Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 II. 1804-1826 - Zalai gyűjtemény 77/2. (Zalaegerszeg, 2015)

Zalaegerszegi végrendeletek 1804. január 4.–1826. június 7.

Én előttem Pintér József város esküdtje előtt m. p.

Én előttem Sifter József város kisbírája előtt m. p.

Én előttem Győréi Mihály surrogátus nótárius előtt m. p.

Anno 1811. die 4. Mártii, ezen testamentom fölolvastatott az városi sessionalis házunkban, Grabner József mint boldogultnak hitvese jelenlétében. Minthogy pedig az testamentom tevőnek atyafiai távollételek miatt jelen nem voltak, tehát senki ellene nem mondhatott. Ami pedig azon Grabner Józsefhez hozott jussát illeti, mivel az városi magistratus egészlen megisméri, hogy a testamentom tevő esztendeig, és 3 hétig fekvő betegségben lévén, minden jussa elkelhetett, és így az testamentom helyben hagyatik. Zala Egerszeg, die et anno ut supra.

Az 4dik punctumban foglalt 2 forintok Grabner József által lefizettettek.

Páslek András város bírája +

Peczeli János város esküdtje m. p.

Hollósi Mihály város esküdtje +

Varga György város esküdtje m. p.

Pintér József város esküdtje m. p.

Szölössy Károly m. p. város hites jegyzője

Kétlapos, eredeti.

Lelőhely: MNL ZML Zalaegerszeg város régi levéltára - Végrendeletek 113.

287. Szenei Lőrinc végrendelete 1811. február 24.

Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, ámen.

Én, alább is megnevezett Szenei Lőrinc, jóllehet testemben beteges, és súlyos nya- valával megterhelve vagyok, de elmémben ép és egészséges lévén, könyörgésemmel ezen alul coramisált városi urakat hozzám hívatván, s előttük ezen végső rendelésemet megtenni kívántam e következendőképpen, úgymint.

Elsőben is az én szegény bűnös lelkemet ajánlom az felséges Úristennek szent irgalmasságába testemet, pedig az ő anyjának földnek, ahonnét eredetét vette.

2szór Mivel az 1805dik esztendőben kiütött tűzi veszedelem áltol olyannyira min- denemtűl megfosztattam, hogy csak könnyid rajtam valót, testemen alig tarthattam meg, akkoron pedig Ferenc fiam nálom lévén, nemhogy azon nagy nyomorúságomban segétségemre nálom maradott volna, hanem minden te- kéntetnek félretételével engem elhagyván, vándorlásban vette útját, arra való nézve.

127