Zala, 1948. július (53. évfolyam, 151-174. szám)
1948-07-05 / 151. szám
53. évfolyam 151. szám. Nagykanizsa, 1948. julius 4. vasárnap Ára 60 fillér. Várható időjárás: Mérsékelt, időnként élénk nyugati, északnyugati szél, változó felhőzet, többfelé záporeső, zivatar. A hőmérséklet kissé emelkedik. A demokrácia negyedik aratása Háromiesztendős aszályos év után számot, vethetünk arról, hogy mit hozott a negyedik.óv a magyar népi demokrácia számára. Dia még mielőtt számot vetnénk országos vonatkozás,ban az elért eted menyeikről, altijaink meg, időzzünk nárunk Zialla miegyében. Nézzük meg, mii tett az itteni parasztság saját maga és egyben az ország fel- emelkedése érdekében. Műiden túlzás nélkül elmondhatjuk: a zalamegyei prasztság kitett magáért. Legtöbbször esilllagfcói-csillagig- dolgozott, mert tudta, hogy munkája nem mariad eredménytelen. Ami a legíiontosabb: nem volt sehol semmi esüggedés, vasákarattal, para szti önbizalommal; meghozta gyümölcsét a. kiérdemelt munka. Igaz: itt nem volt meg, a i.endehe- nes időjárás,, mint :az ország különbözői területein — esetleg- az utóbbi napok esőzései —, de ez egy pillanatra sem kisebbíti a zalamegyei parasztság munkakészségét, hadat- Jan nagy akarását. H,a enyhül <a kenyérgond az országban, ez a, zalai parasztnak is köszönhető. Mert arról van szó, hölgy megyénkben a, jó közepes termésnél még jobb (esz a termés. öröm volt Látni ée nézni a rozs- és buzatengert — most már büszkén avatják —, miként szökkent a magasba és bontott kövér kalászt a magyar nép, a miagyar népi demokrácia győzelmére. Bmeielé sok helyei! elmondhattuk: beleadhattunk a kalászos közepébe és még a kalapunk se látszott ki 'belőle. Minden dicséret, a, munka dicsérete megilleti parasztságunkat. Es mi a legszebb érték? A jói megérdemelt emberi munka és 'annak érett gyümölcse: a boldog, bővebb aratás;. Hogy érte pj a. zalamegyei parasztság a komoly eredményt? Döntő formában hozzájárult a} mezőgazdasági munkavenseny. JMajd- nem 20.000 uj és régi gazda, közép- paraszt nemes versenyre kelt egymássá, 1 a több és jobb hozamért, mindennapi kenyerünkért, mezőgazdaságunk fejlesztéséért. A nagykanizsai és zalaegerszegi járás tűnt ki -legelső sor b an a nemes versengésben — helyesebben inkább a ' magyar paraszti virtusban —, de a többi járások sem maradtak alul. Ami a f'onto-s: megteiemfetilók a mezőgazdasági munkaversi any alapfeltételeit. Megíeiiemtiették szívós, kitartó munkával a közíepesnéa- sokkal jobb termés biztos alapját. Mondottuk: a biztos a'la.píleftetei adva van. De komoly hibát- követnénk el akkor, ha azt mondanánk: elégséges az eddigi muiikaverseny tervszerűsége os nem látnánk be, hogy ezen a téren még nagyon sok a te'miivialó. Mért miről is van szó? Arról, hogy nem elégséges az eddigi mun- kaverseny eredménye, hanem azt sokkal tervszerűbbé'kell tenni. Ek> fordujlt sok helyütt, hogy parasztságnak versenyzett, de nem tudta, mert nem magyarázták meg neki kellőképpen, h,ogyan is- kell versenyezni. r átég jnináig nem ismerik kellőképpen a tervgazdálkodás- döntő jelentőségét. Sokan nincsenek tisztáiban azzal, hogy a terv előirányzatához való alkalmazkodás egész komoly anyagi lehetőséget is biztosit Irta: Ferenczi Szabó Béla itt is parasztságunk számára. 'Es ez pedig nagyon fontos kérdés. Van nálunk is; egy hibás konzervatív nézet. Nem vesis-zük figyelembe az értékesítést lehetőséget. Nem vesszük figyelembe azt, megyénkben, hogy egyes területek arányának növelésé veil vagy csökkenésével milyen nagy szerepet, játszik a belföldi kereslet. Tehát mi a,. fontos ? Az, hogy _a terv által előirányzott területet tervszerűen, vessük be. A Magyar Dolgozók Pártjának vezetői, 'bármely poszton is álljanak, faluban, városban egyaránt kötelességük, hogy a gazdát ársiadalmiat fiel— viíágosiísák és meggyőzzék a terv- gazdálkodás előnyéről és annak helyességéről. Elvtársaink számára nem elégséges csak a nagyvonalú kül- és belpolitikai kérdések ismertetésié,' hanem egyik, legfontosabb kérdés az volt és az lesz: mennyire ism érj ük őrs z águn k mezőgazdasági problémáit és mennyire tudjuk ezt alkalmazni a való életre, népünk hasznára. De ez természetesen nemcsak a Magyar Dolgozók Pártjának tagjaira vonatkozik, hanem minden becsületes demokratára, aki igazán tudja alkalmazni helyes vonalon parasztságunk felvilágosítását a /.boldog, virágzó mezőgazdaság megteremté- , síének érdekében. Agrárfeladataink még sok kiván- nivalót hagy maga után még más területen is. Többet és még jobbat kell termelnünk a gabonafélékben. Át kell térnünk a minőségi termetesre. Ennek pedig egyik előtét tétele u tarióbuHatás. Ezen a téren komoly mulasztás történt. Sok helyütt, pl. a kanizsai és becsehelyi határ között a buzavetést felverte a gaz és gyom. Ezért mindjárt az avatás befejezésével minden termelőnek - saját érdekében el kell végezni a legfontosabb feladatot, a 'tarló buktatást. Ez már nemcsak helyi, hanem országos érdek is. Tudjuk: Za,la'megye parasztságá- nák szívügye az ország érdeke és elvégzi ezt, a feladatot is,, mint ahogy el fogja végezni a jnég fontosabb soron levő tennivalóikat. A demokrácia negyedik évében most ez a Legjobb aratás. Országos vonatkozásban a multévi 15 millió méiermázsa 'kenyérgabonával szemben 20 millióra számíthatunk. Ez azt jelenti egyben, hogy holdanként a’z átlagos hozam a közepes termésnél jobb lesz országos viszonylatban. Három nehéz aszályos esztendő Után jobb ,és több kenyeret tud biz- tpsitani az aratás. A zab, árpa termése átlaga jobb lesz, mint a kenyér gabonáé. A cukorrépa, krumpli, kukorica rekordtermést mutat. Minden előfeltétel megvan arra nézve, hogy a hároméves terv keletében hazánk a boldogulás útjára lépjen. A magyar paraszt az országban, léhát itt Zalában is érzi, tudja, hogy munkájában hűséges támasza, fegyvertársa az ipari munkásság és a szellemi dolgozó. A munkás-paraszt szövetség acélos kapoccsá forrt össze a magyar népi demokrácia jelenlegi legszebb aratásával. Előre a jómódú, virágzó mezőgazdaság tervszerű továbbfejlesztéséért! Rákosi Mátyás Ot ju^&sstláv ^GlyXGÍFÖl a Magyar Dolgozók Pártja nagybudapesii frakciója előtt Egyhangú lelkesedés fogadta a központi vezetőség állásfoglalását Péntek délután a zsúfolásig megtelj; sportcsarnokban tartotta meg Rákosi Mátyás beszámolóját, a Tájékoztató Irodának a Jugoszláv Kommunista PárL helyzetéről kiadott határozatáról, mely szerint a párt vezetői pártellenes és szovjetellenes intézkedéseikkel szembehelyez lék magukat a Tájékoztató Irodában tömörült kommunista pártokkal. A JuKP vezetőinek a zöme — mondotta — nem értette meg a kommunista párt és a munkásosztály vezető szerepét, a munkás-pa- rafsztszövetség lényegét. A JuKP- ban, amely 1920 óta csak illegáli- Lásbau a föld alatt dolgozhatott, még a felszabadulás után is frakcióharcok dúltak- s ezek ráütötték bélyegüket a pártéletre is. A megbeszélések helyébe a parancsok léptek. Tito a jugoszláv népfront kongpgsz- szusán kijelentette, hogy a JuKP- nak nincs más programja, mint a népfrontnak. Ennek a népfrontnak, akkor 7 és fél millió tagja volt, s lényegében benne van az egész felnőtt lakosság, a nagygazdák, vállalkozók, nagykereskedők és a régi politikai pártok maradványai is: Tito e kijelentése azt mutatja, hogy a kommunista párt a munkásosztályt és az összes pártokat az egész néppel összekeverte. Elsősorban a Szovjetunió vezető pártja, de Sztálin is figyelmeztette a párt vezetőit a JuKP politikájának helytelenségére. Az a tény, hogy a jugoszláv- belpolitika porondján csak a népfront szerepel, a JuKP és annak szervezetei nem lépnek fel nyillajn a nép előtt, aláássa a párt politikai tekintélyét és erejét. A JuKP visz- szaiutasitotta a testvérpártok bírálatát. Sőt egyeseket kommunista véleményük miatt letartóztattak. Ez az eljárás a párt legelemibb jogainak lábbal tiprása volt s ez megtorlást von maga után. Az a körülmény, hogy a jugoszláv elvtársak háttérbe szorították a kommunista pártot és a munkásosztályt és előtérbe tolták a népfrontot és a parasztságot nyilvánították az állam legmegbízhatóbb elemének, minden téren meghozta gyümölcsét. A magyar demokrácia és a^ magyar dolgozók, élén a Magyar Kommunista Párttal, a felszabad« lás első napjától kezdve mindig igyekeztek a lenini tanítás szellemében dolgozni. És éppen a Szovjetuniótól szerzett tapasztalatok alapján tanultuk meg, hogy függetlenségünket és jövő fejlődésünket csak akkor láthatjuk biztosítottnak, ha a népeket felszabadító Szovjetunió és a haladó népi demokráciák oldalán állunk és minden harmadik ut elkerülhetetlenül az imperialisták zsákmányául dobja oda a nemzetet. Rákosi Mátyás' beszéde további részében kitért a JuKP szervezési hibáira, majd a jugoszláv vezetőknek a Tájékoztató Irda bírálatára adott válaszára. A kongresszuson a Szovjetunió felvetette a „kérdést, nem fogják-e gyengeségnek tekinteni, ha a Tájékoztató Iroda határolaját a JuKP helyzetéről nyilvánosságra hozzák. A mi véleményünk, hogy e lépés nem tekinthető gyengeségnek, hanem erőt jelent és azért tudtuk ezt a lépést megtenni, mert ismerjük erőink nagyságát és igazságunk helyességét, amire előbb-utóbb a JuKP-ban is rájönnek, hogy helyes az az ut, amit nekik ajánlottunk. Válaszolt Rákosi Mátyás arra a kérdésre, hogy nem fenyegetne a Magyar Dolgozók Pártjában az a veszély, hogy lelérünk a marxiz- mus-lernnizmus útjáról? Három hónappal ezelőtt, — mondotta —, amikor a politikai bizottság leszögezte álláspontját ebben a kérdésben, utasítottuk a politikai bizottságok tagjait, hogy egészében és csirájában fojtsanak el minden ilyen kisérieíet, s olyat, amely alkalmas volna a Szovjetunió szerepének lebecsülésére, vagy zavarná azt a baráti viszonyt, amely bennünket a Szovjetunióhoz és Sztálinhoz vagy annak pártjához, a bolsevik párthoz fűz. Rákosi Mátyás ezután rátért, hogy sokan felvetették a Tájékoztató Iroda határozatával kapcsolatban: nem jelenti-e az a kolhoz problémájának napirendre fűzését, amivel az ellenség szerte az országban agitálna? A kommunisták so- liajsem titkolták, ha valamit akartak. Aki tehát most azt hirdeti, hogy a kommunisták egyik napról a másikra felvethetik a kolhoz-kérdését, azok csak zavart akarónk kelteni 'és félre akarják vezetni a