Zala, 1948. május (53. évfolyam, 101-122. szám)
1948-05-15 / 111. szám
■íá A íj iK _LF (\ Ünnepélyes kerelek között egyesült Zalaegerszegen a Kommunista és a Szociáldemokrata Párt N agy jelentőségű, esemény történt szed á n Z alaége rszegen. Ezen a napon közös nagygyűlés keretében egyesült a Kommunista és Szociáldemokrata Párt és ezzel megalakult a Magyar Dolgozók Pártjának zalaegerszegi szervezete. Ez a történelmi jelentőségű egyesülés végre meghozta a megyeszékhely dolgozóinak azt a megnyugvást, amelyet mlár régen várt és áhított Ezzel a ténnyel valóra vált a munkásság, parasztság és haladó értelmiség azon törekvése, hogy a szétforgácsolt erők helyett egységes, szilárd közösségben forrjon ösz- sze és készüljön fel arra a nagy munkára, amelyet a jövő készített számukra. Zalaegerszegen csakúgy, mint az ország minden részében, hetekkel ezelőtt megkezdődtek már az előkészítő munkálatok, amelyek azt célozták, hogy a két munkáspárt, melynek közös célkitűzése*] edziig is azonosak voltak, ne járjanak többé külön utakon, hogy. egymás mellett, egy-ugyanazoii célok elérése érdekeben vessék latba minden erejüket. Az ünnepélyes keretek között lezajlott pártegyesülés az Arany Bárány nagytermében zajlott le, zsúfolt padsorok mellett* Az MKP részéről Szegedi Andor, a SzDP részéről Seress István ismertették a Magyar Dolgozók Pártjának feladatait és programját. Felvilágosították a megjelenteket arról, milyen .nagy- jelentősége van a két munkáspárt összekapcsolódásának. A megjelent párttagok szűnni nem akaró lelkesedéssel vették tudomásul a Dolgozók Pártjának megalakulását, amely örömmel Töltötte el a most már egy táborba tartozó zalaegerszegi dolgozókat. Gyanús haláleset történt Báiikás-tanyán Öngyilkos lett az ittas férj, mert megszidta a felesége? •A Falujáró csoportok szervezik az MNDSz-t a megyében A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének megerősödése érezteti hatását Zala megyében is, ahol eddig meglehetősen vontatottan ment a csoportok megalakulása. A megyei vezetőség legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a tömegesen érkező kérelmieknek, amelyekben községek;' kérjk bekapcsolásukat az MNDSz munkájába, olyan formában tesznek elegeit, hogy »falu járó csoportokat alakítanak,, amelyeknek az lesz a feladatuk, hogy minden községbe elvigyék az MNDSz eszméjének gíS célkitűzéseinek ismertetését é,s egyben megalakítsák az uj csoportokat. A falujáró asszonyok vasár- és ünnepnapokon autókon együttesén indulnák el a megyeszékhelyről és különböző fai vakban és városokban tartanak fel- világosi tó előadásokat. A falu- járó nők kiképzésére külön tanulókör alakult, ahol egyöntetű megbeszélés alapján hirdetik az arra vállalkozók az MNDSz munkájának fontosságát. A megyében erősen fellendült nőmozgalom mozgatója és irányítója: Kozocsa Istvánná megyei titkár,' akj zalai tartózkodása óta nagy munkával érte el a-dicséretre méltó eredményt. Ma este „Néma levőiéivel nyit a színház Tegnap délben megérkezett Nagykanizsára a Pécsi Nemzeti Színház művészgárdája, a segédszemélyzet és a társulat négy vagonnyi diszlet- tára. Már tegnap megtették az előkészületeket a ma esti' megnyitó- előadásra. Mint ismeretes, a színház Heltai: Néma levente cimü színmüvével nyitja meg kapuit. A darab két főszerepét Móricz Lili és Turgonyi Pál alakítják. Szombaton 'este Fail Leó: Szta m- bw} rózsája című nagyoperettjét adják elő. Az énekes szerepeket Szencl- rey Ilona és Benkő Béla alakítják, míg a humoros szerepekben Tamás Benő, Bázsa Éva és Nagy István mutatkozik be a közönségnek. Jegyek már válthatók elővételben a megnyitó pénteki, a szombati es a pünkösdi előadásokra. A szelvény- bérlők szelvényeiket elővételben is beváltják, de a pénztár az előadás napján csak fél 1 óráig tartja fopn a jegyet. A kedvezményes (MAORT, városházi, MÁV, tűzoltóság, rendőrség, posta, szakszervezetek, MÍ)P) jegy szelvényeket szintén elővételben beváltják a pénztárnál. Jelentős kedvezményeket kapnak a centenáris Budapesti Nemzetközi Vásár vidéki látogatói Budapestire/!' jelenti je: A junius 11—21. napjain megtartandó Buda - peáti N emzetlcözi Vásár rendezőségének sikerült a vidéki látogatók részére mindama kedvezményeket megszerezni1 és biztosítani, amelyeket a háború előtti vásárlátogatók élveztek. Féláru utazás vasutakon és hajókon, kedvezményes jegyek a MAFfUT és a Sarló mozikban -— 40 nagy moziban —, valamint a színházakban, féláru hajókirándu- iási lehetőség a felső Dunára és kedvezményes jegy budapesti séta- haj ózási a.. E rengeteg kedvezmény igény bevételére Vásár igazolvány jogosít. A Vásár igazolványok már országszerte kaphatók: ezer városban és községben a vásár tb. képviseleteinél, valamint az IBUSZ menetjegy íj oda yidókffiókjainál és khon- delőségéinél. Bárki szerezhet magának iiyeal vásárigazolványt, amellyel feláron Budapestre junius 5-től 21-ig, onnan vissza pedig junius 27-ig lei rét utazni. Újabb gyanús haláleset fog- I lalkozlatja'a nagykanizsai r endőrséget. Hozzátartozói tegnap délután főbelőve találták otthonában Pfeiffer József 50 év Körüli gazdálkodót a N a^y ráeső íuelíeti Bálfkás tanyán. Rögtön az a g\ranii merült fel, bogy a gazda gyilkosság áldozata :ett s a rendőrség nyomban erélyes nyomozást inditoll a homályos Ügy kiderítésére. A nyomozás mostani, áh ás a szerint — igv vallottak a hozzátartozók — ön- gyilkosság törté nhietAtl. pfeif fel- gazda tegnap ittas fővel tért iyazeppo óljában még mindig az emlékezetes szó vj et—amerikai jegyzék váltás fejleményei állanak. Truman tegnap este egy kijelentésével magáévá tetté Marshallnak azt a nyilatkozatáig hogy' Amerika nem Szándékozik za, s felesége ezért súlyos szemrehányást tett neki. Ä férj nagyon el keseredett a do igái ás miatt s bánatában revolvergolyóval vetett véget életének. Felesége és fia vtdTo-má'saszerint Pfeiffer ittas állapotban sokszor mondta, hogy agyonlövi magát, nem éí addig, mint az apja. Tegnap aztán Kanizsáról hazajövet bement a fáskani- rába s öngyilkos lett. Itt találtak rá, amint szétlőtt fejjel egy szíéken ülve a vetőgépnek támaszkodott. tárgyalásokat kezdeni olyan kérdésekben, amelyek más országokat is érintenek és a jegyzékváltás ellenére is az alapvető nézetei térések á Szovjetunió 1 és az Egyesült Államok között továbbra is fennállanak. Marshall és ! Truman nyilatkozata óta viláMeghívás. A NAGYKANIZSAI SEGÉLYEGYLET SZÖVETKEZET mint az Országos Szövetkezeti Hitelintézet tagja 1948. évi május hó 23-án d. «. 10 érakor, határozatképtelenség esetén 1948. évi junius hó 6 án d. e. 10 érakor a Hitelszövetkezet helyiségében rendes közgyűlést tart, melyre a tagokat az alapszabályok 37. § a értelmében meghívjuk. Napirend: 1. Az igazgatóság jelentése. — 2. A felügyelőbizottságnak az évi mérlegre és eredménykimutatásra vonatkozó jelentése. — 3. Az évi mérleg- és eredménykimutatás jóváhagyása. — 4. Az igazgatósági tis felügyelő- bizottsági tagok felmentése. — 5/ A szövetkezet alapszabályának az 1947: XI. t.-c. 186. §-a szerinti módosítása és a cégszöveg megváltoztatása (alapszabály 3. §). 6. Az igazgatóság 5 tagjának megválasztása. — 7. A felügyelőbizottság 2 tagjának megválasztása. — 8. Szövetkezeti kamarai megbízott választása. — 9. Ne- taláni indítványok. 1947. évi január hó 1-én a tagok száma 1214, üzletrészeinek száma pedig 2146 volt, az 1947. év folyamán belépett 383 tag 228 üzletrésszel, kilépett 109 tag 1730 üzletrésszel, tehát marad az év végén 1597 tag 2374 üzletrésszel. 1948. évi január hó 1-től pedig a közgyűlést megelőző április hó végéig belépett 44 tag 126 üzletrésszel, kilépett 6 tag 7 üzletrésszel, marad 1635 tag 2493 üzletrésszel. A felügyelőbizottság által megvizsgált 1947. évi december hó 81-í mérleget és eredményszámlát, valamint az alapszabály módosításaként javasolt szöveget a Szövetkezet helyiségében kifüggesztettük és azt mindenki megtekintheti. Kelt Nagykanizsa, 1948. évi május hó 3-án. Az Igazgatóság. Felháborodást Kelteti Amerikában Warschau visszavonulási manővere A -világ érdeklődésének köi 1 19-48. május 15. go-ssá vált. hogy az Egyesült Államok diplomáciája nemi számított a Szovjetunió békepolitikát tükröző tárgyalási készségeié. A visszavonulási manőver, amint azt a világ jobboldali sajtója kénytelen elismerni, meglehetősen szerencsétlen volt, mert most már mindenki észre faja venni, kik a béke hívei, azok-e, akik megtorpedózni igyekeznek minden megegyezést ? Wallace, akinek helyzetét a fejlemények csak még jobban, megerősítik. erősen bírálta Marshall nyilatkozatát és kijelentette, hogy a külügyminiszter az eddigi idegháborút akarja folytatni. Wallace álé'nők jelöltje Taylor szenátor, tegnap: a késő esti órákban nyilatkozatában azzal vádolta Triiiiiaxv elnököt, hogy a szovjet tárgyalási készség visszautasításával csalódást okozott az amerikai népnek és az egész világnak. Majd kijelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya Amerikát ugyanazon az utón vezeti, amelyen Hitler vezette Németországod. A szenátor ezután ForresíaU nemzetvédelmi miiiisztert az Egyesült Államok legveszedelmesebb emberének mondotta, aki könnyen az Egyesült Államok Hitlerévé válhat. Truman egyébként tegnap közölte, hogy teljesen egyetért Marshall nyilatkozatával. Ebbőf a kijelentésből arra.lehet következtetni, hogy az imperialista tábor tagjai részéről szemrehányások érik az amerikai kormányzatot űz elkövetett hibák miatt .és Truman most igyekszik megnyugtatni aggódó csatlósait. í A szovjet kormány tiltakozása a görög kormánynál Lapzártakor jelentik; hogy a Szovjetunió athéni ügyvivője megjelent Caldarisz görög külügyminiszternél és kije'eatetto, hogy a szovjet kormány szükségesnek tartja felhívni a görög kormány figyelmét arra a felháborodásra, amit a szovjet nép érez a görög demokratikus elemek tömeges kivégzése miatt. A szovjet kormány teljes mértékben osztja a szovjet, nép felháborodását. Sztrájk Németországban A berlini közlekedési társaság alkalmazottainak 97 száza éka, csütörtökön elhatározta, hogy sztrájkba lép. A társaság alkalmazottai ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan életfeltételeket biztosítsanak számukra, mint amilyeneket a szovjet övezetben él- dolgozók élveznek. Táviratok A GR veszedelmes csempészt fogott ei az osztrák határon Zabara Sándor ügyvéd személyében. Nagymennyiségű pipereszappant, tipus- cipőt és textilárut csempészett at a baityron. Őrizetbe vették. * Megalakult a két átlőni és a községi kenyérgyár egyesüléséből keletkezett Községi Kenyérgyár RT. Az uj kenyérgyár a kenyér millőségének miegjía vitás át tűzte ki, főfed adatául. * A gyulai rögtönitáló bíróság halálra ítélte Farkas Sándor szarvasi, cigányt, aki kilenc álnév alatt több betörést, rablást és gyilkosságot követett el. Az Ítéletet végrehajtották.- MNDSz gyermeknap máj. 23-án