Zala, 1948. augusztus (53. évfolyam, 175-199. szám)
1948-08-01 / 175. szám
ZALA 7 1948. augusztus l.~: _____________• ____ A Vármegyei Népi Bizottságtól Felhívás Zalamegye dolgoxó para A Varmegyei Népi Bizottság a mai napon tartott ülésében elhatározta, hogy az UFOSZ Központi Vezetősége által megindított beszolgáltatási versenyhez csatlakozik és azt a vármegye egész területén teljes erejével megvalósítja, dolgozó népünk javára és országunk hasznára. A Vármegyei Népi Bizottság fel- hivja Zalavármegye szorgalmas és dolgozó parasztságát, az UFOSZ és FÉKOSZ szervezeteit, a Demokratikus Pártokat, a városi járási és községi Népi Bizottságokat, indítsák el a vármegye minden községében a beszolgáltatási versenyt, hogy mindannyiunk jövő évi kenyerét és az ország vetőmagszükségletét minél hamarabb és minél nagyobb mennyiségben már most, a cséplés alkalmával tudjuk biztosítani. Zalavármegye példásan tett eddig eleget termelési és beszolgáltatási kötelezettségének. Múltúnkhoz méltók akaruuk maradni és megakarjuk mutatni, hogy szeretjük és nagyra értékeljük demokráciánkat, szívesen és jól dolgozunk érte: az idén is elsők akarunk lenni, akik az ellátatlan magyar dolgozók jobb és nagyobb darab kenyerét, !— a gazdák jó vetőmagszükségletét teljes mértékben biztosítjuk. Tegyen eleget teljes mértékben beszolgáltatási kötelezettségének azonnal a cséplés alkalmával valamennyi zalai termelő, uj és régi gazda egyaránt! Mutassuk meg a kísérletező reakciós erőknek, hogy a csép- lésben és beszolgáltatásban nem engedjük magunkat félrevezetni, elsőrendű kötelességünknek ismerjük el az ország ellátatlan lakossága kenyerének és a termelő parasztság vetőmagszükségletének biztosítását, demokráciánkhoz hűek leszünk, kötelezettségünknek maradéktalanul ele get teszünk, mert tisztán áll előttünk, hogy a közép- és kisbirtokos parasztság érdekét is szolgáljuk a cséplési és beszolgáltatási rendeletek betartásával, ha nem engedjük a tehetős, vagyonos gazdák terheit a szegény parasztság vállára rakni és tőlük is ugyanolyan példamutatást és hűséget követelünk demokráciánk számára mint amilyent mi érzünk és mutatunk iránta. Teljesítjük a beszolgáltatást a kis- és középparasztság részéről maradéktalanul, de megköveteljük, hogy mindenki velünk együtt, egyforma mértékben teljesítse hazánk iránti kötelességét! A Vármegyei Népi Bizottság beszolgáltatási versenyre hívta ki a szomszédos Vasvármegye termelőit. Zalavármegye törvényhatósága a versenyben kitűnő Zala megyei résztvevők számára, úgy a legjobb községnek, mint a legjobb gazdáknak értékes mezőgazdasági eszközöket és szerszámokat biztosit jutalmul. Mutassák meg Zalavármegye dolgozó parasztjai, mire képesek hazánk és demokráciánk iránti hűségűnkben, legyenek újból elsők a beszolgáltatásban, mert ezPénteken az olimpiász teljes első versenynapján a magyar sportolók szép eredményeket ér- í tek el. A sportközvéleményt mégis az egyiptomiaknak az óvása foglalkoztatta. A csütörtöki mérkőzést az egyiptomiak azzal az indokolással óvták meg, hogy a játékvezető egy alkalommal fordítva Ítélt szabaddobást. Az óvásnak a versenybizottság a magyar vezetők legnagyobb felháborodása ellenére helyt adott. Az ügyben Alexits György államtitkára következő táviratot küldte a Londonban tartózkodó Hegyi Gyula államtitkárnak: „Közölje az illetékesekkel, hogyha még egy esetben a Magyar—Egyiptom mérkőzés megsemmisítéséhez hasonló sportszerűtlenséget tapasztalunk, az összes olimpiai résztvezőinket visszarendeljük.“ Pénteken délelőtt vívóink a tőr- csapatversenyt kezdték meg. Magyarország Svájccal és az USA- val került egy csoportba a selejtezőmérkőzésen. Elsőnek a Magyarország—Svájc mérkőzést bonyolították le, melyen a magyar csapat 11:5 arányban győzött. Egyénileg Gerevich 4, Hátszegi 3, Maszlai 3 és Bay dr. 1 győzelmet arstott. Szokatlan volt, hogy a mérkőzést 9 magyar győzelem után is folytatták, annak ellenére, hogy a mérkőzés sorsa már eldőlt. A tőr csapatbajnoki középdöntőben egyébként Magyarországon kívül az USA, Egyiptom, Franciaország, Uruguay, Argentina, Finnország, Belgium, Kanada, Dánia és Anglia került. A késő délutáni órákban került lebonyolításra Magyarország—Uruzel szolgálják a szebb és boldogabb magyar jövendőt, - kenyeret és vetőmagot adnak országunknak ! A Vármegyei Népi Bizottság. guy középdöntő, amely 8:8 arányban döntetlenül végződött, de a magyar csapat jobb tusaránnyal tovább jutott. Az öttusázóink igen balszerencsésen kezdtek. A szabadfogású birkózásban mind a három birkózónk győzött. Bencze a finn Johansont, Sóvári a finn Keislát, Tóth pedig a kanadai Czete ellen győzött. Az uszószámok közül a selejtezőket bonyolították le. A 100 méteres gyorsuszásban Kádas és Szilárd került be a döntőbe. A női 200 m-es mellúszásban Székely Éva uj olimpiai csúccsal győzött. A rekord azonban mindössze 8 percig tartott, mert Van Vliet a következő futamban alaposan túlszárnyalta Székely remek teljesítményét. Balszerencsével kezdtek kosarasaink is. A magyar csapat a braziloktól csak a meghosszabbításban kapott ki 45 : 41 arányban. Következő ellenfelünk Olaszország lesz. A 100 m-es síkfutás előfutamaiból a gyengén futó magyar versenyzők simán kiestek. Szombaton a magyar közvélemény figyelme a Wembley stadion felé fordul, ahol a legna gyobb olimpiai reménységünk Németh Imre küzd a kalapácsvetés döntőjében. A $0Si < nagykanizsai hirei A kicsépelt, száraz (kézzel össze- morzsoiható), liagfeijebb 10 centi- méteres szárú, dohiszagmentes mákgubót korlátlan mennyiségben métermázsánként 60 forintos áron, készpénzfiziolés ellenében Nagykanizsán a Petőfi-uti iskolában, Kiska- nizsán a Templom-téri iskolában minden hétköznap reggel 8 órától! délután 4 óráig átveszi a Nagykanizsai F okim üv s s s z öveik ezet meg bízása bó'- az Úttörő-diákkaptár. * Kedvezményes á,ru lucerna vető- magjuttatá'sban részesü|thet minden 16 hotelon aluli területen gazdálkodó, aki kötelezi .magát arra, hogy folyó évi augusztus vagy szeptember hónapban a juttatott magot élveti. A vetőmag ára 8 forint kilogrammonként. Egy k. holdra 16 kg. mag. igényelhető. Az igénylők jelentkezzenek a MOSZK kirendeltségnél. * Az évienként- egyszeri, mélyművelésié a homok talajoknak is szükségük van, ezért a gabona lekerüAe után a tarlót nyomban te kelt szántani, szeptember elején pedig méhen felszántani. Az igy felszántott /talaj még a tél beállta előtt alaposan és egyenletesen kigyomosodott, a gyomok túlnyomó része kifagy és csak az avarja marad meg. Tavaszi vetés előtt a gyomavart iókapával könnyen ki lehet forgatni és ez. teljesen elegendő a homok megkötéséhez. A szabad szakszervezetek politikai napilapja a NÉPSZAVA előfizetési ára egy hóra 15 — Ft szakszOTCzeti tagoknak 12 — F! BUDAPEST Vili, CONTI-UTCA 4. Zajkon leégett 100 kereszt gabona Ihász György zajki ujgazda Sziníafapusztán levő asztagját gyerakek felgyújtották és száz kereszt gabonája elégett. A gazdasági kár 3000 forint. A nyomozás a tűz keletkezésének ügyében megindult. Nagykanizsa! Földmivesszöveíkezeí í--------- - - ------- ■■ ■ \ Do lgozik a 3 éves terv 272 éyen belüli megvalósításáért. Virágzó mezőgazdaságért, parasztságunk felemelkedéséért. Gabona bevásárló helyei: Szabadság-tér 16., Vár u. 8. FALUAKCIÖ SORÁN: Szabadság-tér 16. sz. alatti üzletünkben kész női ruha, férfiing, alsónadrág, zománcedény vasáru, növényvédelmi szerek, gazdasági magvak, olcsón állnak a gazdák rendelkezésére. Szövetkezésben az erő, támogasd a Földmivesszövetkezefet! Ezer utassal indul holnap Nagykanizsáról a Zala vikend vonata a Balatonra A Szakmaközi Bizottság a Zalá val karöltve holnan indítja első vikend vonatát a Balatonra. A vonat iránt Nagykanizsán eddig még soha nem tapasztalt érdeklődés nyilvánult meg, mert több mint ezer dolgozó jelentkezett a filléres vonatra, de sokat kénytelenek voltunk visszautasítani, mert egy vonattal ezernél több .utast elszállítani nem tudunk. Jegyeket már sem szerkesztőségünkben sem holnap reggel cl vasútállomáson nem adunk ki. Az autóbusz reggel fél 6-tól kezdve külön járatokat indít a vasútra. A vonat pontosan reggel 7 órakor indul a nagykanizsai állomásról. Fonyódig minden balatoni állomáson megáll. Fonyódról pontosan este-8 órakor indul vissza Nagykanizsára. A Zala jövő vasárnap azaz 8 án indítja második különvonatát, de csak abban az esetben, ha csütörtökig megfelelő számú jelentkező lesz. Ezért arra kérjük az utazni kívánó dolgozókat, hogy jegyeik megváltásáról még időben gondoskodjanak. Gabonarejtegetés miatt letartóztatták Kovács Mihály egerszegi terménykereskedőt Kovács Mihály zalaegerszegi terménykereskedő raktárában az ellenőrzés során 226 métermázsa rozsot és 112 métermázsa búzát találtak az ellenőrző hatósági szervek, amit vételjegy nélkül vásárolt össze. A közellátás érdekét veszélyeztető bűncselekmény miat azonnal zár alá vették a raktárt. Másnap, hogy a megromlás veszélyét elkerüljék, 3 vagon gabonát Budapestre szállítottak el hivatalosan. Az ügyészség megindította az eljárást és Kovács Mihályt előzetes letar tóztatásba helyezte. A feltűnő körülmények között meggazdagodott Kovács Mihály — amiről mi már mgemlékeztünk — bebizonyította, hogy a dolgozó nép milyen hálás ellensége. Követelik Zalaegerszeg dolgozói, hogy hatalmas vagyonának eredetére is derítsen fényt illetékes hatóságunk. Olimpiai