Zala, 1948. július (53. évfolyam, 151-174. szám)
1948-07-31 / 174. szám
I 53. évfolyam 174. szám. Nagykanizsa, 1948. Julius 31. szombat Ára 60 filier Újabb segélyt kér a megye az iskolák helyreállítására Ma kezdődik a Zala olimpiai sporthiradója Fellángolt a gabonatüz Tornyiszentmikldson Élmunkásaink ^ büszkeségeink Holnap az egész ország, igy Zu a megye dolgozói is történelmi nap megünneplésére sereglenek össze. A jó pénz megteremtésének, hároméves tervünk első, eredményekben _ gazdag esztendejének évfordulója ez a nap. Az ünnepségek középpontjába az ország üzemeinek legkiválóbb dolgozóit, az é lmunk ásókat áhította a nép, mintegy jelképezve meggyőződését, hogy az elkövetkezendő teleméi kedés útját a termelés területén kifejtett további erőfeszítésében látja. Igen. így látja ezt a munkás, paraszt, haladó értelmiség Zalában is. A többtermelés, a jobb termelés a boldogabb jövő záloga! Ez a szellem hatotta át a mi dolgozóinkat is hároméves tervünk eddig eltelt első esztendejében. Újabb 13 élmunkás van Zala mef vében. Mi, akik üzemeink mun- amenietét figyeljük, megáilapithatjuk, soha ilyen lázas versengés kitűnt tusért még nem fo’.yt Zalában, mint ezért az egyszerű, jelvényért. Talán a kitűnt des, a jutalmul adott énné okozta a versenylázt? Kérdezzük meg csak Németh Endrét, a badacsonytomaji bazalt- hánya most kitüntetett éimuiikását. Azt feed: A versenyt a saját j öv-óm' biztosítékának tekintem. Többet termeltem, magamnak is több jut, meg a közösségnek is. így lesz olcsóbb a ruha, lábbeli meg az iparcikk is. A za'aha’iápi bazaitbányában tett lá togatásom ail kai mával Bereczki- N ándor — ma már ő is éimmikás — igy jelilemezie ezt a versenyt: Azért áJtiok munkaversenyben, mert látom, hogy ma már nenpa tőkések, hanem a dolgozók teszik ed a hasznot, tehát a többtermelés a köz felemelését célozza. Takács László nagykanizssa-i órabéres távúd a élő-munkás azt mondja: Nem kényszer nálam a munka, die kötelességemnek; becsületemnek tartóin. Többet kiéld tennem magamért, többet az országért. _ A »kiváló munkáért« jelvénnyel kitüntetett Kovács Imre nagykanizsai vasúti dolgozó tapasz tadatait- adta át, a munkája módszerét kicserélte az üzemben munkatársaival, segítette társait a versenyben, így fokozódott a saját maga, de az üzem termelékenysége is. Ennek az lett az eredménye, hogy ez az üzem három kiváló munkással! büszkélkedhet. A nagykanizsai vasutas dolgozók számára sem kényszer a munka, hanem, mint üzemük bejárta előtt a felirat hirdeti: becsület és dicsőség dolga. Az élmunkás mozgalom Zalában is a szocializmus meg valósításának eszköze. Nem feledkezhetünk meg azonban, amikor ipari munkásaink kiváló ^ tedjesitményérői beszélünk, szorgalmas parasztjaink kiváló eredményéről sem. ük a-, mindennapi kenyerünk biztosításáért küldenek mun k a verseny ük során. Most hőszolgáltatási versenyt indítottak. Konrád István uj gaz da egy hold területen 22 mázsa rozsot termelt a tör jói határban. Bognár Pál négy hold bevetett területen elért csép- lési eredménye összesen 52 mázsa. Beszo'gáitat isi kötelezettségének 100o/o-ig e’eget tett. Németh Antal zalabéri földmüvesiszövetkezeti tag múlt esztendei jövedelme cukorrépa-, zöldség-féle és mákkal bevetett ,te■iF HMqp' Hárommillió forint a megrongálódott református templomok helyreállítására Felemelték a kenyérfejadagot Jó ivóvizei kapnak a falvak — 10 százalékkal csökkentették a vendéglői árakat — Fontos határozatokat hozott tegnapi ülésén a Gazdasági Főtanács lesi program, amelynek végrehajbúsára 108 millió forintot szavazlak meg. Üt hónap alatt újabb 144 községbe vezetjük be a villanyt. Nagy összegek jutnak a fogyasztási cikkeket gyártó iparágak beruházásaira. így a textiliparban tovább folytatják ia fonóorsók számának szaporítását. A vasút további korszerűsítésére 126.5 millió forintot fogadott el a GF. az uj öthónapos tervben. < ; I i A kenyér fogyasztói árát a GF. augusztus 1-től kezdve egy forintban állapi tolta meg. A néhány filléres áriemelés némileg csökkenti a kenyérár tartásának céljából szükséges állami hozzájárulás összegét. Ugyanakkor a GF. .aaguszhic i5-íől a kenyér alap fej adagját 20 dky-ról napi 25 dekára emelteElhatározta a GF., hogy a íagy- és aszály károsult gazdáiénak hitelt folyósít. Felemelte a napraforgómag termelői árát és a dézsnia ri£;s után magasabb ára', mázsánként 280 forintot állapított meg. Elfogadta a GF. a társbérletek megszüntetéséről szóló rendeletet. Hárommillió forintot szavazott meg a háborúban megrongálódott református templomok és lelkészlakások hely reál lit ás árú. Általában 8—10 százalékkal csökkentette a vendéglői ételek és italok árát. Úgy döntött a GF, hogy az ál-' laini konzervipari vállalatokat három központba tömöríti és felállítja az állami söripari és édesipari vállalatok központját is. Az állami tejipari vállalatokat egy nemzeti vállalatba vonják össze. Elba'árazták gTapjukereskedelmi nemzeti vállalat létesítését. Az uj nemzeti vállalat a MOSzK gyapjuoszlálcából alakul. Elhatározta a GF., hogy a falvak és községek ivóvizellátás ügyét az Országos Viz gazdálkodási Hivatalra bízza, amelyet felszólított, hogy az ivóvizellátás javilására tervet dolgozzon ki. Nagy lelkesedéssel készülnek üzemeink az első tervév befejezésének megünneplésére polcán pedig dr. Molnár Mihály vármegyei főjegyző tart előadást. Búzakévét ivén Stádinger István MDP h. megyei titkár, Lovásziban Csáder Sándor megyei káder vezető, Puszlaszentlászlón Seben Mátyás megyei propagandavezető, a zalaira- lápi bazaltüzemben Németh Károly megyei tömegszervező, a nemesgulá- csi bazaltüzemben Horváth László megyei közigazgatási vezető, a nyi- rádi bauxitbányánál Fekecs Imre megyei termelési felelős, a lenti fűrésztelepen Seress János zalaegerszegi MDP titkár beszél az ünnep jelentőségéről. döttön keresztül a munkapadok egyszerű emberei szólnak bele az ország dolgába, azok, akik kétkezük munkájával váltak méltóvá erre. Jól végzett munkájuk eredményeként- biztosak vagyunk abban, hogy tapasztalataik leszűrése és péidaadó Útmutatásuk után az elkövetkezendő élmunkás kitüntetések idején megsokszorozódik Zala megyében is a kiváló m-unkáteijesítményü élmun- kásaink száma, ami azt jelenti, hogy emelkedik az ország dolgozóinak életszínvonala .is. (Juhász) \ ' / I ff f 1 r/r A Gazdasági Főtanács tegnapi I ülésén 142S millió forintot szava- I zoLl meg a hároméves terv nj öt- | hónapos, augusztustól decemberig I terjedő időszakára. Ebből az ösz- I szegből a mezőgazdaság fej lesz Lé- j sére 376.2 millió forintot, a bányászatra és iparra 447.5 millió forintot, a közlekedésre 337.7 millió fo- I rintot, építési, szociális és kulturális kiadásokra 259.4 millió forintot I fordibánják. Az uj öthónapos tervben S különösen kiemelkedik a lakásépiA kulturális és szociális beruházások közül kórházépítésre 48 milliót, | általános iskolák helyreállítására, uj iskolák épitégére és berendezésére I 23 milliót, főiskolák fejlesztésére 18 milliót szán az uj öthónapos tér7. Az utolsó hónapokban az Ipari termelés a háboruelőtti termelés I 97 o/o át érte el. A mezőgazdasági termelés is jelentősen emelkedett a jó I termés következtében, így a következő hónapok termelésének túl kell 1 haladnia a békeévek termelési színvonalát, ami az életszínvonal emelését I la eredményezi. A Gazdasági Főtanács tegnapi ülésén a közalkalmazottak törzs- I fizetését felemelte. Ugyanennyivel emelkedik a nyugellátás alapjául szol- I gáló beszámítható javadalmazás Is. A pedegógusok fizetése 20 % kai emel- i kedik, a MÁV és a posta alkalmazottal 10%-os fizetésemelést kapnak. Péntek este 8 éráig váltsa meg jegyét a Zala. balatoni A szakszervezetek kanizsai Szakmaközi Bizottsága és a Zala szerkesztősége által vasárnap indítandó balatoni vikendvonatra már csak korlátolt számban állnak rendelkezésre jegyek. Ezért ajánlatos, hogy mindazok, akik a vonattal a Balatonra kívánnak utazni, legkésőbb ma, pénteken este 8 óráig váltsák meg menetjegyeiket a Zala szerkesztőségében (Deák-tér 10.) A kirándulóvonat vasárnap reggel pontfosan 7 órakor indul és Fonyódig megy. A közbeeső balatoni állomásokon megáll. Vissza este 8 órakor indul a vonat. *A menetjegyek 5.50 forintba kerülnek, amihez 20 fillér kezelési dij járul még. A vonatinduláshoz az autóbusz három különjáratot is indit. ott fokozódik a termelés, hanem a munkásosztály verseny kezdeményezését a dolgozó parasztság egyre szélesebb tömegei is magukévá, tették Zala megyében. Közös akarattal folyik a verseny a jobb jövőért. A körülmények tehát kedvezőek és 'lehetővé teszik, hogy a munkás-paraszt összefogás jegyében az uj öthónapos ■ verseny során dolgozóink megvalósíthassák a kitűzött célokat. Az élmunkások kongresszusán holnap a zalai üzemek dolgozói is képviseltetni fogják magukat. Az olt tanácskozó 500 éimunkás kihA legimpozánsabb külsőségek között ülik meg Zalamegye üzemei a hároméves terv első évének befejezését. A diszgyülések mindenhol j szombaton délután kezdődnek a i dolgozók teljes bevonásával. Az ünnepi beszédeket a legtöbb helyen j kultúrműsor követi. Az előkészüle- ! tek a legtöbb üzemben befejeződtek. Az ünnepi szónokok neveit az alábbiakban közöljük: Nagykanizsán a Maorinál és a vasúton szombaton délután 4 órakor lesz a nagyszabású tervünne- nepélv. Az előbbinél Molnár László h. megyei szakszervezeti titkár, az utóbbinál pedig Ferenczi Szabó Béla MDP városi titkár beszél. Zalaegerszegen a téglagyárban rendeznek összevont terv ünnepélyt, amelyen Gerencsér György országgyűlési képviselő beszél. Keszthelyen dr. Agárdy Tibor alispán, Tarüleiérő1! 16.000 forint. Cséplés után 48 óba alatt beszolgáltatta a reá eső gabonát. Tejbeszo Igá'Itatási versenyben áll- egy százholdas gazdával. Két marhája után 8 liter tejet szolgáltat be. Nagy János zafa- iszientiváni gazda a felszabadulás óta szorgalmas munkája eredményeként teljes mezőgazdasági felszerelést szerzett, áttért a belterjes gazdálkodásra. Egy hold cukorrépával bevetett területén 150 métermázsa termést vár. A hangú a tehát nemcsak az üzemekben változott meg. Nemcsak