Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között II. 1932 -1945 - Zalai gyűjtemény 78. (Zalaegerszeg, 2015)
Dokumentumok Zala megye politikatörténetéből 1932. január 5.–1945. február 22.
követték. Megtörtént, hogy ahol nem volt több csak 20 fillér a háznál, ezt a 20 fillért adták. Egy szántói szegény földműves testvérünknél egyetlen fillér sem volt, csupán négy tyúkja volt, ebből kettőt eladott, hogy ő is adhasson a közös célra. Ez a megható ragaszkodás minden üldöztetésért és törvénytelenségért elégtételt adott nekem és hálát adok az Istennek, hogy a gonoszság utálatos, fekete áradata után a szeretetnek ezt a tiszta és ragyogó tengerét is megláttam. Győzelmünk nem is maradhat el. Először azt hirdették, hogy a petícióra 20.000 pengő kell, tehát nem tudjuk beadni. Amikor mégis beadtuk, azt mondották, alaki okokból majd visszautasítják. Ez nem lett igaz. A petíció tárgyalása, ha nem is korábbra, de október 7.-ére ki van tűzve, bár legnagyobb anyaga van a mi petíciónknak, mégis a legelsők között tárgyalják. Október 7.-ig azonban résen kell lennünk! Ezalatt az idő alatt mindent megkísérelnek ellenünk ami ügyünket akadályozza. - Az egyik községben 70 választót, vegyesen mindkét pártból, behívatták a községházára és ott felolvastak előttük egy nyilatkozatot, hogy vízáradás, tűzvész, sztrájk, stb. esetén külön közmunkába állnak, vagyis az u.n. nemzeti munkavédelmet vállalják. Ezt aláírták és később derült ki, hogy mégsem ezt, hanem azt íratták velük alá, hogy a választások alkalmával náluk minden a legszabályosabban történt. 70 ember közül egy sem olvasta el, hogy mit írtak alá! Vigyázzunk tehát minden párthívünkkel közöljük figyelmeztetésül e fogást. Ne engedjük magunkat félrevezetni és ne írjunk alá semmit! Különösen vigyázzanak azok a híveink, akik a petíciót, vagy a jegyzőkönyveinket aláírták, vagy mint tanúk vannak bejelentve. Ezeket fogják legjobban megkísérteni, ígéretekkel, pénzzel, megfélemlítéssel. Ela ilyen kísérletről tudomást szerez valaki, azt azonnal közölje velem! Türelmüket, bizalmukat elveszítenünk nem szabad. Isten malmai lassan őrölnek, de biztosan. A csalások és csendőrök képviselője fejéről a bíróság rövidesen leüti a koronát! Budapest, 1935. június 15. Isten velünk MNL ZML IV. 401b. Zala vármegye főispánjának bizalmas iratai, 77/1935. 131