Zala, 1948. augusztus (53. évfolyam, 175-199. szám)
1948-08-17 / 188. szám
ZALA A magyar sakkozás diadala : Szabó László második leli a stockholmi viíagbainekságon Az iqgész ország, így az itteni sakkozók érdeklődését "os teljes figyelmét a jelien ben Stockholmban Józajiió hatalmas nagy előkészítő nemzetközi sakk verseny végső kime- neíeie kötötte lé.. A verseny utolsó fordulója előtt Szabó László elvtárs, budapesti magyar nagymester 12 és fél ponttal' all az első helyien holtversenyben Bronstein (Szovjetunió) versenyző- jóvel. Tudvalévő, hogy Aíjiechin halála után av Nemzetközi Sakkszövetség az idén Hágában és Moszkvába^ megrendezett világbajnoki tornáját a Szovjetunió büszkesége, Botwm- nik nagy mestér nyerte és jlateíiben ezzel a sakk viliágbajnoki cim is őt ihleti. Ez azonban niemcsak dicsőséget, hanem kötelességfet is jéllent. A stockholmi versenyen a világ 20 legjobb sakkmestere vesz részt, köztük Szabó László a magyar. 'Sakkozók képviseletében, továbbá Lilien- thai a Szovjetunió színeiben és Steiner L. Ausztrália neszéről szintén magyar származásúak. A verseny első öt helyezettje 1949-bien középdöntőben SzmiSzlovvaí és Kenéssel (Szovjetunió), Les hews léy vei és Fine (USA) és Euwereí (Hollandia) tizes versenyben vesz részt és ennek a versenymiek a .győztese 1950-ben páros mérkőzésre hivhatjia ki a jelenlegi világbajnokot., Bot- winnik nagymestert. Kettőjük közt dől ©1, hogy ki lesz a sakkozás végleges világbajnoka. Szabó László magyar nagymesternek már biztosítva van a stockholmi verseny eredménye alapján, hogy a tizes középdöntőben részt vehessen és ott is hírnevet és dicsőséget szerezzen a demokratikus magyar sakkozásnak. Legújabb jelentések szerint Szabó László nagymester 12.5 ponttal második helyezett lett a stockholmi versenyen Bronstein szovjet nagymester mögött. Szabó László nagyszerű eredménye azt jelenti, hogy az első öt helyezett egyikeként részt- vesz a jövőévi világbajnoki küzdelmeken, amelyeket minden valószínűség szerűit Budapesten nendez- iiek meg. Nyaralók találkozóhelye Balatonfeny- vesen Tóth-féle balatonvenyvesi Vigadóban. Hideg meleg ételek. Hűsítő italok Zene. rádiómCsor Kedd, augusztus Í7. Budapest 1. 5.30 Hajnali mi\- zsika. 6.30 Falurádió. 7.00 Plindk. 7.20 Reggeli zene. 8.00 Előadás. 8.20 Ravel: Három dali 8.30 Izraelita vallásos félóra. 9.00 A Postás- zenekar játszik. 10.00 Hirek. 12.00 Harangszó, hinek. 12.15 Simándy József énekel. 13.00 Elbeszélés. 13.15 Szalonzene. 14.00 Hirek. Í4.10 Előadás. 14.30 ifjúsági énekkar énekel. 15.00 Rádióiskolla. 16.00 Tudósítás Attila udvarából. 16.30 Orgonamuzsika. 17.00 Pl Írek. 17.10 , Hadifogoly híradó és Vöröskereszt közlemények. 17.50 Szív küldi szívnek szívesen. 18.15 Mit üzen a rádió? 18.40 Világhiradó. 18.50 Magyar Thália. 20.00 Hinök, sporthírek. 20.35 Színes buborék. 21.15 Vers és dal Sziciliáról. 22.00 Hirek. 22.25 Heti ezemle. 22.45 Magyar nóták. 23.15 Vigopörarészletek. 24.00 Hirek. Budapest 11. 17.00 Tánc zene. 18.00 Korunk zenéje. 19.00 A falu hangja. 19.30 Zenei é|lő újság. 19.45 Balett részltetek. 20.30 A rádió szabadegyeteme. 21.00 Hirek. 21.15 Esemény játék. 21.30 A házi-együttes játszik. 22.30 Áriától a textet- tig- ' Nagykanizsán a gőzfürdő nyitva reggel 7 ót&Uf «fele 6 éráig. Kedden egetsz b-m én pér tikén délután q6’ gőzfürdő [ SPÖMT Még mindig nincs bajnoki formában a MAORT MAORT—NIK váltogatott 4:1 (01) Szépszámú közönség gyűlt egybe vasárnap délután a MAO ITT-pályán, hogy tanúja legyen a MAORT őszi csapatának második mérkőzésére. i.. ; NIK: Tallosi — Békési Bozsur — Várszegi, Nagy, Dobos — Ballá, Mészáros, Dávid, Tátrai, Háriai. MAORT- Kovács — Horváth, He- rédi — Oláh, Németh, Nagy — Polinger, Lázár, Imri, Forgács, Téli. Kezdés után azonnal a MAORT támad, de a csatárok lövéseit nem kis éri szerencse. Változatos játék után támadásba lendülnek a vendegek és a 14. percben Tátrai átját- sza Horváthot, a labda Hónai elé kerül, akii a hálóba lő 1:0 a vendégek javára. A gól után a MAORT visszaesik. Vezet ugyan még egy-két formás támadást, de a csatárok befejezései nem sikerűiméi*.. Szünet után változtatnak a felállításon. Lázár kimarad, helyette Róth játszik. Kovács helyett pedig Vajda lesz a kapus. Ebben az összetételben már jobban játszik a csapat. Meddő fölény után végre Polinger a 20. percben gólt lő. Pár perc múlva a NI/K védők diszkisérete mellett lő gólt Forgács. 2:1 a MAORT javára. / A 31. jiercben Téli lő lesgyanus gólt. Emiatt a vendégek erősen is neklamálnjak a gyengén működő bírónak. , | A 38. percben Polinger egy 16- ról küldött szabadrúgásával állítja be a végeredményt. 4:1 a MAORT javára. Gyengeiramu mérkőzésen a MAORT csak nagy küzdelem után győzött a nagyszerű erőkből álló vendégcsapat ellen. A védelem megfelelt. TI eredi ezúttal már nagyszerűen játszott. Biztos szerelési és hatalmas térölő rúgásainak nagy sikere volt. Nagy a fedezetsorban tartja jó formáját. Oláh gyengébb volt, mint múltkor. A csatársor csalódást keltett. Mind az öt csatár mélyen formája alatt játszott."Mezőnyben még aránylag jól mozogtak, de a kapu előtt elfogyott a tudományuk. Feltűnő volt, hogy milyen bágyadtan mozogtak a játékosok a pályán, pedig nem is volt meleg. A vendégeknél a védelem tett ki magáért. Különösen Tallosi és Bo- zsur játszott nagyszerűen. Elől Hárai és Tátrai voltak a legjobbak. Nagyszerűen szerepeltek a MAORT úszók a kerületi bajnokságon Szombaton es vasárnap kerültek lebonyolításra Pécsett a kerületi uszóbajnokságok, melyen resztvettek ja MAORT, a PAG és a KRAC úszói. A hideg, szeles időben az eredmények a várakozáson alul maradtak, bár igy is akadt egy-két jobb teljesítmény. A versenyen elindult Tátos is, aki minden számában egészen könnyedén győzött. Részletes eredmények: 200 m. gyorsuszás: 1.. Hegedűs MAORT 2:39.2, 2. Czulek MAORT 2:50.8, 3. Bogenrieder MAORT 2:57.0. 100 m. női gyors: 1. Szikörszky PÁC 1:36.8, 2. Gundi KRAC 1:43.0, 200 m. mell: 1. Vecsey PAG 3:10.4, 2. Gyenge PÁC 3:17.4, 3. Szegváry MAORT 3:22.0. 100 m. hát: 1. Tátos MAORT 1:25.5, 2. Kovács MAORT 1:27.2, 3. Kollár PÁC 1:28.2. 100 m. ifi mell: 1. Lombos PAG 1:27.2, 2. Szabó MAORT 1:28.5, 3. Döri PÁC 1:29.0. 4x100 m. gyorsváltó. 1. MAORT 4:49.6, 2. PAG 4:56.2. 200 m. ifi mell: 1. Szabó MAORT 3:14.2, 2. Döri PÁC 3:15 6, 3. Micskey PÁC 3:38.0. 400 m. gyors: 1, Tátos MAORT 5:37.2, 2. Hegedűs MAORT 6:02.4, 3. Czulek MAORT 6:20.0. 100 m. női mell: 1. Halász KRAC 1:48.2, 2. Németi PÁC 1:48.4, 3. Késmárki PÁC 1:53.0. 100 m. ifi gyors: 1. Füzessy PAG 1:10.6, 2. Lombos PÁC 1:12.2, 3. Tódor KRAC 1:16.0. 100 m. mell: 1. Vecsey PAG 1:22.1, 2. Gyenge PAG 1:33.4, 3. Szegváry MAORT 1:34.2. 100 m. gyors: 1. Hegedűs MAORT 1:09.0, 2. Czulek MAORT 1:12.4, 3. Bogenrieder MAORT 1:15.0. 100 m. hát: 1. Schneider PÁC 1:30.0, 2. Szigeti KRAC 1:30.8, 3. Hasznos PÁC 1:40.0. 3x100 m. vegyes váltó 1. PÁC 4:01.4, 2. MAORT A) 4:02.2, 3. MA- 0RT B) 4:16.4. 3x100 m. yegyes-> váltó: 1. PÁC B) 4:20.2, 2. PÁC A) 4:24.0, 3. KRAC. Nagykanizsai KÍS0SZ-hirek F üs zerkoneskod ők! A köleskása megérkezett. Az előjegyzett mennyisig átvehető kg.-kónti 2.70 forint lefizetése ellenében a lisztraktárban. * Adóközösségi hirek! Felhívjuk az adók özö s ségben hátralékban lévő tagjainkat, hogy azok ellen, akik két havi hátralékban vannak és folyó hó 18-án, szerdáig nem rendezik hátralékaikat, a végrehajtást folyamatba tesszük. Mindenkinek saját érdeke,^ hogy a felesleges költségek elkerülése végett tartozását rendezze. Addig, míg az teisó félévről az adóhivatallal a végleges leszámolta- tás meg nem történik, a második fé évre az eddigi adóösszegek maradnak meg. * Textil! A piros vásárlási könyvet minden kartárs folyó hó 18-án, szerdán déli 12 óráig névjegyzék- bevóté! végett mutassa be irodánkba. Ezen könyveket a Bel kereskedelmi Igazgatóság kicseréli vásárlási igazolványra és csak ezzel vásárolhatnak árut a textilkerioskedők. Ez a piaci textillel ‘foglalkoztatókat is érinti. Nagykanizsa város hirdetményei Közhírré teszem, hogy Tóth Kálmánná nagykanizsai Ország-Ut 36/a., valamint Dávidovics JóziSefné Pápai-u. 20. sz. alatti íladosok közötti jogügyletről készült adás-vételi szerződés hivatalom közigazgatási ügyosztályán közszemlére ki van téve. Ezen okirat hivatalos másolata megtekinthető a hivatalos órák alatt folyó hó 16-tól1 24-ig. Közhírré teszem, hogy Tóth Kálmánná nagykanizsai Ország-ut 36/a., valamint Faics Györgyné nagykanizsai, Fels őtemető-utca 8. ez. alatti lakosok közötti jogügyletről készült adás-vételi szerződés hivatalom. közigazgatási ügyosztályán közszemlére ki van téve. Ezen okirat hivatalos másolata megtekinthető a hivatalos órák alatt folyó hó 16-tól 24-ig. _________ Kö zhírré teszem, hogy a honvédségi lóvásáruk} bizottság folyó hó 17-én délelőtt 11 órakor Keszthelyen lóvásárt tart. A bizottság megTásáror 4—8 éves katonai hátas és könnyű vonathálmos lónak megfelelő beiéit, köztenyésztésre nem engedélyezett mén lovakat. A méneket csali abban 1948. augusztus 17. az esetben veszik meg, ha a tulajdonos az ivártáianitást saját veszélyére elvégezteti. Ebben az esetben az eladó az ivartajlanitási költség térítése címén a vételáron felül még 200 forintot kap. Hjk a ló származását. a tulajdonos úgy apai, mint anyai vonalon okmányokkal igazolni tudja, a vételár 3 °/o-íát a bizottság különd ij ként kifizeti. Polgármester. FÓRUM - FILMSZÍNHÁZ ZALAEGERSZEG Aug. 16-án hétfőn, 17-én kedden, 16-án szerdán 7 és S órakor Kaíandss történet z ismeretien heg/vidékek titokzatos lakóinak izgalmas életéből. Pamiri sakálok Főszereplő Cserkaszov és az uj Rin-Tín-Tin. IIMH-IM. - HbUbíIIIib. - Bal’os iiiiadó. 1948./1172. vght. sz. Árverési hirdetmény Dr. Groó István ügyvéd által képviselt Első Magyar Általános Biztositó Társaság javára 729 forint 60 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig, amennyiben a követelésre időközben részletfizetés történt, annak beszámításával a zalaegerszegi járásbíróság 1948. évi Pk. 12499. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1948. évi junius hó 25 én lefoglalt 6.380 forintra becsült ingóságokra az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 évi XLI. te 20. § a alapján a foglalási j könyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha a kielégítési joguk ma is fennél és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatba nincs, végrehajtási szenvedő rakterű étén, az andráshidai állomáson eendő megtartására határidőül 1848. évi augusztus hő 24. napjának délelőtt 10 órája tűzetik ki, amikor a bírói lag lefeglait fenyő- gerenda s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is'— de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — elfogom adni még akkor is, ha a végrehajtató a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot — írásban — nem nyilvánít! Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára 1000 forinton felül van, az 5610—931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Zalaegerszeg, 1948. évi július hó 23. Lukács Sándor jbirősági végrehajtó. Hagy kereseti lehetőséggel férfiakat és nőkei felveszünk. Cim a nagykanizsai kiadóban. APKÖHiítDETJÉSEK Használt disznóólakat keresünk megvételre. Vajda Testvérek Nagykanizsa, Szabadság-tér 21. 1388 K®mp!ett tölgyfa ebédlé kifogástalan állapotban eladó. Cim a kiadéban. 1387 Kanizsa környékén 700 Oöles jókarban lévő szőlő uj pincével eladó. Bővebbet Somogyi Béla-u. 28. seprőüzem. 1351 Egy komplett szató«sUztot-ber«nde- zés eladó. Tétszerdahely 48. sz. Prosze- nyák. _____________________1367 Na pes csibe ismét megrendelhető korlátlan mennyiségben kedden déli 12 óráig. Nagykanizsa Magyar-u. 9. sz. 1381 Kenyhaszekrény eladé. Vörösmarty - utca 36. szám alatt Nagykanizsán. d Egy vagy kétszobás lakást azonnal beköltözésre keresek. Cim a Zala nyomdában Vizsgákra szakszerűen előkészítek. Cim a zalaegerszegi kiadóban.___________ Elveszett csütörtökön a piacon élelmiszerjegy. Megtaláló Takács Annának, Hon- véd-u. 40. alá leadni szíveskedjék.______d Szab adság-tér 18. II. emeleti egyszobás- konyhás lakásomat elcserélném ugyan- olyan földszintivel.________________1385 ZA LA politikai napilap. Felelős szerkesztő és felelős kl»dó . Bencze Jenő 'iísirsasxtdtés . Deák Ferenc-ter 10. : * Kiadóhivatal: Fó-ut 5. Telefon: Jl. «yonaatott a Köi^azdawißl R.-T. ringykanfc*^ nyomdájában, Msflykar.lisAn. felei: Üzend rőt CUtat.