Zala, 1948. szeptember (53. évfolyam, 200-225. szám)
1948-09-05 / 204. szám
ZALA 1948. szeptember 5. Bö-dc&si ICákottyti&zs'áime&ie-i. AZ ELSŐ BARAKK-KISLAKÁSBA Bútorokkal megrakott MAORT- teheiau-fó járt be reggel az újjáépülő barakkba. Megérkezett az »,első fecske« illetve az első lakó az uj városrész első kislakásába. Bodrosi Károly rendörtörzsörmester az uj lakó. Kenet ivéről, jött. Ott volt őrs parancsnok. Most Kanizsára helyezték és ő kapta az első uj lakást. i — Hál’ Istennek már itt vagyunk — mondja és a homlokára tolja a rendőrsapkát. — A nehezén túl Vagyunk valahogy. A többi meg majd megy, mint a karikacsapás. Büszkén néz végig a holmiján, Örnit estére már be is hordanak az uj lakásba. Előszoba, két szép lakószoba, tágas konyha és kamra. Ez egv barakk lakás és ebből készült el már tizenkettő, amelyek már csak a lakóikra várnak. — Boldog vagyok, hogy ilyen szép lakást kaptunk — kapcsolódik a beszélgetésbe Bodrosi fiatal felesége, aki eddig a sokféle apróságot rendezgette. —• Olyan gyönyörű helfen van ez a lakás, hogy még álmodni, sem lehet szebbet-. Csak éppen egy kicsit messze jván a várostól. Gyönyörűnek valóban gyönyörű hely. A buja növényzetből és az évtizedes fák közül kividanó hófehérre neszed házak láttán arra gondol a nézelődő, hogy egy kis Meseországban van, ami bizony elég messze van a várostól. Be sebaj, lesz majd autóbuszjárat, ha sok lakás elkészül. Egyszerié csak egy szöszke kislány bújik elő a bútorok közül. Lehet talán 4 éves. Bodrősiek gyermeke. — Síikével ma nem lohet bims — mondja mosolyogva a mamája, — úgy örül a szép kertnek. 'Majd lesz sok pajtás — fordul a kislányához. — Kapsz hintát és szépen eijátszogatsz. Ügy-e, jó lesz? De Ilike nem válaszol. Már elment a »dolgára«. Játszik. Az uj lakáshoz szép kert is tartozik. A fü már rendekbe van vágva. — Estéié majd összegyűjtöm — mondja Bodrosi Károly. — Őszre meg felszántjuk a kertet. Tavasszal szép veteményes kertünk lesz. — Meg virágos kertünk is — fűzi Iiozzá a felesége.' Mindkettőjük arca ragyog az örömtől és azt stem tudják, hogyan dicsérjék uj otthonukat. Aztán arra terelődik a szó, hogy Bodrosi Károly nem először lakik a barakkban. — 1944 októberében, amikor a hagy légitámadás volt, én is megsebesültem — mondja erről. —- Egy hónapig nem beszéltem és nem is hallottam. Alikor hat hónapig feküdtem itt a szomszéd épületben — mutat a lakásuk mögé. Szerencsét kívánunk ezután . az uj lakáshoz és elbúcsúzunk a kislakások első boldog lakóitól. Ahogy megyünk kifelé az árnyas sétányon, Bölcsföldi Lajpssal beszélgetünk. Tudomására hozzuk az i. t. utazóközönségnek, hogy az „IBUSZ“ MÁV hív. menetjegyiroda a Néptakarékpsnztárból a Nagykanizsai Bankeiyesilet és Délzalai Takarékpénztár R.-T. Fö-ut 8. sz. alatti helyiségébe költözött át. — Most a volt tiszti-pavillonban folyik a munka — mondja. -— Abban 12 kétszobás lakás lesz. ügy számítom, decemberre 50 kislakás készül el teljesen, amit át is .adhatunk. l Az ut mellett néhány kémény ágaskodik az .ég felé. Körülöttük a ház már le van bontva. •— Ezeket majd a tűzszerészeik robbantják fel — magyarázza Bölcsföldi Lajos. — Vasbetonból vannak és másképp nem lehet eltávolítani. — Amott pedig — mutat egy távolabbi kis épületre — kis kápolnát éipitünk a lakóknak. Úgyis távol vannak a várostól, legyen hát meg nekik ez is. Közben kiérünk az országukra és az épülő Meseország illúziója szertefoszlik. Nem Meseországban vagyunk, hanem az újjáépülő Magyarországon, ahol a demokrácia jóvoltából hamarosan csupa olyan boldog, megelégedett és örömtől ragyogó arcú ember lesz majd, mint Bodrosi Károly, a félesége, meg Ilike... Hársfa' István TEMPLOMOKAT ÉPÍT A DEMOKRÁCIA 38 miliié a csonka tervév középitkezéseire ! -- i Az öíhónapos »csonka tervévbeiK a nagyarányú 1 ak ás lenne lésen kívül nagyszabású közép itkezésekeí Ixmyolit le az építés- és közmunkaügyi minisztérium. Az Országos Tervhivatal és Gazdasági Főtanács erre a célra 35 millió forintot bocsátott az építésügyi minisztérium rendelkezésére. A középitkezések keretében helyreállítják a vallás- és közoktatásügyi minisztérium, a belügyminisztérium, az építés- és köz- munkaügyi minisztérium, a földművelésügyi minisztérium, a pénzügyminisztérium , a külügyminisztérjum a közigazgatási bíróság és igazságéi: gyímnisz térium sz ékh áz á t. 2,750.000 forintot fordítanak az öthónapos tervévben a Bécsike,pu- téri evangélikus templom, a Petőíi- téri görögkeleti templomy a debreceni református nagytemplom, az esztergomi bazilika, a székesfehérvári izraelita templom, a budapesti Országos Levéltár, a Tudományos Akadémia, a Nemzeti Muzeum, az Operaház helyreállítására. Budapesten, Székesfehérváron, Szegeden, Debrecenben és Veszprémben rendőrkapitányságok és különböző rendőrségi épületek helyreállítására több mint 8 millió forintot fordítanak az 5 hónap folyamán. 0,310.000 forintos helyreállítási munkál bonyalitanlak le "Budapesten a Fővám palota, a postatakarékpénztár Szabadság-téri és Hold-utcai épületein, a Népszínház-utcai, az CUői-uli, Baross-utcái zálogház épületeirí és a központi zálogház-; a Nemzeti Bank, az Állami Pénzverő épületén. Uj ép illetet kap a hegyeshalmi vámkirendeltség, helyreállítják Rajkán a vámhivatal közúti kirendeltségémek épületét és Szegeden a fővámhivataü. 3,600.000 forinttal állítják helyre a Statisztikai Hivatalt és a Gazdasági Főtanács székház ál, a köztársasági elnöki palota helyreállítási és átalakítási épit- kezéseirc félmillió forintot költenek. 2,600.000 forint költséggel .állítják helyre a budapesti i\brick ügyi Intézetet, a budapesti gyakorló kereskedelmi iskolát, a pécsi, a bajai, a sátoraljaújhelyi, a miskolci és a pestszentlőrinci kereskedelmi iskolát. 4 millió forinttal Budapesten és főként vidéken közigazgatási épületeket állítanak helyre. Az Ország- gyűlés épületének helyreállítására 2,100.000 forintot költenek. Szilvát szeszfőzési célra minden mennyiségben vásárol napi áron Dunántúli Ssessgydr Sagylsuniaísa, Sxabadság-lér 12. Telefon 1-19. Az államosított Stern téglagyár dolgozói munka után készítették el a cserepet és téglát az iskolák újjáépítéséhez Újból megkezdődött az iskolaév. Az első év az újjáépített, államosított iskoláiéban. A város tele van kipirult arcú fiukkal, lányokkal, könyveket, irkáikat vásárolnak. Az idén nem kell félni a tanulónak, hogy esőzés idején nyakába csurog az eső, mert az iskola teteje vadonatúj cseréppel van fedve. A demokratikus munkásság kivette részét az újjáépítésből. Az államosított Stern téglagyár dolgozói napi munkájuk után rohammunkáival készítették a bagolasánci iskola tetejéhez szükséges tetőcserepet. Egyiküknek sem volt sok, hogy a napi munka után még ezérl is dolgozni kell, mert tisztában vannak vele, hogy ezekben az iskolákban a nép gyermekeit neve lile demokratikus szellemben úgy lelkileg, mini testileg erős, egészséges nemzedékké Ezek már belenőnek a demokráciába, amiért apáiknak még küzdeniük kellett. De nemcsak a bagolasánci iskola tetején vannak a Stern téglagyár állal készített cserepek. A vállalat általiadományozott cseréppel javították ki a bajosai iskola tetejét és ugyancsak ők adtak téglát a kollál- szegi iskola kijavításához is. Zalaegerszegen a GOSZTONYI-szál- loda ismét az utazóközönség rendelkezésére áll, újonnan berendezett szobáival S POR T Hatalmas sportesemények Égerszögen Csik olimpiai ökölvívó bajnokunk, Budapest válogatott labdarúgócsapata bemutatkozó mérkőzései az egerszegi vasul sporttelepén A megyeszékhely dolgozói szeptember 8-án, szerdán eddig még nem látott és szebbnél-szebbnek ígérkező pompás sporteseményeknek lehetnek szemtanúi. A labdarúgás rajongói Budapest válogatott csapatának és Zala megye válogatott együttesének szép játékában gyönyörködhetnek. ^ Á nagyszabású sport.bemutató fénypontja Csik olimpiai ökölvívó baj nokunk bemutatkozó mérkőzése lesz. Fiatal bajnokunkat mérkőzésre hívta ki az egyik jóiiirü és ökölvívó szakkörökben is nagy tehetségnek ab mert ellenfele. Az egész ország sporti aj öngólnak figyelmét magára vonta ez a kihivásos mérkőzés. Mi, akik ilyen nagy sporteseményeknek ritkán lehetünk szemtanúi, c.ah háával gondolhatunk az Országos Sport Divata nagyszerű munkájára, mert módot ny újt nekünk arra, hogy demokratikus sporté etünk legkiválóbbjait Zalaegerszegen üdvözölhetjük. Legjobb kardvivó olimpikonjaink közül Kovács és Kárpáti mutatkoznak be a sportünnopségek során az tegprszegi dolgozók előtt. Futótűzként terjedt el a megyeszékhelyen az. eddig Zala megyében még nőm látott hatalmas sportesemények hire. A szurkolók szinte számolgatják 41 napokat szeptember 8-ig. Meg is értjük a még eddig nem tapasztalt érdeklődést. Nyaralók találkozóhelye Baiatonfeny- vesen Tóih-félo balatonvenyvesi Vigadóban, Hideg meleg etelek. Hűsítő italok Zene. Az NB II. második őszi fordulójában kerül sor Nagykanizsán az NVTE—KMTE taládkozóra, amely a bajnoki tabella pillanatnyi két éllovasának is lesz az összecsapása. Ha visszatekintünk a két csapatnak az utóbbi években történt találkozóira, akkor megállapíthatjuk azt, hogy a KMTE-ne k sohasem sikerűit győznie a Vasút ellen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kék-fehérek számára könny unok- Ígérkezik ez a mérkőzés. <Az NVTE együtteső sokat fejlődött az utóbbi időben. Erie mutat- !n,ak a csapat elért eredményei.. Vasárnapra azonban valószínükig tar- í á okosan kénytelen kiállni a Vasút.' A két csapat találkozójára délután 5 órakor kor ül sor. Előtte 3 órakor az NVTE II. a KMTE Il.-vel játszik I. osztályú bajnoki mérkőzést, mig egy órakor az NVTE III.— Miháld találkozóra kerül sor. Nagykanizsán a gőzfürdő nyitva reggel 7 órától te 8 óráig. Kedden egész nap ég p v : kan délután nő’ gőzfürdő Nehéz mérkőzés előtt áll a MA- OBT csapata. A sorsolás szerint á kiváló játékerőt képviselő olajos együttesnek a Postással kell megküzdenie a bajnoki pontokért Budapesten. A MAO BT együttese egyre- inkább formába lendül, mig a Postásról keveset hallottunk a bajnokság megindulása óta. Soproni eredménye arra mutat, hogy játékereje most is nagy. így tehát vasárnap a két csapat találkozóján valószínűiéig nagy küzdelem alakul ki s hogy melyik győz, azt csak a pillanatnyi forma dönti majd el. Vasárnap délután fél 2 órakor AZ NTE DÓZSA GYÖRGY-UTI SPORTTELEPÉN T/in — NTE I. elsőosztáiyu bajnoki mérkőzés. Belépődíj: Tribünüíés 3 Ft, ülőhely 2 Ft, állóhely 1 Ft.