Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)

Molnár András: Balatoni nyarak a reformkorban. Időjárási anomáliák Balatonfüreden, 1831–1847

órakor megvizsgálja a víz hőmérsékletét, és azt a fokút [a füredi savanyúvíz-for- rás] egyik oszlopára függesztik, hogy a vendégek tudják magukat mihez tartani."8 A főorvos az évente általában május közepétől szeptember közepéig tartó für­dőidényben naponta egyszer mérte a levegő és a víz hőmérsékletét, a levegőét délután két órakor árnyékban, míg a Balatonét délelőtt 10 órakor. Éves jelentései­ben azonban nem valamennyi mérési eredményét rögzítette következetesen, ha­nem többnyire csupán azon napok számát írta be (havi, fokonkénti bontásban), amelyeken a levegő és a víz hőmérséklete lehetővé tette a balatoni hidegfürdő használatát, tehát mind a levegő, mind pedig a víz legalább 18 °Ré (22,5 °C) hő­mérsékletű volt. Néhány évben feljegyezte a 16-17 °Ré (20-21,25 °C) léghőmérsék­letű napok, 1835-től (de főleg 1839-től) kezdődően pedig a 12-17 °Ré (15-21,25 °C) vízhőmérsékletű napok számát is. A levegő hőmérsékletének anomáliái A nyári napokon (általában június 1-től augusztus 31-ig, 92 napon át) Balatonfü- reden délután 2 órakor árnyékban mért hőmérséklet - 16 év átlagában - a napok közel 15 %-ában nem érte el a fürdésre alkalmas 22,5 °C-t, 65 %-ban 24 és 29 fok között mozgott, mintegy 20 %-ban viszont meghaladta a 30 fokot. A hűvösebb, 22,5 °C alatti nyári napok aránya hét évben haladta meg az átlagot, és a 30 foknál melegebb napok száma is hét évben volt magasabb az átlagosnál.9 A hűvös napok száma 1832-ben, 1833-ban és 1843-ban volt a legmagasabb (32,6 %, 25 % és 24 %). A levegő hőmérséklete 1832 „szelekkel és hideggel vál­tozó" nyarának 92 napján mindössze nyolc alkalommal érte el vagy haladta meg a 30 fokot, 22,5 foknál alacsonyabb hőmérsékletet viszont 30 (ebből júniusban 16) alkalommal mért a fürdőorvos. 1833 júliusában és augusztusában „majd folyvást szeles, felhős, többnyire hideg" idő uralkodott, a levegő hőmérséklete egész nyáron mindössze tíz alkalommal érte el vagy haladta meg a 30 fokot, 22,5 foknál alacsonyabb hőmérséklet viszont 23 (ebből augusztusban 14) alkalommal volt. 1843-ban az enyhe és rövid telet rendkívül „szeles és hideg" nyár követte Bala- tonfüreden. Ebben az évben 22,5 foknál alacsonyabb hőmérsékletet 22 (ebből jú­niusban tizenöt) alkalommal észlelt a fürdőorvos, míg a 30 fokot csupán tizenegy alkalommal érte el vagy haladta meg a levegő hőmérséklete. 1838 nyara is szeles, változékony volt a Balatonnál: a hőmérséklet ekkor mindössze öt alkalommal (a napok 5,4 %-án) érte el vagy haladta meg a 30 fokot, 22,5 foknál alacsonyabb hőmérséklet viszont 13 (ebből augusztusban hat) alkalommal volt. Ezekben az 8 Regélő 1839. II. köt. 40. sz. 313. p. Közli: Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Adatok Balatonfüred történetéhez a kezdetektől 1945-ig. Veszprém, 1988. 185. p. 9 Lásd az 1. sz. táblázatot! 114

Next

/
Thumbnails
Contents