlés tegnap vett fel __ a Párt tag jelöltjei sorába, hasonlóképen 200 százalékot ért el. Kovács Imre 196, Beck, Bedö és Belső elvtársak 172. 172 illetve 157 százalékos átlagteljesítményt értek cl. Máték József elvtárs 16'7, ifjú Fodor és. idősb Fodor Ernő esztergályosok, apa és fia 167— Í67 százalékot, Fridrich Lamport 167 százalékot ért el- A gépműhely II ben Gondos József 177, Újlaki Béla 177, Moldovány István 170, Bökni István 173, ÍJ. orz László 166, Belső József. 166 százalékot értek el. A műhely' 12 dolgozója, közül egyetlen dolgozó sincs, aki 150 százalékon alul tel.jesitciie volna, normáját. A, gépműhely I-hen 3-1 dolgozó között csupán 6 munkás akad,' akik 130 százalékon aluli át]agteljesitményt értek el a három hétben. Tani eredménytábla Wines t er ff el b o arí áis a kanizsai fütőkázban Minden műhelyben és üzemben táblán kell feltüntetni az illető műhely, illetve üzem termelésében élért százalékos eredménytt valamint a legjobb munkás ■ és értelmiségi sztahánovis- tok teljesítményeit... megtörténjék a tervnek egészen a munkapadig, az egyes dolgozókig való felbontása, (A MDP Központi Vezetőségének határozatából.) Hatalmas fekete tábla ragadja meg a figyelmünket a nagykanizsai fűtőház folyosó-, ján. A táblán ismerős nevek szerepelnek: Griessler Frigyes 173 százalék, Závödnik Antal 173 százalék, Mikó József 200 százalék, Magyar József 200 százalék és még néhány név. Ezek a dolgozók, legutóbb elért eredményeit hirdeti ez az egyszerű kis falitábla. Feltornázzak magánkat** A. javítóműhelyben dolgozik .Griessler Frigyes, mellette áll Závödnik elvtárs Mindketten dugattyúkat javítanak. —- Igyekszünk — mondja Griessler Friei bácsi. —. Amikor még csoportban voltunk, szinte a végén kullogtunk- Most az egyéni versenyben megtudjuk mutatni, hogy mi is - legények vagyunk a talpunkon. Závodniknak ugyanaz a teljesítménye, mint, társáé. Egyforma munkát is végeznek. Egymással is versenyeznek. — Még nem fejeztük be ezt a munkát — mutat a munkadarabokra Závoduk. Ezzel feltornázzuk magunkat 200 fölé'k Egy fiatalember áll a tábla sne'V-t, Horváth, József az egyik társával —* Tiátpd ezer két a telj eseményekét; v- m on <3 ja — Esek jobban ’dolgoznak mini :jmi. Igyekeznünk kell szaktárs,. hogy utolérjük őket, nehogy lemaradjunk ebben a versenyben. Nekünk is ide kell kerülnünk — igy szól a másik. Visszamennék a munkapad mellé. Növelik a teljesítményt, versenyeznek, mert a fekete táblára kerülni büszkeség, öröm. ’ Ahol már felbontottál« a tervet•.. A fütőház üzemi bizottságának az irodájában vagyunk. Itt van Kiss Ernő elvtárs s-z üzemi párttitkár, valamint Fehér Sándor ejvtárs az ŰB titkára. A ■ tervfelbontásról beszélgetünk:. — Az utazőszemélyzetriél már elkészítettük a tervfelbontást. Mindenki pontosan tudja, hogy mikor és hová hány kilométer utat kell megenni mozdonyával — mondja Kiss Ernő elvtárs, A mozdonyvezetők örömmel is fogadták ezt, mert könnyebb lett a munkájuk és ezenkívül azt is elértük, hogy mindenkit egyformán foglalkoztatunk. Most már mindenki egyformán kiveszi részét a munkából és megszüntettük a kapunbclüli munkanélküliséget'is. , • * és ahol még nem A javítóműhelyekben, viszont még nem történt meg a tervfelbontás. ■— Nem tudjuk, hogy hol késik a műhely terve — mondja. Fehér Sándor elvtárs. A Központi Vezetőség határozata ismét felhívta figyelmünket erre a fontos: munkára és mi most néhány bürokrata miatt tétlenül állunk. Még Pécs sem kapta meg. Ha megkapjuk, azonnal felbontjuk a tervet. A politikai osztálynak, illetékeseknek utána kell nézni, hogy hol sikkadt el a fütőház tervé. A HA OBI lovászi üzemében ió a versenyszellem, de még akadnak komoly hibák 86 tülterheléses szerelvény Indáit eddig a kanizsai Síifoházftól a 2080 tonnás mozgalomban Sztaq<s?!áv$ik<i*k5r§fj fanul a kanizsai MSzT kulturgárdája A nagykanizsai Aiagyar- /'oviet Táraság kulturgár- ’•Via. a ,.Kertész kutyává” 'bhszori sikere« ellátásával vuta msvp-ra a te "veimet. A erőlUő] óPő együttes a da- ebot most vidéken ad fa elő yva^cs'ak száj «ikerrel.. A knUurgárda további jó mrepijéseVre .készül. Ehhez ionban feltétlenül szükséges, hogy rnsg ismerj ék a realista ■ színjátszás alapelemeit. Ezt a-szovjet színjátszás tapasztalatainak . clsaiáB íása "évén szerezhetik meg. Ezt a eélt szolgálja, a. kultnrgárda most megalakult. Sztanisz- ‘íavsrlíij -köre. ami a nagy "tőrjét színész tanításainak a mégisrne^ésére szolgál. Az dső össze ’ övei el en a kaltnr- rárdá tagjai megismerték K. Sztaniszlav.szkij életét és munkásságát. tnehyekkel, amelyek egyúttal akadályozói is : a szobi»*- [ista építésnek. Megállapította, ugyan, hogy például a sztálini műszakot követően visszaesés mutatkozott több üzemrészlegben, de nem világit rá azok okaira és kiküszöbölési módjaira, Ezen túlmenően azonban minden funkcionáriusnak tudomásul kell, vennie, hogy nem. adminisztrálni, hanem iráayifaíü, szervezni kell a termelést* Be kell vonni az agitá torokat a közös munkába» akik állandóan foglalkozzanak munka- csoportjuk- -problémaival és a nyolcórás munkaidő produktiv kihasználásával és erre adjanak tanácsokat a-munkásoknak. A páidszsrvezef, egy üti működve az üzem technikai vezetőségével és a;s üzemi bi- bizottságga], aktivizálja a b’izálin iákat olyan - mértékben, hogy. ezek képesek .legyenek a reájuk háruló feladatok sikeres megoldására. A szocialista verseny .szervezése kapcsán az agitátor munkájájnvk legfontosabb részt; annak elérése, hogy valamennyi íuuií- kás teljesítse, a normákat. Viszont.. itt is a pártszervez-eire bárul ennek alapos megszervezése. Ki‘ kell küszöbölni a továbbiakban a szűk keresztmetszeteket, kivált abból a szem- pontból, hogy - szakmunkásokat ne alkalmazzanak más munkakörben. Előfordul itt, az iizemben, hogy. a szafc- munkáshiányra való hivatko- zással például gáz- én vtavei6iék$z®r«l6 . hegeszíá szakmába« dolgozik, amiben viszont csak ■ betanított “ ' munkás* Vagy: kőműves 'dolgozik, a korómgy árban, úgy an akkor késik a koromgyán. világítással kapcsolatos; oszlopok lébetonőzcisa. Hiányos a szakta-nfóiy«- ruok szervezése is, mert. égy- egy alkalommal komoly le morzsolódás mu.tafk :ik a tanfolyam létszámában, jóllehet a szakmunkásképzésnek döntő előfeltétele a velük való rendszeres szakmai foglalkozás. Előfordul, hogy az egyébként 20—30-as lé’- számú tanfolyamon 10—3:5 fő jelenik csak meg. Ehhez hu- scmlóau az ifjúság nevelése, oktatása terén, is akadnsk komoly. hibák/Az. egyik autószerelő ,,szigorú intézkedést” kér f egyel mezet-Ienségük. megbüntetésére. Erre a termelési felelős kijelenti, hogy a meghozandó szigorú intézkedések eredménytelensége esetén kénytelenek lesznek -felbontani a tanoncszerződést; ahelyett, hogy alapos politikai lel világos Hó és nevelő munkával : gyekeznónek • íucgvál toztáfcpi az ezen a téren tapasztalható nagyfokú fegyelmezetlenséget. Az említett hiányosságok közvetetten akadályozzák a méles __ alapokon nyugvó nztahánov-mozgalom Mfejlő- lisst, annak-, éllenáre, hogy már vannak Itt-is neves ásta- hánovisták. A terv kikeres teljesítése árdekeh&n tanul- ^anüozúl. alape-kán Központi r'er,íössguhk; határozatát ó? h alarí ékt H árral h;oaz|. "kell fogúi a hibák kijavításához» A MAORT lovászi, üzemében az egyes egyéni versenyzők és brigádok átlagosan felette járnak a 200 százaléknak es ezzel mintegy nagyobb lendületet is adnak az eddig kissé visszaeső leiben i lévő szocialista versenymoz- galomnak. Nem kétséges, hogy ebben a tekintetben az utóbbi időben jsisölös fordulaí álSl be a versenyek szervezését illetőleg, . de hiba volna., ha figyelmen kívül hagynánk . az egyéni kezdeményezést, a versenyeknek még inkább tömegméretűvé való fejlesztése terep mutatkozó és -a termelést gátló tényezőkéi Központi Vezetőségünk határozata rávilágít azokra, a tennivalókra, amelyeknek helyi viszonylatra való átültetése, illetve alkalmazása — a. hibák leijes! ismeretében -— jelentékenyen hozzájárulnak a f erm elékeny ség emeléséhez, de nem . . utolsó sorban a. munkaversenyek kampány - szerű' jellegének felszámolásához. További kiinduló pontot ad a határozat az egyéni és összüzemi terv teljesítési, illetve tuiteljcsirésj módozataira, ugyanakkor felhívja, a figyelmet' az ' átképző és , továbbképző tanfolyamok b.e- ! lyes szervezésére és. kiszéle■ sitcsére. Behatóan foglalko- [ zik az ifjúságnak a termelésbe való aktívabb ; bevoöásával j, és. megadja az irány muta- - tá'st: a pártszervezetnek rendszeresen foglalkoznia kell az ifjúmunkásokkal, biztosit-ani ■ kell számukra a versenyekben való méltó részvételt. > A MAQKT lovászi üzomé- 1 ben — mint említettük — a versenymozgalom területén „ komoly fordulat' jelei mutat- ; koznak, de emellett akadnak 1 még hiányosságok. A te/-y- •' felbontás körül mutatkozik i némi zavar, átni abból ádó- < dik, hogy a pártszervezet, az ■ üzemi bizottság és az üzem1 vezetőség nem hangolta ősszé kellően a munkáját, valamint a vcsoportyezétők sem kaptak konkrét útmutatást a termelés helyesebb szervezésére ’ vonatkozólag’. A termelés, a • gázoliíitelep és ■ a gépműhely mar felbontotta tervét, de emellett van még • olyan üzenn'ászleg. ahol ez késik. A termelési felelős foglalkozik ugyan a tervfelbontással és néhány üzemi gyűlésen fel is hívta erre a figyelmet, mi több: felkérte az üzemrész©- két^salát tervük 'elkészítésé" re és beadására, de ő maga 2 nem foglalkozott behatóbban a niühelyekben, amunkápá1 dóknál azokká! a. termelést — minőségi "és mennyiségi vo- ' n Hl-ozásban ’— gáti-ó kör ti 1A szocialista egyéni versenyek | során az üzemek' dolgozói. egyrt-! nagyobb eredményeket érnék ' ei. Fokozzák azokat a- remek teljesít menyeket, amelyet Sztálin elvtár- születésnapján értek el'. Ebből a mozgalomból nem akarnak kimaradni a nagykanizsai fűtőház mozdonyvezetői cs fűtői sem, .akik a 2000 tonnás mozgalom keretében akarják utolérni példaképüket, 'a szovjet sztahanovista mozdonyve. zetőkeí. A nagykanizsai fűtőház terü'efén valamennyi mozdonyve vető és fűtő részivesz a 2000 tor i'nás mozgalomban.. Nagyszer" eredményeket érte'- e':--Kő«a JA ysef mozdonyvezető, 201 srAza'é ikp$- te1 '«-UrHén vével véze‘ ?•- gpm. akit Erdd’vi Já**<is követ l7( -távadékos tel i-’hfménvéve' A* . át'Avos lebVs'+m'ónVuk a l’5 s?J -átél? körűi mozog. A- fy'terbé 8 ;é?’es sz°relvén.yék «zárna: 86 ivók | A Kóznonti. Vezetőség batárr *ata nyomán mé? iohbari .fokozd. I ■ dik a fűtőház javítóműhelyében■ i* a dolgozók teljesítménye, A 'legutóbbi.- adatok szerint a mozdony- krdtóniühely termelési átlaga: ■ M.2 százalékról -134 százalékra emelkedett. mig V kocsijavítóknál 121 százalékról 126 százalékra szökkent a termelés havi átlaga.