Zala, 1948. december (53. évfolyam, 277-302. szám)
1948-12-11 / 286. szám
V-H&. (l'Miem.u-'T 11 l, A TÉGLAGYÁRBAN, .4 Zalavölgyi Iparművek Rt. Nemzeti Vállalat zala- szentgróli téglagyárában október 12-én gyűlést tartottak. A kemencemunkások hozzá akartak járulni a Szakszervezeti. Kongresszushoz és elhatározták: a térfogat eddiginél jobb kihasználásával megváltoztatják a tégla és cseréj) berakását és égetését. Elhatározásukat teljesítették. Hat Rét alatt a kemence dolgozói többszörösen megjavították norma feletti százalékukat. Addig 350 ezer téglát égettek ki egy hónaj) ala tt, most 365 ezer darabot. Cserépnél még jobb az arány: 480 ezer helyett 609 ezret hoztak ki a kemencéből. De iny ment ez minden vonalon. A kihordók eddig átlag 110 °/o-ban teljesítették a normát, most már 130—140 % a középarány. A jó eredmény jelentékeny anyagmegta- karikást is eredményez. Nagymenyiségü szén maradt meg és a selejt is csökkent. A téglagyár dolgozói a kongresszusi hozzájárulás sikere után sem pihennek megelégedetten. „Kongresszusi Brigád“ név alatt dolgoznak topább az égetőkemence dolgozói C tjük a minőségi termelés fokozása, a munka még fokozottabb észszerüsitése. Munkájuk biztosan sikerrel jár. Biztosítja ezt az eddig elért szép eredményük, s nem utolsó sorban az is, hogy a dolgozók mind az MDP szemináriumának hallgatói. A tormaföldei téglagyárban nem ment ilyen jól a munka, A munkásom hiába dolgoztok munkaversenyben. Az üzeni valósággal haldokolt. Az adósságok növekedtek. Az önköltség 50% kai emelkedett. Az előállítás a tégla és cserép kiégetésénél 5 munkanapról 10 re ugrott. — Meddig megy még ez így — kérdezgették a dolgozók Az Üzemi Bizottság sem csinál semmit, méh Szabó István e'nököt munkahelyéről is elbocsátották. A több» tag meg örült, hogy a tulajdonosok kedvében járhat. A Magyar Dolgozók Pártja azonban felfigyelt a téglagyár dolgozóinak panaszaira, * a MÉMOSZ»szal karöltve vizsgálatot indított a gyárban. Példátlan visszaélések Gertiitek ki. Á két tulajdonos, mint egy gennyes góc fészke t a vállalatban, megfertőzve maga körül mindént, Könyveket nem vezettek. Sem a termelést, sem az eladást nem mutatták ki. Természetesen az üzém pénzével sem tudtak elszámolni. A két tulajdonos ügye bíróság elé került. Kádár Józsefet qs Pozsgai Józsefet leváltották a vállalat éléről. A gyárat további intézkedésig Szabó István, az egykor elbocsátott ÜB. elnök vezeti. Ä gyár menete egy csapásra megváltozott. A munkások örömmel dolgoznak, a termelt áru -fogy Az üzem. hasznothajtó lett! Rövidesen pedig a tormaföldei téglagyárat szövetkezet veszi át. A%pécsi Tábla elvi Jelentőségű ítélete: I közériek megelőzi az egyéni érdeke! Közel 10 esztendeje, hogy az' Állami Építészeti Hivatal nagyobb szabású javító munkálataidat kezdett Nagykanizsán, a Petőf i-u teában. A munka során az úttest égy részét felemelték. Nagykanizsa város ügy allékkor a járdát is felemelte, többek között Csányi Katalin Petőfi-utca 15. számú Láza előtt is. ,Az Att’la- ■utca felől p^dig átereszt építettek, hogy sző ban forgó utca vizét a Petőfi-utcai nyílt árokba vezessék. Az áteresz végighúzódott Csányi Katalin telkén is. ' Néhány évvel később egy nagyobb zápor alkalmával a csatorna nem tudta a vizet, befogadni, az áteresz felmondta a szolgálatot és Csányi Katáim házában kárt okozott a felgyülemlett viz. Csányi Katalin ekkor pert indított a város ellen és kártérítést követelt. Az ügy sokáig, húzódott míg aztán néhány hónappal ezelőtt a nagykanizsai törvényszék ítéletet is hozott. Kötelezte az ajpeiest - — Nagykanizsa várost —• S181 forint kártérítés és a per-, valamint az ügyvédi költségek megfizetésé>e, ami a kártérítés összegének közel kétszeresét teszi ki. > ( Nagykanizsa fellebbezett. Az ügy ia pécsi táblához került, amely ételeiében a kártérítést lényegesen mérsékelte. Az ítélet indokolása elvi jelentőségű. Kimondotta ugyanis a tábla, hogy az egyén ésdeke semmi esetlegem előzheti meg a közösség érdekét, amit jelenleg Nagykanizsa város képvisel. Éppen ezért nem lehet a felperes egyéni érdekét iaz alperes közösségi érdeke elé helyezni. Érdekes, hogy az indokolás megemlíti: a* kártérítés mérséklése mellett szól az a- körülmény is, fiogy Nagykanizsától elvették erdeit, igy a város legnagyobb bevételi ' forrásától esett el. ? Korszerű játékokul kiállítást reniez a tapolcai MNDSz Az MNDSz tapolcdi csoportja december 12-én karácsonyi vásárt és kiállítást rend'ez, ahol bemutatja "á korszerű, haladó szellemű gyermeknevelés játékát. Ugyanakkor tanácsot, ad az anyáknak: rnály&n korú gyermeknek, milyen játék zer megfelelő ,értelme továbbfej'esztésére: Hasonló célú 'Kiállítás Zalában eddig nem volt. A csoport a napokban néjitoztá meg korszerűen berendez get napközt otthonát. Kufriűr gárdája 12-én, előadja a '»Vitézek és hősöké cimű. színdarabot. Íz evangélikus zsinat .elfogadta az állana! kő ifi egyezményt „A kormányzat teljes mértékben biztosítja a vallásszabadságot“ A mla yarországi cvan éli u ; egyházi zsinat ehogadta azt az egyezményt, .amelyet a zsinatelőkészitő bizottság és a kormány által kiküldőit bizottság szövegezett meg. Az egyezményt eredeti szövegezésben általánosságban és részleteiben fogadták el. Rock Iván, az Országos Luther Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a kormányzat teljes mértékben biztos Hja a vallásszabadságot EnmzM?»*” 90 forint 1 kg. sertészsír! Egerszegjen a RENDET A ZS1RFRONTON! Néhány héttel ezelőtt a megye- székhely dolgozói nem sertéshúst, sem zsírt nem kaphattak. Folyt a hizlalás s -azért nem volt hús és zsir, hogy néhány hét múlva főbb és olcsóbb legyen, A néhány hét elteli, a sertészsír azonban Zalaegerszegen —7 mindannak ellenére, hogy a hentesek lényegesen olcsóbban vásárolják élő súlyban az állatokat, mint az előtt — szigorúan a 20 forintcis kilogrammonkénti árszinten tartja magát. Ugyanakkor Nagykanizsán megfelelő mennyiségben kg.-ként 18 forintért rill a dolgozók rendelkezésére. a jó minőségű sertészsír. Felhívjuk arra illetékesek ügyeiméi, hogy végre teremtsenek rendet a zalaegerszegi dolgozók érdekében a zsirellátás frontján is! 'Rád óén*-ke« vendéysz-roplé e és GYŐZELMES VISSZATÉRÉS a N pmo Fan Érdekes és izgalmas szövet filmet perget csütörtöktől vasárnapig a Népmozi. Cine: Győzelmei visszatérés. Az előadásnak külön érdekességet kölcsönöz, hogy ke etéb.m fellép Porszéki Ferenc rádióénekes is. ! ( és békés együttmüködént akar az egyházzal. Tátrai Károly az egész egyház nevében köszönetét fejezte ki a Magyar-Köztársaságnak,-azért az érbigi áldozatkészségért, amelyet az evangélikus egyház iránt tanúsítanak. Kiemelte, hogy a jövő évi költségvetés'több mint áö millió forintot irányoz elő az összes egyházak támogatására. Végül a zsinat felhatalmazta az elnökséget az egyezmény aláírására. A még függőben lévő kérdések rendezésére ,a presbitérium bizoL- ságot küld ki. a FELÜLVIZSGÁLAT napi kérdései A felülvizsgáló bizottságok munkájuk során elsősorban az ellenséges, az osztály idegen elemek felkutatására és eltávolítására törekszenek. Ez helyes. De ugyanakkor nem másodrendű kérdés, hogy a felülvizsgálást egybekössék politikai fél világosi tó munkával, erősítsék a párttagok osztály öntudatát s a párt iránti odaadásukat- A bizottságok ne becsüljék afá érnék amevelőmun- kának óriási jelentőségét. * Egyes helyeken előfordult, hogy a felülvizsgálatra hivott tagok nem jelentek meg. A felülvizsgáló bizottságok ilyen esetekben Iplki ismeretesen állapítsák meg, volt-e akadálya a párttag megjelenésének és szükség esetén gondoskodjanak az aka- . dály el,bár itásáról. * Az egyik budai kerületben kizárásra javasoltak egy párttagot "azzal a megokol ássál, hogy osztály idegen elem. Megéljap itásj^ nyert, hogy a szóbanforgó elvtárs áldozatkész, harcos tagja a pártnak, aki 'ínjár a felszabadulás előtt is tevékeny párttag volt. Párt-hűségéhez és a munkás- osztály oigye iránti odaadásához nem férhet kétség. De jómódú'családból származik és ennek alapján javasolták kizárásra. Ez a javaslat tipikus példája' annak, hogyan nem szabad valakit felülvizsgálni. A bizottság, amely ezt a határozatot hozta, 'mereven, bürokratikusán ítélkezett és nem úgy, mint a felülvizsgáló (bizottságok óriási többsége, amelyek alaposan megvizsgálják a párttagok összes körülményeit és ennek alapján hoznak döntéseket. * Most jelenik meg" a »Mit kelj tudni a párttagság felül vizsgálatáról ?«• ci'mü füzet, amely a (felülvizsgálattal; kapcsolatos legfontosabb alapvető anyagot tartalmazza: Minden fel ül yiz,sgáló bizottsági tag szerezze meg és gondosan tanulmányozza át ezt. Újabb hadiíogelyszerelvéiyek Az utolsó héten- ismét három hadifogolyszerelvény érkezett Mára- m áros szigetre. A hadifoglyok egy része már meg is érkezett Budapestre. A többiek érkezése a jövő hét elejére várható. A hadifogolyszállitáspk befejező- zéhez közelednek. Eddig összesen 338.000 volt hadifogoly jött meg a Szovjetunióból. Ifjúság a művészetben A Magyar Ifjúság Népi Szövet- - ség© nag\kanizsai szervez© érnek rendőré ében de ember 11-én, szombat délután 6 órai kezdettől a SzJT helyiségében (Ady Endne-ut 8.) Dencze Jenő, lapunk felelős szerkesztője »Ifjúság a művészetben« cun i.el tart előadást. Az előadásra belépődíj nincs. M GF fjatároxattsi _ _ A Gazdasági Főtanács *icsütőid”ki üTé én fontos határ o aUkát hozott. Elhatározták az adókönyvelés egy- sze üs élését. A GF kmer-et'<ep on el, ende' e, hogy Budapesten a IV. kernelben január 1-től a je’enlegi a ő számviteli rendszert gép könyvelésre alakítsák át. Amennyi treu a ki- érlet beválik, fokozatosan levezetik az ország minden részében. Az áTamositott tejipar ma egy nem e'i v dialat ke etében működik, a túlzott központ© ;iti.s azonban hát- rán os. Ezért külön nemzeti válja- vlatba tömörítik a kizárólag, sajt- és vajgyártással foglalkozó telepeket és kü1 ön választják a tejipari nemzeti vállalatoktól. A Ne é/ipari Központ decentra- liaá. iájával kapcsolatban elhatározta Ko ói a i Köz >oii: és Nehézgépipari Központ sue v zését. Az állami vállalatok statisztikai adatszolgáltatás nak biztos-tusára eddig hiányzód a mogfeelő egységes fegxenn eljá ás. A GF most el a- tározta, hogy az illetékes miniszter 50—100 fő intig terjedő pénzbün- te évsei sújt útja azt, aki a stutsz- t'iikai kérdő vet az előirt határ idő ne nem szolgáltatja be, ha hau is adatokat vad be, vagy a (kérdőívet gondatlanul tölti ki. r 50%-kal' . ' emelkedett a selejt a tormaföldei 407o«kal túlteljesítik a normát a zalaszeníaróti anil ki aea dobiák a szabotáló tulajdonosokat absijoj nynlanéilszer szerit dalgezaak