Zala, 1948. április (53. évfolyam, 75-88. szám)
1948-04-02 / 76. szám
1948. ápriíis 2. ZALA 3 Villámankét arról, hogy mit fót&&zóH is mit a katri'zsaL fno-xi Nem tűrhető, hogy hétről-hétre szemét ponyvákat vetítsen a nagykanizsai mozi »Két sláger egy műsorban!« —• kiöl lette legújabb műsorát Kanizsa egyetlen niózija. Nos, mi megnéztük ezt a két slágert és véleményünk ugyanaz, nj.int amit a nyaltban egyszer már leszögeztünk: a kani^ai közönség jobb sorsra érdemes és Kár ■ tiz-tizenötéves filmek megtekintésére kény szeri te ni. Csakhogy akkori megállapításunk pusztába kiáltó szó maradt — legalább is a jelek azt mutatják és most ismét »csodá attak bámulhatjuk« az utolérhetetlen Tóni Tvlert, a^gáncsnál kük banditát, aki persze álruhába, bujt detektív' sí ), stb.'— ahogy azt Uncle Samuka Hollywoodban elképzeli. Sajnálattal kell megállapítanunk ezekből, hogy városunk egyetlen mozija most már következe lesen ezekkel- a ponyvafii makkéi tkoktól j a a közönsége^. És hogv ez mennyire nincs ínnyé ne a közönségnek, azt legjobban azok a megjegyzések illusztrálják, amelyek lépten-nyomon elhangzanak a Városi Mozi müsor- pcíitiktij áva I szemben. Szerkesztőségünk most egy villámankét kereteken niégsz ói alt at ja mindazokat, akik figyelemmel- kísérik a mozi műsorát véleményt alkottak arról és kifejtették nézetüket, hogy mit várnak el Nagykanizsa egyetlen mozijától, aminek ma már nem csupán szórakoztató üzemnek Ide a demokrácia egyik hatalmas nevelőeszközének kell lennie. Érettségi előtt él ló fiatalember: T — Szeretek moziba járni és általában érdekel minden jó film. Nem titkolhatom, hogy az utóbbi időben csak ritkán mehetek moziba, meri ezek a cowboy és egyéb ponyva- filmek nem érdekeinek. Sokkal szívesebben nézném meg azokat a filmeket, amelyeket Pesten is játszanak és alig várom, hogy láthassam például a Diktátort, vagy a nagy orosz történelmi filmeket. Egy sfjumunhás : — Csak ritkán megyek moziba és akkor is csak a jó és értékes filmeket nézem meg. Az utóbbi időben sajnos csak elvétve akad erre mód. Egy jó magyar filmet szeretnék már látni. Sokat hallottam az első valójában demokratikus filmalkotásról, de ez még mindig nem jutott el Kanizsára. A'’»Valahol Európában« cimü filmnek biztosan nagy sikere lenne itt is. A tisztviselő: —- Figyelemmel kisérem a budapesti mozik műsorát és csodálkozással tapasztalom, hogy itt Kanizsán csupa olyan filmeket játszanak, amelyek a fővárosban már a »kültelki« moziknak sem kellenek. Ideje volna, hogy a sok bárgyú meséjü amerikai film helyett végre már a haiadó- szol lemü amerikai filmeket is láthassuk. Ali van pl. a Diktátorral, vagy a Monsieur Vérdoux-vai, Chaplin két hatalmas f j 1 m j ével ? A munkás: — Én csak egy héten egyszer megyek moziba, de legtöbbször bosz- szankodva jövök ki onnan és arra gondolok, miért kell ilyen hitvány filmeket megnéznünk. Mindig jobbat várok és mindig rosszabb jön. Eddig még úgyszólván egyetlen filmet sem láttam a kanizsai moziban, amely a munkásélet bajaival foglalkozott volna — természetesen az orosz filmeken kívül. Csakhogy azok ritkán kerülnek el hozzánk. A kereskf dő: — Sűrűn járok Budapestre és megvallom őszintén, ha fenn vagyok, mindjárt moziba is megyek. így legalább olyan filmet nézek meg, amilyet én akarok. Legutóbb is a Diktátort láttam és igazán örülnék, ha a- kanizsai közönséghez is mielőbb eljuthatna. Legjobban azon csodálkozom, hogy a nagy orosz történelmi filmek, mint a Rettenetes Iván, vagy a Jégmezők lovagja -— amelyeket Pesten már közel két éve láttam — Kanizsán még mindig nem mutatták be. Ideje volna már, hogy ezek is eljussanak ide a többi orosz és francia dokumentumfilmekkel együtt. A pedagógus: — Megdöbbenéssel tapasztalom, hogy a kanizsai mozi legújabban úgyszólván állandóan olyan filmeket Egész Nagykanizsa lázas érdeklődéssel készül, liogy az ország bel szabadulásának harmadik évfordulóját minél méltóbb1 keretek között ünnepelje ineg. Néhány nappal ezelőtt már ismertettük a nagy vonalakban •összeállított műsort, amely már akkor az egyik legnagyobb szabású ilyen ünnepélynek Ígérkezett. Kedden délután a városház,a közgyűlési termében újabb1 értekezlet volt a város vezetői, a Nemzeti Bizottság, a pártok, az egyházak és a társadalmi egyesületek képviselőinek részvéteiével. Ezen az értekezleten már véglegesen is megái lapod lak Nagykanizsa felszabadulási ünnepélyének műsorában. Vasárnap, április 4-én reggel 6 órakor támogatós ébresztő lesz. Fél 10-kor valamennyi; templomban hivatalos istentisztelet lesz. 1-1 órakor kegyeleti váltófutás indul az orosz hősi szobortól és ugyanoda tér vissza. A hivatalos ünnepség a szinházkerLben lesz és negyed Április 4-én, mint mindemét -az országban, Zalaegerszegen is méltó keretek között kívánják megünnepelni a fasiszta uralom alól való felszabadulás harmadik évfordulóját. A Nemzeti Bizottság álital összeül litoitt műsor ezen a napon a következő lesz: délelőtt a Nemzeti Bizottság, a város, a pártok, a rendőrség és honvédség valamint az ifjúság küldöttségei megkoszorúzzák az io rósz temetőben a hősi halottak sírját. Déli 12 órakor a játszik, amelyek a serdülő fiatalság lelkét rossz útra terelik. És persze ezeket a filmeket legnagyobb százalékban ezek a fiatalok látogatják, akik a maguk gyermekeszével elfogadják az amerikai maszlagot. Ez az oka annak, hogy olyan sok a fiatalkorú bűnöző. Megállapítható ugyanis, hogy ezeknek legnagyobb részét a rossz film vitte a bűn útjára. íme, néhány vélemény a kanizsai mozinak teljesen hibás útra terelődött műsor-politikájáról.' A véleményekből kitűnik, hogy a kanizsai közönség már őszintén unja a vadnyugati filmeket és a többi hollywoodi fércmunkát. Ezért még egyszer és utoljára azzal a kéréssel fordulunk a Városi Mozi igazgatójához, hogy a jövőben csak valóban művészi filmeket hozzon mozijába és ne kényszerítse a közönséget, hogy minden silány alkotást meg kelljen néznie, mert a mozival nevelni lehet és nevelni is keli. Ponyvafilmekkel pedig nem lehet nevelni! Hársfai István. 12-kor kezdődik. A Nemzéti Bif zottság elnökének megnyitója) majd a Himnusz után Oláh Ottó határ vad ász szaval és a Líceum; énekkara énekel. Kasza Levente tanuló szavalata után a politikai pártok, a szakszervezetek, az ifjúság, az MNDSz képviselői, Szabó-Btencze Béla őrnagy és Juhász Miklós kegye'srendij tanár beszél, majd Ádám György mond nagy ünnepi beszédet. Ezután a kanizsai iskolák 400 tagú vegyeskara Liszt: Ünnepidal-át énekli Kelt ing Ferenc vezénylésével. Végül egy szavalat után a váltófutás nyertes csapatának a dijakat. Az ünnepség a Szózat elének! ésével ér véget. A felszabadulási ünnepséggé a Szakmaközi Bizottság is foglalkozott és úgy határozott, hogy* a szervezett munkásság délelőtt 9 órakor gyülekezik a. szakszer- szervezeti székház előtt, ahonnan kivonulnak a temetőbe és megkoszorúzzák az orosz hősi emlékművet. A szervezett mün- kásság innen a szintiázkerti ünnepséghez vonul. vármegyeház előtti téren veszi kezdetét a városi ünnepség, ahol dr. Mikul a polgármester* Seben Mátyás MKP városi Étkár és Geréb Sándor a 48-as ifjúsági bizottság szónoka mondanak beszédeket. A délelőtt folyamán staféta- futás lesz versenyszerüleg az egész országban egyöntetű szabályok szerint Este 9 órai kezdettel az Arán Bárány termeiben Szabadság bál lesz. Mielőtt ruhaszükségletét beszerezné, tekintse meg raktárunkat! Griiníeid és Zombori dlna/Sds Telefon 9. Nagy maradékvásár: mintás crep- és kartonból! Ádám György lesz Nagykanizsa felszabadulási ünnepségének szónoka Az ünnepség színhelye: a szinházkert Zalaegerszeg város szép műsorral készül az ország felszabadulásának megünneplésére Ha Hitler élne, minden bizonnyal jelen'th^zne, hogy vegyék fel a Marshallotegvbe —- írja egy angol lap. Meggyőződésünk, hogy az angol monopol-kapi- ialisla politikai vezetőiV akik ma az USA kill politikáját irányítják, kapva kapnálak ILKA er ajánlatán, mint ahogy mos\i ka pva -kaptak Franco ajánlatán is, akinek fasiszta Spanyolországát bekapcsolták a Jfar- shaU-tervhe. M.éi t ne vonnék fel Liviiért, ha felvették politikájának európai lé; été menyes ét, a neofasiszta Francolt, a szabadság elhivatott ellenséget, az erőszak, a Kegyetlenség ma élő mintaképét. Miért ne vennék f el Mikiért, amikor neki nagy gyakorlata volt abban, hogy rátörjön a békeszer&fő, békét kívánó nemzetiekre, hogy gyilkos hordáival eltiporja azokat és megvalósítsa a ragadozók »élettér été. ^amire most Amerika törekszik. Miért ne fizetne Amerika Hitlernek, amikor politikájuk végső vonalon azonos: a vdágu) alom megszerzésében, a Her- remsőtk elméletben és mindazokban az eszközökben, amelyekkel azt m eg ved ősi1- a ni kívánják. Az amerikai képviselőhöz megszavazta Franco Spanyol országárvák bekapcsolását a Mar shall-tervbe. Ezzel nyd an leleplezte külpolitikáját, amely a fasizmus reá idd válása melléit tör lándzsát. Az amerikai képviselőház határozata megdöbbenést keltett Észak-Amerika ,józan gondolkodású milliós tömegeiben és felháborodást kellett az egész világon. Az amer.kai döntés fordulópontot jelenthet az elnökválasztás szempontjából is, mert azok az amerikai főin egek, akik . eddig bizrak kormányukban, mosli 'undorral fordulnak el tőle, mert a gyűlölt Spanyolországi fasiszta diktátornak hatalmas összegéi juttat azért, hogy frontot alkosson a dolgozók világa, a béke- szer élő, a békéért harcoló népek ellen. Fenj, vitás, hogy Wallace esélyei ezzel a döntéssel óriási módon megnőttek. Einstein, a világhírű amerikai tudós máris kijelentette, hogy Wa lave elnökjelöltsége melleit száll síkra. Washington—London—Madrid fa I siséia tengely alakult -— iiják még a konzervatív f rancia, lapok is és ez a tengely éppen úgy szét fog zúzódni, a dolgozók százmillióinak ellenállásán, mini ahogy pozdorjává tört annakidején a b éviin-római tengely is. HÍREK Naptrend; Április 2, péntek. Rórr.. kát. Paulai szt. Ferenc Pro . Áron. üjgöröjj Titubz. F\ Nap Két 5 óra 21 perckor, nyugszik 18 óra 14 perckor. — tt Hold ke! 2 óra 55 perckor, nyugszik 10 óia 4 perckor. 1840. Zola Emil születése. 1849. F\ hatvani ütközet. 1930. Véres rr.unkástünie es Bud ^pesten. — Áthelyeztek a zalaszentgróti járási föieqyzot A főispán, Liptav Jenő zaiaszent- gróti járási főjegyzőt, 1 Nevára, járási jegyzői beosztásba áthelyezte. Az uj zaiaszentgTÓti j. főjegyző személyét illetően még nem történt ezideio- döntés. — Ai WINDS£ iíieyyei választmányi ülést ta t Naqykanusán Az MNDSz megyei vezetősége és választmánya április hó 5-éti, hétfőn Nagykanizsán ülésezik. Ezen a .találkozón résztvesznek mindazok, akik az MNDSz megyei ügyeket- irányítják. Eötvös-tér 5. számú iizletház I eladó. I ingatlanforgalmi iroda Kinizsi u. 27. roda |