Zala, 1948. október (53. évfolyam, 226-252. szám)
1948-10-28 / 249. szám
1943. október 28. ZALA. 3 a söpri teiszövetkozc! vezüoisetk van a fejéi Dormán Kálmán plébánost 8öjtőrön mein, úgy .ismerik:, mint a deimo- ■krtácia barátját. Horváth Lajos, & söj tör,i.'Foídmüvíesszövotkezet ügyvezetője ezeket Írja róla: Donnán plébános 1944 őszén a volt Fiestetnch uradalomból, Her tor Feren c vont uradalmi ispántól' kölcsönkért egy triél-rostát és egy száziiteres boros- hordót. Felszabadulás, .illetve a fölld- reform; után az uradalom .ingóságai a itefklmüves szövetkezeté lőttek. A szövetkezet vezetősége Férte js metéltem Dormán plébánost, hogy adja vissza a kölcsönvett dolgokat, ő (azonban erre m.ind a mai napig néni volt hajiand<>. Az írásbeli felszólításra pedig még csak nem is válaszolt. Dormán Kálmán nemcsak plébános Söj.törön, Iranern, a Tejszövetke- zetniok elnöke j<s. A vezetőség tagjai kuíákok, akikkel. pagyon jói megérti miagát Dormán plébános ur. így .aztán .nem csoda, ha a Tej szövetkezet kutak széliemet sugároz. Miből tűnik fez ki? A vezetőség elhatározta, hogy a szövetkezet vasárnap nfem dolgozik, mert a#munkásoknak ilyenkor száz százalék felárt kell fizetni. A tejüzem tehát vasár- és ünnepnap szünetei, Söj tőrön. A tehenek szerencsére nem. szünetelnek, az viszont tény, hogy Dormánék minden szünnapon nyölcszáz liter- tejet, Illetve negyven kiló vajat vonnak el a közeiiiatástói,' amely a gazdáknak havi 4—5000 forint kiesést jelent. A plébános ur es társai jó szivükkel sem dicsekedhetnek Kovács János egylábú rokkant, tejüzemii pénztárost és egyben munkást október Bábszínházzal járják a falvakat a saSasEQB'iHfoaSazsi iskola növendékei A közelmúltban összeültek ,a zalaszentbalázsi általános iskola kis növendékei igazgatójuk és tanítóik vezetésével. — Valami olyat kellene csinálni — mondták —- amivel pénzt le- hjetnje keresni, hogy segíthessünk azokon a diáktársainkon, akik szegények és nem telik nekik tanszerekre. Rövid megbeszélés után abban állapodtak meg, hogy kis bábszin- házial szerveznek. És amit elhatároztak, azt mégis valósították.- A - zalaszentbalázsi iskolások szorgalmasan járják a környékbeli falvakat kis színházukkal. Mindenütt szeretettel fogadják őket. A szeretetne rá is szolgálnak, mert szép előadásokat rendeznek. A bevételt pedig a tanielü gyei őségnek küldik el azzal a kérelemmel, hogy az »összebábszmházlozoU« pénzt szegénysorsu iskolásgyermekek lel segélyez és éré fordítsák. elsejével el bocsáj tolták állásából. Ny .Irán sokaitolták havi 450 forint fizetését — és azóta a pénztárosi teendőiket a Tej szövetkezet nagyobb dicsőségére Dormán plébános-elnök ur végzi. A f1 ö 1dmüvqsszövetkezet ügyvezetője levele végén kéri:, hogy a Tej- szövetkezet ügyeit vizsgálják felül az illetékesek, mert a söj töri gazdákat megkárosítják. Gázoít egy budapesti kereskedő Kiss Jenő budapesti kereskedő ez év augusztusában a Becsehe.lvhez tartozó PoLa községben GO km-es sebességgel száguldoLL Kanizsa felé. Az egyik útkereszteződésnél eléje került Vlasits Antal 10 éves po- lai kisfiú kerékpárjával. Kiss Jenő a nagy sebesség miatt nem tudott lefékezni és elütötte Vlasits Antalt« aki az árokba repült és jobb lábán nyílt törést szenvedett. Később ezt a lábát le kellett vágni. A nagykanizsai törvényszék dr. Révffy-tanácsa tárgyalta az ügyet és Kiss Jenőt súlyos testisértés vétségéért 1.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az Ítélet-nem jogerős. , MDF járási bál weite' 7-én A Magyar Dolgozók Pártjának nagykanizsai járási szervezete nagyszabású bált rendez november 7-én, az Iparoskor összes termeiben. A bál a város és a falu dolgozóinak nagy találkozója lesz. A bált rövid kultúrműsorral kapcsolják össze. Nagykanizsán a gézfördé nyitva raggal 7 órától este S óráig. Kedden egész nap és pénteken délután női gőzfürdő Ifegltpla íii|?apiá! a péxzszSy&sn Siti Miska Zalaegersztfl 605 ezer iiriat áüsmsegéiyt kapatt Hörváth L^szlóné egeraracsai asz- iszony ez év júliusában meglátogatta nagyapját Pécsi István nagykanizsai lakost. Sokba került ez a látogatás a nagyapának. Horváth Lászlón«-ugyanis, amikor nem volt otthon Pécsi, kiürítette az egyik szekrényt és tartalmát eladta Tóth Karoly kanizsai ószeresnek. Á nagykanizsai törvényszéken dr. Bojt István egyesbiró vonta felelősségre. a tolvaj asszonyt orgazdájával együtt. Tóth Károly a vád szerint gyaníthatta, hogy az eladásra kínált áru lopott, annál is inkább, mert Horváth Lászlóné hamis nevet íratott az elismérvényre, s azt, saját nevén irta alá. Csak amikor .észrevette tévedését, húzta át az aláírást és irta heh"éhe a hamisat. A bíróság Horváth Lászlónét 1 havi fogházra, Tóth Károlyt pedig 300 forint pénzbüntetésre ítélte. Tóth Károly fellebbezett. A csehszlovák kormány tegnapi ülésén elfogadták a választási törvény alapvető megváltoztatásáról szóló törvényjavaslatot. A választási törvény szerint eddig Csehszlovákiában csak a csehek, szlovákok és egyéb szláv nemzetiségű személyek kaphattak választójogot. Ezt a korlátozást szünteti meg az uj törvény, Zalaegerszeg' dolgozóinak régi ké-- rését méltányolta a Tervhivatal, amikor 605. ezer forint államsegély t utalt ki megyeszékhelyünk részére. | .amelynek értelmében, minden csehszlovák állampolgár, tekintet nélkül nemzetiségére, felvehető a választójogi jegyzékbe. A választójogi törvény megváltoztatására azért volt szükség, mert megszavazták azt a törvényt, mely a csehszlovákiai magyarokat teljes jogú csehszlovák állampolgároknak ismeri el. Ebből az összegből a város bér- ház építésére 500 ezer forintot, az egészségház kibővítésére 100 ezer forintot, a sporttelep kibővítésére 5000 forintot fordítanak. A sporttelep építésére, egyébként társadalmi hozzájárulás címén is 10 ezer forintot utaltak ki. Ezzel szemben Zalaegerszeg dolgozói elhatározták, hogy 100 ezer forintért kislakást építenek, 80 ezer forint értékben személy-, 180 ezer forintért pedig tehergépkocsit vásárolnak. 15 ezer forintért Zalaegerszeg gazdái részére mezőgazdasági gépekei szereznek be. A dolgozó parasztság hose, a magyar nép büszkesége, a „MINTÁSAMÉI*4 EipppsÉffít i csshszieváklai magyar Itiseiséiel A Magyar Dslgozók Pártja ill. körzetének vezetősége felkéri a pártmunkásokat és a népnevelőket, hogy holnap csütörtökön délután 6 órára a harmadik körzet párthelyi- ségében tartandó értekezleten feltétlenül jelenjenek meg. Munkában a zalai mentők Ráfijai Mária 23 éves nemess án- dorházai leány öngyilkossági szándékból marólúgot ivbtt. A mentők elsősegélynyújtás után a zalaegerszegi kórházba szállították. Állapota nem életveszélyes. Markó János becsal ihegyi lakos hétfőn hajnalban ittas állapotban tartott hazafelé. Lakása közelében egy eddig még ismeretlen személy megtámadta és késsel ágyékon szúrta. Súlyos állapotban szállították a zalaegerszegi kórházba. A rendőrség megindította a vizsgálatot. ÜZLET A TÁNCTEREMBEN... MEGKEZDTE MŰKÖDÉ SÉT A „KORON Á“-B A N USYHHHZSS LEGFIATALABB SZÍYETKEZET1 BULIJA A Koronának »múltja« van. »Komoly« múltja. Emberemlékezet óta kis városunk leghíresebb ,mulatója volt. És sokszor bizony még hírhedtségre is szert tett. A Korona ugyanis a régi világ katonát lisztj einek mulatóhelye voT. Ami pedig — azt hisszük —- mindent .megmagyaráz. Nem voltak ritkák ja reggelbe nyúló hangos dáridók, amikor folyt a pezsgő, a hetyke tiszt urak pedig fenegyerekimádra (vagdosták a poharakat a tükörbe. De ez valamikor volt. Közben nagyot fordult a világ. A Korona-szálló épületét mindenestől a nagykanizsai Hálószobák KOMBINÁLT BERENDEZÉSÉT, KONYHÁT, FINOM KÁRPITOS ÁRUT, JÓT ADUNK OLCSÓN KÖRS TE/fi 8utórüziet NAGYKANIZSA, ADY ENDRE-UT 4. SZÁM Földmüvesszövetkezetnek juttatta az Országos Földhivatal. A nagyteremben pedig — ami egykor zajos botrányok színhelye volt —- most megnyílt Nagykanizsa legfiatalabb szövetkezeti boltja. Habozva lép be a nagyterembe Tóth Jánosaié. —• Jó helyen járok? — kérdezi. — A szövetkezeti boltot keresem. Megnyugtatják, hogy valóban jó helyen jár. Aztán Tóthnó felsorolja, mire van szüksége. Pontosan es udvariasan szolgálják ki. — Milyen jó — mondja lelkendezve. — Itt mindent kapni. Ezután Idejövök majd vásárolni. — Hogyan megy a bolt? — kérdezzük Dónay Győzőtől, a Földművese zö vetkezet boltjának vezetőjétől. — Attól eltekintve, hogy igy ei vagyunk dugva —• válaszol — elég jól. Az emberek kezdik lassan felfedezni az üzletet. Röviden vázolja, milyen célkitűzéssel iíndult a szövetkezeti bolt. — Azt akarjuk, hogy amihez eddig esetleg csak pult alól drága C zért jutott hozzá a dolgozó, ná- to minden további nélkül beszerezhesse. Körülnézünk a kiis holtban. A. néhány lécből és deszkából összeállított polcokon rendben sorakoznak a* áruk. Textilanyagban olyan bőség van, hogy az ember csak elcsodálkozik. A vevő nem tud’ olyan textilfélét mondani, ami ne volna raktáron. A textiliák -mellett megtalálj uE a 'bakancsokat, gummsesizmákat és a jónrinőségü típus-cipőket. Nagy választék van edényfélékben js., Fűszerfélék ugyancsak korlátlan mmy- nyiségben állnak rendelkezésre. — De* sóból is kié légi tünk minden' igényt — mondja az üzletvezető. — És szolgálhatunk szabad étolajjal je« * Beszélgetünk Hegedűs. Lajos efv- társsal, a kanizsai Fö 41 műves szövetkezet ügyvezetőjével is. — Üzletünket csak ideig lenfiöen helyeztük el a táncteremben — világosit fel. — Amint sikerül, eseré- iünk az egyik utcai üzfetheiyiftég bérlőjével és akkor kiköltözünk. Nagykanizsa .legszebb és legjobban felszerelt üzletét rendezzük be ott. Zalaegarszs'sec s G^SZTONYl-széb loda ismét as utazóközönség rsntíelke- sóssr© áll, iij»nns!? Wvsnáazsttszobálval.