Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 II. 1804-1826 - Zalai gyűjtemény 77/2. (Zalaegerszeg, 2015)

Zalaegerszegi végrendeletek 1804. január 4.–1826. június 7.

szolgáltassanak. Az többi megmaradó summa pedig gyermekeim között egy- arányosan osztasson fel, rendelem. 15ör És végre: minthogy az 2k feleségem tulajdon jussábul 144 forint és 11 xrokat hozott, azon esetre ezen éréntett summa mindenekelőtt kivétessen, és több­ször nevezett Kati és Trézsi leányaimnak adattasson, mint édesanyjoknak jus­sok. Ezen utolsó feleségemnek móringját ami illeti, az följebb éréntett és néki hagyatott ház jussban, szőlőben és földben és a fél konyhában maradjon, és így a móringja elrontasson, hagyom és rendelem. Mely végső rendelésemet így, és nem másképpen tettem előttem felolvastatott, minden pontig megértettem s helybenhagytam, magam és tulajdon subscrip- tiómmal megerősítettem. Melyet mi is, mint meghívott bizonyságok tulajdon subscriptiónkkal és +sztvonyásunkkal confirmáltunk. Költ Zala Egerszegen, December hónapnak 31kén, 1821k esztendőben. Kováts András m. p. Kemény József város ordinárius bírája m. p. Gyük Imre m. p. város esküdtje Nemes Kováts György város esküdtje + Nemes Tütösy György m. p. város esküdtje Bogár László + város esküdtje Ebergényi Imre m. p. város esküdtje Pintér József város esküdtje m. p. Szabó György város esküdtje m. p. Puli Ferenc m. p. város strázsamestere Én általam nemes Dömötör János m. p. város hites jegyzője által Kétlapos, eredeti. Lelőhely: MNL ZML Zalaegerszeg város régi levéltára - Végrendeletek 171. 361. Balog János végrendelete 1822. február 13. Atyának és fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, ámen. Én, alább is megírt Balog János zala egerszegi lakos, noha testemben beteges, de elmémben ép és egészséges lévén, meggondolván ezen árnyékvilágnak mú­landóságát, és az én szegény lölkömnek testemtől leendő elválását, azért is kívántam feleségem és árváim között az én végső rendelésemet megtenni, mely ekképpen következik, úgymint: 275

Next

/
Thumbnails
Contents