Zala, 1949. október (54. évfolyam, 228-253. szám)

1949-10-02 / 229. szám

Éljen a nagy Szovjetunió a világbéke őre, a népek szabadságának védelmezője! Éljen Sztálin, a békéért vívott harc bölcs vezére! Rákosi elvtárs beszédének folytatás* Első két nap: 506 millió Ft Hatalmas éljenzés, hosszú perce­ké tartó lelkes taps fogadta Rá- Ikosí elvjársn.ak azt a bejelentését, hogy a Tervből csőriből 506 mil lió 45 ezer forintot jegyeztek, ami meghaladja a kitűzött kölcsönösz- ííeeget. Élen jár Nagy-Budapest dolgozó népe, amely a jegyzés el­ső két napján) 287 milliót jegyzett, A jegyzés sikerét aláhúzza, hogy a dolgozó parasztság egy része csak ezután kezd a jegyzéshez. A falu dolgozó népe sem fog elmaradni a város mögött. Üdvözletét küldte ezután Rákosi elvtárs a kínai népi demokrácia nagy vezérének, Mao-Ce-Tungnak, akit hosszantartó éljenzéssel ün­nepelt ai páirtaktiva. Szólt a szov­jet atombombáról is, ami a Szov­jetunió kezében a béke fegyvere. A 'szovjet atombomba kegyelem­döfés az imperialista atompolitiká­nak és atomdiplomáciának. A bé­ke hívei megelégedetten láthatják azt a zavart, kapkodást és fejet­lenséget, amely az imperialisták táborában az uj helyzettel) kapcso­latban jelentkezett. Zűrzavar az i imperialista táborban Rámutatott Rákosi elvtárs arra a artirzavarra, ami az imperialis­táknál a fontsterling leértékelésé­vel kapcsolatban kelétkezett- A Marshall-terv1 csődje ima már két­ségtelen, s a ,,segélyezett" államok borzalmas örvény szélén állanak, A Szovjetunió, a népi demokrá­ciák azonban egészségesen és egyenletesen fejlődnek, szilárdan építik a szocialista gazdaságukat ás közben minden erejüket megfe­szítve biztosítják önmaguk és az egész emberiség számára a ferem- tő békét, A békefront hatalmas mozgößi- tása lesz világszerte az október 2-i nemzetközi békenap, A magyar dolgozó nép méltóan veszi ki ré­szét a béketüntetésből és egry em­berként nyilvánítja akaratát: a bé­kefrontnak rábízott szakaszát erő­sen és elszántan megvédi minden imperialista kisérlettel, minden há­borús uszítással szemben. Tanulságok A kővetkezőkben a Rajk-ügy tanulságait vonta le Rákosi elv- iétrs. — Első és legfontosabb ta- pasafalatunk és tennivalónk, hogy erősítsük Pártunkat, Erősítsük Pártunk egységét, amelyet a gá­lád ellenség szívesen megbontott volna. Hadseregünket, békénk, biz­tonságunk e fontos fegyverét gyor. san fejlesszük, erősítsük, s foglal­kozzunk többet nemzetközi kérdé­sekké]. A Rajk per világának rá kell mutatnom arra is, hogy ha hazánk nem vált újra az imperialisták vé­sés kalandjainak 'színterévé, ezt annak köszönhetjük, hogy mögöt­tünk áll a hatalmas Szovjetunió -védő karja, hogy velünk van a ma­gyar nép nagy barátja a bölcs és ■szeretett Sztálin. (Rákosi elvtárs -utolsó szavait óriási taps fogadja. É6 aztán mégegyszer szűnni nem akaróan, hosszú percekig zug az Éljen Rákosi). Kovács István elv- társ mintegy szavakat) adva a lel k esed esnek mondja: — Úgy fo­gunk vigyázni Pártunk egységére mint Rákosi elvtárs megjelölte: a szemünk fényére. Megfogadjuk, hogy úgy politikai, mint a terme­lés vonalán egy emberként sorak--' zunk fel Pártunk Központi Veze tősége és szeretett vezérünk Ráko­si elvtárs mögé. Az elvtársak helyükről felpat­tanva, tomboló lelkesedéssel, üte­mes tapssal ünnepelték Pártunkat győzelmeinket! és Rákosi elvtársat. És szerte az országban a rádió mellett .ülő elvtársak és pártonki- vüliek együtt) ünnepelték, győzel­münket azokkal, akik a sportcsar­nokban'’ hallgatták Rákosi elvfár- sat. A fövöm megteremtésére jegyezzenek T 19 Szt (t langtet Popovics Géza 'úttörő, ci keszthelyi általános iskola VII. osztályának tanu­lóin MUdle szüleinek. »Kedves Szüleim! Áa országot romjaiból fel­építették a mag-var munkások. A lövész árkok helyén, kint a határ kan vígan zenél a trak­tor. Most az ötéves terv hajna­lán arra kérem édesapámat, jje^gvezaen Tervköícsönt, amit kam altostól folg visszakapni. Ol­csóbb lesz minden, könnveb- hen meg lehet élni. Minden magyar ember boldog lesz. Eddig is el tudtunk mindent végezni idegen segítség nélkül. Most is van a magvar dolgo­zóknak enejük, hogy saját te­hetségükből építsék fel a vi­rágzó Magvarorsz ág-ot. Jegyezzenek szüleim Terv- kölcsönt az én jövőm megfe- íemtéséie. Ha nam akarnak újra a pince dohos levegőjébe bújni a bombák elől, ha bé­két akarnak ós jobb életet, je­gyezzenek kölcsönt. Minden magyar dolgozó meg lógja kö­szönni, mert ez is egy lépés­sel közelebb viszi hazánkat a szocializmushoz. Szeretettel Géza fiuk.« Zalaegerszegi gimnazisták versenyfelhívása A zalaegerszegi gimnázium VIII. iosziálva versenyre hívja a megye összes középiskoláinak oszfályait a Tervkölcsön jegyzésére, ,,Ki je­gyez többet? — szól a felhívás, — Mi 1500 forint jegyzéssel indulunk amelyet mi adtunk össze és a kötvény az osztály közös tulajdo­nát) képezi. — A MINISZTERTANÁCS pénteki ülésén megállapította, hogy az ország dolgozó népe nép­szavazás jellegével tett hitet a né­pi demokrácia mellett a Tervköl­csön jegyzésével. A miniszterta­nács hozzájárult az Országos Köz­ellátási Hivatal megszüntetésére irányuló rendelettervezethez, majd rendeletet; fogadott el a népműve­lési miniszter ügykörének megálla­pításáról. Megszűnik a nyári időszámítás Október 1-ről 2-re, vasár­napra virradó éjjel, 3 órakor megszűnik a nyári időszámítás. Ezért mindenki igazítsa vissza az óráját egy órával. A magyar kormány felmentve érzi magát a Jugoszláviával kötött barátsági szerződés minden kötelezettsége alól Magyar jegyzék a jugoszláv kormányhoz Kállai Gyula elvtárs kül­ügyminiszter pénteken dél- íren fogadta Jugoszlávia buda­pesti követét, Jomnouic>oi ós a Magyar Népköztársaság kormánya nevében a követ- kező szóbeli jegyzéket nyúj­totta át neki: »A ' budapesti N ép bi róság 1919 szeptember 16-tól 21-ig Rajk László és bűntársai 'ál- ■ameltemes öweesküvési ügvé­ben folytatott per és ,e per­ben a Népbirósájg által 'ho­zott Ítélet napvilágra hozta, hogy a jelenlegi'jugoszláv kor­mány — magyarországi 'ügy­nökei utján — idegen, impe­rialista hatalmak zsoldosa­ként összeesküvést szervezett a magyar népi demokrácia megdöntésére. A budapesti Népbiróság elölt lefolyt per bebizonyította, hogy az ősz szeeskiivés megszervezésére és vezető magyar államférfink,a magyar kormány tagjai meg­gyilkolásának előkészítésére a jugoszláv kormány miniszte­re, Rankovics titokban Ma­gyarországra jött. Bebizonyí­totta a per továbbá azt is, hogy a jugoszláv kormány miir 1947-ben a magyar-jugoszláv barátsági és kölcsönös segély­nyújtási egyezmény megkö­tésének időpontjában előké­szítette a magyar népi de­mokrácia miegdöntésére irá­nyuló terviét éa ennek érdeké­ben a jugoszláv kormány egyes vezetői titkos tárgyalásokat folytattak Rajk László rendőr- kémmel, provokátorral és im­perialista ügynökkel. A per befejezése után a jugoszláv kormány jogtalanul! kiutasí­totta Jugoszláviából a belgrádi magyar követség munkatársait, pedig azok, ellentétben a buda­pesti Jugoszláv követség mun­katársaival, akik rendszeres kémtevékenységet folytattak a> Magyar Népköz társaság ollpn, kifogástalanul teljesítették dip­lomáciai feladatukat. A jugoszláv kormány tehát évek óta ellenséges magatar­tást tanúsít Magyarországgal, szemben, a barátság ós a saö- votség helyett mindent elkö­vetett a magyar népi demokrá­cia megdöntésére, sögiteégot a Magyar Népköztársaság belső és külső ellenségeinek, sárba taposta a magyar-jugoszláv ba­rátsági, együttműködési ás köl­csönös segélynyújtási egyez­ményt. Ezért a Magyar Nép- köztársaság kormánya a mai naptól felmentve érzi magát nevezett szerződé8 minden né­ven nevezendő kötelezettedéi alól.« Zalában az első két nap H,381.500 Ft értékben jegyezlek Üfévts Terotifcsöiü Részletes eredmények a verseny állásáról A zalai dolgozó nép hatalmas lelkesedéssel veszi ki részét a népi demokrácia kölcsönének jegyzéséből. Az első 48 óra után az eredmény 11,381.500 forint. Ezzel megint tanúbi­zonyságát adták — mint már addig is — a munkás, paraszt ás értelmiségi dolgozók, hogy éppen úgy, mint a választások alkalmával, most is egyönte­tűen állanak népi demokratikus kormányzatunk ós a dolgozó nép bölcs vezére, szeretett kép­viselőnk, Rákosi Mátyási elv- társ mögött. Különösen példát mutatva járnak elől az Ötéves Tervkölcsön jegyzésében. A MAORT ÜZEMEK! MUNKÁ­SAI, 3150 MAORT üzemi dolgozó, 2,140.000 forintot, átlagosan, tehát fejenként 650 forint értékben jegy­zett Az üzemek közül első helyen a MAORT LOVÁSZI dolgozói ái. ían,a!k 687 forintos átlagos összeg­gel. A pusztaszentlászlói MAORT üzem 671 átlag összeggel, a har­madik helyen a szőci bauxij dol­gozói 650 forintos átlaggal, Az első üzemek közé tartozik a [BADACSONYTOMAJI BAZALT­BÁNYA is. Általában a verseny- eredmények megállapításánál figye­lembe vették az adottságokat, a terület nagyságát és a lakosság számát. A megye két legnagyobb városa közötti versenyben, első helyen a megyeszékhely, ZALA­EGERSZEG áll. Azonban Nagyka­nizsa is szintén kitűnő verseny- eredményt mutatott fel. Mindkét város országos viszonylatban is derekasan megállja a helyét. A já­rások közöRi rangsor a következő: a Komszomil példája nyomán jegyezzen Tervköícsönt az ifjúság! A nagykanizsai MAORT Szül’-szervezete tervkölcsön­jegvzési versenyre hívta ki a meg1 e összes üzemi SzIT- szerv eceteit. — Látjuk az ókat az eredmó- meket, amelyet dolgozó né­pű ik a felszabadulás óta Pár­tunk és Rákosi elvtárs vezeté­sével elért. Tudjuk azt is, hogy Rajk és áruló bandája őzöket Izik a felhívás az eredményeket akarta lerom­bolni és visszahozni nyakunkra a tőkésekét. Mi ennek a bandá­nak és rajtuk keresztül az im­perialistáknak azt a választ adjuk, hogy a szocializmus építését meggyorsítjuk és a Komszomol példáján haladva kivesszük részünket a tervköl­csön jegyzés bői, amely az ötéves terv alapjait rakja le — hang-. Itf ugyancsak a terület nagyságát és -a lakosság számát vesszük fi­gyelembe: 1.) Létényei járás 1,512.000 2. ) Tapolcai 1,576.000 3. ) Keszthelyi , 831.800 4. ) Sümegi 867.900 5. ) Pacsaí 360.500 6. ) Lenti 269.450 7. ) Nagykanizsai 545.250 8. ) Zalaszentgróji 297.500 9. ) Novai 211.800 10.) Zalaegerszegi 365.050 A községek versenyében elöl jár­nak BALATONGYÖRÖK község, Szécsisziget és Zalaszentbalázs. A legrosszabb községeink: Csatár, Orpháza, Nagykapornak, ATsópá- hok és Kílimán. BAGLADON Zakálí János hatholdas, négy gyermekes kis paraszt 900 forint, értékben jegyzett kölcsönt azzal, hogy gyermekeinek és magának is boldogabb jövőjét biztosifsa. Ugyancsak Raglad községben özv. Turza Antalné 3 gyer­mekes ny. tanítónő 500 forin­tot jegyzett. Nyugdija 270 fo­rint. — Hogyne adnám szíve­sen, amikor a népi demokrá­cia hozzám fordul. Hiszen ez­zel az én államomat segí­tem. Jóval többet kaptam én már tőle. Állatorvosi egyete­men tanul az egyik fiam. de a másik kettő is kollégiumban Lakik és a demokrácia tetté ezt is lehetővé. Tanító lesz belőlük — mondotta. VASS GÉZA mórokjöleli 80 holdas k-ulák kinek hat Lova és 12 marhája az isi állóban széy •mszmvre 50 forint érték­ben fequzett a népi demokrácia kölcsönéből. Sze: tgyörqyvöl- gyön a hasonszőrű ISO holdas Berta'an Józsit ig't sipitozott: — Nincs nek$ >? kérem egyet­len fillérem sem, hát miből adjak. BAZSI község dolgozó pa­rasztsága nemcsak a ler- ménvbegyüjtésben. hanem a Tervkölcsön jegyzésében is példát mulat. A Tervkölcsön jegyzésében tegnap esUg 16.500 forintot jegyeztek. Za- j I949- október 2. tegalsa és Díabronc d- t go öpa­rasztsága sem akart elmarad­ni a hazaiaktól. A termény be­gyűjtésben, az őszi saántá»- vetési munkálatokban ez a két község is jó példával jártelőL Például a rozs vetését mind ft két községben a mai nappal befejezték. Most az a főcél "a községben, hogy a Tervköl­csön előjegyzésében a Járás­ban, illetve a vármegye köz­ségei között is elsők tegye­nek. JAKAB ISTVÁN döbröcú 5 holdas kis paraszt 700 forin­tot jegyzett. — Nem áldozii- váila’ás ez tőlem — mondotta. l— Az egyik páni eltanuló Sümegen. A demokrácia tette lehetőié, hogy középiskolába jusson és tudom, hogy ezzel m 700 forinttal a gyermekeim jobb jövőjét segítem élő. PAKOD megtudja Zala­szentbalázs versenyt elh ivását. A versenyfelhívást elfogadta és egyúttal a pakodi dolgozók a járás valamennyi községét jegyzési versenyre hívták fel. HORVÁTH ELEK, a báza­k ereit yei MAORT üzemének éímurtká&a, akinek 800 forinté fizetése van, 1500 formt ér­téklen jegyzett Tervköícsönt. TÓTH FERENC zulakoppányi 2 holdas régi gazda ezt mondja: — Hogyne jegyeznék ebből a köl­csönből. Ez az ón kölcsönöm is, mert nem a háborút célozza, ha­nem a békét szolgálja. 200 forint of jegyzeft, —o— KOLOSÁR BÉLÁNÉ Zalasz*nt_ gröton, 3 gyermek anyja, hadiöz­vegy, 81 forinf hadisegélyt kap havonta. 400 forint né vérpékben • jegyzett az Ötéves Tervkölcsönből. — Ezzel a 400 forinp összeggel a békéj; és gyermekeimnek jövőjét kí­vánom védeni. így válaszolok az imperialisták támadásaira — mon­dotta. 5 oldal

Next

/
Thumbnails
Contents