Zala, 1948. július (53. évfolyam, 151-174. szám)
1948-07-07 / 153. szám
4 ZADA Ucddcfrt Uihch, Uatdctot tut Dievecsieri Gábor, a kiváló költő és műfordító őrnagy Lett. Az »Odisz- szea« fordítóját ugyanis felkérte a Kossuth Akadémia, hogy adjon elő iro dalolni történetet. Az akadémián a tanári állás természetesen katonai ranggal jár és igy természetes, hogy Deviecsieri Gábor irodalmi rangja mellett katonai rangot is kapott. ** Stuttgartban, az anyakönyvi hiva- talbnn, mint érdekességet megállapító i Iák, hogy egyetlen újszülöttet sem keresztellek a nácizmus bukása óta Adolf, illetve Hermann névre. (Hitler és Göring keresztnevei.) * Különös szakvédelmi intézkedést Léptetett ételbe a Magyar Kaüjap gyártók egyesülete. Minden pesti ka lapszialón tuiajdonosnője köteles kalapot hordani, mert ellenkező esetben 100—500 forint pénzbírságot fizet. A bizalmas rendelet kibocsátása óta Pesten a kalapszalóntulajdo* noisnők önfeláldozó an viselik a különböző divatos kalapkreációkat. * Egy török bey azzal ejtette bárom latba Páris lakosságát, hogy a rádióhullámain keresztül hipnotikus erejével elaltatta hallgatóit. Kár volt erre a célra egy telepatikus beyt szerződtetni. Jól megfelelt volna erre a célra a vizálLásjelentés és a rádiónovelLa felolvasása is. V Az egygombos zakó rövid uralma után újból megjelent a háromgombos, rávarrot zsebes, szegettszé- lü férfizakó. Joe Louisról, »a barna bombázóról« azt Írják az amerikai lapok, hogy visszavonul az ökölvívástól és politikai pályára lép. Állítólag már be is iratkozott Wallace harmadik pártjába,..hogy az elnökjelölt részére szerezzíe meg a négerek szavazatait. * Különös eset történt meg Koppenhágában egy drogér is Iával. Este az utcán egy ismeretlen férfi megtámadta és minden értékét elrabolta tőle. Mikor hazaérkezett legnagyobb meglepetésére az éjszakai utanáílóját a saját ágyában találta. A rendőrség ugyanis részegen megtalálta az utonállót és hazaszállította arra a cimre, amelyet az elrabolt pénztárcában talált.---...-------- ---~---—------HÍ REK — Mezőgazdasági üzemanyagellenőri megbízatás A földművelésügyi miniszter Hirschlter István fűz völgyi lakost mez őgaz das ági üzemanyágeillenőri íbiadatolk leilátásával bizta meg' a nagykanizsai, járás és a varos területén,, szoLgálattértielre pedig a járási főjegyzői hivatalba osztotta be. — Helyreigazítás Julius 4-iki számunkban az anyakönyvi hírek között téves értesülésen alapú.ó hirt adtunk arról, hogy i Pozsgai József és Gyulai \ Irénnek j fiúiknei születtek. A nevezetteknek csak egy fiuk született, aki meg is halt. — A JT vezetősége felhívja: tagjait, hogy kedden este 7 óraikor az MDP járási titkárságán a. szokásos heti értekezleten jelenjenek meg. A gyűlésen az ,uj. területi beosztást ismerteti a vezetőíség.- Betörés Hétfőn hajnalban ismeretlen tettesek betörtek a kereskedelmi iskola igazgatói irodájába, alionn.au kiét táskái régé] :iet loptak él1. A tettesek kézi elöntésére a rendőrségen a nyomozást folyamatba tették. Napirend: Julius 7, szerda. Róm. kát. Cirill. Prof. Cirill. CJjgörög Tamás. ft Nap kel 4 óra 54 perckor, nyugszik 19 óra 43 perckor. — ft Hold kel 6 óra 11 perckor, nyugszik 22 óra 33 perckor. 1894 ft csikágói rendőrség »őrtüzet ad a sztrájkoló vasúti munkásokra. 1937 Japán háborút indít Kina ellen. 1941. fiz (JSft megszállja Izlandot. 1941. ft „Népfelkelés napja“ Jugoszláviában. ftz ellenállás megkezdődött. Be a-Crkván eldördült az első lövés a német megszállók ellen SZÍNES sporthiradó Megkezdődött Szászváron az ifjúsági edzőtáborozás. Nagykanizsáról három fiatal játékos vesz részt a tábor munkájában: Tihanyi, Se- besi és Kovács. * Az NVTE vezetősége lázas igyekezettel kutat játékosok után, hogy csapatát az" őszi idényre úgy megtudj a erősíteni, hogy ne kelljen ismét a kiesés ellen harcolnia, mint az elmúlt években.. Vaiószinüniek látszik, hogy egy-két napon belül sor kerül egy-két jóképességü fiatal csatárjátékos leigazolására. Nagy örömet keltettek atlétakörök ben a vasárnap elért nagyszerű eredmények. Kár, hogy a pécsi és a szigetvári atléták nem jöttek el, mert akkor még jobbak lettek volna ja z eredmények. X * 50 forint pénzbüntetésre Ítélték a járásbíróságon Takács Mihályt, aki az NVTE—KRAC mérkőzés után inzultálla a mérkőzést levezető, Flumbort játékvezetőt. Julius 10-én mondják ki- Pécsett" a kerület szétválasztását. Ugyanakkor alakul meg Kaposvárott az uj déldiinántuli kerület, melynek vezetője valószínűleg Békési István lesz. « (Súlyos vereséget szenvedett Sopronban a FAC-tól a ZVjSE-a nyári kupa mérkőzés során. Az eredmény 5:0 volt. Az egérszegi csapat mélyen a szokott formája alatt játszott. " ' : j J- * Úgy volt, hogy már szombaton megtörténik az NTE—Postás fúzió. A Postás képviselői azonban a megbeszél ésekiet elhalasztották egy-két nappal. Vasárnap ismét a MAO RT kedveskedik a város közönségének egy ököl vívómé r k ő zés se 1. Sikerült lekötniük a soproni FAC jóképességü ökölvivócisapatát. egy mérkőzésre. A soproniak teljes csapatukkal jönnek. A légsulylól a nehézsúlyig minden csoportban indítanak versenyző L. Versenyzőik közül több részt vett az országos vidéki ökölvivóbaj- noksázjon. Minden remény megvan tehát arra, hogy egy szép, élvezetes mérkőzést látunk. A mérkőzést az Iparoskörben tartják meg. Jó idő esetén a kerthelyiségben. A mérkőzés kezdeti időpontját később közöljük. Aí GQSZTONYI vendéglő Zalaegerszegen minden hivatalhoz a legkö zeíebb van. fnapekeiés gyógy szer fást- Kanizsán Julius 6-án: „Igazság“ gyógyszertál Fő-ut 12. Üveg és porcé!ián árut leg olcsóbban vehet Heinrich W. L. Zalaegerszeg, Kazinczy-tér 7 Telefon: 167. Felhívás Gséplőigéptuilaijdonosoik figyelmébe! A csóplőigépiefk' mellett dolgozó munkavállalók ujtán a Magyar Köz:társ|a- Siág Korniányánaík ide vonatkozó rendió ete értelmében az egységes gazdasági társadalom biztosítási dijat abban az esetben is a eséplcgépVáilal-- kozó (cséplőgép üzembentartója) köteles leróni, ha a munkavállalóikat' nem ő fogadta fel. Gépjármű-vezetőik figyelmébe! A Cég-j arm övezeteik Országos Szabad Szalkszervezete 4-|én (vasárnap) tartotta 21. országos küldöttközgyűlését. Sajnálattal kiéli megálliapitanom, hogy az ország minden yárosából képviseltették magukat a gépjármű- vezetőik, pontosan Nagy kan izsá volt az, aki ebből kimaradt. Féihivóm a nagykanizsai gépjárművezetőket, hog yr hl-én, pénteken célútá i 4 órakor szakszervezeti alakuló közgyűlésié (Osengery-ut 6. sz. I. em.) minél nagyobb számban jelen jeniek meg. Igen sok esetben különböző panaszokkal, kérelmekkel jönnek s UgJlámákkor ügyük elintézést is nyer, die hogy még hathatósabban tudjuk ügyeiket- intézni, mulaszthatai.auui -szükségesnek tartom, hogy Nagykanizsán is megalakuljon a gépjáamü- yviezeí-ők .sz-ákszervezetének helyi cso- " portja. Krímmé1' Gyula járási titkár A hivatalos város A gazdálkodónak az 1948/49. gazdasági évre termény beszolgáltatási köie.ezettségét a következőképpen kell gabonával teljesíteni: a) 'Elsősorban a házjai iáisi és gazdasági s-zűi'kség’leliet- meghaliadó kényéi gabonát (búzát, rozsot,' kétsze- nesp) belli —- a termény beszolgáltatása kötelezettség eieiái-g — beszol- g#tatoi; ' b) ha a gazdákodónak kenyérga- bonaíe-eelieg© nem elég a, tjaszölgiál' tatást kölelezettség1 teljesítésére, másod-sorban árpát, harmadsorban zabot, negye disorbán naprafőrgómagöt kell beszolgáltatnia; c) ha a felsiorolit termények be- szoigákatásá-u Ibiül a gazdálkodónak áll még fenn ternienybeszolgáitatási kc'íie'ezietteége, ügy azt végső esetben szabad választás szerinti . bármely más beszolgáltatásra alkalmas terménnyel és hízóit sertéssel' teljesítheti.' Minden gazdá lkodó köteles — termény bs-szo! gá Itatási lapján feltüntetett — beszolg'áitatási kötelezettségének a cséplő®. Lefejezésétől' számított 8 nap alatt eleget tenni, illetve :a terményeket, (az adórészt’ »A«, a bcszolgáltatásí j észt »E« vételi jegyre a gyüjtőikereskedőnek le,adni. Az a gazdálkodó, aki a fent irt időben termény baszó Igáita tá-si kötelezettségét nem teljesit-i, terményben -kirovandó * késedelmi pótdiákkal lesz megterhelve és vám,őrlési engedélyt szemé [yenként 30 kig.-ná l több ke- . n^é)gabonára mindaddig nem. kap- kát, amijg a bieiszo!jgált[atanfió gabonamennyiséget le nem adta. Az a 'gazdálkodó, aki földadó és terménybeszolgáItatási kötelezettségiét jjuüus hó 20. napja éliőttt teije- jsiti, a beszolgáltatott búza, roz,s vagy - kétszeres után métermáz,sáliként 1Ö forint, a Julius hó 20: niápja után, de augusztus hó 15. napja előtt beszolgáltatott gabona, rozs és kétszeres után pedig métermázsánként 5. -forint jutalomban részesül. A Földművelésügyi'-Miniszter Ur ileirata lajjapjián elrendelem 'a széles sortávöli&égra vetett növények kötelező- kapálását azzal, hogy a gyo- mos területek leiihag.yott területeknek minősülnek és mint ilyenek a: helyi népiszerviek által feles művelésbe való ’adással lesznek hasznosítva. E rend el kezes maradéktalan vég- i ehajt ása a terme'és fokozása érdekéi)© n ©'engedhetetilen, mert a rossz tormé-sej.edméu\yelvet nem lehet egyedül ,a kedvezőtlen időjárásnak tulajdoni tani, hanem abban nagy része van a hiányos és gondatlan igyam1948. julius 7. Kellemetlen iszxadását ne tűrje! Használjon : Favorit Paris JE au de Lotíon“-t. Kapható: Iilatszertárban. irtásnak is. így a múlt évben csak a búza-, rozs- és z-abvetásekben el- szapoi odoít. gyomnövények olyan nagymérvű kárt okoztak, -amely pénz ./ben kiíejiezve közel’ 400 millió forint elmar ad t nenyzieti jövedelmet jelent. Azt minden gazda tudja, hogy a szívós, gyorsffej.Adósü és kártékony rovarok elszaporodása és a gyomnövények sok vizet vonnak ki á talajból, a tápanyagok nagy részét felhasználják és 'beárnyékolják a gyengébb íejiődésü- külliurnö vényeket. Viz, tápanyag és napfény náiknh pe- ■ dig jó lemiésepedményiéikrői szó sein lehet. Kapállá&sai irtjuk a gyomnövé- nyeket, tehát'&ok vizet é3 tápanyagot ilakaritunk mfeg és a termelt növények napfényhez jutnak. ? A kapálás a- viz elpáioigasát is •csökkenti és kedvező tialajszerkeze- tet hoz ét.e, olyiao állapotot, amely a gyök-érzet fejlődését és ezzel a talajban lévő tápanyagok zavartalan felvételét őiztositja. Kapálni 'kel 1 tehát mindannyiszor,: ,ahánys,'zor a talaj gyomosodik vagy cserepesedi'k és minden komolyabb eső után, ha a talaj megtömődik.A testi és nehéztesti munkások részére a pót jegyek kiadása folyó hó 8-án és 9-én történik a közellátási, hivatalban. Fél k-áiem a munkaadók, üzemek, vállalatok vezetőit, hogy munkásaikról, illetve alkalmazotiaikrói az előirt két példányú kimutatást fent irt napokon adják be a közellátási hivatalnak. A julius havi hatósági cukorféj- adagot az alábbi jegyszelvényekre kell- a kioreskedőknek kiadni: A julius havi 69., 70., 209. és 210. sz. közellátási- élelmi szer jegyek- I. sz. -szelvényére 40 dkg. kristáiy- ■ cukrot/ a II. sz. szelvényére 30 dlrg. kockacufcrot,■ a 91., 92., 215. és 216. sz. közellátási élelmi szer jegy (12 éven aluli gyermekekül, sz. szél vényére 60 dkg. kristálycukrot Ós- ,a EL. sz. szelvényére 30 dkg. kockacukrot. A julius havi 226. és 227. Sz. közellátási. élelmiszerjegy »Cukor«szelvényére 20 dkg. kristálycukrot.* KESZTHELYI MOZI Kedd—szerda H ladószellemü tengerészfilm. Kitűnő felvételek, remek színészek. OROSZ HÍRARÓ Előadások kögnap: -7 és 9 érakor APRÓHIRDETÉSEK Elcserélném 2 szobás konyhás laké sómat 1 szobásra. Kisfaludy-u 17. Vince Lajos. ___________________________H 15 Ór akönyvelést, könyvelést, irodai munkát, árukisérést, raktárkezelést, pénzbesze- dest vállai, óvadékkal is, Vadlya AlajoS, Kórház-utca 11. sz. 1113 Élelmiszerjegyeket találtak. Tulajdonosa a kiadóhivatalban átveheti. d Vennék ^ méteres pultot és 1 használt íróasztalt. Címeket a kiadóba. d Elcserélném főútvonalon kétszobás fürdőszobás lakásomat belterületen fekvő háromszobás fürdőszobással Cim a kiadóban. Mézet és szárított vargányát a legmagasabb napi áron vásárolok. Mihók Géza terménykereskedő, Zalaegerszeg Piac-tér. ZALA politikai napilap. Felelős szerkesztő és felelős kiadó : Beaez© Jenő Szerkesztőség DeAk Ferenc-tér 19. Telefon: Klad(ihlvat»l: Fő-ut 5. Telefon: 31 ftyematott a Kézgazdasági R.-T. NagykanUaa nyomdájában, Nagykanizsán. Nyomdáért felei: Szendrói Qéz*.