Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)
Foki Ibolya: A városi önkormányzat működése Nagykanizsán, 1849–1900
Ha megnézzük a névsort, láthatjuk, hogy a három évvel korábbi állapotokhoz képest elsősorban a tanácsosok személyében történt változás. A régiek közül csak Csemits Károly, Anek István és Gudlin László maradt a helyén. Az egyik városi orvos és a levéltárnok személye is kicserélődött. Dr. Pick Albert helyébe Dr. Gerő József lépett, a korábbi levél tárnok, Matkovich Sándor pedig időközben közigazgatási előadó lett. Az új levéltárnokot Halvax Gyulának hívták, aki a korábbi polgármester, Halvax József fiaként 1890-ben vette át hivatalát. Ő volt az, aki 1927- ben történt nyugdíjba vonulásáig korábbi munkaköreit is beleszámítva összesen 55 éven át szolgálta a várost. Ugyancsak 1890-ben választották meg árvaszéki előadónak a városi könyvtár és múzeum későbbi vezetőjét, Halis Istvánt.158 Ugyanezen forrás jóvoltából rendelkezésünkre áll 1891-ből a városi kezelő- és szolgaszemélyzet névsora is:159 Tisztség Életkor Éves fizetés rendőrbiztos: Raffai István 48 600 írnok: Csányi János 38 550 Hiczelberger Lajos 28 550 Bánekovics József 53 550 Tóth Nándor 44 500 Vlasits János 44 500 ifjabb Ács József 36 500 Novák Nándor 31 500 kézbesítő: Matkovich Lajos 26 365 szülésznő: Veisz Cecília 60 Koválik Rozália 60 gazdasági szolga: Tóth Ferenc 59 400 hivatalszolga: Németh János 74 280 Czike György 41 240 Komesz György 53 240 Tóth György 50 240 György József 35 240 Mark Lajos 36 240 Kucséber Imre 33 240 rendőrtizedes: Nagy Lajos 44 320 Dávidovits György 43 320 Benedek György 51 300 158 Barbarits 1929/B 84. p. 159 MNL ZML Nk. tan. ir. 1891:11762. sz. A hiányzó életkori adatok itt sincsenek az eredeti okiratban feltüntetve. 205