Zala, 1950. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1950-01-04 / 3. szám

Szerda, 18S0. január 4. kínai tényék A kínai hadihelyzet, a Ki­nai Népköztársaság meg­alakulása, kormányának a szabad népek által történt el­ismerése uj helyzetet terem­tett a világpolitikában. Már hónapokkal ezelőtt is látni­való volt, hogy a kínai hely­zet. alakulása a demokratikus és az imperialist a tábor erő­viszonyaiban alapvető válto­zást hoz. A Szovjetunió és a népi demokratikus kormá­nyok nem késlekedtek Mao- Ce-Tung kormányának elis­merésével, a diplomáciai kap­csolatok felvételével, mert előre látták a dolgok menetét. Leninnek és Sztálinnak évti­zedekkel ezelőtti jövendölése valósult még az ötszázmilliós Kun a felszabadulásával. Annál nagyobb a zűrzavar és a kapkodás az imperialista táborban. Nemcsak az impe­rializmus évtizedes, legerő­sebb távolkeleti gyarmata fel- szabadulásáról van .szó. nem­csak arról, hegy Kina felsza­badulása Ázsiában és a szi­getvilágon uj helyzetet te­remt, hanem arról, hogy a mérleg nyelve végérvényesen a demokrácia és béke erőinek oldalára billent. Mao-Ce- Tung elvtárs újévi moszkvai nyilatkozatában kifejtette, hogy ,,a katonai ügyek Kíná­ban jól haladnak“ és ,,e Kom­munista Párt és a Kinai Nép- köztársaság ' központú népi kormánya most van áttérőben a békés, gazdasági építésre“. Ez a „most van áttérőben“ annyit tesz, hogy Kina máris nem szorul élelmiszerbehoza- Iáira. A napokban Moszkvá­ban barátsági és gazdasági szerződésről tárgyalnak, min­den előfeltétel adva vari te­hát, hogy Kina erős, függet­len, gazdasági, politikai és katonai tényező legyen. Olyan, amilyen a történelem során még sohasem volt. Ugyanekkor az imperialista tábor belső ellentétei a kinai kérdésben szinte csomópont- szérűén kristályosodnak ki Az angol kormány - mostmár hivatalos körök sem tagadják — a napokban minden bi zonnyal elismeri a Kinai Népköztársaságot. Amerika viszont — legalább is egye­lőre — , .következetes“ és Kuomintang-Kinávai tartja fenn a kapcsolatot. Churchill pártjának lapja bizonyos fe­szültségről“ ir és nem tagad­ja, hogy az angol-amerikai ellentétek „katasztrofális eredményekhez vezethetnek“. Milyen „katasztrófáról“ lehet szó? . Az'első „katasztróf a”, bogy a két legnagyobb gyarmati hatalom többé nem tudja ösz- szehangolni külpolitikáját. Mert mivel lehetne- magya­rázni, hegy Anglia — a kinai néphadsereg . fegyverei által teremetett tények előtt meg­hajolva — tovább vigye gyar­mati háborúját a Maláj-fél­szigeten? Hogyan fér össze, hogy a Kinai Népköztársa­sággal diplomáciai kapcsolat­ban lévő Anglia ,,baráti* kap­csolatban legyen az indoki­nai háborút viselő francia kormánnyal? < Hogyan lehet az Atlanti Szerződés egyik tagja — Anglia — kapcsolat­ban Mao-Ce-Tung kormányá­vá], a többiek pedig Csang- Kai-Sekkel? Hogyan kaphat Marshall - „segélyt“ az az Anglia, amely amerikai tilta­kozás ellenére fel merészeli venni a kapcsolatot a Kinai Népköztársasággal? Mit ér az Atlanti Szövetség, Mar,shad­ier v és minden egyéb impe­rialista szörnyszülött, ha ilyen kiküszöbölhetetlen ellentmon­dások marcangolják? A második „katasztrófa“ a nemzetközi fórumokon fenye­geti az imperialista tábort. Malik szov-jet megbízott az ENSz Biztonsági Tanácsában kifejtette, hogy a szovjet kor­mány a Kuomintang küldőt, tét nem tekinti Kina megbí­zottjának a Biztonsági Ta­nácsban. mert az nem. képvi­seli a kinai népek Anglia — ha elismeri a Kinai Népköz- társaság kormányát •— kény­telen a szovjet álláspontot tá­mogatni. Ez esetben az öt ál­landó tag közül kettő — a Szovjetunió és Anglia — a Kinai Népköztársaság képvi- séletc mellett, másik kettő — USA és Franciaország — a Kuomintang mellett foglal állást. Az ötödik tag, Kina, ebben az esetben mint érde­kelt fél, nem számit. Erősen kétséges továbbá, hogy mi lesz ebben a kérdésben Fran- ciaorßzdg, a Benelux-államok, a skandináv államok és több kisállam álláspontja. Anglia — bár árnyéka önmagának — még ma is nagyhatalom, és a tőkés országok kormányai körében igen nagy a tekin­télye. Mindezek együtt vetik fel a kérdést: végül is mi lesz a helyzet végleges kifejlődése. Nem tekinthető jóslásnak, ha leszögezzük: a fegyverek ere­je a kinai kérdésben megosz­totta. az imperialista tábort s ez téríti észre őket továbbra is. A Szovjetunió és a népi demokráciák "gazdasági, poli­tikai sikerei, katonai ereje a világpolitikai helyzet mai ál­lapotában egyre nagyobbodó túlerőt jelentenek, melyek erre az évszázadra valóban rányomják ,„a kommunizmus győzelmének százada“ nevet. (szántó) «EPITSÜKAPARTOT«- Eri&itsük a tömegekkel való kaeeso’atokat A francia sajtó Mao-Ce Tung moszkvai tárgyalásairól A hétfő esti francia sajtba világpolitika egyik legfonto­sabb eseményének könyveli el Mao-Ce-Tung moszkvai tárgyalásait. „A Szovjetunió hiteleket bocsát a népi Kina rendelkezésére“ — jelenti el­ső oldalon a Ce Soir- A lap vezér cikkíró j a hangsúlyozza, hogy Mao-Ce-Tung moszkvai útja uj korszakot jelent a modern Kína történetében. A népi Kina most a gazdasági újjáépítés és az építkezések korszakába lep ,és miután, le­rázta magáról idegen zsarno­kait, nemzetközi síkon k- első fontoságu nagyhatalom­má vált- E nagyhatalom — állapítja meg’ a. cikk ^..döntői súllyal szerepel majd annak a küzdelemnek mérlegében, amelyet a világ' népei foly­tatnak a Szovjetunió vezeté­sével a békéért. Háremezerre emelkedett a munkanélküliek száma Kanadában a bolsevik vezetés erejét ég győzhetetlenségét a Pártnak a dolgozók széles tö­megeivel való elszakithatat- lan kapcsolata adja meg Ezeknek a kapcsolatoknak állandó erősítése abban nyil­vánul meg, hogy a párt a tömegek alkotó tapasztala­taira támaszkodik. „Jól vezetni — j’ mondotta -Sztálin elviére; — egyáltalán nem azt jeleriti, hogy az iro­dában üljünk és utasitásoka- irjunkA A . tömegek tapasztalatának figyelembe vétele a jó "ve­zetés első alapelve. A máso­dik: megszervezni a helyes megoldás végrehajtását, a tö­megek közvetlen segítségévei A hanpadik: megszervezni a végrehaj tások ellenőrzését. a - vegreh aj tás ellenőrző - sének nem szabad fe­lületesnek lennie, hanem a lényegre kell tapintania és tekintetbe kell venni, hegy minden döntést teljes egésze­ben hajtsanak végre­Az a történelmi ut, melyet a Bolsevik Párt megtett, fé-, nyes igazgoiása a bolsevik vezetés fenti alapelveinek. Ezeknek az elveknek állandó megvalósítása biztosítja az ügy további sikerét.- Pia ,a pártszervezetek ilyen módon megfelelő hozzáértés­sel oldják meg a felmerült problémákat, akkGr ez annyit jelent, hogy egyben kiég tud­ják oldani a legnehezebb po­litikai és gazdasági feladato­kat is­it Donyec- és Kuznyeck •**- medence valamennyi Pártszervezetében a párt veze­tők a SzK(b)P Központi Bi­zottsága határozataival össz­A két vezető kanadai szak- szervezeti szövetség felhívta a kormányt, hogy tegyen sür­gős intézkedéseket a munka­nélküliség kérdésének megol­dására. Kanadában a munka* nélküliek száma jelenleg el­it éri a háremszázezer főt. hangban, lényegesen megjavS tották tevékenységüket. Min­dig teldntetbe véve az aktí­vák és az egyszerű kommu- nisták javaslatait, megtanul­ták, hogy helyesebben kap­csolják össze a pártpolitikai munkát a gazdasági vezetes­sél. Leküzdötték a korábban előfordult iroda i-bürokra ti - kus irányítást a szocialista versenv vezetésében, megja­vították a bányászok politi­kai nevelését, fokozott figyel­met fordítottak létszükségle­teikre. A széntermelés döntő szakaszait kommunistákkal erősítették meg, sok uj park­csoportot létesítettek, a szo­cialista versenybe bevonták a munkások és szakemberek száles tömegeit és emelték az uj bányász-lakások és lakó­házak építési ütemét­M indezek a rendszabá- ™ lyoks, amelyeket a vég­rehajtás ellenőrzése támasztól t alá, meghozták gyümölcsei­ket. A Donyec- és Kuznyeck medence, bányáiban emelke­dett a széntermelés, a bányá­szok teljesítették és tékesítik szocialista kötelezettségeiket, amelyeket Sztálin elvtárshoz intézett lev élükben vállaltak. Mit mond a példia? Minde­nek előtt azt mondja, hegy a helyes vezetés az emberekkel •váló mindennapi munkát, a Párt erőinek éítólniés fel- használását' és .annak meg- •szivlelésát: jelenti, hogy. .min­den dologban-a'siker a káde­rektől függ­A z említett pártsezrve- ^ . zet munkájában gya­korlatilag mutatkozott meg, milyen nagv eredményt biz­tosit a pártszervezet és dol­gozók széles tömegeinek erős kancsolata. Npuffáti erköie&ök és szokások Az „amerikai demokrácia“ Jegyéiben Események sorokban Straubing bajor városban egy szép ncioon megszűnt a „Nieder- bayerische Nachrichten’1 c. lap. Ez volt az amerikaiak engedé­lyezte első német lep, amely a megszállás után rr.epielc.nt. Meg­szűnését az okozta, hogy Immár, képtelen volt konkurálni a „Strau- binger Tageblatt;1’ című náci új­sággal, amely röviddel ezelőtt ielerii meg a be jói- saj tófronton, jellemző, hogy a fasiszta lap címlapján ctf folytatódott a péi- dánysz'ámozás, c’-ol n háború Bukarestben aláírták az 1950-re szóló ' csehszlovák-román árucsi'- rcforgaimi egyezményt, amelynek alapján a két ország a népgazda, ság fejlesztésére szükséges áru­cikkeket szállít egymásnak. Törökországban Anatolia kdei! és középső tartományában éhín­ség uralkodik. Anná^ ellenere hogy a tömegek ezrei az éhínség következtéiben szánalmas tieNzet- hen vannak, a török kormány semmit sem tesz megsegítésükre.' Az angol bútoripari szakszer vezet kijelentette: rendíthetetle­nül ellenzi a szakszervezeti föta- nác’s munkabérrögzitö politikája Londonban felemelik a béreket és a családipótlékot és módosit- ■ák néhány áru árát, Mezökovácshá.zán lezajlót a mezőgazdasági vándoris kóla előadóképző tanfolyama amelynek 36 dolgozó paraszt hallgatója volt. A volt hitleri' hadsereg ka­nnáinak, akiket amerikai, ügynökük besoroztak' az an­gol-amerikai imperialisták nyugatnémetországi zsoldos- hadseregébe, a. megfelelő po­étikai utasítások megszerzése után kétéves" zsoldos szerző-. dóst kell kötni ők a CIC ame- ikai hírszerző szervezettel. A. Vegyipari Gépgyárban a sztálini - műszakban először rikalmazott újítással '72 óra elyett 15 perc alatt ja.vita­iak ki egy vasúti olaj tart ál ; ’-öcsit. A felszabadulás óta 301° önytárt létesite'' "a1', az or- '••• ágban. Ebből 3.0 körződ könyvtár. 1072 népkönyvtár. 1933 szakszervezeti és üzemi könyvtár és .4 egyetemi könyvtár. végén abbahagyta!:. A szerkesztő is ugyanaz a Georg Uber nevű nád, aki Hitler idején irányította a lapot és oki Németország ie- vereiése urán feketelistára {ettek a measzáiíó haíőöágck. S mi tör'ént nőst® Bajorország amerikai katonai parancsnokának képviselője legnagyobb meg­elégedését fejezte lei és kijelen­tette, hogy reméi'é, az újság ha­marosan ismét elfoglalja „azt a fipte-^hreméitó heh -et. n"*ofvet a r.'-iri* rendszer idején betöltött“. A Dékfrikai Szövetség Icaz- ségügvinJrMSzSériuma ünnepélyes keretek közt nyitott meg egy új, 300 rab elhelyezésére alkalmas börtönt. E szomorú eredmén-v nem ncjkSIöz« az érdekességet Ä börtön 'felépftéc?.e 12009 Von to: költöttek a fel-4«- -y-v A „Qélafrikai Ültetvényesek Murv kaerőgazd'áfcodásl tv,; - kormánnyal kötött szerrő-fAr alapiam építette rz .enrá"^>l . vibráció“ ez újább ragyego pél­dáját. A szerződés fel’été lei sze­1N# 3>l£á.rn!S®íL A Vcronyezs-kprnyéki fal- ( vakban számos kolhozkórus i működ'k- Egyedién körzr.tbsr- ' ?0 kóruu járj-' a f ’'.v ■ esej i ének'rsípl' Ny 'zvn' j-Kwlf * | Í falti • kórusa Moszkvában is j fellépett és nagy sikert ara-j totC .. 1 ivat az Kötvényesek ioaot kao- rtcík a rabok dolgoztatására. Minden mezőaazdasáaí munkára felhasznált rab után náci eerv shi'iüna 9 nenhvt fizetnek be az éllar kaspeóba. A kormánv ezzel szemben kötelezte magát, !*oci'/ a börtön száír.árá fennakadás nélkül bűdorhjn megfelelő szám­ban a „bűnösöket”. Az ünnepé­lyes keretek' között megnyitott fccaáön így vált a modern rab- szolgatortok jövedeimező váíiai- kozásává. Üy Monyvek Megjelent Bori szó v válha­tott müveinek gyűjteménye két kötetben, novellák és mo­rék 447 oldalon. Kolbin: Par­tizán című történelmi . nusn- káját is most Síitái, ki IVftN diyo^toildbaji. „MaÉaerlIiPíi“ — wWk Ip#®**^**^ • o Ünnepi ’kantáta mája, melyet szimfonikus ze­nekarra, kórusra és szólisták­ra irt, a szovjet nép boldog élete és határtalan, szeretető Sztálin iránt. Szovjet-Örményország ne- J vés s zeneszerzője. Mirzojání ünnepi kantátát szerzett Szt&-1 ’in tiszteletére. A kantáta té- ■ 0M09BKKKiau)nKn«MW«mmaaa»inicw

Next

/
Thumbnails
Contents