Zala, 1948. szeptember (53. évfolyam, 200-225. szám)

1948-09-15 / 212. szám

1Í34S. ez#ptoolbar lo. ZALA Halálra ítélte a NOT Nádasdi Ferencet, a szakállas rémet Annakidején több ízben is foglalkoztunk a Nagykanizsán is jó! ismert pécsi nyilas tömeggy Ikos, Nádasdi Ferenc személyével. Nádasdi mint nyilas pártszolgá­latos Earanyaszentlőrincan résztvett három munkaszolgálatos kivégzésében. Mikor a Vörös Hadsereg elfoglalta Pécseit, Nádasdi városunkba tette át működésének színhelyét s mint a Nemzeti Számonkérőszek egyik nyomozója, résztvett az üldö­zöttek kínzásában. • A pécsi népbiróság több tárgyalási, is tartott' Nádasdi ügyében, akit végül is életfogytiglani kényszermunkára Ítéltek. Most került az ügy a Népbiróságok Országos Tanácsa elé, amely az első­fokú bíróság ítéletét megvá'íoztatva, 'halálra Ítélte a kegyetlen gyilkost. Nádasdi kegyelemért folyamodott. 7-es a legjobb, 1-es, a legrosszabb eszláifezás lesz ezentúl az ísReláltfjasi A kuluszminiszter uj egységes osztályzást léptet életbe az iskolákban. Az erre vonatkozó rendelet szerint az eddigi 4 osztályzás, a jeles, jó, elégséges és elégtelen helyett hét fokozat lesz. Kitűnő, jeles, jó, közepes, elégséges, gyenge, elégtelen. Megszűnik az osztályzásnak az a módja is, hogy a legalacsonyabb szám­jegy a legjobb osztályzás: jelentette. Ezentúl a legjobb előmenetelt a legmagasabb számjeggyel, a 7-tel jelölik. Az uj rendszer a közösségre való nevelés irányelveit hangsúlyozza ki. A tanuló magatartásának elbírálásánál egyik fő szempont a tanuló­társaival szemben tanúsított viselkedése, kötelességérzete és a közös munkába va!ó eredményes beilleszkedése. iz M.D.P. lizieifiáráslra: a Ippiipr Nagykanizsán is megjeieiiik a napokban ü ill JLtlöÜlá ftlíllSlfi 2'60 forintos áron vásárolhatjuk meg minden péknél — Tessék már mondani* mikor lesz végre szabad kenyér is — hal­lót Luk minap az egyik kanizsai pék­nél egy vevő panaszát. — Ha Pesten van, miért nincs Kanizsán is? — érdeklődött egy másik. — Njagiy a család és bizony elkel­ne egy kis szabad kenyér — tóidul hozzá a harmadik vevő. Amióta Nagykanizsán is hire ter­jedt, hogy a Gazdasági Főtanács en­gedélyezte a szabad kenyér forgal­mai,, bizony elég gyakoriak voltak az ilyen panaszok, amelyek — vall­juk meg — jogosak. Hiszen, ha a fővárosban 2.60 forintért juthatnak a dolgozók a jegynéiküli kenyérhez, miért ne juthatnának hozzá ugyan­ilyen áron a kanizsai, vagy más . vi­déki dolgozók ás. Azonban tévedés volna azt hinni, hogy eddig nem volt Nagykanizsán szabjad kenyér. Eddig is lehetett kapni egy-két péknél, persze csak pult algtt és I I megbízható vevőnek. Az ára is elég borsos volt. Akadt pék, áld 4—5 forintot is elkért egy-egy kiló szabad kenyérért. Most ezzel kapcsolatban örvende­tes hírről számolhatunk be, olva­sóinknak. A MDP közbenjárására, az Or­szágos .Közellátási Hivatal 330 ■mázsa kenyérlisztet utajt ki Ka­nizsának szabad kenyér süt és é- \ nek céljára. Ez a mennyiség egy hónapra szól. A lisztet a kanizsai, sormási, gelséi, le ternyi, nagyrécsei és ormándpusz- tai malmokból szállítják Nagyka­nizsára. Értesülésünk szerint máris meg­tettek minden előkészületet a nagy- mennyiségű liszt szétosztására' és a kanizsai pékek a legközelebbi napokban meg­kezdik a szabad kenyér sütését és árusítását. Négy fiele! író kinevezése várható Zalaegerszegre Beiktatták hivatalába dr. Bffas Istvánt» az egarszegi törvényszék u$ elnökét I gazsiág'szo tgáütatásun k demokra­tizálódása következtében, mint az ország több helyén, úgy Zalaeger­szegien is változás történt a törvény­szék vezetőjének személyében. Le­váltották a régi elnököt tisztéről. Dr. Ijjias István, iaz esküt tett uj elnök azonban mint pécsi törvény- széki bíró derekasan megállta helyét, személye biztosíték arra, hogy a MEGFELELŐ EMBER MEGFELELŐ HELYRE derült — mondotta Mojzier Ferenc törvény szélei tanácsel nök a tegnap megtartott elnöki beiktató teljes ülésen. Dr. Molnár Mihály vm. főjegyző a vármegye, Gerencsér György or­szággyűlési képviselő az MDP mie- gyebizottsága nevében üdvözölte. — 1848-hoz hasonlóan a társa­dalmi átalakulás idejét folytatjuk ma. Akkor jogilag', ma gazdaságilag szabadultak fel a dolgozók. Az Igaz­ságszolgáltatás is a haladás írtjára 'kefl, hogy lépjen. így követeli az a hatalmas változás, ami gazdasági, társadalmi és politikai téren végije ment ebben az, országban. • Dr. Jámbor Sándor ügyvéd az Ügyvédi Kamara, Szabados István az MDP helyi pártszervezete, dr. Morava Károly az államügyészség dolgozói, Jenei Imre szds a rendőr­ség, dr. Sz.todolnik László Ítélőtáblái elnök a győri Ítélőtábla nevében mondották el üdvözlésüket. Mi A SZOCIÁLIS IGAZSÁGOT KERESSÜK — mondotta az, Ítélőtábla elnöke. A büntetőtörvény könyv a liberális kor ideológiája volt. Most ettől el kell szakadni. Az a bíró tud hivatásának megfelelni, aki magáévá teszi az uj társadalmi felfogást. Ezt a nép széles rétegeiben, nemcsak a jog­szabályokban találja meg. Nagy feladatokat kell az uj el­nöknek megoldani, dr. Ijjias István, aki ismeri az eletet, sikerrel oldja meg. Bejelentette ezután, hogy a közeljövőben 3—4 fiatal bíró kine­vezése várható Zalaegerszegre. DR. IJJAS TÖRVÉNYSZÉKI ELNÖK: TELJESÍTEM KÖTELESSÉGEMET Az üdvözlőteszpdek után a tör­vényszék elnöke emelkedett szólásra. — Felhívás " Felkérem azon egyént, aki Felsőerdő Lőszerraktár irodámból bőrkabátomat és 1 drb pokrócot elvitt, hogy azt ha­ladéktalanul kosza vissza, mert az ille­tőt ismerem és addig ellene feljelentést nem teszek. Erdész jr LA Ml .Át S Ál. Érdeklődtünk ezzel kapcsoltaiban több péknél isJ( akik igy fogadták a hirt: — Bizony már* a legfőbb ideje, hogy .süthessünk szabad kenyeret. Alig múlik el nap, hogy ne faggat­nának vevőink, mikor kaphatnak már ők is jegy nélküli kenyeret, akár a pestiek. Megtudtuk azt is, hogy egy-egy pék napon la 75—100 Icg. szabad kenyér el­adására számit. Nagykanizsa dolgozói most is ía- pasztalhalják a MDP hathatós se­gíts égé I, mely nek ere dm én ve kép pen néhány, nap múlva városunkban is kapható lesz korlátban mennyiség­ben a szabad kenyér. A M.AGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA A KULTÚRÁÉRT Közei négyezer láto§atéja rali a nagykanizsai képzőművészeti Is muzeális kiállításnak A Magyar Dolgozók Pártja helyi szervezete ku-íturprogramjánák kene­tén beíü'i rendezték meg a zalarne- gyej képzőművészeti és muzeális 'kiállítást Nagykanizsán. A kiállítás megnyitásán megjelent Pogány Ö. Gábor világhírű képzőművészeti esz­tétánk, valamint Oeímacher Anna fejstőmüvésznő, á budapesti képtár előadója is. Á ’kiállításon nemcsak zalai, de baranyai művészek is sze­repeltek, akik elhozták uj: alkotá­saikat. A Nagykanizsán megrendezett képzőművészeti kiáliitásnak nemcsak helyi, de országos viszonylatban is nagy jelentősége van, azért, mert rést ütött azon az elven és gyakor­lation, amely a művészetet kizáróla­gosan a fővárosba kqncentrálta. Po­gány Ö. Gábor látogatása egy uj gköszönt© a tanácselnök, a ható­ságok, a pártok és testületek kikül­dötteinek meleg szavait. Határozott Ígéretet tett, hogy a népi “demokrá­cia szellemében maradéktalanul tel­jesíti kötelességét. A nyugati és a népi demokratikus államok bírósági szervezeteinek ismertetése után rá­mutatott azokra az előnyökre, ame- lyekjat a laikus bíráskodás kiterjesz­tése jelent. A demokratikus elem jelenléte- biztosítja az élettel való kapcsolat állandósulását. — A demokratikus haladás felé akarom vezetni, munkatársaimat, de jném a szigorú merev főnök, hanem a »primus inter pares« módszerével .— fejezte be beszédét. — Megkeresés Özv. Kárász Gyuláné Mesk© Fáni Nagykanizsa, Kinizsi-utca 21. sz. a. la­kos kéri ismeretlen b’elyen tartózkodó fivérét, Meskó Lajost, mielőbb adjon élétjeit magáról. rideg? és barúi&tigtalan, 2>eren- eleséséi sürgősen jfoe nein s&ers&i Kopstein Bútorüzletben NagyteanisssGi, Mely Entire-ui 4. sss. gyakorlat kezdetét jelenti. Ezen­túl a vidék művészei nem lesznek el­zárva a fővárostól, mert a legava­tottabb és legkiválóbb szakemberek Ikeresik fel, hogy értékeljék és bírál­ják alkotásaikat. Pogány Ö. Gábor kétnapos nagy- kanizsai tartózkodása "beláthatatlan jelentőségű lesz művészeink további munkásságára, mert rámuta­tott, hogy melyek azok a művészi tennivalók és feladatok, amik a, felszabadult ember világában az al­kotóművészekre várnak, kiállítással bekerüljek az ország mű­vészi forradalmának forgatagába, Nagykanizsa művészei ezzel a ;abonnét frissen, uj- alkotásokra fel­vértezve uj impressziók és művészi célkitűzésekkel gazdagodva kerülnek ki. De nemcsak ezért volt ipgvje- lejntőségü a nagykanizsai kiéliitás, banieim azért is, mert az ország mü- ■vészvilága felfigyel majd és szánion- ta'rtjia azt a négy művészünkéit, akik­nek alkotásai az. ország első gyűjte­ményében kapnak majd helyet. A nagykanizsai képzőművészeti és muzeális kiáliitásnak nagy silieret bizonyitjja, hogy egy hét alatt kö­zel 4000 ember tekintette meg és a dolgozók ezrei órákat töltöttek dtt el, gyönyörködve művészeink alko­tásaiban. Nagy, József, Nagykanizsa város Ido! gépmestere többször is megtekin­tette a kié fii itást és úgy határozott, hogy Pongráczné Ja ross ' Ilonától, Tiboit Jolántól és Balogh Gyulától képet, B. Kátdor Rózsától pedig* egy kisebb szoboralkotást vásárol a városi képtár rész énei. Ezzel is do­kumentálva, hogy az uj városvezetés elsőrendű féladatának tekinti képző- müvészeink megbecsülését. A pol­gármester kijelentette, hogy Vörös János szobrászművésznek rövidesen megbízást adnak egy köztéri szo­bor elkészítésére.- Vörös János ki­váló szákártelemmel rendezte a ki­állítást, szép szobrai közűi egy mun­kásfigurát a Dunántúli Szeszgyár vásárolt meg. A nagykanizsai kulturnapok bi­zonyságául szolgáltak annak, hogy a Magyar Dolgozók Pártja pro­gramjához híven a kultúra. áldásai­ban kívánja részesíteni mindazokat (a dolgozókat, akik élői ezt a gyönyö­rűséget a feudális és kapitalista Magyarország urai hozzáférhetek- fenül elzártak.

Next

/
Thumbnails
Contents