Zala, 1949. május (54. évfolyam, 115-125. szám)
1949-05-20 / 116. szám
» Május 15-ig 97-9 százalékban teljesítette dolgozó parasztságunk a tavaszi vetéstervet Termelési bizottság alakult a MAORT-nál 54. évfolyam 116 szám. Nagykanizsa, 1949. május 20. péntek Ára 60 Hűét i győztes nép tömegtüntetése volt a Magyar Dolgozik Pártja és a Népfront mellett tizenkétezer kanizsai dolgozó nagygyűlése a választási győzelem alkalmából O nnan jöttünk, ahol izzó vasérc fénylik a kohók mélyén, ahol a tárnákban zakatol a fejtőkalapács, hol finom forgács hull a gyalunk nyomán. Füstöt lehelő gyár, veszélyt és fáradságot rejtő bánya volt hazánk. Onnét indultunk egykor lázadozva és onnét jövünk most diadalmasan. ÉLJEN A PÁRT! Onnan jöttünk, hol a kelő nap reggel görnyedő hátunkat nézte, hol egykor másé lett, amit rtii vetettünk s a miénk csak a robot meg a krajcár, hol ekénk egy életrevaló gondot szántóik a barázdába. Most itt állunk egyenes derékkal. ÉLJEN A PÁRT! Onnan jöttünk, ahol agyunkat és önérzetünket követelték, ahol börtöncellák voltak munkaszobáink, ahol urakat szolgált a toliunk. Ha ott maradunk, elfásul a szemünk és a bérlétrában látjuk az élet útját. Most itt állunk emelt leijei. Szivünkben szabadság és hit. ÉLJEN A PÁRT! Örömet hirdetnek, ünnepről szólnak a zászlók. Azt hirdetik; végre összefogott nálunk mindenki, aki dolgozik, hogy az életünk kevesebb fáradság és több öröm legyen. Eredj csak, lépj büszkén és tapsolj lelkesen, hiszen van okod reá és fond' össze karod munkás-paraszt-értelmiség. Énekelj együtt őszhaju öreg, sudár ifjú és vidám leány. Győzött a Népfront, a sorsod már a tiéd, te dönteSz róla, Dönfs munkával, dallal és mondd együtt velünk; ÉLJEN A PÁrt! „Rákosi a vezérünk, ezért győzött a népünk!“ Az őszinte öröm, a győzelem tudata nyilatkozott meg a szerda esti gyűlésen. Fél kilenc tájban már gyülekeztek az emberek a Fő-utcán. Diákok, ifjumunkásoíki jöttek először, majd sorra az üzemek dolgozói, irodáik emberei. Majd a MAORT és a Vasút fáklyásme- netie izárta be >a: sort. IKjilenckor 12.000 ember szorongott a városháza előtt, amely erre az alkalomra zászlóerdőbe borult. Lenin és Sztálin képei között szeretettel mosolygott a hatalmas tömegre népűnk nagy vezérének!, Zala megye első képviselőjének, Rákosi Mátyás elviánsnak a képe. A jelszavak iközött, a fő helyet a magyar dolgozóiki millióinak uj jelszava foglalta el: „Éljen a Párt!'' Lent az utcán száz és száz zászló rengeteg tábla alatt egymásután ■őrnek fel az örömujjongás, ezrek tomboló lelkesedése. Éljenzés, taps, hurrá fut végig a tömegen, „Éljen Rákosi!"' Éljen a Népfront!" „Éljen a Párt!"’ Ezek a jelszavaik töltik be Nagykanizsát, 12.000 torok zengi a nép diadalát: „Rákosi a vezérünk, ezért győzött ■a népünk!’' A lelkesedés egyre fokozódik. Amikor megjelenik az erkélyen Gerencsér György elvíárs országgyűlési képviselő, JFerenczi Szabó Béla elvtárs, a városi pártbizottság titkára és a Népfront népi bizottságának tagjai. Mintha egyetlen kéz -enné, úgy emelkednek a levegőbe táblák és lengetik meg ai zászlókat. Sapkák repülnek a levegőbe, ismét kitör az éljenzés és percekig nem akar elülni Zala megye a legjobbak között Első: Nagykanizsa és a kanizsai járás Nagy József 'elvtárs a tömeg egetverő éljenzése közben nyitotta meg a nagygyűlést, üdvözölte Gerencsér György elvtársat, megyénk képviselőjét, Ferenczi Szabó Béla elvtársat, a MDP pártbizottságának nagykanizsai titkárát, a Függetlenségi! Népfront nagykanizsai Népi Bizottságának elnökét, majd átadta a szót Gerencsér György elvtársnak, — 1949. május 15-e döntő fordulat a; magyar dolgozó nép életében — kezdte beszédét Gerencsér elvtárs, — Ezen a tavaszon 3 és félév után létrejött dolgozó népünk egysége, — Kalászba szökött a vetés, amelyet 1945-ben vetettünk el. 45 óta uj élet született itt, A legjobbak' munkája nyomán születtek meg azok az eredmények, amelyeket a 3 éves terv koronázott meg. (Percekig zug az „Éljen Rákosi." ) —• Világosan adtuk fel a kérdést, dolgozó népünJkl elé: helyesli-e a hároméves terv után az: ország építő ötéves tervet helyesli-e politikánkat, választ-e olyan országgyűlést, amelyben még több a munkás, a dolgozó paraszt, s teljesen hiányzik belőle az urak minden bérence. Népünk választott. Ötmillió szavazat, -az urnák beszélnek róla, hogy itt felszakadt a jég, s amit Zala megyére rákent 45—47, azt a gyalázatot lemostuk, —• Zala megye 96.05 %-os választási eredményével az ország első megyéi közé küzdötte fel magát, Ennek az eredménynek is elsője és legelsője Nagykanizsa város. (Egekig csap a lelkesedés lángja. A tízezres tömeg Ferenczi Szabó Bélát élteti. Gerencsér elvtárs percekig nem tud szóhoz jutni.) Nagykanizsa város 99.1 %-os eredménnyel első helyen áll. De a város mellett a nagykanizsai járás sem marad el. (Éljen Szigeti, zug tizenkétezer torokból). Köszönet az egyszerű embereknek — Zala megyének már nincs szégyelní valója, (a város Fő-utcája még nem hallott ilyen lelkes éljenző tömeget. 17 percen keresztül egetverő lelkesedéssel élteti a hatalmas tömeg a Pártot, a Népfrontot, Sztálint.) — Ezért a győzelemért köszönetét kell mondanunk azoknak, akik szívüket, lelkűket adták bele a munkába, A munkásoknak, a parasztoknak, ifjúságunknak, pedagógusainknak, s mindazoknak, a.kík éjt nappallá téve dolgoztak ezen a győzelmen. *— Munka és hard vár ránk — folytatta Gerencsér elytárs —, de már megszoktuk a munkát, harcot és a magyar nép megtalálta egymást és kéz a kézben menetel a Népfrontban egyesült magyar nép tovább, olyan vezetővel, mint a Magyar Dolgozóik: Pártja és nagy vezérünk Rákosi Mátyás. (Éljen a Párt! Éljen Rákosi —< zúgja percekig a tömeg.) — Köszönetét mondunk győzelmünkért a felszabadító Szovjetunió nak és nagy vezetőjének Sztálin- naik. ’Éljen Sztálin — hangzik percekig.) — A magyar nép sohasem felejtheti el, mit tett érte a Vörös Hadsereg, (Éljen a Vörös Hadsereg.) Előre az MDP vezetésével — Magyarország erős bástya lesz a béke frontján , <—■ mondta ezután Gerencsér elvtárs — és Zala megye az erős bástya egy szilárd pillére („Megvéd jük a békét" — hangzik ütemesen.) A Függetlenségi Frontba tömörült magyar dolgozó nép, a Magyar Dolgozók Pártja vezetésével megvalósítja a kitűzött feladatokat és halad előre a mimika és felemelkedés útján, Éljen a Népfront! Éljen vezetője, További győzelmek, a szocializmus felé Ferenczi Szabó) Béla elvtárs hosszantartó taps közepette kezdett beszélni, — Május 15. történelmi! fordulat a magyar nép történetében — mondotta. — Dolgozó népünk összefogott és bebizonyította, hogy történelmében először egységbe tudja fogni erőit — mondotta iöbbeik közt, aztán igy folytatta: — Megszületett, de máris váljon mindenki vérévé, húsává az uj jelszó:, Éljen a Párt, a Magyar Dolgozók Pártja. Ez a jelszó jelenti azt, hogy a Párt! szilárd, biztos, megingathatatlan, úgy lehet1 rá építeni, mint a betonra. A továbbiakban Ferenczi elvtárs köszönetét' mondott mindazoknak, akilkl a Népfront nagy győzelméhez hozz áj árultak, p ár ts zervezet eknek, a pedagógusoknak, az ifjúságnak, a Népfront többi pártjának, a pártonlkivülí tömegeknek, a köz- igazgatásnak, majd igy folytatta: — Nagy- és Kiskanizsa dolgozói! Zárjuk össze sorainkat, s úgy meneteljünk együtt győzelmet győzelemre halmozva a szocializmus felé. Éljen Kiskanizsa és Nagykanizsa dolgozó népe! — fejezte be beszédét egetverő taps, éljenzés között Ferenczi Szabó Béla elvtárs. a Magyar Dolgozók Pártja és vezérünk Rákosi Mátyás! Éljen a dicső Szovjetunió és nagy vezetője Sztálin! — fejezte be beszédét percekig zugó éljenzés közepette Gerencsér elvíárs. Nagy József elvtárs be alkarja zárni a gyűlést, de a tömeg Szigeti István járási titkár elvtársat akarja hallani. — Ez a választás, s ez a lelkes gyűlés azt bizonyítja, hogy ez a város megtanulta, mit jelent szabadi országban élni —> mondta többek közt Szigeti elvtárs. — Csakis a szoros összefogással lehet megszilárdítani a munkás-paraszt szövetséget, amely biztos alapja a szocializmusnak, Felvonulás a Pártház elé A gyűlés Nagy József polgár- mester elvtárs zárószavaival végétért. A határtalan lelkesedés alig akart alább hagyni. Még egyre zúgott az éljen, a taps, amikor a zenekar rájzendilteitit az Iníerna- cionáléra, A nagy ünnep fináléja a párt- bizottság székhaza előtt zajlott le. Az ifjúság és a, dolgozók ‘többszázfőnyi küldöttsége indulók hangjai mellett fáJklyásmenetben vonult ide. Hosszasan éltették Rákosi elvtár- sat, a Pártot, a Szovjetuniót és nagy vezérét, Sztálin generalisszí- muszt, valamint Gerencsér György és Ferenczi Szabó elvtársakat. 5,478.515 szavazatot kapott a népfront Jl válassíójogosulíaU 94-7 &&áj%aléUa sxava&oif, Népíromi-s&ava&at: 95mG sszászaléJk: A ^ bel ügymini sztérium választási csoportja jelenti: Valamennyi választókerületi székhelyen a választás eredmény éne,k összeszámlál ás a az ösz- szes szavaz ókörök jegyzőkönyveinek eredményei alapján veget ért. A május 15-i országgyűlési képviselőválasztáson az ’ idén először jogosult .1928- és 29-es két uj; korosztállyal, a hadifogságból visszatértekkel és a vá- lasztójlOgosu 1 ts águkat 1947 óta visszanyertekkel együtt a névjegyzéke felvett választójogo- sultak száma 6,058.972 volt. A 6,053.972 választó jogos ültből leszavazott a Népfrontra szavazott ellene szavazott érvénytelen 5,730.519 5,478.515 165.283 86.721 (az összes választó jogosultak 94.7 százaléka) (az összes szavazók 95,6 százaléka) Az egyes választókerületek végeredménye: Választókerület I. Baranya-Tolna II. SöMogy .......... II I. Zala ............... IV . Vas ............... V. Győr Sopron ... VI. Veszprém......... VII. Fejér Komárom-Esztergom VIII. Nagybudapest... IX. Pest-Báes......... X. Cseagrád-Csanád XI. Békés ......... XII. Szelnek ......... XIII. Hajdú Bihar ... XIV. Szaboles-Szatmár XV. Bersod-Abauj-Zemplén XVI. Heves-Nógrád............. Az egyes választókerületekben megválasztott képviselők száma ;a következő: képviselő L Baranya-Tolna 22 II. Somogy 14 III, Zala 13 IV. Vas 10 V. Győr-Sopron 14 VI. Veszprém 10 VII. Fejér-Komárom-Eszterg. 17 VIII. Nagy-Budapest 65 IX. Pest-Bács 43 X. Csongrád-Gsanád' 19 XI. Bélkés 12 XIII. Hajdu-Bihar 18 XIV. Szaboles-Szatmár 20 ,XV. Borfod-Abauj-Zemplén 23 XVI. Fleves-Nógrád 21 Az ország 16 választókerületében tehát megválasztottak összesen 335 képviselőt. A Magyar Függetlenségi Népfront országos lajstromán mandátumot nyert 60 képviselő. A választókerületek töredékszavazatai alapján további képviselőjelöltek jutnak mandáalapjíán elnyerhető mandátumok számát a Budapest IV. kerületi választási bizottság, mint országos választási bizottság fogja megállapítani. Úgyszintén az országos választási bizottság állapítja meg, hogv mely választókerületek jutnák ilyen módon újabb mandátumhoz. Ez a munka előreláthatólag még néhány napot igénybe vesz. A Jogosult Leszavazott Népfrontra szavazott ellene érvénytelen ú 382.983 364.122 357.036 3.118 3.968261.965 244.576 237.558 5.660 1.358 235.208 219.812 211.132 5.101 3.579 l? 179.416 166.5S4 161.887 3.082 1.615 \ 250.673 234.967 226.136 4.774 4.057 ' L176.589 167.437 169.842 4.223 2.372 •lí 307.762 291.314 280.919 7.942 2.453 !k 1,134.676 1,089.839 1,049.238 28.281 12.320 776.448 735.874 693.084 33.783 9.0.07 l 345,966 325.726 308.786 10.863 6.077 228.3 8 214.722 206.S93 5229 2 690 j273.764 259.823 234 064 18.847 6.912 u 336.808 318.139 303 911 6 395 7.833 374.542 353.127 335.599 5.381 12.147 418.218 394.222 • 371.213 15587 7.422 370 636 350.245 340.217 7.017 3.011 XII. Szolnok 14 tűmhez. A töredék-szavazatok í H s .