Zala, 1949. május (54. évfolyam, 115-125. szám)

1949-05-20 / 116. szám

38 volt cseléd Ha Hitler élne i$F&ei a gián aR építi Újfalut' Palin szélén ott, ahol a falu Nagykanizsa felé néz, á'l 38" ház. Ä házak ujan, két sorban sorakoznak, harmincnyolc volt cseléd örö­mére. Az ntol'SÓ kát esztendő- bon született ez a telep s Bá­lint József a fejét vakarja, miikor a neve felől kérdezem. A fellepnek egyelőre nincs nő­ve, elfelejtették' megkeresztelni. A palin iáik általában Újfalunak mondják. — Hányán építettek itt a demokrácia előtt — kér­dem Bálintot. — Sorolni kezdi, de már a második uj járnál meg­áll. ílorváthékra, Balogókra emlékszik, aztán eszébe jut még valaki nagy sokára. Több nincs — legyint. .De ki is épí­tett volna? A Somogyi, Ru­bint, Pécsek, Noválc vagy az Elek-uraság cselédei? Ha a Somogyi turaság feltámadna halottaiból, cso­dálkoznék. — Honosét a fené­ből; került ide, amíg nem fi­gyelt, ez a harmincnyolc ház? Rá! Horváth István háza iaz első. — Negyven évig dolgoz­tam érte, ennyit szolgáltam Somogyiéknál, így kezdi ott­hona felépítésének történetét. ■— Voltam kfanász, bivalyos és az utolsó húsz esztendőben sof­ter. Negyvenötben hét holdat kaptam, meg ezt a házhelyet. Negyvenöt óta Pál Horváth István gondosan félrerakott minden forintot, 48 márciusá­ban pedig nékivágott. — Néz­ze, először ezt a kutat csinál­tattam — mutatja az: udvaron —, mert viz nélkül nincsen munka. Aztán az istállót, mert az állatoknak hely .kell, az em­ber csak meghúzza magát vala­hol. Az istálló után jött a ház. Gyorsan ment, a Borsos ko­mám és az Iván Pali lányai is- eljöttek segíteni, homokot hordták, maltert kevertek, az .asszony varrt nekik érte. — Csépiésre már készen állt Így, ahogy most van, két szo­bával, konyhával, kamrával. Csak még Karcsi nem volt benne, aki most a járókában tipeg. Karcsi |az unoka. Aratás­kor lesz egyéves. S ha felnő, nem lesz cseléd. Nincs kerítés, könnyen átsétálhatunk He­gedűséihez. Hegedűs Ferenc jelenleg éppen baromfiólat ácsol. Házépítés terén ő volt itt az úttörő. — Sok fáradság van benn© bizony — mutat a falakra. Bevezet a házba és megmutatja a konyhát, ahol Hegedjüsnó éppen az ebédre való káposztával és galuskával foglalkozik, aztán bevezet a szobába, ahol két ágy van, két szekrény, asztal négy szék­kel, a falon meg az ágy fölött családi kép, aztán sublót kis csecsebecsékkel. — Többre még nem telett — magyarázzák Hegedűs meg a felesége —, de ug3 számítunk, jövőre hoz­záragasztunk még egy szobát. Mert Anna és Mária nőnek, mint a gomháU s a -másíélesz­tendős Magdolnára is kell gon­dolni., aki most békésen alszik a bölcsőben és suttogásra kész­tet minket. Igáskccsis volt valaha Vékás! Vendel a Ru­bin turr. ásásnál. Most, hogy be­lépek, istállót rak feleségével, lányával és tizenkilenc eszten­dős fiával. Lucerna-kaszálásig kis pihenő van a gazdaságban, s megragadja ezt az időt. Az istái lórakás úgy megy, hogy .az asszony meg Julia keverik a sárt, az ifjú Vendel villával rakja s az öreg tapasztgatjia saját kezével. Egy'hét alatt kész lesz, két tehén kerül bele. Az egyik még inkább borjúnak nevezhető, viszont dolgozik ez is szaporán, miért ahogy Vékási mondja: Szegény ember - te­hene korán szánt. Egyébként a házépitás tavaly nyáron Vé­kás iéknál ngy kezdődött, hogy eladtak egy fejőtstehenat 'kettő­ezer kettoszázért és bátran nekivágtak. Persze a szomszé­dok, ismerősök segitsógével. A tehén benne van a házban, a lmunk át a szomszédoknak visz- ■szaadják. 1 Simon Mihály most ópiti a házát. A falak Uj postautalvány és utánvéten dijak junius elsejétől A közlekedésügyi miniszté- térium újra szabályozta a bel­földi postautalvány és után­vétel i dijakat. Utalvánv-dijak: 50 forintig '70 fillér, 100 Phig 1 Ft, 500 Ft-ig 2.20, 1000 Ft-ig ; 3.20, 2000 Ft-ig 5.20, 10.000 Ft-ig 25.20 forint. Utánvéted dijak: 50 forintig 90 fillér, 100 Ft-ig 1.20, 500 fo­rintig 2.40, 1000 Ft-ig 3.40, 2000 forintig 5.40, 5000 forin­tig 13.40, 10.000 Ft-ig 25.40 forint. Az eddig érvényben lévő postautal vány-kifizetési díj ak megszűnnek. Az uj díjszabás junius elsejétől érvényes.. junius 5-én nyit a kanizsai strand Leszállítják a belépődíjat Megemlékeztünk arról, hogy Nagykanizsán május 15.-én nyitják meg a városi strand­fürdőt az MHK próbázói és a sportolók részére. Május 15- ike már elmúlt, de a strand­fürdőt még sem nyitották meg. Ennek oka felől érdeklődtünk a városi mérnöki hivatalnál. A városi strandfürdőt azért nem tudtuk megnyitani május 15.-én, — hangzik a válasz mert a viz* fertőtle­nítéséhez szükséges bióklórt -csak két hét múlva tudja szál- litani a. biokémiai intézet. Megtudtuk azonban azt is. hogy amennyiben a sporto­lóknak sikerülne más utón be­szerezni a viz fertőtlenítéséhez szükséges bióklórt, akkor sem­mi akadálya sincs a strand­fürdő minél előbbi megnyitá­sának. A strandfürdőt a nagykö­zönség szamára véglegesen jú­nius 5.-én nyitják meg. A be­lépődijakat egyébként most ál­lapítja meg a városi tanács­ülés. Mint hírlik, lényegesen olcsóbbak lesznek, mint ta­valy. JÖN! Czája cirkusz! JÖN! nagyjában állnak, a liáz három üres szeme az útra néz. — Két héten belül ablak kerül rá — igy mondja a hu szesz- tend ős Mihály s aratásra már beköltözhetnek anyjával együtt —• Ez lesz a konyha, ez a kamra, ez a szoba, nézze csak — mutogatja készségesen a maltertól még nedves falakat — itt meg édesanyámnak egy kis szobája. — Simonné még a volt uradalmi oselédlakásban lakik, de fia szorgalmas keze alatt az uj, ház úgy emelkedik, (mint a gomba eső után. Mihály az apja múltját és önmaga jövőjét tekinti, mikor épít. ★ Az egykori palini urasatok­nak nem tetszenék, hogy volt cselédeit önmaguknak építkez­nek. A palini parasztoknak azonban igy tetszik. S ez a fontos. Hol van már az urasáig Újfalu a szabad embereké. András László szélesre derítené ábrázatát, elégedetten dörzsölné kezeit, hogy az angol köpök minden­féle nemzetközi jog megcsúfo­lása árán Gerhardt Eíslert, a nagy antifasiszta harcost elra­bolták, A tájékozatlan ember eddig azt hitte, hogy ember­rablás csak a középkorban történhetett, vagy a középkort feltámasztó náci időkben, vagy pedig vadnyugati és egyéb tör­ténetekben. A jbüszke Scot­land Yard emberei uraik pa­rancsára azonban most rácá­foltak arra a hiedelemre és be. bizonyították, hogy a közép­kor és a rémregények fasiszta módszerei vígan burjánzanak az annyiszor kikiabált nyuga­ti civilizáció országaiban. Az egyszerű angol ember néha a fejét csóválja, amikor az úgy­nevezett erős gyarmati rend­szabályokról olvas, és hall Azt gondolja magában: !;de legalább én szabad vagyok." Miféle szabadság van abban az országban, amelynek kar­hatalma egy lengyel felségjel alatt futó hajóról lövésre kész pisztolyok fedezete alatt lába­nál fogva elhurcol egy szabad­ságharcost? Ez az Anglia akar­ja az erénycsőszt játszani Ma. gyarországgal szemben, ez akar minket leckéztetni a sza­badságról! Eisler elrablása nem tipiku­san angol intézkedés. Arról van szó, hogy amikor szabá­lyos amerikai vízummal az Új­világ földjére lépett, mint anti­fasiszta, Hitler elől menekül­ve, nem említette, bogy ő kom­munista. Ez pedig nagy bűn Amerikában. Nagyobb bűn, mint fasisztának lenni. Hi­szen Krupp és a többiek hábo­rítatlanul élnek és gazdagod­nak az amerikaiak által ujjá- 3zíi.lt gyáraikban,. De Eíslert az amerikaiak elfogatták an­gol cimboráikkal. Sok megjegyzés nem kell hoz­zá, Mintha, csak Hitler élne és ő irányítaná a Scotland Yar­dot, melyet ugylátezík -> Ges­tapo teendőire, állítottak be, Hitler módszereit követik. Sorsuk ís az lesz, mint Hitleré. De Eisler és a többiek végső győzelmét nem tudják megaka­dályozni. Nem pihennek habáraikon, hanem további munkára készülnek A NAGYKANIZSAI MNDSt-ASSZO Halk beszélgetés szűrődik ki a nagykanizsai MNDSz belső helyiségéből. Valamilyen gyű­lés van talán? Nem. Az asz- szonytársak bejöttek, mert ott­honuknak érzik ez' a helyet, ahol minden gondjukat, pro­bt émáj ukat megbeszélhetik. —... szóval asszpnytársak, én azt mondom, pihenhetnénk egy kicsit ezen, a héten. A vá­lasztás elolt úgyis rengeteget dolgoztunk. Igazán ránk férne. — Pihenni? Nincsen idő ma arra, asszonytársak. A Nép­front győzelme nem azt je­lenti, hogy most pihenhetünk a babéra inkon. Nagyon hely­telen lenne, ha így lennénk. Tudja mindenki, hogy a nép­nevelő munka terén komoly eredményeket értünk el. De tudjuk azt is, hogy mégsok hiányt keli pótolnunk éppen ezen a téren. — Thurzánénak igaZa van. Azt ajánlom, még ma beszél­jük meg az uj feladatokat és folytassuk a munkát ugyan­olyan lelkesedéssel, mint a választások előtt. — Azt hiszem, legelső fel­adatunk ma is a népnevelő munka — folytatja Hirsch] Aranka. — Magam is tapasz­taltam, milyen nagy szükség van falun a felvilágosító be­szédekre. Különösen azokon a helyeken, ahol még villany sincs s igy a kultúrából csak rajtunk keresztül kaphatnak. Nagyszerű feladat ez Gondol­tatok már erre, asszonytár­sak ? •Az asszonytársak elgondol­koznak. Valóban szép hivatás ez Nevelni, felvilágosítani az egy­szerű embereket, megmutatni nekik az igazságot, a helves utat. Eddigi munkájuk is ered­ményes volt, hiszen egyedül Kanizsán két nap alatt 14 asz- szonytárs kérte felvételét az MNDSz-be. Dolgozni akarnak. —- Sőt, akik azelőtt keveset törődtek ilyesmivel, azokat is felrázta a választás előtti lel­kesedés — mondja Zieger La- josné asszonytárs, szervezési felelős. — Például Büki né vagy Pillémé a választási kampány alatt emelkedtek az élvonalba. Ma már ők is ko­molyan kiveszik részüket min­den munkából. — Persze, nemcsak ők van­nak igy — szól közbe Hör- vátb M arcell né — minket töb­bieket is egészen átformáltak az utóbbi hetek harcai Mert harc volt ez. Harc az igazság győzelméért. És nagy­szerű, lelkesítő érzés, hogy megnvertük ezt a harcot! — Ma már egyre többen ér­deklődnék a politika iránt azok közül is, akik eddig me­reven elzárkóztak — állapítja meg Tibolt Jolán ált. iskolai tanárnő. — Az asszonyok kez­denek öntudatosodni, kezdik megérteni és betölteni azt a szerepet, amelyet egyenjogú­ságuk alapján a demokrácia nekik szán. Mondanom sem kell, hogy ennek óriási iejicn- tősége van, különösen most, a Népfront hatalmas győzel­me után. — Asszonytársak, elég volt a beszélgetésből — emelkedik fel Z:egemé. — Vár 'bennün­ket a munka, várnak az újabb győzelmek !... Mért az igazság útja: n győ­zelmek útja 1 Május 15-ig 97’9 százalékban teljesítette dolgozé a tavaszi vetéstervet A földművelésügyi miniszté­rium hivatalosan jelenti: Dolgozó parasztságunk a ta­vaszi vetéstervet május 15-ig 97.9 százalékban teljesítette. Tavaszi búzából 27.172, tava­szi árpából 801.954, zabból 3IS.306, kukoricából 1,959.0916, burgonyából 470.956, cukorré­pából 181.854, napraforgóból pedig 505.954 katasztrális hol­dat vetettek. A rizs vetésterü­lete 20.969. lucernáé 103.451, a dohányé 12.477 katasztrális hold. A csillagfürt, mák, olaj­len, rostlen, rostkender és za­bosbükköny vetési tervét pa­rasztságunk 100 százalékon fe­lül teljesítette. Május 15-ig mindent össze­véve 5,204.446 kát. holdat ve­tettünk be tavasziakkal. Tava­szi egész vetéstervünk 5 mil­lió 315 589 kát. holdra vonat­kozott, mivel az ország 9 mil­lió 637.938 holdas szántóterü­letéből 4,322.000 hol,dat már ősszel bevetettünk. A május közepéig még bevetetlen mint­egy 110.000 hold főként kuko­ricából és csalamádéból adó­dik, ezek vetése még most is folyik. A tavaszi vetési tervet május 30-ig előirányzat sze­rint 100 százalékosan teljesí­teni fogjuk. A tavaszi munkák elvégzé­sében Sopron (102 2 százalék}* Csongrád (101.1 százalék) és Szolnok (102 százalék) és nak az élen. De a legkevesebb bevetett területtel rendelkező megyék (Fejér 93 2, Vas 94.8 százalék) szintén erősén meg­közelítik az előirányzatot. Termelési bizottság alakult a MAORT-nái A MAORT nagykanizsai üzeménél megalakult a terme­lési bizottság. A bizottság hét tagból áll és hivatott az üzem munkáját' minden vonalon za­vartalanná tenni és a jó mun­kaszervezéssel a termelés- fo­kozásához minél nagyobb mér­tékben hozzájárulni. 1949. május 20, 3 !! W oldal i;

Next

/
Thumbnails
Contents