Zala, 1949. június (54. évfolyam, 126-146. szám)

1949-06-01 / 126. szám

p Mai Kié a szentgyörgyvári hegy? T, Szerkesztőség! Vasárnap délután kirándulást tettem a szentgyörgyvári hegyre. A Potylt utáni hegyhátra jutottam el, s egy kislány ismerősömmel a kocsiuton ballagtam felfelé. Egy­szerre csak elém toppant egy hiva­talos közeg: a hegypásztor és nem éppen finoman 'közölte velem, hogy jobb lesz, ha visszafordulok, mert nem szabad a hegyben sétálni. (!) Az arckifejezés keménységéről és a bot bunkós végéről ítélve, a közlés szigorú volt, s nem volt itüt tenni, hát visszafordultam„ S ahogy láttam még többen igy jár­tak. Mivel nem tudom, hogy miért ti. los a szentgyörgyvári hegyre kirán­dulni, s azt sem tudom, mióta zár­ják el az utakat a közlekedők elöl, kérem levelem leközlését, s re. mélem, hogy a lapon keresztül Szentgyörgyvár község válaszolni fog. Tisztelettel Muravölgyi lAszló ifjúmunkás Anyakönyvi hírek Nagykanizsa Május 22'-i|kie és 30-i'k^J íközött a következő bejegyzéseket tértitek a kanizsai anyakönyvi hivatal köny­veibe. Születés, Négy fiú és 7 leány- gyermek született. Volner Gyula községi pásztor és Kantó Iloná­nak leánya, Hüveli Árpád váro­si tisztviselő és Devecz Máriának leánya, Kardos Lajos fafürészelő és Dósai-Molnár Györgyinek fia,. Dara Ferenc községi pásztor és Si­mon Máriának fia, Kolompár Kál­mán és Kolompár Rózának leá­nya, Imrei László alkalmi mun­kás és Hódíts Máriának fia, Solty Jenő tanár és Tóth Klárának fia, Kovács József földműves és Bil­iege Erzsébetnek leánya, Fekete István rendőrszakaszvezetö |és Miklósi Eszternek leánya, Kulcsár István földműves és Enyedi Erzsé­betnek leánya. Házasságon kivül született egy leánygyermék. Házasság. Egy pár kötött házas­ságot. Odor Géza cipész és Pe­nész tegi1 Erzsébet. Halálozás, Elhunytak 14-an, Noll Józsefné Horváth Erzsébet 44 éves, özv. Marton Lászlóné Kan- csalics Anna 79 éves, özv. Ger- sei Pétemé Szabó Vilma 74 éves. Török Pétemé Németh Zsófia 68 éves, Garzó Pál ny, bankcégvezető 45 éves, özv. Tálosi Istvánné Faícs Anna 81 éves, Flumborfc László ny. MÁV altiszt 74 éves, Balits Károlyné Sipos Franciába 79 éves, Pahocsa Is.tván fodrászmester 69 éves. Németh István egy hónapos, dr. Hajdú Gyula ügyvéd 72 éves, Mancsek György ny. MÁV éjjeli őr' 90 éves, Fazekas József magán­zó 64 éves, Andarasek Istvánné Novák Mária 28 éves. NAPIREND. Junius 1. Szerda. Róm. kát. Fe. renc, Prot. Pamfil, Ujgör. Jusz­tin, 1922. A magyar országgyűlési választásokon , huszonöt szociálde­mokrata képviselőt választanak. — Az MNDSz felhívja tagjai fi­gyelmét 2-án, csütörtökön d. u. 5 órai kezdettel megkezdi ismét mun­kadélutánját. Szeretettet várunk minden asszonytársat. Vezetőség. Városi 1 tagymozgó 1 Hétfj. kedd, szerda május 30—junius l-ig "árts bálványa Ököllel a hírnévért Előadások: hétköznap 5 és 7 óra­kor, vasá' - és ünnepnap 3 5-7-9. N IP-FILMSZÍNHÁZ Póni a .—vasárnapig Junius 3-5-ig színésznő szerelme Uj francia film Előadások: hétköznap 1/26 és 1/28 órakor, Vasárnap 4. 0 és 8 ór»k r Váltsoo mozibérletet: 3-at tizet, 4-et kap Irt suli m marfi — a marhabőr minőségét javítsuk ezzel! A nyáron elszaporodó mar- liabögöly, amely valóságos fel­hőkben lepi el a mezon dolgo­zó állatokat, nemcsak kínzó fájdalmat okoz az állatoknak, hanem nem zeigazd as/águ nk­nak nagyarányú kárt is jelent. Az ipar ügyi minisztérium je­lentése szerint az 1948-ban fel­dolgozásra kerülő marliabőrök 30 százaléka ipari célokra majdnem teljesen használha­tatlan volt, mert a marhabőgö- lyök össze-vissza lyukasztot­ták. Éppen ezért a kormány­zat elrendelte a bögölyök köte­lező irtását. A közlegelőre, va­lamint állatvásárra csak azt a szarvasmarhát szabad felhaj­tani, amelyen elpusztították a bögöly-lárvákat. Az állalvás)á- rojkon ezt a hatósági közegek ellenőrizni fogjáfk s a mulasz­tók ellen eljárást indítanak. Az irtásra vonatkozólag a föld- müvesszövétke aelekben ad n ak tanácsot. Élmunkáskör alakult a kanizsaiMAORT-nál A múlt héten a kanizsai MAORT üzemben is megala­kult az élmunkáskör. Legfőbb feladata, hogy a tapasztalat­cserét az üzemben fellendítse, a munkásokat újításokra ser­kentse s az újításokat népsze­rűsítse. Az élmunkáskörben ezenkívül mód nyílik arra, hogy a legjobb munkások to­vábbképezzék magukat. S P O RT Most lett igazán tömegsport A LABDARÚGÁS Amiről beszélnünk keli.. Nagykanizsán megnyílt a Népegészségügyi Plasztikum AZ IPAROSKOR földszinti termében érdekes és sok nyers valóságot bemutató viaszfigtp- ráival újszerű kiállítás nyílt meg. A neve Népegészségügyi Plasztikon, amely közel két éve járja az országot, kemény őszinteséggel a városok dolgo­zói elé tárva azi., »amiről nem beszélünk« s amiről mégis be­szélnünk kell. A hazánkban oly sok áldozatot követelő ne­mibetegségekről beszél nagy­részt ez a kiállítást, amely élethü viaszfiguráival egy óvó figyelmeztetés minden ember, de minden hanyag ember szá­mára. ; .j | AZ ELSŐ KÉPEK az em­berfajták keletkezéséről és egyes születési rendellennessé- gekről számolnak be. Aztán fekete dobozokban sorakoznak egymás után a nemi betegsé­gek különböző válj afainak élethü másai, bemutatva azt a roncsolást, undorító és egyben borzalmas pusztítást, amelyet azok végeznek. A kiállítás nagy részét a vérbaj bemuta­tása tölti ki, kezdetétől a végső stádiumig. A kiállítás többi ; ú része a születés és fogamzás misztikumába vezeti be a szemlélőt, bemutatva spiri­tuszban az embriót 3 és 5 hó­napos korában. A kiállítás be­fejező része kissé vidámabb dolgokkal, egyik civilizálatlan néger emberfajta ajaknyujtó, furcsa ízlésre valló, arcdisaitő mániájával foglalkozik. A KIÁLLÍTÁS megjárta Nyíregyházát, Miskolcot, Szé­kesfehérvárt, Soproni, Szom­bathelyt s az emlékkönyv — amelyet Jamniczky Viktor, a kiállítás vezetője mutat meg — tanúskodik róla: milyen hatalmas sikere van. Ifjak,, idősebbek tekintették meg többezren ezt a kiállítást s aki megnézte, felmérte igazsá­gait, valószínű, hogy kevésbbé tesz könnyelmű s mert. megismeri a betegségeket, tudja mikor kell orvoshoz mennie. S a kiállításnak ez is a célja. Ifjúmunkás és diák, férfi, nő, ezt feltétlenül meg kell, hogy nézze. Labdarúgás. Ez az egyetlen szó ma már százezreket mozgat meg ebben az országban, A főváros­ban, a városokban, W.e a vidéki falvaikban is 1 százezrek kereisilk fél a sporttelepeket, hogy kiszur- kolják kedvenc csapatuknak a győzelmet. S több tízezerre tehe­tők azoknak a száma, akik hétrő'l- hétre barátságos, vagy bajnoki mérkőzés keretében hódolnak en­nék a kedvenc tömegsportnak. Ma már valóban a tömegek sportja a labdarúgás. Zala megyé­ben alig van olyan község, ahoi ne kapcsolódtak, volna, bele a labda>- rugó bajnokságba. Közel ötven komoly bajnokságokért % játszó együttes van, de még több azoknak az EPOSz és egyéb csapatoknak a szánra, amelyek most kapcso­lódlak be az elíőkészitő, üzemi vagy alapfokú bajnokságokba. Egy pillantás a régi rendszer isportéletére meggyőz, hogy a fejlő­dés ebben a sportágban is hatal­mas méretű. Amíg, a múltban csak a középiskoláikban és a gyárosok profitéhségéből a nagyobb ipari üzentekben fejlődött ki a sportéle­tünk. Ma el leheti mondani: nin­csen olyan nagyobb üzem, amely­ben L Szaktanács támogatásával ne lienne komoly sportélet és ne űznék a labdarúgást. És igy van ez a nagyobb hivatalokban is. Az­előtt szinte elkér: zelhetetlen volt. AZ NB II. NYUGATI A vasárnapi bajnoki forduló titán a MAORT hazai pontveszte­ségével Í6mét nyílt a bajnokság, A PBTC megóvta a P. Lokomotív el­len elveszített bajnoki mérkőzését. A szabálytudósok szerint az óvás alapos és a két pontot megkapják a bőrgyáriak. Nem éppen örvende­tes bír a MAORT számára. Sőt a Lokomotiv és a SVSE is erősen megközelítette az éllovas kanizsai csapatot, úgyhogy még ez a 'két csapat is beleszólhat a bajnokság­ba. A Szfv. Lokomotiv a Pápa fe­lett aratott győzelmével és az előtte állók! vereségével ismét myilt! a negyedik kieső helye. A bajnokságban pillanatnyilag ez a helyzet: 1. MAORT 17 3 7 68:45 37 2. PBTC 14 7 6 60:34 35 3, Lokomotiv 13 4 8 54:41 34 4. Dinamó 16 — 11 62:46 32 5. SVSE 44 4 8 '48:45 32 6. P. Komom. 13 3 11 48:50 29 7. Postás 12 4 10 50:35 28 8. KMTE 9 10 8 50:48 28 9. Perutz n 4 12 54:44 26 10. GyVSE 10 5 12 62:40 25 11. NVSE 9 6 12 49:60 24 12. Pol. Sör 9 6 12 50:66 24 13. Eleiktromos 8 7 11 39:46 23 14. Szfv. Löki. 9 5 13 49:69 23 15. SZAK 6 4 17 29:59 16 16. Komárom 5 2 20 43:87 12 hogy egy törvényszéki tanács el­nöke labdát rúgjon egy vaseszter­gályossal vagry (éppen ®gy föld - müvesgyermeklkel egy csapatban. Az üzemek és a hivatalok mellett azonban komoly fejlődésnek indult a falusi sportélet is. A jövő Szu­széi. Kocsisai már bontogatják szárnyaikat. Az újonnan megindult előké­szítő és alapfokú bajnokságok ter­mészetesen éreztetik a hatását a kollektív isportszellem kialakitásá- ra is. A sportolók nagy tömegei lassan rájönnek arra is, hogy a sport és elsősorban a labdarúgás nem üzlet, ahol a tudást pénzzel meg, liehet fizetni, hanem Ineveiő és egészségügyi segédeszköz, mely­nek segítségével a munkaverseny­ben \álló dolgozóik 'ílznia.íkat fdl!- frissítik, hogy még jobb és na­gyobb eredményeket érjenek el. Természetesen nagyobb lehetőség nvilik a tehetségek! kibontakozá­sára is. A sportban nagyhatalom vagyunk. Kicsi országunk sporto­lóit világszerte ismerik. Ez éknek ,?. 'Sikereknek a további megtartása és fokozása érdekében állandóan újabb és újabb tehetségékre van szükség, akik éppen a tömegsporton ke­resztül kifejlődve és nem a grnu- dón ,,felfedezve” állnak majd a minőségi labdarúgás szolgálatába, hogy további sikereket vívjanak k; a. demokratikus magyar sport di­csőségére. Szabó Imre. AZ NB II-BE JUTOTTAK A MAORT ASZTALI TENISZEZŐI A MAORT asztali teniszezői vasárnap hét órás kemény küzde­lemben 13:11 arányban legyőzték a PMEFESz versenyzőit és ezzel az NB II-be jutottak. A győzel­meket Németh 4, Lulkányi 3, Kiss 3, Deák 2 és Kálovíts szerezték. Az asztali teniszezők küzdeni -aka­ró szelleméből erőt menthetnének a labdarugók is. * Az NVSE asztali teniszezői ugyancsak bravúros győzelmet arattak Pécsett, 9:7 arányú győ'- zelmet arattak az NB II-es PV- SE felett.- A MAORT II ismét veresé­get szenvedett. Ezúttal á Marcali­tól kaptak ki 3:0 arányban. Az olajosok szerencséje, hogy ellenlá­basukat,, a KRAC Il-t az NTE otthonában legyőzte ZALA politikai napilap. Felelős szerkesztő: Szántó Jenő Szerkesztőség: Fő-ut 7. Tel.: 54 Kiadóhivatal: Fő-ut 5. Telefon: 31 Nyomatott a Közgazdasági R.-T. Nagykanizsa nyomdájában, Nagykanizsán. Felelős kiadó és a nyomdáért felel Szandrái Géza TŰKÉRT lerakat Kanizsán Sok gond volt eddig Nagy­kanizsán is a téli Lüzelőcilá- tássál. Körülményes volt a fa beszerzése, de még körülmé­nyesebb volt a szénről gondos­kodni. Idén ezt a gondot leve­szik a dolgozók válláról. A ka­nizsai Földmüvesszövetkezet a TŰKÉRT (Tüzelőkereskedelmi Rt.) lerakala lett, ahol műi­ben, részletfizetésre is, bizto­si diaija a téli hónapokba fa-, denki korlátlan mennyiség­illetve szén,szükségletét. Az első szállítmány — egy vagon szén — máris megérkezett s a napokban újabb szállítmányo­kat várnak. Rövidesen teljesen rendbehozzák a balaton, herényi gyermeküdülőt Batatonberényben Nagyka­nizsa város gyermeküdülője a háború alatt nagyobb rongálá­sokat szenvedett. A károk nagyrészét már az elmúlt években kijavították. A város még június hónapban teljesen rendbehozatja az üdülőt. A munkál a tokát előreláthatólag iskolaév végéig, június 18-ig" befejezik, hogy már akkor ismét megkezdődhessen az arra rászoruló gyermekek nya­ral tatása. _ KÖNYVTÁRAT kapnak a ter­melőszövetkezetek. A rövidesen fel­állítandó kiskönyvtárakban politi­kai tárgyú könyvek és brosúrák, valamint mezőgazdasági szakköny­vek lesznek, melyeik a csoport tag­jaink továbbképzését’ szolgálják. — KÉTSZERES GYÜMÖLCS- TERMÉS ígérkezik a multévihez képest. Hozzávetőleges becslés sze. rin't a multévi, összesen 10.970 va_ gonos terméssel szemben az idei termésmennyiség a 20.600 vagont valószínűleg meg fogja haladni. — ALKALMAZOTTI .felvételt, elbocsátást és munlkakörváltozást a kollektiv szerződés szerinti bérté­tel feltüntetésével havonta, ill. a változást követő hat nap alatt az illetékes szakszervezet utján a mi­nisztériumnak két példányban je­lenteni kell a vállalatoknak — mondja a kereskedelem- és szövet- kiezétügyi miniszter felhívása, ______ Bá lát on fenyvesen a Vigadó ven­déglő bérlete berendezéssel azon­nal átadó. 784 RÁDIÓMŰSOR SZERDA, JUNIUS 1. Kossuth Rádió: 7,45 Egészség- ügyi negyedóra, 8.00 Régi nagy si­kerek. 11.30 Glinka müveiből, szü­letésének 145, évlordulóján. 12.1! Operarészletiök, 13,00 AsztaLi mu­zsika. 14.15 A háziegyüttes bécs keringőketu játszik, 15.00 Az Ifjú­ság Fiangja. 15.30 Azi Opera mühe lyéből, 16.40 Mariisca-l -eninist; negyedóra. 16.55 Közért-híradó. 17 20 Rádiót a dolgozóiknak! 17.3’ Termelési Híradó. (18.15 Szabar Népek Hazája. 19.00 Magyar nó­ták. 19.55 Toto-hiradó. 20.50 Rá diót ia dolgozóknak! 23.00 Je- hudi Menuhin hegedül. 23.25 M történt a7- elmúlt 31 nap alatt, 0.3- Hírek eszperantó nyelven. Petőfi Rádió: 7.20 Hogyan főz zünk, mit együnk? 7.30 Csárdások és keringők. 8.10 Szórakoztató mu zsika. 9.00 Művésziem ezek, 9.50 i Vöröskereszt közleményei. 10.1 Madaras Gizella fütyül, Bódy Jó zsef énekel. 14.30 Előadás a s’tiu dióban. 15,00 Konkoly Gitta éne kel. 15.25 Szabad hazában, 16.0 Hanglemezeik. 16,15 Szovjet híradó 16.30 Hangos Újság, 17.00 Tánc zene. 18.00 A rádió sportfórume 18.15 A „Homeros” Énekkar éne kel. 18,45 Zenei Élő Újság. 19,0 A magyar rádió népiskolája. 19 30 Zenés hangképek Chopin éle téböl. 20.30 Realizmus az iroda lomban. 21.35 Térzene. 22.35 Szi küldi szívnek szívesen. Eladásra az összes ingatlanod nyilvántartva, érdeklődni, bármsko Kováts irodája, Nagykanizsa, Sza­badság-tér 1. 6zám. (Centrálla szemben.] TELEFON 151. Eladó üzletház azonnal béköltöz hető üzlettel. Nkanizsa, Deák-téJ 9 szám. 776 Eladó Zala vármegye törvényha­tósága tulajdonát képező Nagyka­nizsa, Batthyányi-u. 14 sz. alatt, 1 emeletes, 8 lakásos ház. Érdek- födök bővebb felvilágosítást a já­rási főjegyzői hivatalban tudhat­nak] meg (Csengery-ut 25.) d Jó állapotban lévő kétszemélyes r.ekamiét és egy szekrényt vennék. Nagykanizsa, Szt. Imre hg.-u. 5. _________________\ 783 El cserélnék katonaréti magánhá­zat belvárosi egy vagy kétszobás lakással. Cim a nagykanizsai ki­adóban. í 782 Figyelem. Több eladó kisebb-na- gyobb lakóházaikat, üzlet házak at, gazdaságiházakat, emeletes, föld­szintes bérházakat, beköltözhető lakóházakat (lakásokat), földeket, szőlőket, kisebb-nagyobb balatoni villákat, szőlősbirtokolkat állandóan közvetít Horváth Antal ingatlan­közvetítő Nagykanizsa, Sugár-u. 42. szám. 781

Next

/
Thumbnails
Contents