Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 II. 1804-1826 - Zalai gyűjtemény 77/2. (Zalaegerszeg, 2015)

Zalaegerszegi végrendeletek 1804. január 4.–1826. június 7.

Harmadszor. Akármi néven nevezendő termések vágynak, azokban hagyom fér­jemet úgy, hogy a jövő tavaszig gyermekeimnek böcsületesen gondját viselje, s táplálja. Negyedszer. Aminémő ruházatom, agyi ruháim, és más eszközeim vágynak, ha­lálom után a városi magistratus urak tüstént conscribálják, és ellicitálják, kivé- vén 1 párnát, 1 vánkost, 1 dunyhát lepödővel, fönttartassék, aki leányomat fogja tartani, vele együtt annak gondviselése alá adassék. Ötödször. Lakóházomot ha férjem magának akarja tartani, tehát 200 ftokért néki adassék, ha pedig néki nem szükséges, tehát ellicitáltassék, úgy Csariti hegy­ben lévő szőlőm is hozzá tartozandókkal, és mindennémő eszközökkel együtt a többet ígérőnek eladassék, az bévett summa gyermekeim részekre tutori kéz alá adassék. Hatodszor: Ha netalán gyermekeim is elhalnának, tehát az béveendő summábúl megholt uram Horváth János, és magam lölkünkért mondandó szentmisékre 100 ftok kiadassanak, a többiből pedig megholt uram atyafiai. Uram után nyert ősi juss ára atyafiainak adassék, úgy magam után lett ősi jussom is test­véremnek kiadassák. Ami megmarad, azt a városi magistratus urakra bízom, hogy istenes dolgokra fordétsa. Hetedszer: Nemes ebergényi hegységhez 13 f. árvák pénzivei tartozom, azon summa interessével együtt megadassék. Nyolcadszor: Mastani urammal, nemes Fábián Ferenc úrhoz fizettem adósságot 30 ftokat, ennek fele 15 f., mint szerzeménye néki adassék. Kilencedszer: Egy tehenem vagyon eladassék, két s.v. sertvésem pedig legyen férjemé, egy megölni való is lesz, ez közköltségre gyermekeimmel, mint más termés, menjen. Tizedszer: Aminémű földek, rétek vágynak, gyermekeim halálok után az illető atyafiakra visszaszóljanak. Hogy ezen végső rendelésemet így, és nem másképpen tettem, mely előttem föl­olvasott, jól megértett, melyet minden pontjaiban helybenhagytam, és a városi magistratus urakat testamentom executornak kikérem, melyet nevem után tett tulajdon kezem keresztvonásommal erősétettem. Zala Egerszeg, die 4. 9bris 1809.70 Grabner Katalin + Én előttem Czopek József város bírája előtt m. p. Én előttem Barenyi Sándor város esküdtje előtt m. p. Előttem Páslek András város esküdtje előtt + 701809. november 4. 95

Next

/
Thumbnails
Contents