Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 II. 1804-1826 - Zalai gyűjtemény 77/2. (Zalaegerszeg, 2015)
Zalaegerszegi végrendeletek 1804. január 4.–1826. június 7.
cselédjeivel együtt éjjeli és nappali fáradságokat nem sajnálván, körülöttem, híven és igazán forgolódtak, és hozzám láttak. Mely hálaadatosságra méltó hívségét ily árvaságra jutott szükségemben tapasztalván és látván, szintén életem hosszabbétására szolgáló örömet éreztem magamban. Melyre nézve, ha Isten ő szent felsége bölcs végzése, úgy hozná magával, hogy engem is ez árnyékvilágbúl kiszólétana, tehát mindezen tapasztalt hívségekért és szívességekért, valamim csak maradna: kocsim, 2 kis lovaim, ládám és abban s azonkívül való mindennémő ruházataim, egyszóval valaminémű csekélységeim vágynak, vagy maradnak, azokat teljesen és mindenestül hagyom és testálom, ezen többször emlétett Mojzer Andrásnak s annak hitvestársának, Kárlo- vits Katalinnak oly móddal, hogy senki azoktól semminémő szín alatt, semmi móddal legkevesebbet el ne vehessen. Hozzá tévén azt is, hogyha Isten ő szent felsége előbbi egészségemre visszatérétene is, akkor is az eddig tett és ennek utána teendő jóvoltának, az kezében lévő csekélységeimbűl érdemes jutalmát vehesse, ezennel teljességgel rendelem és megengedem úgy, hogyha semminémő értékem nem maradna is, csak viselőruháim, ruháim maradnának egészségem visszanyerése után, én az mesterségembűl életemre szükségeseket Isten kegyelmébűl meg fogom szerezni. Mely hiteles és hathatós végső rendelésemet ez alább nevezendő emberséges emberek jelenlétében állandóssá tévén, tulajdon keresztvonásommal meg is erősétem. Ólában, October holnapnak 21ik napján 1817. esztendőben. Hanzérg + jövevény Sáli György ólai helység öreg bírája + előtt Weisz Péter szabó mesterember + előtt Előttem és általam Kanos László egyik ólai compossessor m. p. által Egylapos, másolat. Lelőhely: MNL ZML Zalaegerszeg város régi levéltára - Végrendeletek 281. 335. Czopek József végrendelete 1817. december 3. Atyának, és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, ámen! Én, alább is megírt zala egerszegi mezővárosban lakozó Czopek Szabó József158 adom tudtára mindazoknak, kiknek illik e levelemnek rendiben, hogy jóllehet mastanában beteges, mindazáltal ép elmével vagyok, halálom történik, gyermekeim között ebbéli utolsó rendelésemet kívántam megtenni, úgymint: 1581799-ben már végrendelkezett, lásd a 178. számú dokumentumot. 226