Zala, 1948. október (53. évfolyam, 226-252. szám)
1948-10-02 / 227. szám
% £ A .0 Ä ______ _ 1948 október 2 Uj munkásigazgafók a MAORT-nál — A leutalást tovább fa7 y tatjuk- A szakmai képzés mellett — 10 niapon belül félévies furómesteri is- kola indul — gondoskodunk dolgozóink politikai neveléséről is, a up eddig leléiggé el volt hanyagolva. Ezután Székely elvtárs bejelentette, hogy | hat munkásigazgatóí neveznek ki a vállalat dolgozói közül, akik felelős basztásban kapcsolódnak se a termelés irányításába. Ez' a bejelentést is hatalmas taps tagadta. — A MAORT-ot többé nem imperialista ügynökök, hanem a magyar népi demokrácia legjobbjai irányítják! Székely elvtárs rámutatott arra, hogy a munkásosztálynak vannak még ellenségei a MAORT-nál, akiiére erős kézzel sújtanak le* Beszéde végén kérte munkájához a vállalat dolgozóinak támogatását. Székely elvtárs nagyhatású beszéde után percekig tartó éljenzéssel és tapssal ünnepelték a MAO RT dolgozói Rákosi élvtár&aj és a Magyar Dolgozók Pariját. Ezután hozzászólások következtek Csőgör József bejelentette, hogy a la ka Los műhely dolgozói j munkásbrigád felállít ásót határozták el. j A brigád célul, tűzte ki a termelés | I fokozását és élen kíván járni amim- j ka verseny ben. Hasonló munkásbri- ! gádok megalaki lás ára buzditolía dolgozótársait. Polőnyi József, a vasutas szak- szervezet elnöke a kanizsai dolgozók nevében üdvözölte az állami kezelésbe vett MAORT-ot és kérte a vállalat minden dolgozóját, be- j ■ csüljék meg pártunknak ezt az újabb győzelmét és szolgálják híven demokráciánk ügyét. Novak Miklós határozati javaslatot olvasott fel, amelyet a gyűlés résztvevői el fogadtak. Beismerik, ebben, hogy éberségük hiányának követkéz- | menye ~ | ■volt a most leleplezett szabotázsak- j ció. A csatát azonban a magyar nép j nyerte meg és ebben a MDP volt | a vezetője. Megfogadták a MAORT j dolgozói, hogy emelik munkájuk S termelékenységét és sohasem levesz- j tik szem elől, hogy az olaj ma már j a. népé. « A hozzászólások után Lakatos De- zső lelvtárs, megyei titkár mondott záróbeszédet, melyben emlékeztetett arra, hogy a felszabadulás óta tudatosan azzal tartották rémületében a MAO RT urai a munkásságot, hogy elbocsátással fenyegették őket. A továbbiakban kijelentette: — Felelősek vagyunk azért, ami itt történt. Körültekintőbbnek kelleti volna lennünk. Engedtük,1 hogy a helyzet ide fejlődjön. Éppen ezért meg* kell mulatni most a dolgozóknak,, hogy semmi közük nincs azokhoz, akik liátbatámadták demokráciánkat. — A vállalatnál akadnak még ügynökei az amerikai imperializmusnak. Nemcsak tisztviselők, de munkások között is vannak, akik hajlandók lennének eladni magukat idegen. érdekekért. A nagykanizsai nagygyűlés után Székely Pál vezérigazgató ©Ívtárs Hazai Jenőnek, az MDP központi üzemi szervezési osztályának vezetőjével, valamint Lakatos Dezső megyei titkár és Seben Mátyás megyei propagandista eíVtársak kíséretében a pusztaszentiászlói MAORT telepet látogatták meg, hogy az ösz- özegyüít MAO RT-dolgozók előtt ismertessék a MAORT állami ‘keze-, iéshevételének okait és rámutassanak a szabotázs cselekmények sorozatára, 0im.it az imperialisták itteni ügynökiéi a .MAO RT-doligozók és az egész magyar nép kágára sorozatosan eíi- , követtek. ■ A telep 'bejáratánál díszkapu fogaid ja az újonnan kinevezett vezér- iga; i r,atőt. »A magyar fölld kincse a magyar népé« felirat díszíti a diaáalkaput. Mindenütt jelmondatokat lehet olvasni: »Vesszenek az imperialistákat kiszolgáló szabotálok.« »ítéljen a nép a szabotálják fölött.« »Mienk az üzem, a magyar népé az olaj.« A d isz,kapu fellett az él üzemnek kijáró hatalmas esi tagos jelvény látható, ‘amelyen az őszi napsugár bágyadt fényei vilióznak. A gyűlést Németh Mihály szakszervezeti elnök nyitja meg, majd Haz’i Jenő kezelte meg beszédét. _ Beszédében fölhívta a dolgozók figyelmét, hogy az amerikai imperialistákat kiszolgáló ügynökök fegyvernek használták a MAORT-ót a magyar dogozó nép ölen. Azelőtt, mikor a kapitalista úri Magyarországon az ó kezükben voi't a hatalom ,_ mu.nká,süidőzásbikket, börtönnel és bitófávaí harcoltak ellenünk, ma, miután az államhatalom, annak minden ereje, rendőrsége, katonasága a mi .kezünkben van, ma ezt a harcot az üzemeken bélül a termelés 'lecsökkentésével és a szabotázs akció igénybevételével akarjíák el lenünk megvívni. Most, hogy az üzeni a kezünkben van, nekünk, a MAORT dolgozóinak is legyen jó fegyver az üzem a kezünkben,-hogy az üzem termelékenységével visszaverjük es megsemmisítsük ólleniségeinköt akár az, üzemen kívüli vannak, akár azon beiül lelhetők fel. Á nagy tetszéssel fogadott beszéd után Székely Pál emelkedett szólásra, akit szűnni nem akaró tapsorkánnaá üdvözöltek. Beszédében röviden vádolta a most megjelent szürke könyv acíatait, amelyek kétségtelen bizonyítékát adják annak, hogy milyen veszélyes és nagy kiterjedésű szabotázs-akció folyt évekig a MAORT- mátt. Rámutatott, hogy pénzügyi, terméiésügyi, és politikai téren megszerzetten folytak ezek. a szabóta- \ zeck. Pénzügyileg úgy akarták el- { sorvadta ni a MAORT-ot, hogy tér- f méíóöszközök beszerzése helyett. • olyan kiadásokat eszközöltek, árne- I íllyek teljesen fees legeseknek biizo- | nyúltak, csupán azért, hogy no le- { gyen pénz furóberendezések, szí- | váttyuk és egyéb fontos gépek be- \ szerzésére. A termelést úgy 'szabotálták meg, f hogy olyan helyén f urattak kutat, f alióL remény sem volt arra, hogy olajat talíájtnak. Iía pedig mégis c aj rétegre bukkantak, akkor nem ott perforálták a csöveket, ahol az oiiaj- volt, hanem mélyebbre fúrtak- csak azért, hogy víz, vagy gáz törjön fel-,a csövekben. A jól működő kutakat ieáílíitották, vagy kisebb termelésre állították be. A szabotázsnak természetesen politikai háttere volt, amit a szürke könyvben Ruiödie- rrnann Pál,' Bannantine György és Ábel Bódog saj,átkoz üteg irt vallomása kétségtdtenül 'bizonyít. Székely Pá,L ezután a MAORT . jövőjéről beszélt. Megismételte azt a kijelentését, hogy 10 napom bel ül inat uj, munkás igazgatót ’ neveznek ki a ■ vállalatnál, valamint, hogy máris gondoskodás történt arról', hogy a Szovjetuniótól és Csehszlovákiából megtelje'.© gépeket vásároljunk, amelyekkel oiaj terme'ősünket — reméljük -— rövidesen nagymértékben emelni tudjuk. A MAO RT - dolgozók szűnni nem akaró - tapsorkánna!: köszönték meg dr. Székely beszédét. A taps különösen akkor tört ki elementáris erő-. vei, amikor az uj vezérigazgató kijo- iientette, hogy nem etboesájtások. de remélhetőleg uj fe vételek lesznek a MAORT-nál. Munkásbrigád alakult Pusztaazanílászlón Kövér József dr. Székely Pál beszéde után a következő bejelentést tette: Tudomásunkra jutott a nagykanizsai brigád munkaverseny kihívása. A pusztaszentiászlói műhely nevében elfogadjuk a nagykanizsai brigád kihívását a szocialista munkaversenyre és azon teszünk^hogy ez a verseny is hozzájáruljon a hároméves terv két év 5 hónap alatti meg- valósitásához: És ez is egy kő lesz azon az utón, ami a népi demokrácián keresztül a szocializmushoz vezet. Császár László MAORT-doigozó állt fői ezután és a következő határozati javaslat elfogadását kérte: Az itt elhangzottakból megáLapit- ha.tjuk, hogy az iipperialisták hosszú idő ótia szabotáltak olaj termo lésünket. ügy érzem, # mindnyájjunkban önkéntelenül felvetődik a kérdés, . hogy volt ez lehetséges, nem íerhei-e mulasztás bennünket, mint'pártemberek teljesi,tettük-e kötelességünket pártunkkal síimben, pártszervezetünk gyakorolt-e kellő ellenőrzést? Ezen .kérdések vizsgálatával le kell szögeznem, hogy pirtunk, e munkásosztály forradalmi pártja, mondotta , Lennin «lég er,és, howy nyíltan birá!ja önmagát, hogy hibáit ás gyumgesegeit sértődé » nélkül hibának és gyengeségnek nevezze. A mi pártunkban az, van rendjén, hogy nem félünk fél’tápni saját gyengeségeinket és hibáinkat. A kri- júka 'azonban csak akkor lesz eredményes, ha az elkövetett hibákat igyekszünk jóvátenni. A hibák vizsgálatánál mindenekelőtt meg keli állapítanunk, hogy nem. voltunk elég éberek. Hiányzott belőlünk a marxi, lenini harci szeltiam. Sokat hallottunk arról, hogy csökken az olajtermelésünk, azonban nem jártunk a végére annak, hogy mi az oka a rohamos csökkenésnek. Part«E«rvo»etünk nem gvakerolt kellő ellenérzést és kritika nélkül eltagadta az amerikai Imperialisták és cinkosainak a termelés csők enésőre vonatkozó magyarázatát A termelés (szabatáláaét nagy mértékben elősegítette a muak^eság tájékozatlantága és a szikembe *k nem megfeielő képzejtséee Hogy «zeket t hibákat kijavíthassuk, a jövőben több és magasabb értékű tanfolyamét keli tartani a deigozók szakmai továbbképzőére. Elvtársiak! A tubák feltárását nem ■alkarom tovább folytatni, ügy érzeni, mindnyájunk nevében szólok, amikor kijelentem, hogy a frázisok hangoztatása helyett tettekkel1 fogjuk be- b'zoiiyteani. pártunkhoz, népünkhöz való hűségűnket. Fokozottabb mértékben fogunk őrködni ezután íz elajtarmalésünk fe- latí. Minden igyekezetünk »da fog irányulni, hogy o feltárás alatt lévő ^őjtörl oiajmező mleél alőbb elegendő olajat adjon a nectzoteazda- ssgriak. A nép: demokrácia már eddig is' bab:zonvitotla, hogy az ország fei- ' emelkedésének és etzlén ■ keresztül a jólét emelkedésének .legbiztosabb fúlja a szocialista munkavsrseny fokozása. ' Ezen a téren is eiéttSnk ál! a fela- dit: az elüzem jeivsnyt nemcsak megszereztük, hanem a szocialista munkaverseny fokezásával meg is fogjuk tartani. Az amerikai imperialisták és cinkosaik eltávolítása után a magyar oJa- jai most már magunknak termeljük. Eziekután most már a mi utunk iá 3 eves terv keretén belül ne a!leépítés icgj'en. hanem m.unkaalkaJ- nnak teremtése és ezen keresztül a jólét emelése. E A társak! A népi demokráciánk '.isimét bebizonyította erejét. A szabó tálók“ és cinkosaik eitávo-itása után. közelebb jutottunk ahhoz az úthoz, árnóly a szocializmushoz vezetBefejezésül idézem Lenin elvtárs szavait: a kapitalizmus legyőzése legkönnyebben a tzocielista munkavsr- senyeken keresztül érhet® «I. Mi ezt az utat akarjuk követni, mert ez jelen,ti számunkra á fe.L emölkediést, a jóllétet és a íüggeGen- sóget. A határozat: javaslatot egyhangú lelkesedéssel, fogadta e. Pusztaszeut- Qiászió munkássága. Lakates Dezső, az MDP megyei titkára mondott ezután rövid, nagyjelentőségű beszédet: Fölvetette a kérdést, vájjon ki t eilen, fo yt a szabotázs a MAORT- nál ? Felelet erre csak egy teliét: a dolgozó magyar nép etlíien, de eteóisor- Iban a MAORT munkása: etilen, akiket meg akartak fosztani kenyerüktől és attól, hogy családjukat, gyermekeiket éltarthaasák. Mi sem bizonyltja, ezt' jobban, minthogy csak egy hónappá! ezelőtt is újabb tömeges munkásdlbocsájtást vettek az amerikai inuperiallistaik tervbe. Ezután méltatta a pusztaszent- lászlói üzemet, anaeky első éíüzem© tett- a MAORT-imk. Lakatos Dezső épitiő kritikává! élt a pusztaszent- Üaisz.iói üzem dolgozóival szemben. Kijelentvén, hogy az egyesülés óta sokat javult a helyzet. Ezt bizonyítja az is, hogy ó'iüzemnié tudott llenni a pusztaszentláíszáöi MAORT- tetep, i. ' de mégis, még rendkívül sok a ten- nivalé úgy gyakorlati, mint elméleti téren, hegy arra a magesiatra emelkedhessünk, «mely mindé® tekintet- • ben lehetetlenné teszi majd, hegy mógegyszer előferdulnasson egy elvan gyaiázstoe szaeetixs c«elek- mény, mint ani most lejátszódott. Lakatos e’lvtárs rámutatott arra, hogy még bizonyára vannak Ellenségek a soraink között nemcsak » szettem:, de a fizikai dolgozók ’közölt is, akiket pártunk politikai bízó Itságának határozata a'lapján bo- rainikből el kell táívoütani. . Határozott hangon 'beszólt arról, hogy a piírt azokat a szellemi dolgozókat, akik megértették a demokrácia célkitűzéseit nagyra értékeli, munkájukra számit és éppen ólyan egyenrangú párttagnak tekinti, mini hármóly fizikai dolgozót. De azokat, akik élíenségkónt állanak a népi demokráciával szemben, kimé tehénül óltárolit^ják a párt kötelékéből. Folyt % dik oldalon Mutassák meg a MA OUT dolgozói*: sémáit közük a szabotőrökhöz * , \ Pusztaszenti ászló zászlódiszbeu és díszkapuval • várta az u] vezérigazgatót — De mi is követtünk el hibákat — jelentette J^i. jt Elnéztük, hogy sőminkba befurakodjanak Ábel Bódogok és Binder Bélák, akii: tagjai lettek pártunknak is. A jövőben fokozni kell az éberséget és a pártszervezetet olyanná kell tenni á MAORT-on belül is, hogy az a munkásosztály élcsapata legyen. Kimé,tétlenül ki kell söpörni azokat, akik a népet és a dolgozókat akarják megkárosítani. Mutassa meg a MAORT, hogy felnőtt az ország nagy üzemeihez, Csepelhez, Diósgyőrhöz és a többihez. Lakatos elvtárs nagy tetszéssel fogadóit záróbeszéde után Pappert Má tyá's CB. elnök javaslatára elhatá- l rozták a gyűlés résztvevői, hogy táv- | iratilag üdvözlik Rákosi, Gero és | Kossá elvlársakat abból az alkaiom- i bél, hogy a MAORT-ot állami-kezei Ip-ÍsTTiP VöPÍÍpIt