Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)

Paksy Zoltán: A balatoni idegenforgalom fejlődése a 20. század első felében

zásában és végrehajtásában, az 1930-as években a Balaton Intézőbizottság oroszlánrészt vállalt, s létrejötte után azonnal komoly szakértői anyagokat készített a balatoni idegenforgalom jövőjével kapcsolatban. Ennek első összefoglaló jelentését 1928. október 25-én terjesztette fel Körmendy Ékes Lajos, a BIB elnöke Vass József népjóléti és munkaügyi miniszternek.21 Tanulmánya jól mutatja be a Balaton fejlesztésével kapcsolatos stratégiai elképzeléseket, egyben jellemzik a korabeli állapotokat, s azok egy része, megdöbbentő módon, mintha nem telt volna el azóta csaknem egy évszázad, még ma is érvényes, ezért vizsgáljuk meg jelentését közelebbről!

Körmendy először is hangsúlyozza a Balaton népgazdasági szerepét. Hivatkozik a statisztikai hivatal adataira, amelyek szerint 1927-ben a Magyarországról külföldre utazók - akik főként osztrák és csehszlovákiai fürdőkben nyaraltak - 39 millió pengőt vittek ki és költöttek el, az ide látogató külföldiek viszont csak 7 millió pengőt költöttek, az államháztartás vesztesége tehát mintegy 32 millió pengő, illetve ennek hozadékai. A BIB elnöke szerint ezt a tendenciát kell megfordítani és a Balatont, amely „ezekkel a fürdőkkel nem tud versenyezni, mert versenyképtelen", a turizmus számára vonzóbbá kell tenni. A versenyképtelenség okait a következőkben láttatta: egyfelől a Balaton drágább, mint az osztrák és csehszlovák fürdők, ugyanakkor sokkal igénytelenebb (a szerző megfogalmazásában „primitívebb" hely), s a meglévő színvonalas szolgáltatások, szállodák, üdülőhelyek „sincsenek olyan szakavatott és szolid kezekben, mint kellene". Körmendy Ékes Lajos részletes adatokkal igazolta állításait, így például a drágaságra példának hozta a szobaárakat, amelyek szerinte „megdöbbentően nagy" különbséget mutatnak, vagyis sokkal drágábbak, de az éttermi, vendéglői és kávéházi árakkal is hasonló a helyzet, amelyek helyenként „egészen fantasztikusak", s állítását a jelentéshez mellékelt magyar és külföldi étlapokkal bizonyította (!). Az alacsony színvonal legnagyobb problémája az infrastruktúra fejletlensége, a csatornázás, a vízvezetékek, a világítás és áram, a strandon a folyóvíz, a tisztálkodási lehetőségek és egyéb kényelmi berendezések hiánya. „És nemcsak, hogy a szobákban folyóvíz nincs, de végig a somogyi parton még iható kútvizet sem találunk, sőt Balatonfüreden a szanatóriumban is csak savanyúvizet lehet inni."

S végül fenti, utolsó megállapítását is részletesen indokolta. „Az osztrák fürdő- és üdülőhelyek fogadói és vendéglői ipara tradícióval bíró, szolid szakemberek kezében van, akiknél a mesterség apáról-fiúra száll, s akik közül sokan szakiskolai képzettség birtokában vezetik üzletüket és az üzlet nemcsak idényüzlet, de ha az is, akkor annak a szállodásnak, illetve vendéglősnek vagy van másik hasonló egész évi üzlete, vagy van valami polgári foglalkozása. így azután nincs rászorulva arra, hogy a rövid fürdőidény alatt keresse meg az egész esztendőre valót." Ez az egyik oka a drágaságnak is, vagyis, hogy Magyarországon a

21MNL ZMLIV. 401 g. 15/1928.

333