Zala, 1948. szeptember (53. évfolyam, 200-225. szám)
1948-09-03 / 202. szám
'S ZALA 1Ű4R. í zeptembpr 3 16 mintagazdája van la la megyének Csodálatos kincsek ftaimaza a míívészaapok muzeális kiállításán Szeptember 8-án és 9-én rendezi a földmivelésügyi minisztérium az első országos míntagazda-értekezletet. Az értekezleten háromszáz, a termelési versenyben kitűnt miítagazda vesz részt, akik ezalkalommal veszik át a „Mintagazda“-kitüntetést. A kitüntetést az Országos Munka- verseny Bizottság alapította — az „Élmunkás“ kitüntetés mintájára — azoknak a gazdáknak a jutalmazására, akik akár a termelésben, akár annak szervezésében, újításában kiváló teljesítményt értek el, ugyanakkor pedig egész gazdálkodásuk is mintaszerű. HÍREK ftfopirenü: Szeptember 3, péntek. Római katolikus Manszv. Prot. Hilda. Ujgörög Antim. 1939. Anglia és Franciaország hadat- üzen Németországnak, 1939 óta nemzetközi ifjúsági nap — Várható időjárás Mérsékelt délnyugati, nyugati szél, kevés felhő, néhány helyen kisebb eső, a hőmérséklet alig változik. — A bőripari munkások újító taggyűlést tartanak szeptember 3-án délután 7 árakor. Kérem a szaktársaikat, hogy minél nagyobb számmal jelien jenek meg, mivel a tárgy a szak társaik érdiekét képviseli. — Adomány Hull Cecilia 6 forintot gyűjtött a két kis gyermekkel minden támasz nélkül máradt özvegyasszony részére. — Versenytárgyalási hirdetmény A tótszentmártoai községháza tűzfalának és párkányának háború folytán való megrongálódása a közeljövőben kerül tatarozásra. Építőiparosok árajánlattételére kölíségmegtérités néikül versenytárgyalást hirdet az elöljáróság. Vállalkozási összeg 35P0 tói 4000 Ft-ig terjed előreláthatólag. — Hirdetmény A vasutas szakszervezet vezetősége értesiti a tényleges és nyugdíjas kartársakat, hogy a szokásos havi taggyűlés nem 5 én, hanem f. hó 6-áa hétfőn d. u. 4 órai kezdettel lesz megtartva Csengery-n. 67. sz. alatti székházuakban. A gyűlésen minél nagyobb számban jelenjenek meg a kartársak, mert a pécsi Területi titkárságtól lesz alőadó és nagyfontosságu vasutas vonatkozású dolgokról lesz szó. Vezetőség. — Megkezdte tanévét a Dolgozók Kereskedelmi Iskolája Szerdán délután ünnepélyesen nyitották meg a kanizsai Dolgozók Kereskedelmi Iskolájának uj tanévét valamennyi hallgató részvételével. Dr. Borsa Béia igazgató mondott megnyitó beszédet, amelyben annak a reményének adott kifejezést, hogy az iskola növendékei szorgalmas munkájukkal elősegítik a 3 éves terv sikeres befejezését és az ország újjáépítését. A tanévayitás után megindult a tanítás is. KISOSz hírek Választmányunk f. hó 6 án délután 7 órakor tartja havi ülését. A tagok teljes létszámú megjelenését kérjük. * Adóközösségi tájékoztató értekezletünk f. hó 9 én csütörtökön délután 6 órakor lesz megtartva helyiségünkben. Minden tag megjelenését elvárjuk. * KISOSz központban Budapesten f. hó 3-án országos vidéki választmányi ülés lesz. Tárgysorozaton szerepel: Adóügyek. Kötelező könyvelés. Közellátási problémák,. vegyeskereskedői üzletkör tisztázása. Árkérdések. Textilipari helyzet. Szakmai ankétok előkészítése. Az ülésen résztvesz előreláthatólag: Tóth József t. elnök. Fehér István al- elnök. Harangozó Lajos üv. Választmányi ülésünkön az ülésről teljes tájékoztatást fogunk nyújtani. Az Országos Munkaverseny Bizottság az egyes megyékből felterjesztett gazdák közül kiválasztotta már azokat, akiket termelési eredményeik alapján a legalkalmasabbnak talált a kitüntetésre. Zala megyéből több, mint 200 gazdát terjesztettek fel a kitüntetésre, az OMB azonban csak 16-ot érdemesít a „Miníagazda“ kitüntetésre. A kitüntetendő gazdák névsorát az alábbiakban közöljük: Szabó János Keszthely, Hosszú Elek Rezi, Danes Pál Zalaszombatfa, özv. Kosa Dezsőné Zalabaksa, Biró József Letenye, kovács István Sormás, Bányai Ferenc Bajcsa, Horváth György Nova, özv. Tüske Istvánné Guforfölde, Varga István Pacsa, Kenyeres András Dab- renc, Németh Nándor Bazsi, Varga Pál Hegymagas, Takács József Zalalövő, Óvári Péter Tüskeszentpéter, Benkő István Zalaszentmihály. Ez a névsor már véglegesnek tekinthető, azonbaa mivel a tarlóhántás során elért eredményeket is beszámítják még a termelési eredménybe, igy köDnyen előfordulhat, sőt valószínű is, hogy a mintagazdák névsora szeptember 8-áig még bővül. Két forint a te ©íratás! díj az általános iskoláidban \ Az általános népiskolai tanulók- njak ia bieir,áfáskor a megállapított 2 forint beír látási díjon felül más diját nem kod fizetni. A behatáskor a beíráshoz mm szükséges születési anyakönyvi kivonat, amtfJyneU a beszerzése körülményes és 'a szülőket tánytájitag megterheli, hanem a szihetés idejéről díjmentesen kiállítóit értesítés alapján is végezhető a beírás. Érne iá kultuszminisztérium nyomatékosan feiliivta a tanfelügyelők figyelmét és utasította őket tarra, hogy közöljék ezt a rendelkezést viaiámennyi általános és népiskola vezetőjléveil. Hogy ha, pedig a miniszter utasi- táisát idejében az iskolák nem kapták meg, közben be Írást végeztek és a 2 forinton felül más dijat is szedtek volna, azt azonnal vissza kell téríteni. KERESKEDŐK FIGYELEM! FELHÍVÁS A soproni Belkereskedelmi Igazgatóság felhívja a kereskedők figyelmét ama, hogy a kötelező kereskedelmi számlakeret alapján végzett könyvelés ellenőrzését megkezdi. Az ellenőrzés során a következő legíöntosjabl) szempontokat veszi figyelembe ; 1. ) A kereskedőnek a 7000/1948. K. Sz. M. sz. rendelet (megjelent a Miagyar Közlöny 70. sz.) előírásainak megfelelő üzleti könyvet kell vezetni. 2. ) A kereskedőnek az üzleti eseményeket 15 napon belül kell az alapkönyvbe, illjetőleg az első feljegyzés könyvébe bevezetni. 3. ) Az üzleti könyvekben az üzAz iskolákban a szerdán kiadott | ku 11 u s zmin iszter i rendelkező sekkel eltiltották a 2 forintos balesetbiztosítás, az 1 forintos sportdij hozzájárulás szedését, lamely eddig kötelező volt. Azok a szülők, akik eddig mán befizették ezeket a dijakat, visszakapják a pénzt. A két forintos beiratási dijakat íoeg azért szedték, | hogy a rászoruló tanulókat tanöze- | rekke.l és tankönyvekkel ellássák. Je- | ientös segítséget nyújt az uj tanév- | ben először bevezetett rendszer, a g mely a szülök munkaközösségének, 1 az MNDSZ-nék, a Miagyar Diákok | Nemzeti Szövetségének és az Úttörő 1 mozgalomnak juttat az eddiginél na- y gyobb szerepiet. Az iskolaév kezd©- 1 tán minden iskolában megalakítják § a szülők munkaközösségének iskolai § vezetőségét, .amely az említett szer- | vezetekker együtt gondoskodik az § iskolába járó gyermekek tanulmányi I és szociális szükséglétéiről. A falusi | iskolákban a két forint beiratási di- I jíat sem fizetik a szegény szülők. leli vagyon minden állagát és az abban bekövedkezelt minden változási fel kell tüntetni. 4.) Meg nei;n történt üzleti eseményeket és nem lélező vagyontárgyakat nem lehet az üzleti könyvekbe bevezetni. A kötelező számlakénét alkalma- | zása természetesen csak azokat a ke- I reskedőket érinti, akik a fenti ren- | delet hatálya alá. esnek. A fenti rendelet szabályozza újon- | nan a számlázási kötelezettséget is, ® amely azonban minden kereskedőre I] kötelező lekinteL nélkül arrru, hogy | követi-e a kereskedelmi számlakeret | tét, v.agyr sem. Nagykanizsán a gőzfürdő nyitva reggel 7 órától -rKte 6 óráig. Kedden egésa nap és pántokén délután nő* gőzfürdő Irta: K. Nagy László Nép: demokráciánk nagy súlyt fektet kultúránk fokozatos ' fejlődésére. Ennek legékesebb bizonyitéka a szeptember 4-én kezdődő haíaímaa kuíturáits esemény, amely zenei téren csodálatraméilltó etemén 113 ol jelentkezik városunk életében és a mje/vhez méltó keretet ad a képző- művészeti, va amint a múzeumi kiállítás is. A muzeum és könyvtár anyaga évtizedeken keresztül a nagyközönség számára elzár tan gyűlt és szaporodott. A múltban — sajnos őszintén ki kell mondanunk — kevés kuiturérzékkei megáldott városi vezetőember vont és innen magyarázható az értékes anyag raktáirszerü keze é o. A kiájillitáson való részvételünk nagy örömmeu töltött el bennünket, de nemcsak bennftnéot, hanem az egész város legsze-esebb rétegeiben nagy a meglepetés és a megelégedés, hogy végire a sokat emlegetett, de elzártan lévő y ár ősi történelmi értékek mindenki számúra megtekinthetők lesznek egy héten keresztül. A Magyar Dolgozók Pártja nagykanizsai szervezete nagy kudurprogramj ágiak köszönhet j ük, hogy felszínié hozhattuk városunk lel becs tehetetlen értékű muzeális kincseit. A kiáll it ás anyaga megfelelő izlé- S!3js> keretek között, hatamas teremben kerül szakszerű, tudományos bemutatással a nagyközönség été. Küllőn ki kitel emelnünk az őstörténeti (prehisziorikus) anyagunkat, amely a MApRT-tte szerzett kisebb mennyiségű geológiai, valamint a magyar föld értékes kőzetanyagává! együtt kerül bemutatásra. Az első szánni nagytáriónk anyaga Dunántúl 'legszebb csiszolt kőkor- szakbod leletei. A bronzkor, de kap- cso atban a környékünkön élő kelta létetek anyagával, szintén képviselve vari. A római; gyűjteményünk között egy ritka szép kétezeréves amphora, a honfoglalás és főleg a közép kori (iOvagvhág) gyűjtemény között több magyértékü példány található. Külön fejezetet kell szentelnünk ia Kanizsa-várral kapcsolatos történeti tárgyalónak, ritka szép metszeteknek, á Kanizsa-váx 90 esztendős törökuialohi relikviáinak és okmányainak. A magyar történelmi időszakok, kapcsoltan a várostörlénerini eseményekkel okmányokon, tárgyakon ke- resztte' kerülnek bemutatásra. Küllőn részien van kiáílitva az 1848-jas anyagunk, mélyek között főleg a megyénkkel és városunkkal kapcsolatos eredeti Csányi, Kiss Ernő, Perezei Mór okmányok, Petőfi, Lisznyai kéziratok és egyéb relikviák számíthatnak nagy érdeklődésre. Ritka okmányok, adomány levelek, királyi pecsétes kéziratok, céhek régi emlékei is szerepielnek a kiállításon. Merőben más és nagyobb lesz minden eddiginél a szeptember 3-án pénteken megnyitó Budapesti Öss&i Vásár A gépipar, a kézműipar, a mezőgazdaság, a népművészet páratlanul szép és érdekes kiállítása lesz a budapesti őszi vásár. Különösen vidékieknek' lesz érdemes megtekinteni, mert a kiállító kisiparosság, nagyüzemek, gyárak kicsinyben is árusítanak, igy alkalom nyílik arra, hogy mindenki szükségle tét egy helyen kényelmesen beszerezhesse. Az őszi vásár mutatja meg, hogy parasztságunknak érdemes volt földjeiket becsülettel megművelni és a be- szelgáltatási versenyben résztvenni, mert a város dolgozói sem maradtak nyugton. Az őszi vásáron meggyőződhetnek a falusi látogatók, hogy a városi munkások kiváló minőségű és nagymennyiségű iparcikket juttatnak olcsó áron a falunak. Főleg a mezőgazdasági gépek és egyéb gyári munkák kiállítása szemlélteit, mennyire igyekeznek a város dolgozói megkönnyíteni a parasztok munkáját. Ezeket a mezőgazdasági gépeket kicsinyben, sőt részletre is meg lehet vásárolni. De nem csak megvásárolhatják, hanem a kezelésé- h«z szükséges szakszerű magyarázatot is megkapják a dolgoz A. Az énem- és régi pénzgyüj tömény közül néhány nagy ritkaság kerül kiállításra. Hisszük, hogy a város kul'tur- szerető közönsége tömegesen látogatja meg első alkalommal is kiállításunkat, hiszen történelmi nnntunk tanulságai a korábbi kulturális élek (amely főleg a magyarsággá kapcsolatos minden ember számára fontos kuituréimány kell, hogy legyen. Befejezik az igazoló eljárásokat Az te^ságü^yminisztériumban felmerült az igazoló eljárások befejezésének terve. Minder valószínűség szerint záros ’ ) időt tűznek ki, amely alak / zottságok befejezik a ^ ügyeket.