Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 I. 1701-1803 - Zalai gyűjtemény 77/1. (Zalaegerszeg, 2015)

Végrendeletek Zalaegerszegen a 18–19. században - Zalaegerszegi végrendeletek 1701. augusztus 18.–1803. december 17.

len végben nem vitte, nem segítette fölépéteni:/. Ezen kívül [áthúzott szöveg­rész: a két] egyik tehén marad az Ferkónak, [áthúzott szövegrész: azokra egyenlők osztandók, valamely gyermekre még tehenet nem vettek, kivévén] utolsó árvámnak, Józsinak egy tehén marad. A két jármosökör eladják, mivel Jankónak már ez­előtt egy tinót adtam neki, melyet eladott 19 forintokon. Eke, taliga, bránna és minden szekérhez tartozandó szerszámok eladattassanak, minden előbbi, mindezen utolsó két megholt feleségem gyermekei között fönt írt rendeléseim szerint osztályra menjenek. Ötödször. Valaminémű szemben való, szolmában és lisztben jószág találkozik, az mindnyája légyen Józsié, mivel ő szántotta, hordotta, vetette, valamelyek pedig akárholy földben találkoznak vetések, azok együtt megarattatván, elcsépöltet- vén, az előbbi feleségemtűl maradt gyermekeimnek fele légyen, fele pedig ez utolsó feleségemtűl maradt két árvámnak, halálom után. Minthogy pedig az előbbi feleségemtűl maradt fehér ruhák férjhez ment leányim- ra fölosztattak, amelyek most találtatnak mindazokon kívül, melyek conscrip- tió szerint unokáimnak jutottak, maradjanak Józsi fiamnak. Szalánna, hús, két sörtés, tyúkok, melyek megmaradnak, mind Józsi fiam és unokám között el- kelendők, úgy mindennemű házieszközök Józsi fiamnak maradnak, mivel ő halálomig is édesanyjával szenvedett és bennünket már öregségünkre táplált. [...] első feleségemtűl vagyon egy leányom, annak férje volt Albert Ferenc szűr­szabó mester, már meghalálozott. Még életében, mint most is első gyerme­kemnek hitvestársa hozzám jővén, abban magamat megegyezett, hogy én az ő feleségének jussában adjak csak 22 foréntokat, soha többet többi testvérin nem kereskedik. Azért mégis adtam 10 foréntokat, ha jövendőben magát vagy én­nálam, vagy holtom után maradékomnál magát megjelenti, ezen egyességet megkívánja állani, az hátra lévő egyesülésbűi emanált 12 foréntokat tartozza­nak megadni. Vagyon megmaradt unokámnak, Bagó Jankónak f. 15 interessen szőleje ára, Laci fiamnál 3 forént, 2 forénttal magam abban vagyok adós, és az ládában kész­pénz vagyon f. 10. Botka János adott feleségem temetésére f. 5, Simon Jánosnak 45 d., ifjabb Vidovits Jánosnak d. 40, Varga Szabó Istvánnak meg maradékim még tartoznak megfizetni f. 3, azon egy hold föld árában, melyet Laci fiam bírt hét foréntokban, azonban én magam adtam 4 foréntokat. Lacinál vagyon 32 foréntban való föld és rét, ezen utolsó feleségemtűl való gyermekek tegye­nek le 16 foréntokat, kétfelé oszoljanak. Tartozni fog letévén az írt summát mind földnek, mind rétnek felét visszaereszteni, minden pör és patvar nélkül. Készpénzem pedig magamnak nincsen. Tisztességes takarétásomat a közja­vakból kötelesek lesznek megtenni. Lengyelné leányának meg is maradjon egy párna, 1 pamukos, egy lepedő. 79

Next

/
Thumbnails
Contents