Zala, 1948. december (53. évfolyam, 277-302. szám)
1948-12-25 / 298. szám
ZALA líMü, éeeembeí 2í. A MAORT És az A . A MÉRLEGEN ÖSTI TÁPÁSZTACATOK.TANÁCSOK Távolítsák el a. Z. Postásból a sport és a demokrácia Az őszi Ibajnokii szezon az NB. II. nyugati csoportjában >—< az; NVSE—PVSE mérkőzés kivételiével — befőj eződött. Talán még; sohasem vívtak olyan hStal- mias küzdelcnet a csapatok a bajnoki címért, mint az idíén. 16 csaknem egyenlő erejű csapat hétről-(bélre szintié-egyforma eséllyel küzdötte végig a szezont és csak1 az utolsó mérkőzésen (diait el ez őszi elsőség, a pécsi BTC javára. A kanizsai csapatok ebben a szezonban változatos sikerrel szerepelték. A MAORT kiverekedtie magának, a dicsőséges második helyet, míg az NVSE csak a tizenharmadik hellyel volt kénytelen beérni. A MAMI erényei és Mái A MAORT újonc csapat létére a második helyein végzett. Ez komoly teljesítmény. De lehetett volna a MAORT első is, d*e a rutin hiányzott. Az amatőr eliső osztályból az őszi iszezon elején felkerült olajos csapat még nem, szokott ahhoz a légkörhöz és küzdelmekhez, amelyek ebben a kemény csoportban mindvégig] ifolyjtJak. Az idény megkezdésié előtt a csapat áldozatkész szurkolói minden anyagi támpgia't|áfst ) megadtok, hogy az együttes gyege pontjait felerősítsék. Az erősítés sikerrel is járt. Imri iés Heréd! megszerzésével komolyan megerősítették az együttest, idő kellett azonban ahhoz, hogy a két magytudásu játékossal a más stílust játszó játékosok összekovácsolod janak. Férfias iá!#®!! A csapat őszi sorsolása eléggé ke elvező volt. A nehéz ellenfelek sorra Kanizsára ijöttek, mig idegenében a gyengébbekkel kellett felvenni a harcot. A játékosok azonban, a sorsdöntő mérkőzéseiken- Sajnos helytelen játékfelfogással biztos baíjnoki pontokat engedtek ki kezükből. A Lokomotiv, a PBTC és ia PERUTZ elleni vereségeket mind a csapat, könnyélmüségének számlájára leckét imi. Hiába volt az is, hogy a játékosok tartózkodtak a kemény, férfias játéktól és iáilandóan a puha, pepecselő stilust művelték. E tekintetben a isizezon végére örvendetes javulás állott be. Végeredményben a csapat őszi szereplésével elégedettek lehetünk. Újonc csapatunktól még a legvénmesebb szurkoló sem vára ezt a kiltlümő helyezést. ■ A MAORT tavaszi sorsolása igen kedvezőtlen. A nehéz ellenfelekkel idegenben mérkőzik,- mig a sereghajtókkal idehaza fogadja. Papíron tehát a tavaszi szezon nem sok jót ígér. Éppen ezért télen a osapalt szakvezetőire az a feladat hárul, hogy kialakítsák az együttes egység® j átékstilusiát és megteremtsék az egészséges amatőr sportszellemét. iessl-e az RYSE? Másik élcsapatunk, az NVSE már kevesebb sikerekkel dicsekedhetett, mint a MAORT. Nagy haj volt az őszi szezonban, hogy NVSE-nék nem volt állandó kialakult cSapai :p. Sérüléseik és egyéb okok miatt az összeállítást állandóan változtatni kellett. Emiattit a csapatban nem volt meg az egység. Nagy baja az egyesületnek az is, bogy mérkőzéseit a (korszerűtlen, kicsi, Ady Endre- ulti pályán kell lejátszania. A csapat játékstílusa a keresztlahdás, szélsőket mozgató támadásokon alapszik. Ezt azonban a kis pályán 100 százalékig végrehajtani nem lehetett. A csapat döntetlenjei minid1 ezekben az okokban keresendők. Az őszi szezonban a sérülések miatt előbb Munkácsi, majd Róka dőlt ki a, védelemből, nélkülük a csapat védelme nem sokat ér. A támad,ósoirból Takács hosszabb kiesése bontotta meg a jó erőkből álló osaptatrész egységét. A fenti játékosok hiánya miatt nagyon sok értékes pontot adott le a csapat. Ehhez kétségtelenül hozzájárult a balszerencse is. Kell-e félteni a Vasutat a kieséstől? Nem,. A csapat ’tavaszi sorsolása a MAORT-tal ellentétben igen kedvező és al tavasz- szál idehaza lejátszandó kilenc mérkőzéséből a csapat tizenöt pontot könnyen meg is szerezhet. Ez pedig .elég a kiesés elkerülésére, sőt az őszi 11 ponthoz hozzászámítva, 26 ponttal a csapat a közép- csoportiba kerülhet. Téli feladatok A tavaszi |jó szereplés záloga az, ha a játéktudás melllett a megfelelő elméleti képzettségekéit! elsajátítják a játékosok, Célszerű lenne,, ha egy-egy szakvezető ,irányítása mellett hetenként egyszer vagy kétszer a jiájtlékosok megvitatnák a sport problémáit, leszűrnék annak tanulságait és azt a, tavaszi szezonban hasznosítanák. Nem szabad megfeledkezni a játékosok politikai álfbeveléséről s:em. Meg kell ismernie minden egyes játékosnak azokat a változásokat, amelyeket az uj szellem a sportban is meghonosít. Öntudatra kell nevelni a játékosokat és meg kell érteniök, hogy mit kivan tőlük népi demokráciánk, mint sportolók! ók 1. Pécsi BTC 15 7 6 2 30:17 20 2. MAORT 15 9 1 5 38:27 19 3. SV SE 15 8 3 4 29:35 19 4. Lokomotiv 15 8 3 4 33-: 25 39 5. MESzHART 15 9 — 6 35: 25 18 6. PVSE 14 8 1 5 33 :20 17 7. GyVSE 15 7 2 6 29:27 16 8. PolgáíiSör 15 6 4 5 85:23 16 9. KMTE 15 6 3 6 33:31 15 10. Postás 15 5 5 5 31:21 15 11. Perutz 15 6 2 7 24 : 24 14 12. Elektromos 15 4 5 6 21: 25 13 13. NVSE 14 3 5 6 29: 33 11 14. SzVSE 15 3 5 7 23:42 11 15. SzAK 15 2 4T 9 17:33 8 16. Komárom 15 3 1 11 24 49 7 ZalaJegerszieg spor tközöríségénök régi óhaja, hogy a megyeszékhely két vezető sporfaegyiesületát, a Z. Vasutast és a Z. Postást egyesítsék. Az erre vonatkozó tárgyalások — mint ismeretes— Bakii János megyei ':s portfel Ügyelő irányítása mellett.'augnsztps ban megkezdődtek. A Z. Postás vezetőségébe befurakodott jobboldali elemek akkor ezt a tervet meghiúsították. Ez a kezdeti siker fel bátorította az elszánt eger,szegi fasiszta provokátorokat, akik más területeikről kiszorulva, magukat szurkolónak álcázva a mérkőzéseken fasiszta propagandát fejtettek ki. Különösen akkor volt nagy a hangjuk, ha a ,Z. Postás történetesen munkáscsapat ellen játszott. Hogy mennyire csak íedő- szervnek használták fel az egyesületet :a fasiszták, az is bizonyítja, hogy a csapat a bajnokságban " 5 pontot szerezve a dicstelen utolsó iielyeu végzett Ezeknek a reakciós mérgezéseknek a‘ megszüntetésére novemberben ismét felmerült -a fúzió kérdése, de akkor a Postások felsőbb utasításokra hivatkozva elzárkóztak a tárgyaié,sok elől. Most a megyei s portfel ügyelőn a sor, hogy erélyes kézzel rendet teremtsen a Z. Postás berkeiben. Nem lebet tovább tűrni, hogy »ártatlan szurkolás« lepte, alatt nyilvánuljon meg a reakció más területeken elnyomott hangja. Kíméletlenül rendet kell teremteni a Z. (Postás házatáján. Ki kell sportéletünkből söpörni azokat a jobboldali elemeket, akik s sporton keresztül demokráciáik ellen törnek A Ferencváros példája, nyomán Bor- és gyümölcsszeszfőzde, rum- és likőrgyár, szesznagykereskedés I Teleién: 119, BESjajKaspssa® Mindennemű égetett szeszesitalok . nagybani és kicsinybeni bevásárlási forrása. Italkülönlegességek: Szent Domonkos gyógykeserii Borpárlat Medicinái * meg" leéli találni azt a megoldásit, amiéi v a, Z. Postást vissza vezeti. % helyes útra. A két egyesületnek egyesülni kel!,,, -mert igv kívánja ezt a megyeszékhely fejlődő sportélete és az egyréie- mes érdek is. y Hitiek őktt / — Micsoda remek bunyó lesz karácsonykor -4- hallani innen is, onnan is az ökölvívás híveitől. A közönség már napok óta készül orma ,a találkozóra, amilyent ritkán Leheli látni egy-egy * ökölvívó szezonban. Különösen a kanizsaiak sze-noplá- sér© kiváncsiak, hogy hogyan állják meg a helyüket az 'ország legjobbjainak '-számító pestiéi, ellen. A szövetség tisztában van azzal, hogy Nagykanizsán-komoly ifjuságfi ökölvívó élet vom. Érthető tabáá, hogy a kanizsai mérkőzésre' a legjobbjait küldte oi. A két csapat,ösíe- szeállitása nagyszerűen sikerült. V«.-' ián:ennyi számban ragyogó küzdelaan várható. Különösen a Bodnár—Tóth a Kéki—Németh és Czíl)ula— Büki összecsapás kimenetele nyílt. A _ versenyt pontosan 5 órakor kezdik az Iparoskör .nagy te,miében- Jegyet ajánlatos idejekorán biztos*-- tani. a világ minden iájáról Francia,országban a szegényebb lob darugó egyesületiek játékosai a mérkő zések előtt nem tudnak bemelegíteni, mert a pálya tulajdonosok csak 90 percre adják] ‘bérbe a .pályákat. Ha tehát egy csapat bemelegiiít'eni szeretne, ukkar ezért ujiabib dijat kell, hogy fizessen -i p á l yaiulaj d o n o s (kap it al istáinak. • * Washingtonban ,egy Miguel Elein ae- vü kapitalista a, .Washington. Capfteb kosárlabda csapialt birtokosa volt. Miután csapata nem váiltotltla be a hozzáfűzött reményieket, a tulaj donois a ke- sarasok opcióját 120.000 dollárért eladiíla, mert kifizetőbfcnek találta,, hogy egy víl- lamoshűtö vállalatba fektesse a pénzét *• k A szovjet!» ejtőernyős sport érdemes- mesterei Oszvald Gl-dbib, Aiexej Nevcsc- ni, Viaidíihir Ivanov, Szergej Korobov, uj rekordot állítottak fel. 6500 méter sca# gasból oxigénpalack nélkül éjszakai ugi- rálst végeztek, Mind a .négy rekorder szerencsésen földre érkezett. * v A délamerikái labdarúgás csődbe ke- trüjlt^ A proííberendezésü délameríkiaü, fútbal’szövétségek most a Toto bevezeté>- sével igyekeznek anyagi egyensúlyukat biztosi tani. Argent inában egyébként ar .amatőr jáékosok sztrájkolnak! Éppé*, az élvonalbeli játékosok álltak le, mari keveslik azokat a juttatásokat, amelyeket az egyesületeikből (kapnák. Az .argentin szövetség emiatt kénytelen volt lemondani karácsonyra tervezőit európai- útját iß. k Leninigrádiban befejeződött az orszá) jjos tornászverseny, melyen 360 versenyző vett részt. A viadalon különösen * fiatalok szerep eltek sikeresen. Szofij* Potdiuzdova kétizben is 10 pontos eredményt ért el. Az összetett egyéni elsőséget Vladimír Beljakov, a nőknél pcdig’ Galina Urbanovics. * Budapesten az évadzáró usz óbaj nők* versenyen az Előre csapata meglep őe* bizltiosan nyerte, a 4X100 stafétát. A verseny érdekessége az volt, hogy a csapatban a legjobb időt a tanulmányait Budapesten folytaó Groza Titusz, a romá miniszterelnök unokaöccse érte el l;02.i mp, eredménnyel. Ezzel Groza Tiltp#» magyar bajnok lett.