Zala, 1948. június (53. évfolyam, 123-146. szám)
1948-06-03 / 125. szám
4 ZALA 1:148. június 3 A nagykanizsai Szakmaközi Bizottság az iskolák államosításáért A nagykanizsai Szakmaközi Bizottság és a Szakmaközi Választmány a közelmúltban együttes ülést tartett, amelyen többek között foglalkoztak az iskolák államosításának kérdésével, és a Szakszervezeti Tanács nyilatkozatával, ami •— mint ismeretes — emellett foglalt állást. Az ülésen egyébként elhatározták, hogy a következő revedet küldik Dinnyés Lajos minisztere ülőknek: Miniszterelnök Ur! A nagykanizsai Szakmaközi Bizottság és Szakmaközi Választmány együttes ülésén hozott határozata értelmében csatlakozik a Sziafc&zer- vezeti Tanács nyilatkozatához és ugyancsak felháborodással értesült arról, hogy a rom. kát. egyház feje, Mindszenti hercegprímás' körlevélben megtiltotta a katolikus iskolák pedagógusainak, hogy rész tvegyenek a szakszervezetüknek az ©oyházi iskolák államosítását tárgyaló ülésein és kiközösítéssel! fenyegeti meg a tilalom ellen vétőket. A Bizottság és Választmány tiltakozik az ellen, hogy bárki is korlátozni próbálja a szakszervezeti tagoknak azt a jogát, hogy részt vehessenek olyan értekezleten, ahol mindennapi munkájukkal1 összefüggő kérdéseket tái;gya,nak meg. A Bizottság" és Választmány követein a-z egyházi iskolák államosítását, mert az első és legnagyobb érték- a felekezeti' tanítók igazi felszabadulása a feudalists alkalmazotti viszonyból. A felekezeti és községi iskolákkal rende.kezö községek lakóinak kettős adóterhe az államosítással1 megszűnik. Az egyházi iskolák államosításával a községekben működő különböző jellegű iskolák megszüntetésével a .községek gyermekei részére a magasabb szinvonam tanítás biztosítva lesz. Az általános iskolai hálózat kiépítését, mieLy a többtanulást van hivatva az emberi élet jobbá, szebbé tételére biztosítani, a különböző jellegek okozta nehézségek nem gátolják. A szülők elköltözése esetén ugyam azt a tankönyvet viteti magával a gyermek, mert 'mindenhol ugyanabból a tankönyvből tanulnak. Nagykanizsai Szakmaközi Bizottság és Választmány. — Táncestély , Szombaton este 9 órai kezdettel a MAO BT szurkolói jótékonycélu táncestélyt rendeznek a katolikus ku ltur ház kér the iy iségében. Nagyk&nizsaíaK találkozóhelye Zalaegerszegen a GOSZTONYí vendéglő és étterem. A Gőzfürdő nyitva reggel 7 órától este 6 óráig. Kedden egész nap és pénteken délután női gőzfürdő. Kivánc&i Ön ? A rejtvény egyszerű: Siessen vásárolni KOTTIL B L i E N E S C P X G N z S U T A V ó s 1 N Á F N L Y S É A A z R R G N F U O A 1 K K K R U H Ä _K ______________________ Gr ünfeld és Zomborinál! Palesztinában ina éjjel beszüntetik a harcol. A biztonsági tanács felhívását ia négyhetes fegyver- szünet megkötésére mind a zsidók, mind az arabok elfogadták és éjjel 11 órakor mindkét fél kiadja a tüzet szüntess parancsot. A biztonsági tanács mai ülésén megtárgyalja a fegyverszünet folytatását. Izrael kormánya tiltakozott a biztonsági tanácsnál a bevándorlási tilalom ellen. A Telepress jelentése szerint az araboknak a gyors győzelemhez fűzött reményeik összeomlottak. Alig két heti harc után •a libanoni hadsereg egységeit a zsidók máris visszavetették Libanonba és a sziriai és transjordániai csapatok élszázadai pedig csapdába kerültek és vereséget szenvedlek. Egyedül az egyiptomi jól felfegyverzett alakulatok bizonyultak komoly ellenfélnek. SPOKI A város egész iiatafsága résztvesz a vasárnap délutáni ifjúsági sportdélutánon Az ifjjuság napját Nag^kani-i zsán is méltó kénetek között üji-t nepli nneg a város fiatalsága. A rendezőbizottság a nap műsorát már vázlatosan elkészítette, a végleges össze állítása a programnak azonban csalt kedden történik meg. A tervek szerint a műsor szombaton fáklyás sta- fétafutással veszi kezdetiért, majd a befutók megkoszoruLzák az* orosz hősi enilékművet. Másnap, vasárnap reggél zenés ébresztővel köszönti a város lakóit a MAORT zenekar, majd délelőtt a város ifjúsága ötletesen jelképezve, hogyan szolgálják ők a népi demokráciát, vonulnak fel a város főbb utvonalain. Délután a MAORT pályán- nagyszabású ifjúsági sportbemutató lesz. A sportdélufán keretében, — melyen részt vesznek az összes iskolák és sportegyesen letek — zenlés szabadgy ako rl a-j tok, népi táncok, birkózó- és ökölvivó-bemu tatok, val amint labdarugömérkőzósek kerülnek lebonyoíitásra. EPOSz Sportegyesület alakult iliskanizsán Vasárnap délelőtt hatalmiad érdeklődés mellett tartotta még a Kiskanizsai Sportegyesülelt az ünnepi díszközgyűléséit a Hunyadi-téri sportotthonban. Az ünnepély egyetlen és fontos tárgya az egyesület EPOSz-lioz va" ló csatlakozása. Az egyesüiejt újonnan megválasztott vezetőségének javaslatára nagy lelkesedéssel és éljenzés mellett mondta ki a Sportegyesület az EPOSz- lioz való csatlakozását. Utána Gungi László a MINSz helyi titkára üdvözölte a sportegyépületet átalakulása aikaimáva1 és beszédében irányt mutatott az értékes kiskanizsai sportegyesületnek, hogy milyen utat kell beltartani, liogy úgy a minőségi, mint a tömegsport terén értékes eredményeket tudjon elkönyvelni Kiskanizsa. Délután barátságos mérkőzés keretében 4:1 arányban győzte le az EPOSz Sáska Sportegyesület az NTE csapatát. Előtte a Kövérek »nyomták« el 2:0 arány ban a Soványakat, mert a korábbi Kövér—Sovány mérkőzésen, viszont a Kövéreket »gurították« el 3:1 arányban a Soványak. [ Eredmények Bátaszék—SzTSE 1:1, DVSE- KVTE 3:1, Barcs—Lovászi 3:1.1 A II. osztály végeredménye 1. MAORT II. 2. NVTE II. 3. NTE 4. Kerettye 5. Sáska 6. Marcali 7. Vasas 8. Letenye 9. Kiskoraárom 16 16 16 il 16 11 16 9 16 16 16 16 16 106 74 50 60 47 40 33 30 13 : 6 32 23 24 28 22 47 19 61 15 55 15 67 8 86 7 80 2 Junius 6: A magyar sportoló ifjúság szabadságünnepe! inapekclós gyógy&aert&r Junius 2-án: „Őrangyal“ gyógyszer- tár, Deák-tér 10. Szakszervezeti hírek Felhívom a szakmai csoport vezetőségeket, Üzemi Bizottságokat, hogy aki a május havi jeientését nem adta be az a járási titkárságnak haladéktalanul adja he. Famunkás csoportnak pénteken (4-én) d. u. 7 órakor taggyűlése lesz, kérjük a tagokat, hogy mméi nagyobb számban jelenjenek meg, annál is inkább, mert az uj kollektiv szerződések megkötéséhez javaslatainkat kívánjuk megbeszélni. Az Országos Munkabérmegállapitó Bizottság Titkársága és a Szakszervezeti Tanács felhívja az ipari, kereskedelmi, bánya- és bankvállalatok vezetőinek figyelmét arra, hogy a norma- és mu- íatószám-javasiaton kívül minden kéréssel, javaslattal vagy előterjesztéssel először is az illetékes szakszervezetekhez forduljanak, mert az Országos Munkabérmegállapitó Bizottság a szak- szervezetek véleményezése nélkül kéréseket, előterjesztéseket nem bírál el. Munkaközvetítő Hivatal felhívja a munkaadók figyelmét, hogy munkavállalóiakat a Közvetítő Hivatalon keresztül vehetik fel. Nagykanizsán és a nagykanizsai járásban az utóbbi he tekben igén elburjánzott az iparosság között, főleg az építőiparban a közvetítői kihág'ás. Az idevonatkozó rendelet értelmében minden olyan munkaadó, aki ezen kihágást elköveti, 15 nap elzárás, rendőri őrizet alá helyezés (internálás), 3U.00Ü forint pénzbüntetés és iparjog megvonással büntettetik. Azon munkaadók, akik a közvetítői rendelettel, szabályokkal niacsenek tisztában, minden nap 8 órától 16 óráig felvilágosítást kapliataak a közvetítő hivatalban. (Csengeri-u. 6. I. emelet.) Kollektiv szerződés hatálya alá tartozó munkavállalók közvetítésére Nagykanizsa, Letenye és Lenti járásban kizárólag a nagykanizsai szakmakézi munkaközvetítő hivatal van feljogosítva. Kerékpárok eladása — vétele Kevács, Szt. Imre hg. utca 12. (Mindennemű használt tárgyat veszek és eladok.) 914 Szentgyörgyvári hegy második hegyháton fűkaszáló eladó. Érdeklődni Babochay-u. 41. sz. 919 KESZTHELYI MOZI Péntek—szombat Rémület az alvilágban Egv villámriporter (Richard Talmadse) fordulatos kalandjai egy veszedelmes gangster banda leleplezésében. MAGYAR HÍR A RÓ. Eldadáaofc Minap; 7é»> órakor ilSiínyfilff I Szüksége! Hasznos! Tanulságos! llUiy f KH ■ a K.OTT IC nagykanizsai bemutatója! j i A Tervhivatal júniusi és júliusi beruházásai A tervhivatalban befejeződött a junius ..julius havi beruházások részletes földolgozása. A kéthónapos tervben különös figyelmet érdemelnek a kulturális, szociális beruházások és az általános iskolák, gimnáziumok építésére ós rend bohóz ata, ára forditandó összegek, amelyekre ebiben a tét hónapban 2 millió forintot fordítanak. Gimnáziumok fel szerelésére 161.000 forintot, tanonciskolákra 555-.000, a műegyetem és a hozzátartozó koi'égiumok felszerelésére 2 és fér millió forint, beruházási hiteit folyósítanak. A debreceni agrártudománya egyetem, céljaira júniusban 200.000, júliusban 400.000 forintot íorditanaik. Tervbe vették egy modern, európai színvonalú tudományos kísérleti intézet felállítását. Tani tólak ások építéséi© és hely- reáillitására 500.000 forintot, vidéki orvosok lakásának rendbehozására. 400.000 forintot juttattak. A már említett beruházásokon kívül uj általános iskolák berendezésére 750 ezer forintot, vidéki óvodák, napközi otthonok létesítésére 900.000 forintét fordítanak. Nagy összeget juttatnak az esztergomi bazilika újjáépítésére Felhivom a nagykanizsai gazdák figyelmét arra, hogy a réti füfélék nagyrésze már elvirágzott, tehát haladéktalanul kezdjék meg a rétek kaszálását. Azt minden gazdának tudnia kell, hogy a réti füfélék csak virágzásuk időpontjáig ízletesek, tápanyagdusak és könnyen emészihetők, elvirágzásuk után pedig a rét növényzete csak tápanyagokban elszegényedett, emészthetetlen szárrészekbőí és silány levél- zetből áll. Nem jó gazda az, aki naptár szerint kaszál, meri a növényvilág nem a naptárhoz, hanem az időjáráshoz igazodik és nem jó gazda az sem, aki azért késik a kaszálással, mert úgy több szénát takarít be. Tapasztalati tény ugyanis az, hogy ott, ahol vén füvet kasználnak, ott a sarjuszéna mennyisége kisebb lesz, viszont a korai kaszálással, amellett, hogy értékes anyaszénát nyernek, a fokozott sárju- szénatermés mennyiségi kárpótlást is nyújt a gazdának. A város tulajdonát képező barakkórház belterületén lévő 2 drb cseresznyefa folyó évi termését 1948. évi junius hó 3 án d. e. 9 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árverésen eladom. A junius hóra érvényes nehéztestimunkás. pótjegyek, továbbá a II. ellátási csoportba tartozó egyének junius havi élelmiszerjegyeinek kiadása i. hó 3-án és 4 én történik a közellátási hivatalban. Felhivom a munkaadókat, üzemeket és vállalatokat, hogy a póijegyek kiválásához szükséges munkaadói igazolásokat, illetve kimutatásokat fentirt napokon adják be a közellátási hivatalba. A szombathelyi 15. Felmérési Felügyelőség f. évi junius hó 4-én megkezdi a földosztás során felosztott mezőgazdasági ingatlanok helyszíni felmérését. Felhivom az összes uj földhözjuttatott gazdákat, hogy ingatlanaik mind a négy sarkát névvel, utca- és házszámmal ellátott, karóval cövekeljék ki ezen időre. A cöve- ken az összes tulajdonos neve legyeu feltüntetve (pl. feleség is). Polgármester. ZALA politikai napilap. Felelős szerkesztő és felelős kiadó : Bencze Jenő Szerkesztősig : Deák Ferenc-tér 10. Telefon : M Kiadóhivatal: F6-ut 5. Telefon: 31. Nyomatott a Közgazdasági R.-T. Nagykanizsa nyomdájában, Nagykanizsán. Nyomdáért felel: Szendrői Qéza. Fe&y versszünet