Zala, 1948. június (53. évfolyam, 123-146. szám)

1948-06-04 / 126. szám

1948. j'imiiis 4 ZALA 8 GERENCSÉR GYÖRGY: Jlss isUoláU államosítása még e2>Z>en a £ónaf»3ian íörvény less A felekezeti tanító fel akar szabadulni Nagy érdeklődés mellett zajlott le a Magyar Dolgozók Pártjának szerdai párt.napjja, amelyen Geren­csér György országgyűlési képviselő tartott előadást az egyházi iskolák államositásárólí. Előadás» bevezető részében kül­politikai tájékoztatót adott.; Részle­tesen ismertette a világpolitika leg­újabb eseményeit. Bőszéit- Sztálin igenerátírsziminsz és Walllace levél­váltásáról, az angol-amerikai ellen­tétekről és a pialeisztinai helyzetről. Békére és nyugalomra vágyik a nép y Ezután .kimeritően foglalkozott Gelencsér György a, magyar belpo­litikai é'et legidőszerűbb kérdésével az egyházi iskolák államosításával. — A magyar nép békére és nyu­gatomra. vágyik, mert tudja, hogy csak így építheti fel a, maga demo­kratikus népi köztársaságát — mon­dotta. — Ez az ország-építés pedig azoknak a reformoknak a végrehaj­tását jelenti, amelyek nélkül demo­kratikus fejlődés nincs és el som képzelhető. Rámutatott .arra, hogy ilyen re­form volt. a. földosztás, a nagy ban­kok, nehézipari gyárak és középüze- | mek államosítása és ilyen reform j most az iskolák államosítása. Mivel j pedig a miagyaá' nép tudja, hogy az eddig megvalósított reformok is jók i és érdekei szerint valók voltak, íré- j lyesléssel fogadja ezt a végrehajtás előtt álló tervet is. A fekete reakció a dsmokrácja ellen Izgat-— Nem igy gondolkozik azonban a klerikal is reakció és a mögéje hú­zódó politikai söpredjék — áj lapította, meg Gelencsér György —, amely sorozatos vereségei után most -az egyház palástja mögül kísérli meg azt, amit Nagy Ferencnél, Pfeif tér­nél és Baiankovicsnál nem sikerült elérnie. Példákat sorolt félj amelyekkel az. egyház mögé bujt reakció a ha­tártalanul maradt körlevelek után most lazítani akarja a népet. A szülők körében hangulatot akarnak teremteni az iskolák államosítása eilen. Arról; egyetlen egyszer sem tájékoztatják az egyszerű embere­ket, milyen előnyöket jelent az álla­mosítás az iskoláknak, a tanulóifjú­ságnak és a pedagógusoknak .egy­aránt. — Nem világítják meg, hogy ez a :épés egységes, demokratikus nő­re leszól lem megteremtését jelenti az egyházi iskolákban is, amelyék pedig tudvalevőén közismertek de­in ok ráciaékenes szellemük miatt. Megállapította, hogy ilyen értelem­ben még egyszer sem tájékoztatták a szülőket, ellenben nem mulasztot­ták di;, hogy a demokrácia iránti gyűlölettől fűtött hangon izgassanak az iskcUlák államosítása eilen. — Hazugság, uszítás, félrevezetés azok .a fegyverek, amelyekkel a fe­kete reakció a Valiiásvédellem leple alatt politikai támadást vezet demo­kratikus kormányzatunk étien — jelentett© 'ki Gelencsér György. — Ságodon például a pap a kolo'rádó- bogár megjelenését azzall magya­rázta., hogy azt a felsőbb hatalom küldte, mert az egyházi iskolákat akarják államosítani. Aleóbagodon pedig az ottani pap uszító beszé­dé]© a falu söpredékelemei meg­támadták és kirabollták az MJDP vezetőjét. íme, ide vezet a gyűiö- Ifet, amely a szeretet álarca mögé. huj ik. A felekezeti tanító fel akar szabadulni Elmondotta, hogy milyen közép­kori eszközökké1! fenyegetik meg a félékezeti iskolák tanítóit, nehogy állást merjenek foglalni az államosí­tás mellett. — De a félekezeiti tanító végbe fél akar szabadulni saját iskolájában. Azt akarja, hogy az iskola ugyanúgy az övé legyen, mint ahogy a föld a paraszté, á gyár pedig a munkásé. Az evangélium — Mindszentiók gyakorlatában Ezután arról beszélt Gerencsér György, hogy az egyház vezetői milyen gyakran hivatkoznak az evangéliumi a és mily kevésszer él­nek annak széliemében. — Az iskolák államosításánál is az evangéliumra hivatkoznak. »Men­jetek ós tanítsatok minden nemze­tet« — hirdeti az evangélium, tehát nincs joga az államnak elvenni az iskolákat — mondják lépten-nyo­mon. Arról azonban elfelejtkeznek, hogy az igehirdetést, az. apostolok sem tévesztették össze koruk profán tu d om á ny aj j i ak tan i t ás aval. — A szocializmus mindazokat az eszméket megvalósítja, amelyeket a papság már tizenkilenc évszázada híreiét, de egyetlen lépést sem tett véghezvitelére. A továbbiakban megállapította Gerencsér György, hogy az egyház­nak az iskolák államosítása elleni állásfoglalása nem egyéb egyszerű hatalmi kérdésnél. Ami pedig a ma­gyar nép lázadozását illeti, azt leg­jobban a dolgozók hatalmas munka- kedvével lehet megcáfolni. Megálla­pítottá, hogy csak Franeoéknái van a magyarországihoz hasonló iskola- rendszer, már pedig a magyar nép njem akarja a fasiszta Spanyolor­szág példáját követni. Az iskolák államosítása törvény lesz — Az iskolák államosítása néhány héten belül törvény lesz — jelen­tett© ki Gerencsér György. — Tör­vény lesz, mert így akarja a ma­gyar nép. — Demokráciánk számos, esetben adta tamijeiét békés1 szándékainak. Az egyházat és papjait hívtuk és kértük, legyenek .segítőtársaink az országépitő munkában. Nem rajtunk műit azonban, hpgy nem igy tör­tént. A klerikális reakció akadá­lyozta meg a j ászán dákiu a!sópar#/ig becsületes közeledését a demokrá- c iá hoz. Gelencsér György igy fejezte be általános érdeklődéssel kísért elő­adását: — Hiábavaló mesterséges nyug­talanságot szítani. Hiábavaló hazug megtévesztéssel izgatni a népet. Az igazság- hamarosan kiderül és az uszitók jutalma a nép megvetés© lesz. •— Békére és nyugalomra vágyik ez a nép. Éppen ezért visszataszító jelenség az, ha néhány magáról és hivatásáról megfeledkezett pap, akik a szelíd Jézust emlegetik ugyan, de gyűlöletük ördögi, veszé­lyezteti ezt a meglévő békét és nyu­galmat. A nagy lelkesedéssel fogadott elő­adás után a .pártnap hallgatósága határozati javas látót fogadott el, amelyben követelik az iskolák álla­mosítását és a közoktatás egységesí­tését. Néhány hozzászólás után az In­tern anion álé elénjeklésével ért véget a pártnap. Háromezerotszáz permetezőgépet lapnak a gazdák Növényegészségügyünk fejlesztése érdekében Dobi István földműve­lésügyi miniszter a hároméves terv keretében 3.500 permetezőgépet juttat el a gazdákhoz ez év augusztusáig. A gépeket a növényegészségügyi kör- zetvezetőkön keresztül osztják szét a hegyközségek, a jöidmiivesszövetkezeiek és az egyes gazdák között. A földművelésügyi miniszter főként azokat az országrészeket kívánja támogatni, ahol eddig kevés permetezőgépet használtak vagy a permetező­gépek használata eddig ismeretlen volt. A gépek gyártása nagy ütemben folyik, eddig már ezer gép készült el. A még hátralevő permetezőgépek gyár­tása rövidesen befejeződik, úgy hogy a gépek a kijelölt időpontig eljutnak rendeltetési helyükre. Eddig kétezer ember nézte meg a „Magyar Valóság“ képzőművészeti kiállítását A magyar népi demokrácia- he­lyes kulturpoijitikáját mi sem bizo­nyítja jobban, mint az, hogy a Nagykanizsára hozott Magyar Va­lóság képzőművészeti kiállítást ed­dig több mint kétezer ember nézte meg. Bebizonyosodott, amit mi min­dig hangoztattunk, hogy a vidék dolgozói szomjuhozzák a szépet, a nemeset, egyszóval a művészetiét. Nagykanizsa példát mutatott már a Beethoven hangversennyel is, ahol ezer ember közül több mint 6oO kétkézi munkás hallgatta áhí­tattal végig a koncertet és amikor befejeződött, akkor nem akart tá­vozni, mert a kfapott gyönyörűség valósággal rabul ejtette. Most a kép­zőművészeti kiállításon megismétlő­dött ez a kép, mert vannak dolgo­zók, akik ké.tszer-liáromszor is vé­gighallgatják a tárlatvezetést és munkájuk után órákat töltenek el a kiállításon. A tapasztalatok serkentőleg hat­nak a város kultúrpolitikát irányitó tényezőire. Bizonyosak vagyunk afelől, hogy a jövőben is folytatni fogják a közönségért kifejtéit fára­dozásaikat, hogy részeséve tegyék Nagykanizsa dolgozóit annak az örömnek, ami elől a régi rendsze­rek elzárták őket. * A »Magyar Valóság« képzőművé­szeti kiállítással kapcsolatban köz­ük velünk: Tárlat nyitva: d. e. 10-tői 1-ig, d. u. 3-tól 7-ig. Előzetes bejelentésre nagyobb csoportok részére külön tárlatvezetés. . Bejelentéseket kérjük a Magyar Képzőművészek Sza ba dszer veze le Csengery ut 2. I. cm. 2. szám alatt, vagy a tárlaton megtenni. Program: 3-án, csütörtökön tár­latvezető d. u. 3—7-ig Vörös János. 4-én, pénteken d. e. 10—1-ig Nie- mec József, d. u. 3—7-ig Szemere János tart tárlatvezetést. 5-én, szóm-? haton d. e. Pongrác Jánosné, d. u. 3—7-ig Balog Gyula az inspjékciós tárlatvezető. Á színházi iroda hírei: Csütörtök péntek: Bál a Savoyban Ma csütörtökön és holnap pén­teken este az óriás sikert aratott Ábrahám Pál: »Bál a Savoyban« c- operettjét mutatja be a színház. Ezt a remek operettet, melyről már az egész város beszél, mindenkinek meg kell néznie és .ajánljatos je­gyekről előre gondoskodni. A fenti két előadásra az üzemi kedvezményes szelvények érvénye­sek. A színház nagy gonddal készül a következő operett-bemutatóra, melynek címe a »Meztelen lány«. A diarab Írója Vaszarv Gábor, a ze­néjét pedig Budai Dénes szerzetté. Főszereplők: Bázsa Éva, Fesztorá- czv Kató, Károlyi Irén, E. Nagy Ilona, Nagy Béla, Papp István, Velcnczy István, Gárdonyi László, Zen the Ferenc és Erdélyi László. A darabot: Papp István rendezte, a díszletek ütő Endre munkái. Felhívás A Magyar Ifjúság Népi Szövet­sége junius 6-án kegyeleti stafétát rendez a Szabadság-téri szoborhoz a Népi Sportbizottság közreműkö­désével. Benevezhet minden társa­dalmi szervezet, sportegyesület és iskola 7—7 versenyzővel. A nevezé­seket írásban, péntek d. u. 7 óráig Molnár Sándor kereskedelmiisköl;ai tanárnál kell. leadni a kereskedelmi iskola irodájában. MINSZ titkárság. Nagykanizsaiak találkozóhelye Zala­egerszegen a GOSZTONYI vendéglő ós étterem. A Gőzfürdő nyitva reggel 7 órától este 6 órá»g. Kedden egész nap és pén­teken délután női gőzfürdő. RÁDIÓMŰSOR Péntek, lunius 4. Budapest. /. 5.30 Hajnali mu­zsika. 6.30 .Falurádió. 7 Hírek. 7.20 Reggeli zene. 8 Előadás. 8.15 Délí- eííőtti muzsika. 9 Népek zenéje. 10 Hírek. 12 Fia rangszó, hírek. 12.15 Ének- és zongoraszámok. 13 Dalok. 14 Hírek. 14.10 Elbeszélések. 14.30 Orgouamuzsika. 15 Rádióis- koVa. 16 Korunk zenéje. 16.40 Ope- ret.trészleteík. 17 Hírek. 17.10 Hadi­fogoly híradó és Vöröskereszt közle­mények. 18.30 A »Homérosz« k:a- mlarakórus énekéi. 18.30 Látogatás a Kossuth Akadémián. 18.45 Han­gos híradó. 19 A házi-együttes ját­szik. 19.45 A falu hangja. 20 Hí­rek, sporthírek. 20.30 A'rádiózene- klar játszik. 22 Híreik. 22.30 Magyar nótáik. 22.45 Külügyi negyedóra. 23.15 Operarészletok. 24 Iiirek. I Köszönetnyilvánítás. Mindazon júbarátaink és ismerő­seink, kik drága jó édesanyánk, anyósunk, sógornőnk czv. Gfenbeck Károlyné sz. Szabó Karolin I temetésén megjelenésükkel, vagy bármi más módon mélységes fáj­dalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton is hálás köszönetünk kifejezését Ozorai, Ofenbeek családok. FHfTm "mm

Next

/
Thumbnails
Contents