Zala, 1948. augusztus (53. évfolyam, 175-199. szám)

1948-08-25 / 194. szám

1948. augusztus 25. ZALA Mi dalosversenyeket rendezünk és nem fegyverkezünk — mondatta Dinnyés Lajos miniszterelnök A Budapesten tartott nemzetközi dalosversenfy eredményeinek kihir­detése után Dinnyés Lajos minisz­terelnök a versenyben résztvevő kül­földiek előtt beszédet mondott. Há­rom évvel ezelőtt nem ilyen volt Budapest, mint ma, mondotta. A rombaöölt házak és üzemek helyre- állitása, a közlekedés zavart,alansá­Két afgazda ffildfét el akarta árvereztem egy keszthelyi ügyvéd A M DP keszthelyi szervezete megakadózta a törvénysértő reakciós provokálást A legveszedelmesebb nyil,as hara­miák egyike volt Zala megyében Joos Miklós főhadnagy, aki a zöld terror bukása után nyugatra szö­kött feleségével együtt. Jooséknak jólmenő hévízi pan­ziójuk mellett S/jpntgyörgyváron is volt egy földbirtokuk, amit a népi demokrácia a földosztáskor két uj- gazdának juttatott. A földhivatal bí­rája azonban nem vette figyelembe laza a törvénycikket, amely kimond­ja, hogy mindazok földbirtokát, akik 1945 végéig nem jöttek vissza el kelj, venni. így történt meg, hogy a két njgazdának a telekkönyvi végzést inég a mai napig sem adta ki. A földbirtok körül azonban köz­ben furcsa eset történt. Joosné már régebbről tartozott dr. Szollár Lász­ló keszthelyi ügyvédnek, akinek ké­résére a keszthelyi járásbíróság a birtokot zár alá vette, majd szabály­szerűen elárverezte. A két ujgazcla egy szép napon csak azt vette észre, hogy a föld másnak a tulajdonába került. Két­ségbeesetten szaladgáltak egyik ha­tóságtól a másikig, mig végre a Ma­gyar Dolgozók Pártjának keszthe­lyi szervezete vette kezébe az ügyet. Ennek eredményeképpen a keszb lretyi járásbíróság elnöke kény te­Oyifkossíg vagy isigyikossái tiriénf-e Pilisié ? Hogyan hali meg Gruber Anna Gruber Anna pölöskei egyedül élő 30 éves nőt vasárnap holtan találták bezárt lakásában. Mellette egy pisztoly hevert, fején lőtt seb tátongott. A helyzet öngyilkosság látszatát keltette és a rendőrség ebben az irányban indította meg a nyomozást. Az orvosszakértők azonban a boncolásnál uj nyomra bukkantak. Kiderült, hogy a fegyvergolyó bemeneteli nyílása baloldalon, egészen a fejtetőhöz közel van, viszont, amint a kihallgatásoknál a tanuk egyön­tetűen vallották az áldozat jobbkezes volt. Azonkívül a seb körül nem látszik pörkölődés nyoma, ami arra utal, hogy a lövést távolabbról ad­ták le. Ezek az adatok meglehetősen megingatták a rendőrségnek az ál­dozat, öngyilkosságáról alkotott véleményét és most erőteljes nyomozást indított, annak kiderítésére, hogy vájjon Gruber Anna öngyilkosságot követelt-e.el, vagy meggyilkolták. Meg akart halni, mert szüíei ellenezték a házasságot ^Magyar' Ilona 17 éves pákái. leány hétfőn hajnalban öngyilkossági szán dékból egy konyhakéssel kétszer a mellébe szúrt. Szerencsére a kés nem érintett nemesebb testrészeket a így súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállították a mentők a zalaegerszegi kórházba. Kihallgatása során azt vallotta, hogy azért akart öngyilkos lenni’ •mert a szülei nem engedték ahhoz feleségül, jakit szeretett. Hétfőn reg­gé! is emiatt volt szóváltása apjával ©s annyira szivére vette a dolgot, hogy el akarta dobni magától az életet. Nagykanizsán a gőzfürdő nyitva reá*, gél 7 on m- itef? óráig. Kedden vgöss nap és j*-rí token délutáa n5* Sertéshizlulók, állattartók Legolcsóbb napiáron vásárolhatnak : figyelmébe! T I IBminiiiMltl'MlillI ilUb I Win árpái zzalb&í Futárt tP&ltlC&t Hirsch és Szegő NagyM& a. Míndeanensfl raese­<cíl£Í£elc eladása. Terményeit: vétele. nyárvégi árult renaitivUl olcsó vására. SruHfeid és Zomhtri cégnél Saifkaitizsa, Szxbatfsá|-$ér 23. Telein: i. len. volt az árverési határozatot meg­semmisíteni éjs a kél ujgazdát a bir­tokba visszahelyezni. Álirt ezenkí­vül a nagykanizsai földhivatalhoz és kérte a két ujgazda részére a te­ga a munkásság, parasztság és hala­dó értelmiség együttműködésének csodálatos müve. Mi dalosversenyt rendezünk és nem fegyverkezünk. Kérte a külföldi vendégeket, tovább­ra is segítsenek építeni a hé ke sze­re tő népek demokratikus együtt­működését és küzdelmüket az em­beriség jobb jövőjéért. liekkönyvi végzés soronkivül kiállí­tását. A Magyar Dolgozók Pártja keszthelyi szervezetének gyors köz­belépésével ismét sikerült meghiúsí­tani a régi rendszer híveinek azun próbálkozását, hogy a népi demo­krácia egyik legféltettebb eredmé­nyét, a földosztás egyes eredményeit meghiúsítsák és kivegyék a dolgozó kisp.ariasztok kezéből a földet. Augusztus 20-án, Szent István napján egész Zala megye dolgozó parasztsága megmozdult, hogy mél­tóképpen ünnepiö íjie mlég ©zen a na­pon, három sovány esztendő minden buját elfeledve, örülve a jótermés­nek: az Uj kenyér ünnepét. A me­gyében mintegy 130 községben ren­dezitek jó! sikerült, ötletes és mutat­ványos jeéüietekkeAtarkitott népün- , népé! y eket. Légből I dogabban termés zietesen azok a községek ünnepeitek, ame­lyek a jól végzett munka jutalmául mezőgazdasági gépeket kapták.' Pa- kod, Sármellék, Pölöske, Kerkaku- tas, Zálaiővő, Dabronc, Nova, Le­törne, Tapolca földmű vés,szövetkeze­tei kaptáik ezeket a gépeket. Keszthelyen Hosszú felvonulással kezdődött az üünnepség. Úttörők, rendőrdiszisza- kasz, vasutasak, csepeli élmunkások, valamint a pártok és a szaíkszerveze­tek tömegei vonultak a Szabadság- fkertb©, ahol a falu dolgozó; kalácsot, bort, szőlőt adtak a varos dolgozói­nak, akik viszont jeilképesen kapát, kaszát és egyéb mezőgazdasági esz­közt nyújtottak át nekik. _ Az ünnepi beszédet Lakatos Dezső. MDP megyei titkár mondotta. Meg­állapította, hogy a múlt évihe>z vi­szonyítva elmaradt Zala az ország többi megyéitől a beszolgáltatásban. Kifejezte azt a reményét, hogy a zalai gazdák ismét az élre törnek majd. Beszélt a papi palást mögött meghúzódó reakcióról is, amelyet a népi demokrácia kérlelhetetlenül felszámol majd.. — Nekünk zalaiaknak méltóknak kell lennünk azoldio-z a ragyogó ©fedőiénvekhez, amiket a népi de­mokrácia már eddig is elért — moin- doita beszéde végén Lakatos Dezső. Délután műsoros előadást rende­zett a Szabadművelődési Tanács. Fellépett többek között a zalaapáti népi dalárda, a révfülöpi tanítók bábsz in játéka és a békéscsabai MÁV zenekar. Este lampionos csónak- és hajófetvonulással fejeződött' be Keszthelyen az »Uj kenyér« ünnepe. Letenyén A földmű vessz,övetkezetnek jutta­tott mezőgazdasági gépek átadása előtt Halász Kálmán budapesti köz­ponti előadó beszélt a munkás-pa­raszt összefogásról, ami lehetővé te­lsz i, hogy a munkás többet és jobban termeljen, a parasztság pedig meg­értve a munkaverseny fontosságát, termelésével emelni tudja az élet­színvonalat. Délután ünnepélyes fel­vonulás volt a községben az uj me­zőgazdasági gépekkel. v Szentliszlén a régi és a jelenlegi gazdálkodás módot jelképező felvonulás volt. To 'hón-fogatok menták az élen »a jöv-ő hon nem szántok, nem vetek — csak tejet termelek« felirattal. A menet végén traktorok haladtak i következő feliratú táblákkal: »át veszem a j ármiqfc, a szántást, a vetés — mutatom magamat, mint jo'bl jövő jelét«. A felvonulás után Pess leg Péter gazdajegyző beszélt. M ura.8z&mz.ny én íalunappaf kötötték össze az U kenyér ünnepét, amelyen B oyd a Fe­renc letenyei járási MDP titkár be­szélt. Az egésznapos ünnepségei: (állat- és házimunkák! állítás is volt amelyen resztvettek a járás égési területéről a gazdák és a gazdaaaszí nyok. Zalaszentiván _ A község dolgozó parasztsága ed­dig nem tapasztalt lelkesedéssel ün­nepelte az uj tenyeret. Az ünnepsé­gen Molnár Gyula beszélt arról hogy a parasztság legnagyobb ellen­ségei ma nmr nem! a földesúriak, ha­nem a falvakban élő kulá-kparasztok A beszéd után a helybeli EPOS2 ifjúság rövid műsort adott elő. A ndráshidán is tarka felvonulással kezdődött a ü ünnepség. A. menet végén szamár- fogat baktatott egy lerongyolódok dolog-kerülővel, mmtegy jelképezve hogy az uj kenyérből csak annak van joga szelni, aki becsületesen meg is dolgozik érte. Villányi Lászl Sy 3 éves terv mezőgazdasági részé­ről beszélt és megállapította, hogy a traktor-állomások megszabadítják 2 parasztságot attól, hogy egesz éven át lekötelezettje legyen a zsirospa- rasztnak. Az igazi felszabadulás ak­kor következik el a parasztságnál — mondotta —, ha felszabadulnak a kizsákmányoló kulákság igája alól. Csáesbozsoki és a nekeresdi EPOSZ együttesen rendeztek nagysikerű népünnepélyt. A két kis falu lakosságából 350 em­ber gyűlt, össze és hallgatta végig Péntek István csáesbozsoki EPOSZ titkár megnyitóját, valamint Papp Ferenc EPOSZ vezetőségi tag be­szédét. Horváth Kálmán Juhász Gyula: Fiuk cimü költeményét sza­valta. ^ Sportbemutató és táncmulat­ság zárta be a népünnepélyt. Nyaralók találkozóhelye Salatonfeny- vesen Tóth-féle baíatanvenyvesi Vigadó­ban. Hideg-meleg ételek. Hűsítő italok Zene. Zala megye százharminc községében tartottak fényesebbnél-fényesebb ünnepségeket 7 az fVUJ kenyér81 ünnepén

Next

/
Thumbnails
Contents