Zala, 1948. május (53. évfolyam, 101-122. szám)

1948-05-01 / 101. szám

53. évfolyam 101. szám. Nagykanizsa, 1948. május 1. szombat Ára 60 fillér Várható időjárás: Mérsékelt, időn­ként megélénkülő déli, délnyugati szél, felhőátvonulások, helyenként eső, a hőmérséklet tovább emelkedik. v n’vyyvwNi'yw1 HP nr m ww iw w'nrww\z- w w Ssabad május — ssaísad nép Irta : Kiss Károly országgyűlési képviselő Ünnepeljük a negyedik szabad májust. Nem úgy, mint régen, amikor csak a munkáspártok, a szakszervezetek ünnepeltek, ma már az egész magyar dolgozó társadalom részt vesz a májusi seregszemlében. Három szabad május, három mérföldkő a magyar demokrácia fejlődésének utján. Az első jelzi, hogy a föld azé lett, aki meg­műveli. A második a gazdasági stabilizáció tervét érlelte meg. A harmadikon a nagybankok álla­mosítása került megvalósitásra. És mikor a magyar dolgozók százezrei felvonulnak a negyedik szabad május megünneplésére, már az első eredményeikről szá­molnak be az államosított üze­meink. Van mire büszkén visszatekin­teni. Vannak komoly, országunk határán túl is elismert, értékelt eredményeink. Az ut nem volt sima. Sok nehézséget, bajt kel­let legyőzni. Az ellenség erős volt és szívós, ragaszkodott régi előjogaihoz és ismételten meg­próbálta kezébe kaparintani az ország sorsának irányítását. Táborában régi emberek voltak, a demokrácia elleni küzdelem- í ben nagy tapasztalatokkal rendei- kezték. Uj intézményeket kellett szervezni, uj emberekkel. Demo­kratikus államapparátust, köz- igazgatást alkotni, építeni a szét­rombolt országot, jóvátenni azok­nak bűneit, akik elmenekültek amikor felelniök kellett volna a nemzetre hozott katasztrófáért. És mindezek mellett el kellett hárítani a külföldi beavatkozók gáncsvetéseit is. Hogy ennyi akadály után ne­gyedik szabad májusunkon mégis beszámolhatunk a népi demo­krácia politikai sikerei mellett a termelés terén elért gazdasági eredményeiről is, köszönhetjük a dolgozó magyar nép vég­telen munkaszeretetének és szorgalmának. Bármilyen eredményeket hoz azonban népünk szorgalma, tapasz tálatokban gazdag, harcokban edzett, kipróbált Kommunista Párt nélkül nem tudtuk volna legyőzni a régi rendszer vissza- kivánóit. Ahhoz, hogy a szabad május negyedik fordulóján el­mondhassuk: nagyiparunk a népé, a dolgozóké, bankjaink, bányáink a dolgozóké, a Magyar Kom­munista Párt határozott, meg­alkuvás nélküli bölcs előrelátás­sal vezetett politikája kellett. Ez a politika tette lehetővé, hogy a nagy, fontos, az egész nemzet életére kiható döntések­ben minden esetben részt vettek, együttműködtek a szövetséges demokratikus pártok. Ez a politika akadályozta meg, hogy a mun­kásegységen mutatkozó, különö­sen a választások utáni időben kiszélesedett résekben a demo­j krácia belső és külső ellenségei | nem tudták megvetni a lábukat. Megerősödtek és győztek a testvér­munkáspártban a munkásegység hívei és a két munkáspárt eggyé- olvadásával a nyugodt, békés munkának korszaka következik. Ezzel adva van a nemzeti erők összefogásának, a magyar dolgo­zók népfrontjának megteremté­sére a lehetőség. Mindazt az erőt, amit az elmúlt három évben a pártok közti ellentétek kiküszöbö­lésére, levezetésére kellett fordí­tani, a jövőben a mind gyorsabb tempót felvevő országépités szol­gálatába állíthatjuk. Az ipari munkásság lelkesen versenyezve dolgozik a három­Lakatoscsoportvezető a MAORT- nái, kitűnő szakember. A lovászi koromgyár és a millályi szénsav- üzem felszerelési munkálatait ve­zette. Éles István Az olajvállalat hegesztőcsqport- járiak munkáját irányítja. .Nehéz lenne eldönteni, hogy mint he­gesztő, bádogos, vagy mint gáz- és vizvezetékszerelő kitünőbb-e. Muhr László A román olajmezőkön kezdte é8 most a zalai fúrásoknál folytatja kü­lönlegesen fontok rmunkáját. Gép­lakatos-csoportvezető, de egyformán biztos kézzel végzi a fúró- és veze­tő berendezések j av itását. Az Országos Munkaverseny Bizottság 'megállapította, hogy a nyirádi bauxit-bánya élen jár a bauxit-bányák munka verse­nyében. éves terv megvalósításán. A falvak dolgozóinak, uj és régi gazdák munkája a mezőgazdaság terén jó kilátásokkal biztat. Politikai­lag szilárd a népi demokrácia és igy hozzáfoghat uj, a nemzet éle­tét formáló tervek kidolgozásá­hoz. Napirendre került a magyar vidék villamosításának tiz esz­tendős terve. Az Alföld nagy kiterjedésű, víz­ben szegény területeinek egy tíz­éves tervben csatornahálózattal való ellátása, s egy uj ötéves terv kidolgozása a közeljövő fel­adatai. Ez a kép tárul a jövőbe a negyedik, szabad május elején lelkesen ünneplő magyar dolgozó százezreinek szeme elé és igy megyünk tovább a békés, nyu­godt fejlődés utján előre! Reithoffer János Sokoldalú, mert nemcsak a napi termelése szárnyalja felül a nor­mát, hanem a Hungária kefegyár munkamenetét is gyorsabbá tette. Kefekötősegéd és tervmegbizott egy­személyiben. özv. Sipos Károlyné A kefegyár egyik legrégibb mun- kásnője. Szakértelménél csak szor­galma nagyobb. Vincze Ferenc Vasutas. 30 esztendeje dolgozik a MÁV-fütőházban. Sok háború ron­gálta mozdony- és vasúti kocsi neki köszönheti, hogy forgalomban van. Első az újjáépítésben, kifogy­hatatlan a termelést fokozó ötle­tekben. Nyirád term el őse a rendelke­zésre álló adatok szerint 2204 tonnával haladta meg“ nz elő­irányzatot. Ugyancsak kiváló eredményt értek el a tapolcai fütőház dol­gozói is. Üzemüket a közlekedés si él üzemek közé sorozta uz Or­szágos Munkaverseny Bizottsági Gerő Ernő közlekedésügyi! miniszter javaslatára az élen já­ró üzemek az él munkás*-jelvény nagyitott mását kapják. Munkás jelvény disziü a nyirádi bánya bejáratát és a tapolcai 1 ütő házalj Zaialmegye dolgozói büszkéig tehetnek mindkét üzemi mülika­saira. v ítélet a Gere-ügyben Pénteken délelőtt tárgyalta a népbiróság kidöntanácsa dr. Ko­csis Mihály elnökletével Gére Tibor pékmester ügyét. A nép­biróság Gerét bizonyítékok hiá­nyában felmentette, az ' ítélet jogerős. Életisgytlgiani kényszermunkára ítélte a p.épbiróság Szerecz Lászlót Elénk érdeklődés mellett tár-, gyalla csütörtökön a pécsi népj biróság kül öntanács a Szerecz László nyilas megy evezető bün- perét. Dr. Kocsis Mihály tanács­elnök felolvasta a vádiratot^ amely szerint többek között Sze­recz lelkiismeretén szárad Csiz- , madia Sándor garabonci jegyző j halála is. I Ezenkívül Szerecz László 1944 júniusában Ukrajnában önként vállalta, egy niunkaszo'- gálatokokat ki-végző osztag pa­rancsnokságát. A volt megyeve­zető az állítólag szökésen ért három munkaszolgálatosí eimí- herLeien módon végeztette ki. Szerecz, a tanuk egybehangzó' vallomása szerint, miár fiatal korában vonzódott a szélsőjobb­oldali eszmék iránt és miár 1943- ban a legmegbízhatóbb nyilas volt egész Zalamegyében. Az is bebizonyosodott, hogy Csizmadia Sándor garabonci jegyzőt is az ő utasítására hur­colták el a nyilaspártba és ott félholtra verték. Csizmadiát a nyilasok visszakisértéik a rend­őrségi fogdába, ahol néhány óra múlva meghelt. A Zalai Közlöny 1945 január 15-én megjelent számlában köz- zétett felhívás is a volt nyilas megyewiezetőt vádolja: »Akik katonaszökevényeket rejelegeinek, azok halállal bűn­hődnek. Szerecz megyevezető.« A népbiróság Szerecz Lászlót távollétében háborús bűntettben, mondotta ki bűnösnek és ezért életfogytiglani k ény s z ermu nk á- ra ítélte. A népbiróság Ítélete jogerős. ; Egy uj telep ajándéka a szabadságharcosoknak A Keleteurópai Kereskedelmi Rt., fatelep dolgozói a görög szabadság- harcosok megsegítésére 155 forintot gyűjtöttek össze. A munkásoknak eme megnyilvánulása is példa, arra, hogy a nagykanizsai munkásság nemcsak megérti, de áldozatokat iß ■ hoz. a szabadságukért harcoló görög hazafiaknak. A Szakszervezeti Tanács döntése után Holnap veszi át 6 nagykanizsai él A negyedik szabad május elsejének budapesti, ünnepségei során az ország legkitűnőbb kétezer dolgozóját tüntetik ki Élmunkás „Jelvényekkel. Az elmunkásban él a legtisztábban a munka öntudata. Ö ismerte fe! iegviíágosabban, hogy a munka és a munkás viszonyában egészen uj kap­csolat keletkezett, ö tudja legjobban, hogy az országért végzett jó ós sikeres munka elválaszthatatlan a dolgozó milliók jólététől. Mélységes megbecsülésünk ós szeretetünk szálljon az élmunkások, a munkaverseny hősei felé a győzedelmes munka májusi ünnepén. Százezrek­nek kell követni példájukat a városokban ós falvakban egyaránt, hogy sokat szenvedett hazánk jólétben ós szellemi kincsekben is gazdag nép viruló hazája lehessen, hogy az anyák milliói békességben és boldogságban bocsáthassák majd gyermekeiket az élet útjára. SV!i nagykanizsaiak is büszkék vegyünk arra, hogy a dolgozók leg­magasabb erkölcsi tsstüleíe, az Országos Szakszervezeti Tanács, 6 nagy- kanizsai munkást talált érdemesnek arra, hogy a dolgozók legnagyobb kitüntetésével, az „Éimunkás Jeivény“-nyeí tüntesse ki őket. Ami kis váro­sunkban, ahol kevés az iparvállalat, a munkaversenyek megindulásának már első hónapjaiban kitüntette magát 6 dolgozó, akik megértették ós gyakor­latilag keresztülvitték azt a nayy elvet, hogy mennél jobbat és mennél töb - bet termelünk, annál többet használunk a közösségnek és annál gyorsab­ban visszük előre a magyar nép egyetemének jólétét. Holnap, a dolgozók fővárosi pazar ünnepségén a következő nagy- kanizsai munkások részesülnek kitüntetésben: Angyalos! István I Túlteljesítették a munkatervet: Kitüntették a nyirádi bauxitbánya és a tapolcai fütőház dolgozóit

Next

/
Thumbnails
Contents