Zala, 1950. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1950-01-03 / 2. szám
V «wgJBPaM JS.8 mázsa árpa. mázsa I)űza átlagtermése volt holdanként a zalaszántoi termelőcsoporiaak Az elmúlt esztendőben alakítottuk meg itt Zalaszántórr a magunk termelőszövetkezeti csoportját. Alig voltunk tizen felül, szinte kivétel nél-. kül agrárproletárok. De élt bennünk a föld, a munka szeretető, meg a Párt szavát is teljes egészében megértettük. Jószágállományunk kevés volt kezdetben. Munkánkban legtöbbet köszönhetünk a traktornak-Csoportunk az egy esztendő alatt bizony olyan nagyot fejlődött, hegy ha visszaemlékezünk a kez-j deti idők nehézségeire, hát csak mösolygunk azon. Megfogtuk a dolog végét és — hogy-'csak egyet említsek — a mi átlag termésünk 1 holdon árpából 18 mázsa volt, búzából meg 16 és aj község átlaga 11 és 12 között mozgott, a fajsulya meg 82 kgA jó példa nyomán ma már 54-en vagyunk a csoportban- Szépszámmal középparasztok is- Akik még nem tartoznak közénk, azok is megbecsülnek bennünket- Ez jól esik nekünk és arra ösztönöz, hogy az 5 éves tervünk első esztendejében az eddiginél is fokozottabb munkával dolgozzunk. Jól esik tapasztalnunk, hogy a falu közép parasztéinak többségével eredményesen visszük az osztályharcot a községben. A zala,szántói ,,Rákosi“ TSzCs dolgozóiSzaktudásom legjavát adtam — de a hordó nem kell senkinek Én, mint zalaszentgróti dolgozó kisiparos, kádármester, megértettem a világ népeinek bölcs vezére, Sztálin generalisszimusz 70- születésnapjának méltó megünneplése mit jelent. Olvastam- hallottam, hogy a 'megye üzemi dolgozói és dolgozó parasztjai •,termelőcsoportok, milyen nagy jelentőségű munka felaj ánlásgal j árul t ak hozzá a nap - jelentőség ének- ünneppé avatásához. Én is elhatároztam, hogy h r*WlMrei WW1^ W<IUAWtgB3aD8'.p '* APRÓHIRDETÉS Elaxiásra az összes ingatlanok nyilvántartva, adás-vételi megbízásokat vállal Kovát-s ingat, lanközvetiiő Nagykanizsa. Szabadság-tér 1. (Centrálisul szemben; Telefon: 151. Mindenféle használt ruhát és öltönyt legmagasabb áron vesz Gálosházi ószeres Nagykanizsa, Deák-tér 14. (1730) 1 Vasárnapi elfoglaltságra kerékpározni tudó újságárusokat felvesz a bagykanizsai kiadóhiva-_ tál. • - (d) Bundás férfikabát eladó.-Cim a nagykanizsai kiadóban. \ (d) Könyvszekrény eladó. Cim a nagykanizsai kiadóban. (d) Kétszobás összkomfortos családi házat vennék csendes mellékutcában a központhoz közel, vagy- egy fél lakrészt, de azonnal ‘beköltözhető legyen, lehet udvari is. Cim a nagykanizsai kiadóban. (1841) Eladok egy liomokíutó ruganyos kocsit. Cim a nagykanizsai kiadóban." • (0 Gyakorló zongora néhány szá7-asert, széna, vadvessző eladó. Dobri. Iskola. (2) Eladó a város központjáni kimondottan szép lakóház, elköltö- 'zés folytán átadó, beköltözhető összkomfortos háromszobás lakással, garázzsal.. Horváth Ingatlanközvetítő iroda Nagykanizsa, Sugár-ut ,42. , (3) Bútorozott szobát, külön bejárattal, ellátással keresek a város belterületén sürgősen.' Cim a nagykanizsai 'kiadóban. (4) Elcserélném ilagykanizsni ma- gánhúzban lévő kis háromszobás, fürdőszobás, gázfűtéses lakásomat budapesti kétszobással. Cim a nagykanizsai kiadóban. (5) éves tervünk megindításához a nagy napra 1600 liter folyadék befogadására hordókat készítek, amelyekhez magam adom az anyago*, meg a munkát. Szaktudásom legjavát .adtam a hordók elkészítésébe. Felajánlottam azokat a nép állama részére És most , a legnagyobb csodálkozásomra nincs, aki tőlem átvegye.". 1 NYIKOS GYÖRGY kádár, Zalaszentgrót Nagykapornak községben a legközelebbi országos állat- és kirakodóvásár 1950. január 9-én, hétfőn lesz. Az MNDSz nagykanizsai II. körzete január 5-én este 7 órakor taggyűlést'tart. Kérjük a tagok pontos megjelenését. Vezetőség. FIGYELEM! Zsirosbödönök minde.n nagyságban kis "szépséghibával 15 százalékkal olcsóbban kaphatók a Vásározó NV-nél a január 15-i pacsai, a január 64 nagykanizsai vásárban, a január 10-i zalaegerszegi vásáron, a 12-i keszthelyi és a 134 sümegi országos vásárokon. Ugyanakkor mindenféle ruházati méteráru is kap- haió. NAGYKANIZSAI KISOSZ HÍREK Adóközösségi Jár: Az 1949. év leszámolásához és az 1950. évi adóelőlegek megállapításához f. hó 10-éig kell az 1949 év második félévi forgalomról a bevallásokat beadni irodánkba. Bevallási iveket irodánkban lehet átvenni. Magára borííoíía a forró fejjel teli lábast Csonkahegyháton Nátron Bélát szülei néhány percre egyedül hagyták a konyhában. Az amúgy is igen élénk egyeszten- dős gyerek a tűzhelyen forrásban lévő fejje! megtöltött lábast magára rántotta. A zalaegerszegi mentők igen súlyos égési sebekkel szállították Mátrán Béig! a kórházba. HOZ! VÁROSI MOZGÓ NAGYKANIZSA. , Január 3—4rén, kedden, szerdán: „Z“ S-AS TALÁLMÁNY Akiket a nagyravágyás árulóvá tesz. , MöP hírek Naíyksiiizsán E héten az összes üzemi és körzeti allapszervezeteink ötéves tervbeinditó ünnepségeket tartsanak. Előadók a titkárok. Csütörtökön délután 5 órakor a Városi Pártbizottság székházának nagytermében összevont népnevelőértekezletet tartunk. Előadó Ud. vardy Ferenc. Vasárnap, január 8-án, reggel 8 órakor az összes falujáró elv- társak jelenjenek meg a Városi Pártbizottság székhazában. TOTOEREDMENYEK: Elektromos—UTE 1 (8:6) Vasas—MTE 2 (3:5) Ganz—Budakalász 2 (4:3) WMKASE—MÉMOSz X (5:5) Kistext—M. Posztó 1 (2:1) Diósgyőr—Misk. Lók. 1 (9:5) Pamut textil—Standard 2 (3:5) M. MEFESz—MAVAG 1 (40:37) Ózd—MTE X (57:57) P. MEFESz—Ganz 2 (62:59) MIK—FTC 1 (5:2) L. Dinamo—T Dinamo szovjet jégkorongmérkőzést vasárnap a késő esti "órákban (10 órakor kezdik!) játsszák le Leningrád- ban. MTE—III. k. Textil x (1:1) Bkalász-—Gázgyár 2 (4:5) MALLERD—Postás 1 (21: 0) Kr. Szov.—Cs. Dzerzs. 1 (5:0) A Toto kiértékelése a fenti mérkőzés miatt késik és az eredményt holnapi számunkban közöljük. < Rövid sporthírek: Latin Ferenc, a Nagykanizsáról Budapestre került fiatal úszó, az idei munkastatisztika szerint a 100 m-es gyorsuszásban 1:01-es eredményével hetedik helyen végzett az idei ranglistán. Az olajos labdarugók január 15-én kezdik meg az előkészületeiket a tavaszi szezonra. ANYAKÖNYVI HÍREK NAGYKANIZSÁN December 20 és 31 között .a következő bejegyzések történtek a nagykanizsai anyakönyvi hivatal könyveibe: Születés: 10 fiú és 7 leánygyermek született. Gerencsér György és Hege Ibolyának fia. Kovács János és Fenyvesi .Máriának fia, . Petek József és Molnár' Máriának fia, Kisberkes Sándor és Varga Irénnek leánya, Venczel Sándor és Müiler Júliának leánya, Gerócs József és Török Rozáliának fia, Góber Ferenc és Vucsák Teréziának fia. Mozsolics Ferenc és Somogyi Teréziának fia, Nagy József és Horváth Teréziának leánya, Varga Viktor és Kalmár Magdának j fia, Kőhalmi András és Tegsa Júliának fia. Pintér Ferenc és Cserép Máriának fia. Semsi ' István és Eppej Máriának leánya, Szoi- lár József és Maries Erzsébetnek fia, Erdélyt István és Jobbágy Annának leánya, Feszt Károly és Bányai Erzsébetnek leánya. Szerdahelyi Ferenc és Magyar Rózsának leánya. Házasság: 8 pár kötött házasságot. Nagy Imre és Krasznay Erzsébet, Szaller Béla és Rezne- ki Teréz. Baj Ferenc és Veszter Mária, Novak István és Sztan- kovics Irma, Rohs László és^ Csíki Ibolva, dr. Benedek Imre és Vass Ilona, Pós László és Soós Magdolna, Kiss János és Jackó Ilona. Halálozás: 19-en hunytak el. .Jávor István 73 éves, Vészeli .Miksa 74 éyes, Minorics Gyula 63 éves, Dénes Mihályné Marton Terézia 25 éves. Horváth Anna 1 napos, öryös Ferencné Hunyadi Mária* 38 .éves, Wetberger Ro. zália 2 hónapos, Balogh József 73. évek, Németh RozáliaJJ6 éves, Várhelyi László .1. Írón a nos özv.' Szajro Mihályné Hefezegh Ágnes 63 eves. Imrei Cvörévpé Raloo>h Pr7c:'Ur>t ya .é\Ts Híri József PO éve®. íTiisfánezi Gvöruvnó Horváth S"Món?a 75 .éves, DervU:es , ,Tu4ra> 58 éves, Tóth István 20 éves, Szmodics Ferenc földműves 23' éves. Farkas Sátfdorné Kók .Anna 82 éves. ' . Jó munkát végzett Zala megyében a Föröskereszt A vármegyei Vöröskereszt uj formájában szerves része lett a szocialista államot építő nagyszabású célkitűzéseknek. Dicsérptreméltó az a tervszerű épitőmunka, amelyet ez a tömegszervezet egészség- ügyi téren folytat. Fő törekvése a megye dolgozóinak közegészségügy terén minél hathatósabb megvédése, egészségügyi kultumzin vonalának felemelése. A hároméves egészségügyi terv megvalósításában vállalt munkáján felül Sztálin elvtárs 70. születésnapjának méltó megünneplésére 3 országúti segélyhelyet állított fel a megye legforgalmasabb országúti gócpontjain: Bak, Zalaszentmihály és Sümeg- mihályfa községekben. Az elmúlt rendszer egyáltalában nem fordított gondot eme veszélyes útkereszteződéseknél gyakran előfordult balesetek elhárítására, illetve a helyszínen nyújtandó elsősegély helyek létesítésére. Az emuit napokban ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésüknek ezeket a segélyhelyeket. Ugyancsak a napokban feje- ződöt be a sztálini munkaiéi- ajánlás során indított 2 házi betegápolónő tanfolyam, hogy a hallgatók a felvilágosítás fegyverével a tanfolyamon szerzett ismereteiket a falu dolgozói között hasznosítsák, azoknak segítséget nyújtsanak, küzdjenek a különféle tévhitek, babonák és népbetegségek ellen. A hároméves egészségügyi terven felül 2 gépállomáson szereltek fel teljesen modem elsősegély helyet. így váltja valóra a vármegyei Vöröskereszt Pártunk és népi demokráciánk jelszavát: A dolgozók egészsége — a nemzet legfőbb ereje. Az NB Il-es birkózó csapat- bajnokságból ugyan még vissza van két forduló, a szövetség azonban már elkészítette a tavaszi forduló sorsolását. A tavaszi idényben — mint köztudomású — a csapatok szabadfogású rendszerben bonyolítják le a bajnokságot. A küzdelmek január 22-én kezdődnek. A hivatalos versenynapokat február 26-ig pontosan állították össze, attól kezdve a birkózó VB miatt a fordulók időpontját később állapítják meg. A sorsolás a következő: Január 22: UTE—Kalocsa, Húsos—ETO, Özd—Ganz, Csongrád —Dunakeszi, NVSE—Előre. Január 29: Előre—UTE, Kalocsa—Húsos, ETO—Özd, Ganz—Csongrád, NVSE—Dunakeszi. Február 5: Húsos—Előre, Özd—Kalocsa, Csongrád—ETO, Dunakeszi— Ganz, UTE—NVSE, Február 12: Özd—Előre, Csongrád—Kalocsa, Dunakeszi—ETO, Húsos—UTE. Ganz—NVSE. Február 19: Csőn. grád—Előre, Dunakeszi—Kalocsa, Ganz—ETÖ, Ózd—UTE, Húsos —NVSE. Február 26: Előre—Dunakeszi, Kalocsa—Ganz. UTE— Csongrád, Húsos—Ózd, ETO— NVSE. VII. forduló: Ganz—Előre, ETO—Kalocsa, Csongrádi- Húsos, Dunakeszi—UTE, Özd— NVSE. VIII. forduló: Előre— ETO, UTE—Ganz, Húsos—Duna. keszi, Csongrád—Özd, NVSE— Kalocsa. IX. forduló: Kalocsa— Előre, ETO—UTE, Ganz—Húsos, Dunakeszi—Özd, NVSE—Csongrád. Zalaegerszeg sporttársadalma jobb szereplést várt a ZMTE-ísl Elcsendesedett a labdarugópálya nézőtere és becsukódtak a ZMTE sportpályának kapui. Elé- gedett-e, a zalaegerszegi sportkö. zönség a ZMTE őszi szereplejével? Egyáltalán nincsen megeléged, ve sem a rajongó szurkoló, sem az elfogulatlan drukker, sem a jó vezető, sőt a játékosok sem. A ZMTE csapata úgy kezdte ezt a bajnoki fordulót, hogy simán nyeri a mérkőzéseket és a bajnoki táblázat első helyén fog végezni az ősszel. Erre meg is volt az első mérkőzés után a remény, Sünikor Veszprémből a VDSK csapataié] az egyik pontot elhozták. A további mérkőzések azután beigazolták ’ azt. hogy n ZMTE csak ..hazai csapat“, sőt volt olyan mérkőzés is, amikor a ZMTE játékosai ezt is megcáfolták mert a hazai pályán is kiábrándítóan játszottak. Vidékről nem sikerült elhozni pontot. A* bainoki reményekkel elindult csapat, azulárl kénytelen volt megengedni a 6—7 hellyel. A "Vezetőség boncolgatta a kér. elést: mi az oka a csapat gyenge és váratlan rossz szereplésének! JáfékosértekezHíeken magúkkal a iátél-osokkai beszélték át a kér. Jést és a iá+ékosok önkritikát vn rrínnrfnHók p] ^ hn i°- í-flf PS foV ró H re. Az őszi évéé vége íe'é azután meg is lett ezeknek az értekezleteknek az eredménye. A csapat játékán változást tehetett észlelni és már vidékről is hozott el a ZMTE pontot, sőt Győrből pontokat. A csapat kikerült a „hullámvölgyből“ és íelzár. kozott az élcsoporthoz. Az utolsó mérkőzéséig a 3. helyen tanyázott, amikor is Bánhidán vereséget szenvedett és leesett a 6. helyre. Természetes dolog, hogy a zalaegerszegi sportkedvelő közönség elégedetlen a 6. Helyezéssel és a csapat szereplésével. A ZMTE vezetősége és játékosgárdája most a téli holtidényt fogja felhasználni, hogy azokon a hibákon segítsen, amely nagyban hozzájárult a 6. helyhez és amelyeknek kiküszöbölésével a tavasszal jobb rajtot tud venni a megyeszékhely labdarugócsapata és nemcsak a hajnoki évad végen, de tavasszal, az eleién is „kint tesz a hullámvölgyből“. Nagykanizsai gőzfürdő nők részére kedden egész nap cs rHliit&n van nyitva. ZALA politikai napilap Felelős szerkesztő: Szántó Jenő Felelős kiadó: Lakatos Dezső Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Széclíenyi-tér 4. Telefon: 250 °s~ Nagykanizsa, Fő-ut 7. Tel.,: 54. Kiadóhivatal: Nagykanizsa, Fő-ut 5 [telefon: ’ 31. lyomatotl: a Szabad Vasmegye nyomdájában Nyomdáért felel: Dr. Keresztes Imre. SPOUT Elkészült a birkózók NB 11-es sorsolása