Zala, 1948. május (53. évfolyam, 101-122. szám)
1948-05-01 / 101. szám
53. évfolyam 101. szám. Nagykanizsa, 1948. május 1. szombat Ára 60 fillér Várható időjárás: Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél, felhőátvonulások, helyenként eső, a hőmérséklet tovább emelkedik. v n’vyyvwNi'yw1 HP nr m ww iw w'nrww\z- w w Ssabad május — ssaísad nép Irta : Kiss Károly országgyűlési képviselő Ünnepeljük a negyedik szabad májust. Nem úgy, mint régen, amikor csak a munkáspártok, a szakszervezetek ünnepeltek, ma már az egész magyar dolgozó társadalom részt vesz a májusi seregszemlében. Három szabad május, három mérföldkő a magyar demokrácia fejlődésének utján. Az első jelzi, hogy a föld azé lett, aki megműveli. A második a gazdasági stabilizáció tervét érlelte meg. A harmadikon a nagybankok államosítása került megvalósitásra. És mikor a magyar dolgozók százezrei felvonulnak a negyedik szabad május megünneplésére, már az első eredményeikről számolnak be az államosított üzemeink. Van mire büszkén visszatekinteni. Vannak komoly, országunk határán túl is elismert, értékelt eredményeink. Az ut nem volt sima. Sok nehézséget, bajt kellet legyőzni. Az ellenség erős volt és szívós, ragaszkodott régi előjogaihoz és ismételten megpróbálta kezébe kaparintani az ország sorsának irányítását. Táborában régi emberek voltak, a demokrácia elleni küzdelem- í ben nagy tapasztalatokkal rendei- kezték. Uj intézményeket kellett szervezni, uj emberekkel. Demokratikus államapparátust, köz- igazgatást alkotni, építeni a szétrombolt országot, jóvátenni azoknak bűneit, akik elmenekültek amikor felelniök kellett volna a nemzetre hozott katasztrófáért. És mindezek mellett el kellett hárítani a külföldi beavatkozók gáncsvetéseit is. Hogy ennyi akadály után negyedik szabad májusunkon mégis beszámolhatunk a népi demokrácia politikai sikerei mellett a termelés terén elért gazdasági eredményeiről is, köszönhetjük a dolgozó magyar nép végtelen munkaszeretetének és szorgalmának. Bármilyen eredményeket hoz azonban népünk szorgalma, tapasz tálatokban gazdag, harcokban edzett, kipróbált Kommunista Párt nélkül nem tudtuk volna legyőzni a régi rendszer vissza- kivánóit. Ahhoz, hogy a szabad május negyedik fordulóján elmondhassuk: nagyiparunk a népé, a dolgozóké, bankjaink, bányáink a dolgozóké, a Magyar Kommunista Párt határozott, megalkuvás nélküli bölcs előrelátással vezetett politikája kellett. Ez a politika tette lehetővé, hogy a nagy, fontos, az egész nemzet életére kiható döntésekben minden esetben részt vettek, együttműködtek a szövetséges demokratikus pártok. Ez a politika akadályozta meg, hogy a munkásegységen mutatkozó, különösen a választások utáni időben kiszélesedett résekben a demoj krácia belső és külső ellenségei | nem tudták megvetni a lábukat. Megerősödtek és győztek a testvérmunkáspártban a munkásegység hívei és a két munkáspárt eggyé- olvadásával a nyugodt, békés munkának korszaka következik. Ezzel adva van a nemzeti erők összefogásának, a magyar dolgozók népfrontjának megteremtésére a lehetőség. Mindazt az erőt, amit az elmúlt három évben a pártok közti ellentétek kiküszöbölésére, levezetésére kellett fordítani, a jövőben a mind gyorsabb tempót felvevő országépités szolgálatába állíthatjuk. Az ipari munkásság lelkesen versenyezve dolgozik a háromLakatoscsoportvezető a MAORT- nái, kitűnő szakember. A lovászi koromgyár és a millályi szénsav- üzem felszerelési munkálatait vezette. Éles István Az olajvállalat hegesztőcsqport- járiak munkáját irányítja. .Nehéz lenne eldönteni, hogy mint hegesztő, bádogos, vagy mint gáz- és vizvezetékszerelő kitünőbb-e. Muhr László A román olajmezőkön kezdte é8 most a zalai fúrásoknál folytatja különlegesen fontok rmunkáját. Géplakatos-csoportvezető, de egyformán biztos kézzel végzi a fúró- és vezető berendezések j av itását. Az Országos Munkaverseny Bizottság 'megállapította, hogy a nyirádi bauxit-bánya élen jár a bauxit-bányák munka versenyében. éves terv megvalósításán. A falvak dolgozóinak, uj és régi gazdák munkája a mezőgazdaság terén jó kilátásokkal biztat. Politikailag szilárd a népi demokrácia és igy hozzáfoghat uj, a nemzet életét formáló tervek kidolgozásához. Napirendre került a magyar vidék villamosításának tiz esztendős terve. Az Alföld nagy kiterjedésű, vízben szegény területeinek egy tízéves tervben csatornahálózattal való ellátása, s egy uj ötéves terv kidolgozása a közeljövő feladatai. Ez a kép tárul a jövőbe a negyedik, szabad május elején lelkesen ünneplő magyar dolgozó százezreinek szeme elé és igy megyünk tovább a békés, nyugodt fejlődés utján előre! Reithoffer János Sokoldalú, mert nemcsak a napi termelése szárnyalja felül a normát, hanem a Hungária kefegyár munkamenetét is gyorsabbá tette. Kefekötősegéd és tervmegbizott egyszemélyiben. özv. Sipos Károlyné A kefegyár egyik legrégibb mun- kásnője. Szakértelménél csak szorgalma nagyobb. Vincze Ferenc Vasutas. 30 esztendeje dolgozik a MÁV-fütőházban. Sok háború rongálta mozdony- és vasúti kocsi neki köszönheti, hogy forgalomban van. Első az újjáépítésben, kifogyhatatlan a termelést fokozó ötletekben. Nyirád term el őse a rendelkezésre álló adatok szerint 2204 tonnával haladta meg“ nz előirányzatot. Ugyancsak kiváló eredményt értek el a tapolcai fütőház dolgozói is. Üzemüket a közlekedés si él üzemek közé sorozta uz Országos Munkaverseny Bizottsági Gerő Ernő közlekedésügyi! miniszter javaslatára az élen járó üzemek az él munkás*-jelvény nagyitott mását kapják. Munkás jelvény disziü a nyirádi bánya bejáratát és a tapolcai 1 ütő házalj Zaialmegye dolgozói büszkéig tehetnek mindkét üzemi mülikasaira. v ítélet a Gere-ügyben Pénteken délelőtt tárgyalta a népbiróság kidöntanácsa dr. Kocsis Mihály elnökletével Gére Tibor pékmester ügyét. A népbiróság Gerét bizonyítékok hiányában felmentette, az ' ítélet jogerős. Életisgytlgiani kényszermunkára ítélte a p.épbiróság Szerecz Lászlót Elénk érdeklődés mellett tár-, gyalla csütörtökön a pécsi népj biróság kül öntanács a Szerecz László nyilas megy evezető bün- perét. Dr. Kocsis Mihály tanácselnök felolvasta a vádiratot^ amely szerint többek között Szerecz lelkiismeretén szárad Csiz- , madia Sándor garabonci jegyző j halála is. I Ezenkívül Szerecz László 1944 júniusában Ukrajnában önként vállalta, egy niunkaszo'- gálatokokat ki-végző osztag parancsnokságát. A volt megyevezető az állítólag szökésen ért három munkaszolgálatosí eimí- herLeien módon végeztette ki. Szerecz, a tanuk egybehangzó' vallomása szerint, miár fiatal korában vonzódott a szélsőjobboldali eszmék iránt és miár 1943- ban a legmegbízhatóbb nyilas volt egész Zalamegyében. Az is bebizonyosodott, hogy Csizmadia Sándor garabonci jegyzőt is az ő utasítására hurcolták el a nyilaspártba és ott félholtra verték. Csizmadiát a nyilasok visszakisértéik a rendőrségi fogdába, ahol néhány óra múlva meghelt. A Zalai Közlöny 1945 január 15-én megjelent számlában köz- zétett felhívás is a volt nyilas megyewiezetőt vádolja: »Akik katonaszökevényeket rejelegeinek, azok halállal bűnhődnek. Szerecz megyevezető.« A népbiróság Szerecz Lászlót távollétében háborús bűntettben, mondotta ki bűnösnek és ezért életfogytiglani k ény s z ermu nk á- ra ítélte. A népbiróság Ítélete jogerős. ; Egy uj telep ajándéka a szabadságharcosoknak A Keleteurópai Kereskedelmi Rt., fatelep dolgozói a görög szabadság- harcosok megsegítésére 155 forintot gyűjtöttek össze. A munkásoknak eme megnyilvánulása is példa, arra, hogy a nagykanizsai munkásság nemcsak megérti, de áldozatokat iß ■ hoz. a szabadságukért harcoló görög hazafiaknak. A Szakszervezeti Tanács döntése után Holnap veszi át 6 nagykanizsai él A negyedik szabad május elsejének budapesti, ünnepségei során az ország legkitűnőbb kétezer dolgozóját tüntetik ki Élmunkás „Jelvényekkel. Az elmunkásban él a legtisztábban a munka öntudata. Ö ismerte fe! iegviíágosabban, hogy a munka és a munkás viszonyában egészen uj kapcsolat keletkezett, ö tudja legjobban, hogy az országért végzett jó ós sikeres munka elválaszthatatlan a dolgozó milliók jólététől. Mélységes megbecsülésünk ós szeretetünk szálljon az élmunkások, a munkaverseny hősei felé a győzedelmes munka májusi ünnepén. Százezreknek kell követni példájukat a városokban ós falvakban egyaránt, hogy sokat szenvedett hazánk jólétben ós szellemi kincsekben is gazdag nép viruló hazája lehessen, hogy az anyák milliói békességben és boldogságban bocsáthassák majd gyermekeiket az élet útjára. SV!i nagykanizsaiak is büszkék vegyünk arra, hogy a dolgozók legmagasabb erkölcsi tsstüleíe, az Országos Szakszervezeti Tanács, 6 nagy- kanizsai munkást talált érdemesnek arra, hogy a dolgozók legnagyobb kitüntetésével, az „Éimunkás Jeivény“-nyeí tüntesse ki őket. Ami kis városunkban, ahol kevés az iparvállalat, a munkaversenyek megindulásának már első hónapjaiban kitüntette magát 6 dolgozó, akik megértették ós gyakorlatilag keresztülvitték azt a nayy elvet, hogy mennél jobbat és mennél töb - bet termelünk, annál többet használunk a közösségnek és annál gyorsabban visszük előre a magyar nép egyetemének jólétét. Holnap, a dolgozók fővárosi pazar ünnepségén a következő nagy- kanizsai munkások részesülnek kitüntetésben: Angyalos! István I Túlteljesítették a munkatervet: Kitüntették a nyirádi bauxitbánya és a tapolcai fütőház dolgozóit