Zala, 1948. augusztus (53. évfolyam, 175-199. szám)

1948-08-13 / 185. szám

1948. augusztus 13. ZALA 8 76 ezer forintba kerül a nagykanizsai járás elhanyagolt egyházi iskoláinak helyreállítása 12 ezer forint a kanizsai gyűjtés eddigi eredménye Kedden délután ült össze utoljára a városháza tanácstermé­ben a „dolgozók az iskoláért“ mozgalom kanizsai bizottsága. Az ülésen, — amelyen a város társadalmi szerveinek, az üzemeknek és az iskolák képviselőin kívül megjelentek a nagykanizsai járás képviselői is, — Nagy József polgármester és dr. Fiilöp Gyula járási főjegyző elnökölt. Most utólag rnzg állapit ható, hogy a bi­zottság sikeresen működött és a munkájához fűzött reményeket a legteljesebb mértékben beváltotta. Az ülésen dr. Fiilöp Gyula járási főjegyző felsorolta azokat a közsé­geket, amelyek saját erejükből kí­vánják újjáépíteni iskolájukat. 76 ezer forint az iskoláknak Az ismertetett adatok a községek áldozatos példamutatására világíta­nak rá. A járás 33 községének la­kossága több minL 76 ezer forintos költséggel áyiLja helyre iskoláit sa­ját erejéből. Ezt a hatalmas ösz- szeget közadakozásból gyűjtik össze és a munka egy részét is közösen végzik el. Valamennyi község közül Szepetnehet és Zaliaszentba 1 ázsi ter­heli a legnagyobb költség. Az előb­bi iskolájának helyreállítása li.2y9 forintot igényel, i mig az utóbbié 6.134 forintba ke­rül majd. A legkülönfélébb munkák elvég­zése szerepel a tervek között. Az egyik iskolában beázik a tetőzet, itta tetőt kell rendbehozni. A másik­nál az ablakok rosszakba harmadik­nál a padlózatot kell járhatóvá ten­ni. Egyszóval valamennyi iskolában más-más munka vár elvégzésre, hogy három hót múlva zavartalanul megindulhasson a tanitás. Mit vállal Nagykanizsa? Érdekes bejelentések hangzottak el ezután. Horváth XV. Lajos vasu- tassziakszervezeti titkár bejelentette, hogy a kanizsai vasutas munkásság elvállalta a kollátszegi iskola ro~ hwnmunkáual való helyreállí­tását. re, 100Ü forintot pedig a többi is­kolák újjáépítésére adnak. Egymásután jelentették be eztkö- velőleg a megjelentek, milyen ösz- szeget ajánlanak fel a nemes célya. A MNDSz 2000, a Dunántúli Szesz­gyár 1200, a MÁV osztálymérnöksé- Pappert Mátyás MAO RT üB-elnök a hagolasánci iskola újjáépítését je­lentette be. A VAOSz és a MDP közigazgatási pártszervezete a baj­osai iskolát állítja helyre. A kani­zsai KISOSz 2000 forint költséggel a Rozgonyi-utcai iskolát állítja hely- gének, fütőházának és áruraktárá­nak dolgozói 2500, az izraeliig hit­község 500, a városi alkalmazottak 523 forinttal járulnak hozzá a »dol­gozók az iskolákért« akció sikeré­hez. Ezeken felül még számos ki- sebbösszegü felajánlás történt, ame­lyekkel együtt közel 12 ezer forintra mg az eddig összegyűjtött pénz. A gyűjtés azonban még koránt­sem fejeződött be. A szakszerveze­tek még tovább gyűjtenek, die foly­tatják a gyűjtést híveik körében a kanizsai evangélikus és református egyházközségek is. Végül még a polgármester beje­lentette, hogy a kanizsai iskolák és óvodák helyreállítása 30 ezer forintos költséggel folyamatban dán. Ezzel az üléssel be is fejezte kül­detését a bizottság. A szó most már a mesterembereké és a rohammun­kásoké, akik gyors és pontos mun­kájukkal újjáépítik azokat a nép­iskolákat, amelyek most már nem­csak nevükben, de lényegükben is a nép iskolái. Táncestély a gyermekkórházért F. lió 14-én este '/a 9-kor nagyszabású kerti mulatságot rendez a MDP MAORT üzemi pártszervezete a Katolikus kul turház kerthelyiségében. A mulatság tiszta bevételét gyermekkórház és böl­csőde létesítésére fogják fordítani. A vidám este mögött ott áll a meg­valósításra váró nagy, komoly feladat, — a gyermekkórház —. Gyermekeink, jövőnk érdeke ez. Áldozatot kell vál­lalnunk megteremtéséért és ezt az ál­dozatot vidám szórakozás keretei közt hozzuk meg a gyermekekért. Mindenkit szívesen várunk 14-én este i/2 9-kor. Nyaralók találkozóhelye Balatonfeny- vesan Tóth-féle balatonfenyvesi Vigadó­ban. Hidag-meleg ételek. Hüsitő italok. Zene. A Függetlenségi Front tagjaként kormányzati tényezővé válik a MNDSz Uj vezetőséget választott a Nőszövetség megyei választmánya A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének megyei választmánya legutóbb Keszthelyen ülésezett. A választmányi ütésen számos érdekes bejelentés hang­zott el és megtárgyalták a Nőszövetség legutóbb végzett munkáját. Figyelemreméltó volt Kozocsa Istvánné megyei titkár beszámolója, amely­ben kitért az uj Függetlenségi Front megalakítására is és bejelentette, hogy a MNDSz heyet kap a Függetlenségi Frontban s igy kormányzati tényezővé válik. Megállapította, hogy a demokratikus nőtársadalomra komoly feladatok várnak, amelyek megoldása elsőrendű kötelessége a MNDSz-nek. Számos hozzászóló között Szintay Ilona nagykanizsai járási szervező bejelentette, hogy a járásban hat uj csoport alakult Az ütés végén a választmány megválasztotta az uj megyei vezetőséget, amelynek elnöke dr. Agárdy Tiborné, tagjai pedig dr Mikula Szigfridné, dr. Inotay Ilona, Dávid Istvánné, Molnár Jenöné, özv. Farkas Józsefné, Hontváry Gyuláné, Dallosvölgyi Lenke, valamint a mindenkori megyei titkár lettek. SIOFOK A MAGYAR SALZBURG A ZALA TUDÓSÍTÓJA SIÓFOKON BESZÉLT KLEMPERER OTTÓM, fi VILfiGHIRÖ DIRIGENSSEL Siófok )©löCijiárc»iá|ga augusztus hó 20-án nagyszabású emlékünnepélyt tart, a me. yen felavatják az 1919-es le ijeníon ad alomban Siófokon legyü­kön: mártírok emlékművét. Az em­lékművet Megyeri Barnabás szob­rászművész készitiette. A Nemzeti Színház siófoki üdüiő- jé;.elk világhírű vendége, Klemperer Oltó, a nagy karmicaíer, az emlékün­nepély napján Siófokon tartja első vidéki koncertjét. Klemperer, aki vá ósággal beleszeretett a Balatonba, közölte a Zal a munkatársával: az a terv©, hogy Siófokból & jövő nyárra magyar Salzburgot teremt. Elgondo­lásáról Klemperer a következőket mondotta: — Az a tervem, hogy Siófokon megteremtjük a magyar Salzburgot. Ez, a gyönyörű fürdőhely kiválóan átka,.inas árra, hogy nagyszabású, ünnepi játékok színhelye legyen. ' Siófokon legalább ezerszemélyes be­fogadóképességű koncerttermet kell letépi leni, hogy rossz, idő ©setén is meg lehessen tartani a koncerteket. A Zala munkatársa a nagyszabású tervről beszélgetett Zákonyi Ferenc főjegyzővel, ^ aki kijelentette, hogy Siófok elölj,áriaága a Balaton part­ján, egy leégett szádod a helyén, a jövőre megépítteti az ezerszemélyes koncerttermet, a szabadtéri előadá­sok céijára pedig gyönyörű park áll majd az ünnepi belek ijqalez,őségé­nek rendelkezésére. 2 évi börtönre itéliéK a gabonarejtegető plébánost A miskolci törvényszék hétfőn Íté­letet hirdetett dr. Szigeti József an- dorlaki prépost-plébános és 11 vád­lott társa cséplési visszaélési bűn­ügyében. Szigeti és társai a vádirat megállapítása szerint mintegy 8 má­zsa búzát és 9 mázsa árpát vontak jel a közellátás elől és ezt ,a mennyi­séget szállítási engedély nélkül rész­ben az egri érseki hivatal magtára ba, részint saját lakásukra szállí­tották. A szállításhoz szükséges gép­kocsikat az egri érseki hivatal bo­csátotta rendelkezésre. A bíróság bűnösnek mondotta ki a vádlottakat a terhűkre rótt bűncselekmények­ben, ezért dr. Szigeti Józsefet 2 évi börtönre, 5 évi jogvesztésre és No­vaj községből 5 évi kitiltásra, vala­mint többi társait szintén több évi börtönre, pénzbüntetésre, 5 évi jog­vesztésre és lakóhelyükről 5 évi ki­tiltásra ítélte. Az ügyész az ítéletek súlyosbításáért, a védők az Ítélet enyhítéséiért fellebbeztek. Leszállították a jegyes cukor árát Nagyjelentőségű bejelentést tett Szobek András közellátási állam­titkár : a jiegyes cukor árát az, eddigi 9 forintról 6.50 forintra sz.áLlitják ■le, a fejadagot pedig egy kilogram­mal felemelik. Sokgyermekes kis parasztok, njgazdák a zalai beszolgáilatási verseny első helyezettjei Máté György OUU százalékban teljesítette tál a beszolgáltatást A zalai parasztok feje felett sem pergett le nyomtalanul az utolsó 3 esztendő. Jól megtanulta, hogy az osztályellenség a reakciós 80-100 holdas parasztság, a szövetséges pedig a munkásság és a haladó értelmiség. És a volt uradalmi birto­kok szolgái, a szabad emberré lett cselédek, zsellérek, jobbágyivadékok, dolgozó kis- és középparasztok ma már nem állnak válaszúton. Döntöttek a munkás-paraszt szövetség és a demokrácia mellett. Három zalai ujgazda nagyszerű példái mutat Máté György záíatárnoki ujgazda meghallotta, hogy nemcsak a ter­melésben, de a beszolgáltatásban is lehet versenyezni, örült neki, mert a földje bizony sovány volt egy ki­csit. Nyúzta, igaz, eleget a három és fél szántót, de nem agy hozott, ahogy szerette volna — ki lehet ró­la? — Na, de most megmutatom, ki­csoda a Máté György — mondta magában. Aztán beszolgáltatott. Nem ameny nyit előírlak, hanem sokkal többet. 637 kilót. Rengeteg az neki, hiszen nyolc éhes gyerek várja, hogy ka­réjt szeljenek neki a friss kenyér­ből. — Hát aztán mért acl be maga ennyivel többet — kérdezték Mátét az átvételnél, amikor beírták, hogy 358 százalékban teljesítette a be-’ szolgáltatást. Ő erre szerényen, de igen hatá­rozottan válaszolt. — Igaz, szegény ember vagyok tudja-e, de ameny- nyire lehet jodaállpk a demokrácia mellé. Nemcsak szóval. Máté György zalatárnoki gazda az első ,a megyében beszolgáltatás terén. Die nemcsak Máté György muta­tott példát. Sarkában van a beszol­gálta tási versenyben Kovács Ferenc haktüttösi és Mühl Mihály zajai ár noki gazda is. ők is uj birtokosok. Kovács Ferenc 252 százalékos be­szolgál látási teljesítménnyel került a második helyre, a harmadik he­lyezett Mühl Mihály pedig 342 szá­zalékos teljesítménnyel érte el ,a nagyszerű helyezést. BEKÖLTÖZHETŐ 3 szobás családi ház belterületen eladó. Ingatlanforgalmi Iroda Kinizsi u. 27. sz. Zalaegerszegen a GOSZTONYI-szál- loda ismét az utazóközönség rendelke­zésére áll, újonnan berendezett szobáival

Next

/
Thumbnails
Contents